Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Kedd Szept. 19 2017, 18:02

Kedd Szept. 19 2017, 14:30

Kedd Szept. 19 2017, 14:21

Kedd Szept. 19 2017, 14:11

Hétf. Szept. 18 2017, 22:02

Vas. Szept. 17 2017, 20:30

Vas. Szept. 17 2017, 20:10

Vas. Szept. 17 2017, 19:39


Share | 
 

 the world is not enough

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
▲ Spy, private detective, filthy lover
⌲ Hozzászólások :
7
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 15.
⌲ Kor :
115

TémanyitásTárgy: the world is not enough   Hétf. Márc. 06 2017, 20:31


Ray & Eurus



Torn by the hours; all that I say to you is like fuel to fire.



Lekéstem a Párizsból induló gépet, egy héttel ezelőtt, ami miatt nem voltam túlságosan boldog – jobb, ha ennyiben is maradunk. Időben akartam New Yorkba érkezni, hogy legyen időm feltérképezni a várost – legalábbis annak egy kisebb részét mindenképpen -, és körülnézni a galéria megnyitó helyszínén is. Ugyan nem szívesen hagytam magam mögött Európát, főleg nem Párizst, de egyszerűen képtelen voltam ellenállni a kaland hívásának, csábító szavának. Az egyszerű, köznapi élet nem nekem való, engem nem ilyesmire teremtettek.
Még aznap este szárnyra kapott a hír, melyet minden tévé-, és rádióadó leközölt, valamint a másnap megjelenő lapokban is címlapra került a sztori, miszerint a francia air lines egyik gépe az Atlanti-óceánba zuhant.
Tulajdonképpen már nem is szabadna életben lennem. Annyiszor meghalhattam volna már, és annyiszor meg kellett volna halnom, hogy szinte pofátlanságnak nevezhetem, amit elkövetek a világ ellen, minden múló szívdobbanásommal, minden egyes lélegzetvételemmel, a puszta létezésemmel és a lényemmel, ami nem olyan nagydolog. Élek és virulok – mindössze erről van szó.
Persze, hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem élvezem az élet, az életem minden egyes szekundumát. Élvezem a veszélyt, melynek képébe röhögök, szinte borzongatóan jó érzés, amikor a Halál a nyakamba liheg, doppingszerként, drogként hat rám a krízishelyzet, elmondhatatlanul imádok a pengeélen táncolni, és egy kifeszített kötélen egyensúlyozni, nem minden esetben tudva, hogy mit hoz majd a következő lépés – a következő év, hónap, hét, nap, óra, vagy akár perc, esetleg másodperc.
Miután a gépem landolt az Államok egyik new yorki repterén, első utam egy hotelbe vezetett, a The Beekmanbe. Máris hiányzik Európa. Hiányzik az esőfelhőkbe és ködbe csavarodott London, és a fénypászmáktól ragyogó, gyémántként szikrázó Párizs. New York pedig nem egyéb, csupán füst és tégla, masszív, kellően modern betondzsungel, üvegből épült tornyok, melyet az új kor embere emelt, a szinte mesterségesnek is nevezhető félszigeten. Semmi magasztos, semmi fennkölt, semmi lírai nincs ezekben a felhőkarcolókban, ezekben a házakban. Érzelmetlen. Szürke. Mocskos.
De, ugyebár, a munka az munka. Ha Tajvanba küldtek volna, oda megyek, ha Szibériába, akkor oda. A pénz nagyúr az én világomban. A pénz hatalom. A pénz védelem. A pénz... minden, ebben a ’nagyobb kutya baszik’ elv alapján működő világban, melyben élek, már hosszú, hosszú idők óta.
A galéria megnyitó egyben jótékonysági est is. A téma adott – mert mindig ugyanaz a téma (ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem fontos, éppen csak klisé, javulást persze aligha látni): a szegénység, a szenvedés, a betegségek, a nyomor – főleg a Brit Korona Ékkövének fővárosában és környékén, de Afrika és Dél-Amerika elszegényedett városainak képei is helyet kaptak a paravánokon.
Hajamat decens kontyba fogtam, arcomon szolid-, leheletnyi smink, szinte éppen csak annyi, hogy hűvös, acélkék íriszeimet kiemeljem. Ajkaimra vörös rúzst kentem – the shade of blood. Lenge, könnyű, ugyanakkor az alakomat kiemelő, már-már vintage darabnak is kikiáltható, kanárisárga ruhát húztam fel, fekete magas sarkúm élesen koppan a márványon, ahogyan a főhelyiség felé tartok. Nyakamban szolid, ezüst-gyémánt nyakék függ, fülemben egy-egy, párkarátos kő. Vállaimról lekanyarítom a fekete szövetkabátot, a kisméretű, fekete kézitáskám nálam marad, benne a telefonom – az életem.
Amikor belépek a terembe, azonnal fogad egy fiatal, öltönyös férfi, akit leplezetlenül és szemérmetlenül mérek végig. Ezüst tálcával a kezében lép mellém, melyről leemelek egy pohár, testes vörösbort. Első utam a szalonba vezet, átvágva a tágas, világos helyiségen, melyet miriádnyi, szikrázó lámpa fénye tölt meg édes, hívogató, narancsos-sárgás fénnyel. Odabent a férfiak gyűrűjében kerül elő az ezüst szelence, benne a díszsorba rendezett, gyilkos, karcsú katonákkal – egy szálat kiveszek közülük, és meggyújtom, visszautasítva egy úriembert, aki tűzzel kínál -, közben pedig Indiáról beszélünk, és az országban dúló problémákról, melyek nem úgy tűnnek, hogy a közeljövőben csillapodni, vagy javulni fognak (ebben mind egyet értünk). Ez idő alatt a tömeget fürkészem, és keresem a célpontomat. Egészen idáig csak pár fényképen láttam, de pontosan fel tudom idézni, hogy hogyan néz ki: minden egyes vonását, mimikáját, a szeme színét, a hajának az árnyalatát.
Éppen elfogy a borom, amikor úgy dönt a díszes társaságom, hogy ideje volna elfoglalni a helyünket, hiszen fél óra múlva kezdődik az ünnepélyes megnyitóbeszéd, majd azt követően a vacsora. A férfi sehol. Talán elegánsan késik, és éppen beér a beszéd elejére – vagy a végére.
Miközben töretlenül és fáradhatatlanul fürkészem a hömpölygő, emberek alkotta húsmasszát, opálos lélektükreim egy rég nem látott, markáns és karakteres arcon akadnak meg. Tétován teszem meg a következő lépésemet, majd hirtelen ötlettől – vagy önteltségtől – vezérelve végül mégis erélyesen, pofátlan előkelőséggel haladok tovább az asztalok felé, és, mit ad az ég...? Pont keresztezi egymást az én utam és Ray Dempseyé.
Hagyom, hogy belé hasítson a felismerés, hogy ráeszméljen: nem csupán egy illékony füstfelhő vagyok, nem egy délibáb, hanem hús-vér valómban pózolok előtte, teljes életnagyságban. Ajkam szegletében kétes, sötét mosoly bujkál.
- Mr. Dempsey – dorombolom, immár a második pohár bort emelve ajkaimhoz, belekortyolva az édes vörösbe. Hangom akár a jégszilánkokra csorgatott méz, negédes és karcos, éle és sarka van, ugyanakkor kacéran cseng. – Milyen kicsi ez a világ. Eléggé elképzelhetetlen-, és megjósolhatatlan volt, hogy egy éppen olyan estélyen lássuk viszont egymást, mint amilyen az is volt, amelyiken elváltak útjaink, nem igaz? – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet.
- Az illem úgy kívánja, hogy megkérdezzem: hogy van? De oly’ sok idő után, ennyi esztendőt összefoglalni... – ciccegek a nyelvemmel, miközben megingatom a fejemet. – Mi járatban? – mert gyanítom, Dempseyt a legkevésbé sem érdeklik az árvák, a szerencsétlenek, a szegények, az elnyomottak – vagy úgy amúgy, az emberek. Oh, nem, nem... Ray Dempsey jelenlétének oka van.


Words: 876 ▲ Music: Fuel to Fire ▲ Note: Do you want me on your mind or do you want me to go on?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
× criminal mastermind
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
× New York City
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.
⌲ Kor :
116

TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Kedd Márc. 07 2017, 15:10

E. & R.

Elhagyni Londont könnyű volt még úgyis, hogy ott éltem le életem legnagyobb részét. Talán az a becses múltam tehet erről. Jól tudok hazudni, manipulálni, átvágni embereket.Ez is egy hivatás. Az enyém. Sosem folyamodtam erőszakhoz, azt másokra bíztam, nem szerettem a túl véres helyzeteket. Túl sok mocsokkal jár, és az én egyéniségemhez nem passzolt sohasem, valamint az öltönyeimet sem akartam vérfoltosan látni.
New York az a hely, ahol kényelmesen elfér még egy ilyen férfi, mint én. Észrevehetetlenül hozzáidomultam ehhez a városhoz, mintha csak én is tősgyökeres lakos lennék. Beleszerettem ebbe a nyüzsgő városba, vagy csak jól bevált feledésképpen? Az lehetséges.
A Wall Street-i üzletmacsók köreibe férkőztem be, és itt telepedtem le. Hasznos ugyan, de nekem nincs szükségem arra a sok pénzügyi vagy bármiféle üzleti maszlagra, amelyet ők pöfékelnek kifelé magukból. Nekem ez nem lényeges, a pénzük az, amit mindenképp a magaménak szeretnék tudni. Ha kell, berántom őket a mélybe egyetlen találkozással, és én ezt sosem bánom meg. A szívemet jégpáncél öleli körbe. Nem érdekel senki bánata, senki szomorúsága... Vagy valahol el van bennem rejtve a szeretetre méltóság? Tudnék vajon őszintén szeretni bárkit is, vagy engem szeretni tudna bárki? Néha vannak mélységes érzelmekről gondolataim, de általában hamar elillan belőlem ez az egész.
Meghívtak engem is, mint tisztességes üzletembert, egy galéria megnyitójára, ami igazából jótékonysági célt szolgál, és ez az, amin nekem részt kell vennem. Sokan adományoznak, vannak, akik hatalmas összegeket utalnak át ahelyett, hogy megtartanák. Jó, el kell ismernem, a legtöbben csak az imázs megtartása miatt teszik ezt, de vannak önzetlen segítők is. Elpityerednek már attól is néhányan, ha látnak egy-egy éhező gyereket Afrika legvadabb részeiből, vagy katonákat, kik megvédik az országukat, vagy olyan fotókat látnak, amelyek a mindennapok valóságát tükrözik. Hüpp-hüpp. Én is elmorzsolnék már szinte egy-egy könnycseppet, de majdhogynem a szívem kiugrik meg a lassan kiürülő pezsgőspohár is, amikor meglátom, ki van még a jelen a New York cseppet sem szegény polgárai mellett. Eurus Archer. Reménykedtem abban, hogy nem látom őt soha többé. A sors jelenleg biztosan örömtáncot lejt.
- Ms. Archer - ilyenkor jól jönne egy kis tudatlanság, egy kis emlékezetkiesős duma, amiről mindketten tudnánk, egy színjáték lenne komédiába mártogatva. - Mindvégig az volt a játék része, hogy még találkozzunk az életben legalább egyszer, ami úgy néz ki, most jött el - az apám rosszabbul járt, de nem is volt az a célom, hogy őt megint lássam, és már amúgy is, nem kellett volna sok ahhoz sem, hogy természetes halált haljon, már ami az életkorát jelentette, én megelőztem a halált. - Nagyon kellemes ez a hely, a megnyitóra pedig nagyon sokan eljöttek. Én sem hagyhattam ki ezt, ha már meghívtak engem - artikuláltan beszélten, és közben viszont végigmértem ezt a csodálatosan gyönyörű hölgyet előttem. - És önt, kedvesem, mi szél hozta a Nagy Almába?- kérdeztem vissza, majd pedig az utolsó korty pezsgőt is megittam. - Elég nagy ez a galéria, körbesétálunk? - úgy tartottam kezem, hogy abba bele tudjon karolni, mint ahogyan régen is tettük.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
▲ Spy, private detective, filthy lover
⌲ Hozzászólások :
7
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 15.
⌲ Kor :
115

TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Kedd Márc. 07 2017, 18:25


Ray & Eurus



Torn by the hours; all that I say to you is like fuel to fire.



Az ilyen-, és ehhez rettentően hasonló estélyek tökéletes helyek és események az olyan bajkeverőknek, mint, amilyen én is vagyok. Rengeteg ember van jelen, és rengeteg információt, pletykát, féligazságot és igazságot el lehet csípni, ha ügyes az ember lánya – vagy, ha éppen félisten az ember lánya, és rendkívül kifinomult a hallása és a látása egyaránt. Nyilvánvalóan én most nem pont az információszerzés miatt vagyok jelen - de nyilván soha sem árt, ha minden apró részletre odafigyelek -, hanem azért, hogy leszedjek a sakktábláról egy vastag úriembert, Mr. Brisbane-t. Éppenséggel nem túlzottan zavarja a létezésével az állóvizet, lévén, jelen pillanatban még nincs is itt, meg amúgy is, csak egy gazdag és kényelmes, fiatal, újgazdag ficsúr. De meg fog jelenni. Miért ne jelenne meg? Muszáj neki. Meghívott vendég, sokan számítanak rá, és sok pénzre számítanak részéről. Nem ronthatja el azzal a hírnevét, hogy ide sem tolja a frissen borotvált képét. Az persze más kérdés, hogy az én vevőmnek szálka a szemében Brisbane: amikor Európában-, Párizsban tartózkodott, átverte Dupont-t. Hatalmas, termékeny befektetéssel kecsegtette Dupont-t, aki belement az üzletbe, jól meg is fizette a munkájáért Brisbanet, már jó előre, hiszen valahogyan el kellett indulnia a biznisznek. Dupont problémája az volt csupán – ami, egyébiránt, teljesen érthető -, hogy a befektetett pénzt, mintha csak a föld nyelte volna el, eltűnt, és semmiféle hasznot nem hozott a francia fickónak. Gondolom, valamiféle isten háta mögötti ország bankszámlájára került, és teljesen elérhetetlen Európa-, vagy az USA számára. Van ilyen, megesik, de Dupont büszke ember, és nem tudja elviselni a kudarcot, hogy galád módon átverték, hogy lehúzták, hogy mocskos mód meglopták.
Így tehát kellett neki valaki, aki eléggé fondorlatos, eléggé körmönfont és ravasz, hogy valamilyen úton-módon megtalálja, előássa, visszaszerezze azt a temérdek mennyiségű zöld hasút; kerüljön, amibe kerül. Kellett valaki, aki valahogyan képes megszerezni a pénz lelőhelyét, aki előbb kérdez, és csak aztán üt – képletesen, vagy ténylegesen értve. Kellett valaki, aki jó, ördögien jó, aki profi – és éppen ezért rossz, nagyon-nagyon kegyetlen. Olyan valaki, aki képes eltűnni, akár a kámfor, megszűnni létezni, elszökni, akinek nincs veszteni valója, aki ismeri a határait, és már számtalanszor át is lépte őket, egy kifeszített kötélen táncolva. Így jöttem én a képbe. Dupontnak én kellettem. Fogalmam sincs, hogy hogyan sikerült megtalálnia, mert mindig én keresem a hozzám méltó üzletfeleket, de sikerült neki rám lelnie, éppen ezért érdemesnek találtam arra, hogy neki dolgozzak.
Miközben feszült izgalommal várom Mr. Brisbanet, nem utasítok vissza semmiféle interakciót, senkivel sem. Nem kifejezetten érdeklődöm Brisbane felől, mert nem akarom, hogy szárnyra kapjon a pletyka: ez a márványból faragott nő akar valamit az úrtól, talán gyémántgyűrűre vágyik, talán azért van itt, hogy egy gazdag férjet fogjon magának. Láthatatlan akarok maradni, egy kétes, illékony délibáb, füst, megfoghatatlan, égi jelenés.
Nem hagyom, hogy ezt a színjátékot, ezt az expensive cheat-et megzavarja egykori vetélytársam és bűntársam, Ray Dempsey.
Ray Dempsey.
Az én Ray Dempsey-m, aki valójában soha nem is volt az enyém, és, akié soha nem lehettem, mert rosszkor voltunk, rossz helyen, rosszkor találkoztunk, és talán számunkra nincs is soha, sehol, semmi jókor, jó helyen. Mindketten el vagyunk átkozva, kárhozatra vagyunk ítélve, örök magányra. Életünk nem egyéb, csupán kurta, hívogató, kegyetlenül csodálatos álmok elérhetetlen tárháza.
- Hm – ajkam szegletében sötét kis mosoly játszadozik, miközben lesütöm pilláimat, majd újra a férfi szemébe nézek. – Azt gondoltam, hogy lemondott a felemelő-, mélyen tisztelt társaságomról, amikor úgy tűnt, rám robbant a Royal Albert Hall – duruzsolom a borospoharam fölött, magamba szippantva az édes vörös mámorító illatát. Persze, neki csak jó lett volna, ha lekerülök a palettáról, ha teátrális körülmények között levonulok a kriminális színpadról, amin mindig is együtt játszottunk; ha egyszerűen megszűnök létezni, és nem köpök bele többé a levesébe. Hiszen ki vágyna egy kavics társaságára a cipőjében?
- Meghívták – ismétlem utána, sokat mondóan felvonva egyik szép ívű szemöldökömet. – Tehát tősgyökeres new yorki, Mr. Dempsey. Az itteni, elit, felsőbb körökbe is beette magát, mint egy féreg, mint egykoron Londonban? – bicskanyitogató, gyalázatos mosolyra rándul ajkam szeglete, mikor egyfajta Kafkai teremtményhez hasonlítom. Ez mindig is jól ment nekünk: bántani egymást, fájdalmasan és megvetendően szeretni a másikat, csodálatos bestiák módjára, gyönyörű gyűlölet jutott osztályrészünkül a másik fél irányából. Másfajta szerelmet nem is ismerek.
- A munka. Mindig csak a munka. Nem hiszem, hogy pont önnek kellene magyaráznom erről, Uram – miközben beszélek, kérlelhetetlenül fúrom tekintetemet az övébe, és nem eresztve pillantását, fogva tartom, le sem veszem róla opálos lélektükreimet. Mintha nem akarnám elhinni, hogy itt van, hogy tényleg Ő az.
Mielőtt válaszolnék, a felkínált karra pillantok, és elfogadom a gesztust. Egészen közel lépek hozzá, szinte a testének feszülök, mélyen beszippantom illatát, szelíd erőszakkal zakójába markolok – mintha csak az enyém lenne, mintha csak azt üzenném mindenkinek, hogy én vagyok az egyedüli birtokosa; persze, mindketten tudjuk, hogy ez hazugság.
- Legyen, sétáljunk, amíg még van hol, amíg még van mit nézegetni – finom utalás arra, hogy katartikusan tomboló vihart hoz magával a keleti szél. Mint mindig. - Nem számítottam rá, hogy éppen itt, és éppen most futunk majd össze. Ne vegye fenyegetésnek, de ezúttal nem fogom hagyni, hogy keresztbe tegyen nekem – szemem sarkából nézek fel rá. – Miért van itt? Tudom, hogy nehezére esik, de az igazat akarom hallani, és ne merészeljen hazudni nekem – sziszegem, mégis mosolyra rántva vérvörösre festett ajkaimat.


Words: 850 ▲ Music: Fuel to Fire ▲ Note: Do you want me on your mind or do you want me to go on?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
× criminal mastermind
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
× New York City
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.
⌲ Kor :
116

TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Szer. Márc. 08 2017, 11:14

E. & R.

Sosem tudtam meg azt igazából, milyen is az, ha az embert csupa szeretet veszi körül, és ehhez társuló segítő és odaadó jellegzetesség, így nekem maradt az, ami sokakat elkerült. Az anyám egy istennő, az apám halandó. Egyikük sem abból kereste meg kenyerét, amiből jót lehetett volna tanulnom, gyermekkorom óta körülleng engem a rossz, a bűn. Érdekes lett volna, ha az én szívem másfelé húz az olyan szülők és olyan közeg által, ahol én éltem.
Eurus Archer egy üde színfolt volt mindig is az életemben, bárkit fél pénzért megkaptam, de őt nem. Ő más. Domináns nő, akiért hiába is élnék-halnék, nem biztos, hogy mi lehetnénk azok, kik megváltják a világot, vagy épp a romantikus regények őrült szerelmespárját rólunk mintáznák.
- Tudja, kedvesem... Az élet ízléstelen, mi tesszük ízlésessé. A robbanásról pedig csak annyit, hogy az igazi célpont vagy célpontok, magam sem tudom már, rég a holt lelkek közt lebegnek - jelentettem ki magabiztosan, és közben magát a nőt figyeltem előttem. - A meghívott személyek listáján előkelő helyen szerepelek - dicsekedtem el, miközben a mosolyom egyre szélesebbé vált. - Mint láthatja, Ms. Archer, könnyen el lehet adni magunkat bárkinek, akinek csak akarjuk. Amerikában pedig tényleg azokká válhatunk, kik a legvadabb álmainkba szoktunk lenni, és néha szükségessé válik az, hogy mocskos eszközökkel tegyük meg ezt - a szemkontaktust újra felveszem vele, miután cipőjétől a hajáig megnéztem őt alaposan, és megállapítottam, hogy mit sem veszített szépségéből.
Munka. Hát, igen. Mindketten dolgozunk folyamatosan, látástól-vakulásig. Az már más tészta, hogy nem vagyunk átlagos hétköznapot élő személyek, de ezt nem kell senkinek tudnia.
Miután sétára invitáltam őt, igent mondott, aminek én csak nagyon megörültem. Ő pedig olyan közel ért hozzám, hogy már-már súrolódtunk egymással. Rég volt ilyen már. A közös munkánk során, ami pedig rohadtul rég volt. Ezzel a kis színjátékkal pedig mindenki figyelmét magunkra vonhatnánk, de csak látszólag.
- Ezek a véletlenek... mennyire csodás műveleteket tudnak végrehajtani. Ez is ilyen pazar és imádom ezt a pillanatot - lassan, andalogva lépegetünk előre, és elmondta, nem szeretné, ha megint belerondítanék a tervébe. - Isten mentsen meg attól, hogy elrontsam a tervét, Eurus - felkacagtam, majd pedig megálltam, és még közelebb húztam magamhoz, hogy a fülébe súgjak valamit. - Ő ott hamarosan fejfájást fog érezni, szédülni fog nagyjából tizenöt percen belül, utána kapkodni fog levegőért, és szívrohamot fog kapni nagyjából félóra vagy egy óra múlva. Nem tudom már igazából, hogy milyen mellékhatásai lesznek annak, amit az italába kevertem a jöttömkor - vontam meg vállamat, közben pedig az egyik üzlettársamra mutattam. - Ön mivel pezsdíti fel az itteni életet? - huncut mosolyra szelídítem a az előbbi kacajomat. - Remélem, nem siet sehová sem, és iszunk még valamit - a kezemet a derekáig csúsztatom, és őt kezdem el bámulni, várom válaszát is, és gyönyörködöm szemei kékségében.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
▲ Spy, private detective, filthy lover
⌲ Hozzászólások :
7
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 15.
⌲ Kor :
115

TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Vas. Márc. 12 2017, 16:00


Ray & Eurus



Torn by the hours; all that I say to you is like fuel to fire.



Már régen megtanultam, hogy, ha igazán akarjuk, akkor bármit megkaphatunk az életben. Feltéve persze, ha hajlandóak vagyunk feláldozni cserébe más valamit a képzeletbeli oltáron. Én sok mindent feláldoztam már: az ártatlanságomat, a becsületemet, a testemet. Mindezt miért? Pénzért, természetesen. Valószínűleg felfoghatatlan ez az ön számára, hacsak nem ugyanabban a világban él, amiben én. Az én világomban ugyanis hatalmas jelentősége van a pénznek. Életek függenek tőle, életek múlnak rajta. Akárcsak az elsuttogott titkoknak, a kiadott információknak. A kimondott szó roppantul sokat ér. Néha egy életet, néha többet is. Aztán persze, van, hogy egyszerűen az élet maga nem ér annyit, mint a titok.
Korábban rossz volt, gyötrelmes volt, fájdalmas volt. Mindenfélét észben kellett tartanom, az irataimat, a feljegyzéseimet, a nyilatkozataimat, a hangfelvételeimet gondosan bezárt, elrejtett széfben tartottam. Az életemet egy-, az ágyam alá rejtett bőröndben éltem le, hamis papírokkal és egy fegyverrel, meg némi méreggel.
Én vagyok rá az élő példa, hogy bele lehet tanulni ebbe az életbe, hozzá lehet szokni a folytonos meneküléshez, és a mélységes-mély szakadék fölé kifeszített kötélen való táncoláshoz. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy ez nem mindig volt az én táncom, mert de. Belém van kódolva, az idegeimbe, a sejtjeimbe, magamban hordozom, a véremben van.
Ritka dolog az, hogy egy hozzám hasonló emberrel találkozom a világban, és rettenetes következményei lehetnek Raymond és az én kapcsolatomnak. Szörnyűséges tragédia leselkedhet minden sarkon, mert az ember nem lát tisztán, ha szerelmes. Először még csak homályosan látunk, a visszataszító, lilás-rózsaszín köd miatt, ami ellepi a koponyánkat. Aztán teljesen elvakít ez az érzés, és már magunk sem tudjuk, hogy kik vagyunk, és azt sem látjuk, hogy hova kell lépnünk – ez pedig végzetes volna.
- Ne tegyen úgy, mintha nem hiányoztam volna Önnek – kaján, élveteg mosoly feszül arcomra. – Tudom, hogy majd’ megdöglött nélkülem – bár nem tudhatom biztosra, sejtem, hogy a férfi is majdnem otthagyta a fogát a Royal Albert Hallban. Nyilvánvalóan nem hiányoztam neki, hovatovább örült, hogy megszabadult tőlem. – Unalmas lehetett az élete személyem nélkül. Nem irigylem – az pedig inkább maradjon az én titkom, hogy nekem mennyire hiányzott valójában, és, hogy mennyire örültem annak, hogy megszabadultam tőle, és, hogy mennyire felkavaró most a jelenléte. Le sem tudom róla venni a szememet, minden mozdulatát, minden lélegzetvételét látni akarom, nehogy elillanjon, mintha csak egy álomkép volna.
- Főleg Önnek, Mr. Dempsey. Mindig is jól ment önnek, hogy másvalakinek adja ki magát, mint, aki valójában. A megtévesztés mestere, nem igaz? Most éppen miféle bárány bőrében tetszeleg ez a farkas, Uram? – valahol érdekel Ray Dempsey. Mindig is érdekelt. Én akartam-, és még most is én akarok lenni az az ember, aki képes beférkőzni a bőre alá, és leleplezni a valódi kilétét. Én tudni akarom, hogy valójában ki ez az ember, és ettől semmi sem tántoríthat el. Tudni akarom, hogy kivel állok szemben, és fegyverként akarom használni ellene, ha újra beleköp a levesembe.
Testem szorosan feszül az övének. Orromban robban az illata; maszkulin, fás, hűvös, fehér illatár lengi körül, én pedig ebbe-, és a pillanatba csavarodok.
- Rendkívül boldoggá tesz, hogy mindössze puszta jelenlétemmel örömet tudtam okozni önnek. Azt gondoltam, hogy a halálommal jobban-, és kellően kielégítettem önt – hidegen és röviden nevetek, aztán egy szívdobbanással később a karjaiban találom magamat. – Figyeljen. Ne untasson. Gondolkodjon – dorombolom arcélére, éles és hegyes parancsszavaimmal ellentétben viszont lágy csókot lehelek a bőrére, aztán ajkamba harapva opálos lélektükreimmel egy bizonyos irányba nézek, de nem szólok semmit sem. Helyette némán figyelem az áldozatomat. Egy ócska kis politikus nő, aki nagynak hiszi magát attól, hogy Versace ruhában feszít és a hét minden napján Chanel kosztümben jár-kel, a kurva Rolex karórával és a luxus autójában furikázva. Azt gondoltam, hogy a méreg a nők fegyvere, éppen ezért lehetséges az, hogy némi méreg került a rúzsára. Természetesen teljesen véletlenül...
Nem beszélve a bombákról, melyek az épületben több helyen is megtalálhatók, itt-ott elrejtve.
- Még el sem kezdődött igazán az előadás, Mr. Dempsey. Nem gondolja, hogy időnek előtte megszökök a saját rendezésű darabom premierjéről-, és egyben utolsó előadásáról. Kérem, ne legyen nevetséges – ingatom meg a fejemet, csípőmmel az övének dőlve, mellkasomat az övének préselve, ajkaira sziszegve szavaimat.


Words: 666 ▲ Music: Fuel to Fire ▲ Note: Do you want me on your mind or do you want me to go on?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
× criminal mastermind
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Tartózkodási hely :
× New York City
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.
⌲ Kor :
116

TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Szomb. Márc. 18 2017, 19:54

E. & R.

- Ezt kitalálni nagyon egyszerű volt. Szeretem Önnel együtt dolgozni, és még szép, hogy hiányzott a kisugárzása, a bája - súgtam az utóbbiakat a fülébe, mert sokkal izgalmasabb, mintha hangosan ordibálnám. - Igen, rettenetesen unatkoztam, és ugyanakkor féltem egyedül - bociszemekkel nézek rá és közben pedig belül démoni vigyorom elhatalmasodott.
Titkon imádom Eurus Archer-t. Jobban, mint bármelyik nőt, akivel összehozott a sors azóta, hogy élek. Ha tehetném, fognám a grabancát, és felkapnám őt, elvinném őt a világ egy újabb pontjára, ahol még egyikünk se járt még. A legszebbnek járó díjat megnyerte nálam a legokosabb járó díjjal együtt.
Hamarosan áttért a kedvenc témámhoz, - ahhoz, hogy ki is vagyok jelenleg -, én pedig készségesen és tisztességesen ki fogom elégíteni a válaszommal őt.
- Jelenleg egy üzletembert alakítok, édesem. Egy Wall Street-i irodaház társtulajdonosa lettem a napokban, ami egy véletlennek köszönhető, mégpedig a megnyerő külsőmnek, valamint egy kis manipuláció utóhatásaként jött létre a dolog - azt már nem kell kimondanom, hogy az anyámtól örököltem mindezen képességemet. - Tetszene is ez a csillogás, de engem sosem ez vonzott, erre biztosan már rájött - ahogy ő sem rólam, úgy én sem vettem le a szemeimet róla. - ... ha pedig szeretné, akkor bemutatkozhatunk úgyis, hogy Mr. és Mrs. Dempsey. Vagy ez sok lenne ilyen rövid időre? - kuncogok fel.
Már nem érdekelt senki más, az sem, hogyha az a haldokló személy pillanatokon belül érezni fogja azt, hogy milyen is az, ha levegőért kapkod, és az életéért küzd majd. Engem csak is és kizárólag Eurus érdekelt. A többi már semleges.
Ki akar ismerni engem. Látom, érzem. Anyámtól rengeteg dolgot tanultam az emberismeretről. Az ő tekintete erről árulkodik, még ha az csak haloványan látszódik. A tetteivel együtt. Érzem őt. Közel vagyunk egymáshoz, csókot lehel arcomra, amit én viszonozni fogok, de nem most.
- Na, de kérem, hölgyem... Nem szeretném tényleg unalmassá tenni az estét, amit együtt tölthetünk ennyi év után - újra mosolyogva beszélek, és csak annyit látok fél szemmel, hogy néhányan rohangálnak föl-alá, én viszont csak megvonom vállaimat. -Tudja, hogy szeretem a szórakoztató műsorokat, szóval mit szólna hozzá, ha utána édes kettesben töltenénk el egy finom vacsorát a legjobb éttermek valamelyikében? - igazából mára már nem sok tervem akad, de akkor már varázsoljuk szebbé valamivel.
Vajon ki vagyok én? Miért teszem ezt? A válasz homályba vész.
Szoros közelségben vagyunk újra. Ez jobb érzés, mint az, hogy másokat átverjek, vagy épp másokkal megölessek bárkit is. Apám szörnyethalt legalább, úgysem kedveltem azt a pofát. Szerintem nagyobb pusztítás már nem kellett, mint ami akkor volt. Tényleg jobb, de mindkettő boldoggá teszi lelkemet-szívemet. Szeretem látni a rosszat, a bűnt, és természetesen Eurus-t sem felejthetem ki.
- Szorít az idő. Nem szeretnék beleszólni, de mit szólna ahhoz, ha végre tegeznénk egymást? - mindig a legjobbkor jut az eszembe ehhez hasonló kérdés.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
▲ Spy, private detective, filthy lover
⌲ Hozzászólások :
7
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 15.
⌲ Kor :
115

TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   Szomb. Ápr. 01 2017, 21:48


Ray & Eurus



Torn by the hours; all that I say to you is like fuel to fire.



Szavait hallva kétes mosolyra görbül vérvörös ajkam szeglete.
- Tudja, Mr. Dempsey – dorombolom -, roppantul jól hazudik, és meglehet, hogy más, egyszerű embereket könnyű szerrel átver, de engem nem tud – fülébe suttogva közlöm tényszerűen, tökéletesen leplezve azt, hogy valójában mennyire elképesztően és elmondhatatlanul jól esne, ha a hazugság valójában az igazság volna. De mindketten tudjuk, hogy ez, minden, amit mondott, a szavai – egytől-egyig szép ruhába bujtatott, csinos kis hazugságok. – Félt? – szaladnak fel homlokomon szemöldökeim, miközben kaján, szkeptikus mosoly játszadozik ajkaimon. – Ugyan mitől fél a csodálatos – hangomból jól kivehető a szarkazmus éle és sarka – Raymond Dempsey? – a kérdést komolyan gondolom, a válasz érdekel, bár úgysem mondaná el az igazat. Feltéve persze, ha az állítás maga igaz volna.
Nem tudom, még most sem, annyi együtt töltött nap, hét, hónap, ha nem év után sem megmondani, legalábbis egészen biztosra soha, hogy a férfi mikor mond igazat, és mikor nem. Ugyan jól leplezem, hogy nem vagyok átverhető, mégis az vagyok, lévén magam is félig ember vagyok.
Jó lenne, ha nem csak átverni tudnám az igazságvizsgálót, hanem a fejembe is lenne építve egy hazugság detektor – gondolom, és eme ötlet nyomán keserédesen elmosolyodom.
Szeretném Raymond Dempseyt. Sőt, tovább megyek: szeretem Raymond Dempseyt. Nem lenne szabad így éreznem, mert az érzelmek – főleg a szeretet, és annak bármely válfaja, kiváltképpen a szerelem – elvakítják az embert. Ostobaságokat teszünk miatta. Bolondot csinálunk magunkból. Olyasmit is megteszünk másokért, amit nem lenne szabad.
Nem vagyok jobb a férfinél. Ugyanolyan köpönyegforgató, hazug szélhámos vagyok, mint Ray.
- Meg sem lepődök – forgatom a szemeimet, és ingatom meg a fejemet. Úgy teszek, mintha én jobb-, mintha én több lennék a férfinél. Holott én is épp úgy bevetem minden isteni-, természet adta képességemet annak érdekében, hogy boldoguljak ebben a mocskos világban, mint ő. Egy egészen kicsivel sem vagyok jobb, mint Ray. – Akkor, gondolom, fut a szekér – vonom le a konklúziót. – Hm. Nem... ön ennél jóval... robbanékonyabb, semmint, hogy egy ilyen törékeny porcelán és kristály világban éljen – töprengek hangosan, kissé jobbra biccentve fejemet, Rayt méregetve.
Még mindig nem hiszem el, hogy pont most, pont itt van, ahogyan én is, és találkoztunk.
- Nocsak! Titkos vágyálma volna egy nász?egészen konkrétan a mienk. – Ugyan, kérem... én nem olyan nő vagyok(Oh, dehogynem! De akkor muszáj lenne blackmaileznem neki is, ugyebár...) – Előbb talán meg kellene kérnie a kezemet, nem? – kaján vigyor feszül arcomra.
Hamarosan, egészen csendben oszlik szét a teremben a káosz. Alig lehet hallani, szinte mintha csak egy éjfekete pillangó bontotta volna ki a szárnyait – azt meg mind tudjuk, hogy a káosz-elmélet szerint egy lepke szárnycsapása, a világ másik felére érve tornádóvá lényegül. Ez történik most itt is, ebben a mikrokörnyezetben.
Hozzászoktam már ehhez. Jó színésznővé váltam az évek során. Talán jobban is járna mindenki-, az egész világ, ha inkább a színházban, vagy a mozivásznon tevékenykednék. Az persze nem lenne ily’ mértékben mókás és vérpezsdítő.
Meg kellene ijednem. Le kellene döbbennem. Sokkosnak kellene lennem. Rémülten a szeretett férfi karjaiba kellene omlanom. Ez lenne a szerepem. Ezt kellene eljátszanom ma este.
E helyett azonban halálos nyugalommal-, ugyanakkor hevesen kalapáló szívvel vájom tekintetemet a férfi íriszeibe, és nem félelmemben húzódok közel hozzá.
- Azt én sem szeretném. Ha unatkozok, egészen gyalázatos dolgokra vagyok képes – meg, hát, amúgy is, de ez most egészen mellékes.
Kérdése, meghívása kizökkent. Elkomolyodok. A bohókás csillogás a szemeimben elhalványul, helyét egy teljesen más jellegű köd úszik a végtelennek tetsző, jeges kékekben.
- Tőlem ne várjon ilyen jellegű – állammal a haldokló felé bökök – nagyszabású performanszt – már csak azért sem, mert nem óhajtok meghalni újra, és pláne nem az ő kezei által vagy révén; újfent.
Lélegzetvételeit a bőrömön érzem, és azzal nyugtatom magamat, hogy ő is hús-vér ember, avagy félisten. Neki is vannak gyengeségei az erősségei mellett. Ő is épp olyan sebezhető, mint bárki más. Csak meg kell találnom a páncélján a rést, ahol a bőre alá férkőzhetek, hogy a vérereiben lüktethessek kérlelhetetlenül, fájdalmasan, és szüntelenül, mint egy gyorsan ölő, gyilkos szepszis.
De vajon ezt akarom-e?
Meg tudom-e tenni?
Meg akarom-e tenni – valójában, igazából?

Raymond Dempsey egyszer megölt engem. Nem felejtettem el, és nem bocsátottam meg. Hát, hordott-e már ez a planéta kegyetlenebb, veszélyesebb teremtményt a hátán, mint egy bosszúszomjas nő?
Kötve hiszem.
És van-e bolondabb, szánni valóbb, megvetendőbb, mint egy szerelmes szélhámos?
Nem valószínű.
- De legyen – bólintok. – Vacsorázzunk együtt.
- Várjon még
- szavait hallva körülnézek. A célpontja haldoklik, a végét járja. Aztán ott az enyém. Hevesen kapkodja a levegőt, akár ráfoghatná arra is, hogy olyan fülledt idebent a levegő, és most, hogy Ray célpontja is látványosan küzd az életéért, az csak még jelentéktelenebbé és lényegtelenebbé teszik a nő hevesen dobogó szívét. Amikor megpillantom az orrából-, majd a füléből megeredő vért, visszanézek Rayre. A nőnek ugyanis innen már nincs kiút, innen többé már nem megy sehova. – Legyen – nyújtom felé jobbomat. - Eurus Archer. Avagy Dempsey? Nem is tudom... – cinkos mosolyom a férfinek szól. – Örvendek – hogy a szerencsének, vagy a szerencsétlenségnek, arról napokig vitatkozhatnánk.


Words: 806 ▲ Music: Fuel to Fire ▲ Note: Do you want me on your mind or do you want me to go on?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: the world is not enough   

Vissza az elejére Go down
 
the world is not enough
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: