Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Kedd Nov. 13 2018, 23:08

Kedd Nov. 13 2018, 22:24

Hétf. Nov. 12 2018, 14:44

Kedd Nov. 06 2018, 00:08

Hétf. Nov. 05 2018, 11:28

Vas. Nov. 04 2018, 22:46

Csüt. Nov. 01 2018, 21:46

Csüt. Nov. 01 2018, 18:09

Szer. Okt. 31 2018, 17:58


 Témák  Hozzászólások  Szerző  Megtekintés  Legutolsó üzenet 
Nincsenek új hozzászólások
I miss you, little nymph!
 
8Acheron Parthenopeus244
avataron Hétf. Aug. 13 2018, 20:10
Acheron Parthenopeus Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások
Nemes & Bastet
 
9Niita Roux153
avataron Vas. Aug. 12 2018, 19:06
Demetri Deveroux Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások
Bastet & Nemes
 
23Demetri Deveroux567
avataron Vas. Júl. 29 2018, 18:36
Niita Roux Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások 7Jade N. Dawson202
avataron Vas. Júl. 29 2018, 17:36
Electra East Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások
Cam & Electra
 
[ Ugrás a következő oldalraUgrás a következő oldalra: 1, 2]
32Electra East903
avataron Vas. Júl. 29 2018, 17:15
Electra East Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások 0Zahra Kingston32
avataron Szer. Júl. 11 2018, 10:58
Zahra Kingston Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások 4Jade N. Dawson166
avataron Kedd Nov. 07 2017, 18:27
Jade N. Dawson Legutóbbi hozzászólások
 Vissza az elejére 
Jelenlévő fórumozók: Nincs
Moderátorok:Nincs
Permissions in this forum:Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Új hozzászólások Új hozzászólások
Új hozzászólások [ Népszerű ] Új hozzászólások [ Népszerű ]
Új hozzászólások [ Lezárt ] Új hozzászólások [ Lezárt ]
Nincsenek új hozzászólások Nincsenek új hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások [ Népszerű ] Nincsenek új hozzászólások [ Népszerű ]
Nincsenek új hozzászólások [ Lezárt ] Nincsenek új hozzászólások [ Lezárt ]
Közlemény Közlemény
Global announcement Global announcement
Kiemelt Kiemelt