We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


 Témák  Hozzászólások  Szerző  Megtekintés  Legutolsó üzenet 
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty 3Sean Blackwell488
Lakások Tumblr_po9rf7etQC1uaisw9o1_250Kedd Jan. 28 2020, 00:10
Primrose May Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty
Do you have a son?
 
11Sofia C. Chamberlain642
Lakások 3505d6xKedd Okt. 22 2019, 20:51
Rayan Mitchell Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty 2Skye MacFarlane425
Lakások Tumblr_oralihIszX1v3yasno5_250Vas. Okt. 06 2019, 00:09
Skye MacFarlane Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty
Héphaisztosz & Epimétheusz
 
0Gabriel Rhodes252
Lakások Tumblr_p0gcw3HIN31ws03u1o9_250Kedd Szept. 24 2019, 12:51
Gabriel Rhodes Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty 2Rosalie Schmidt348
Lakások Tumblr_pe9chezx2X1x1l0y5o2_250Kedd Aug. 27 2019, 17:58
Rosalie Schmidt Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty
Kilian & Titania
 
7Titania Pixie498
Lakások Tumblr_pgg2nujnQT1uaisw9o4_250Hétf. Aug. 26 2019, 22:26
Kilian O'Neill Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty 2Iphigenia Torres342
Lakások ImageKedd Aug. 13 2019, 21:49
Iphigenia Torres Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokLakások Empty 6Skye MacFarlane307
Lakások Tumblr_oralihIszX1v3yasno5_250Vas. Aug. 11 2019, 22:40
Skye MacFarlane Legutóbbi hozzászólások
 Vissza az elejére 
Jelenlévő fórumozók: Nincs
Moderátorok:Nincs
Engedélyek ebben a fórumban:Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Rendezési feltétel:  
Ugrás:  
Új hozzászólások Új hozzászólások
Új hozzászólások [ Népszerű ] Új hozzászólások [ Népszerű ]
Új hozzászólások [ Lezárt ] Új hozzászólások [ Lezárt ]
Nincsenek új hozzászólások Nincsenek új hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások [ Népszerű ] Nincsenek új hozzászólások [ Népszerű ]
Nincsenek új hozzászólások [ Lezárt ] Nincsenek új hozzászólások [ Lezárt ]
Közlemény Közlemény
Globális közlemény Globális közlemény
Kiemelt Kiemelt