Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Nov. 20 2017, 19:22

Hétf. Nov. 20 2017, 19:16

Hétf. Nov. 20 2017, 18:39

Vas. Nov. 19 2017, 20:42

Vas. Nov. 19 2017, 14:52

Szomb. Nov. 18 2017, 20:36

Csüt. Nov. 16 2017, 15:37

Szer. Nov. 15 2017, 23:53

Szer. Nov. 15 2017, 20:31


Share | 
 

 long time no see, my dear daughter

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 08.

TémanyitásTárgy: long time no see, my dear daughter   Vas. Márc. 12 2017, 20:04

A péntek reggel a rendőrségi szirénák agresszív, dobhártyaszaggató hangjával köszöntött rá, pár órával a beállított ébresztője előtt; bár egy olyan rossz hírű környéken, mint amilyenen ő lakott, nem kellett volna, hogy ez meglepje; mégis nagyokat pislogva mászott ki az ágyából, álmosan dörzsölve szemeit, mintha bántotta volna őt az utca lámpáinak fénye. Csak elméje falán kapirgált az a gondolat, hogy különleges nap a mai, amin illene valamivel életképesebbnek lennie, mint jelenlegi, élőhalottra hajazó állapotában, de valamiért képtelen volt rávenni magát arra, hogy szalonképes külsőt adjon magának, mielőtt a legelső busszal elindulna a munkahelyére.
Virágkötőnek lenni nem volt a legjövedelmezőbb vállalkozás; igaz, gyorsan beletanult a munkájába egy másik, gyakorlott halandó figyelő szemei alatt és hamar túlnőtte a tanárát, de ez még nem jelentette azt, hogy többet keresne a minimumnál, amit kötelesek voltak kifizetni. Csak problémásan tudta fenntartani azt a kis lakást is, amiben élte a mindennapjait, mióta legutóbbi lakhelyét (és egyben rejtekét is) maga mögött hagyta; ilyenkor néha még visszagondolt azokra az időkre, mikor még Hádész kastélyának volt a lakója, de aztán mindig elvetette ezeket a gondolatokat; hiszen megfogadta annak idején, mikor menekülésre fogta, hogy soha többé nem fog visszatérni abba az aranykalitkába, még csak az emlékeiben sem és valamiféle új életbe kezd, egy olyanba, amiben nem lesz majd senki rabja sem. Persze ha tudta volna, hogy halandó-féle élete kicsivel sem lesz egyszerűbb, mint a korábbi léte, akkor talán sosem döntött volna emellett; pedig ennek is megvolt a maga varázsa, amit azokon a napokon értékelt is, mikor épp nem kellett a porcelánfehér alapozója alatt rejtegetnie a napokkal korábban összeszedett véraláfutásait és nem fájt, mikor ráharapott elvágott ajkára. De ez nem volt ilyen nap; nem elég, hogy elharapott ajka fájdalmasan lüktetett, emlékeztetve őt arra, hogy pár nappal korábban részese volt egy nem épp kellemes incidensnek, aminek az áldozata lett már sokadik alkalommal, már csak azért, mert feminin külseje megtévesztően hatott néhány illuminált állapotban lévő, ingyenes szexre vágyó halandóra. Reménykedett benne, hogy ezúttal talán elkerülik őt; hiszen a mai napja különleges volt, mert olyan megbízásra tett szert, amilyet minden nap nem kapott - elvégre is virágdíszeket készíthetett magának a szenátori párnak egy jótékonysági bálra, és ez egy olyan munka volt, amit már szinte álmai netovábbjának tartott... Már ami a virágkötői karrierjét illette.
Az előző nap megbeszéltek szerint nyolckor már illett volna a villánál lennie, vagy legalábbis elég közel ahhoz, hogy ne késsen többet, mint öt percet; ennek ellenére nyolc óra tizenhárom perckor még a virágbolt logójával ellátott autóban ült és elgondolkodva nézte a hátsó rakodótérbe bezsúfolt virágokat, abban a reményben, hogy majd maguktól rendeződnek elég attraktív díszekbe ahhoz, hogy ki lehessen őket állítani egy olyan komoly rendezvényen, mint ez a jótékonysági bankett, tele politikusokkal és más fontos személyekkel, akiknek a szintjére jelen formájában nem volt esélye felérni. Talán nem is akart; de minden egyes elvesztegetett perccel egyre jobban érezte a potenciálisan érkező lebaszást, amit a munkaadóitól kaphatott, amennyiben még többet szándékozott késni.
Végül csak rávette magát, hogy a villa elé hajtson; a kovácsoltvas kaput kérdések nélkül nyitották ki neki, mintha már vártak volna rá (bár be volt jelentve, fura lett volna, ha nem várják) és engedték, hogy jóformán a villa ajtaja előtt parkoljon le, minimálissá redukálva ezzel a távolságot, amin át kell majd cipelnie a rengeteg vackot, amit magával hozott; de először célszerűnek érezte, hogy legalább becsengessen, hogy ne ajtóstól rontson a házigazdákra; az autót hátrahagyva indult az ajtó felé, zavartan tűrve egy kósza hajtincset a füle mögé és azon gondolkodott, mégis mi a jó istent fog mondani (haha, figyeled a szóviccet), de semmi jó nem jutott eszébe. Talán ezért is nem kopogott be; csak állt az ajtó előtt, mint egy rakás szerencsétlenség, egyik kezével a levegőben, mint az a szerencsétlen, integető japán macska és azon filozofált, bekopogjon-e vagy sem, mielőtt valaki ostobának nézné, hogy csak így szobroz az ajtó előtt... Igaz, bekopogni már nem győz, mert a kulcs kattan a zárban és az ajtó túloldalán valaki lenyomja a kilincset; és ő kissé pánikba esve hátrál meg, apró, halvány mosolyt erőltetve az arcára.
- Öööö... Virágszállítás...? - És zavartam túr a hajába, mintha ez lenne az első humán interakció, aminek részese lenne az elmúlt pár száz évben; pedig nem volt így, csupán meglepetésszerűen éri a tudat, hogy az, aki ajtót nyit neki, valamiért mocskosul ismerős számára, mintha csak... a lánya lenne. És valamiért kedve lenne azt mondani, hogy "az isten bassza meg" (érezd a szóviccet), de végül a torkán akadnak a cenzúrázatlan szavak; ehelyett csak annyit mond, szinte már pánikba esetten és halálsápadtan, hogy: - Melinoë?
...mintha ez bármin is változtathatna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

legendás leány

⌲ Foglalkozás :
❥ Belügyminiszter-asszisztens ❥
⌲ Hozzászólások :
7
⌲ Tartózkodási hely :
❥ Washington D.C. ❥
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 12.

TémanyitásTárgy: Re: long time no see, my dear daughter   Pént. Márc. 31 2017, 19:33

Mother & Daughter

Undorodtam a gondolattól, hogy miféle együttlétből születtem valójában. De a legundorítóbb dolog az volt, hogy évezredek óta titokban tartották. Vagy lehet csak én voltam a nagyon ostoba, és nem vettem észre a jeleket. De mégis mit kellett volna észre vennem? Alvilági istennő vagyok, egy ideig nem is léptem a felszínre, hisz Hádész palotájából is remekül tudtam rémálmokat, őrültséget szabadítani az emberekre. A szellemeket meg nem a Földön kellett vezetnem, hanem kicsit lejjebb, az Alvilágban.
Szerencsémre jótékonysági bál megrendezésével bíztak meg engem. Gyanítom, hogy a férjem keze is benne van a dologban, azt akarja, hogy foglaljam le magam, és ne túráztassam magam feleslegesen. Úgysem tudok anyámmal találkozni, mert senki nem tudja merre jár, mit csinál. Valahogy sikerült megszöknie Hádésztól, amire úgy egyébként kíváncsi vagyok. Elvileg, aki evett a gránátalmából nem szabadulhat onnan. Talán anyám kifundált valami ütős kis tervet. Persze azután kérdezném meg, miután kicsit leüvölteném a fejét. Az egész az ő hibája, az, hogy ennyire elcseszett lettem. Igazából azt remélem, hogy az egyetlen hercegnőm, Serenity ne örököljön túl sokat tőlem, az én vérem túlságosan is rossz. Sokkal nyugodtabb lennék, ha tudnám, hogy az apja vére az erősebb, hiába rajong az alkotmányjogért, képes a nekromanciára, szellemekkel társalog, az pedig miattam van.
Türelmetlenül állok fel a székemből, s igazítom meg magamon a felsőmet, már rég itt kéne lennie a virágszállítónak. Nem szokásom a késés felett szemet hunyni. Én sem szoktam, tiszteljen meg annyival, hogy hamarabb indul el, ha tudja dugó lesz. Persze mit is várhatnék el egy halandótól? Pontosan ezt, ezért szeretek szellemekkel dolgozni, bár manapság erre kevés az esélyem. Nem mászkálhatok egy Boleyn Annával, aki a kezében cipeli a fejét. Vagy a fejnélküli lovast se hívhatom segítségül, más kort élünk. Bezzeg a középkorban még használhattam őket.
Ma még a bejárónőt is elküldtem szabadságra, így nekem kell ajtót nyitnom, Seren ment el itthonról utoljára, és mániákusan kulcsra csukja, akkor is, ha van itthon valaki. Valami viszont nem stimmel, megszorítom a kilincset, mit sem törődve az elfehéredett ujjaimmal, még mosolyt is erőltetek az arcomra, nem érdekelve, hogy el is késett. Mert sejtem, lesz ennél nagyobb problémám is. Feszülten sóhajtok, amikor meghallom az igazi nevem. Az előző kérdését megsem hallom.
- Én vagyok az. – bólintok nagyon lassan, végül intek, jöjjön be, nem az udvaron fogom megkérdezni, hogy ki ő. Ha belép becsukom mögötte az ajtót, aztán teszem fel a kérdést.
- Te tudod az én nevem, és benned kit tisztelhetek? – kicsit sem vagyok kedves, viszont a legkevésbé sem érdekel.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 08.

TémanyitásTárgy: Re: long time no see, my dear daughter   Szomb. Ápr. 01 2017, 16:40

Általában nem volt jellemző rá a késés; sőt, legtöbbször már jóval a megbeszélt időpont előtt megjelent ott, ahol kellett, de valami fura, rossz érzés annyira eluralkodott rajta, hogy valamiért nem bírta erre rávenni magát - és a legkellemetlenebb az egészben az volt, hogy ez az érzés később sem akarta őr elengedni, akkor sem, mikor a virágüzlet autóját leparkolta az apró kavicsokkal teleszórt felhajtón és szórakozottan a zsebébe süllyesztette a kocsikulcsot. Remegett a keze; és a szíve is legalább tíz emeletet zuhant, amikor a hatalmas villa ajtaja kinyílt előtte és megértette, mi volt rossz érzésének az okozója: a rég elveszettnek hitt anyai ösztöne, ami - bár sosem volt túl erős benne - már első látásra felismerte a lányát, akit már több évszázad óta nem látott.
Bár talán célszerűbb lett volna egyszerűen csendben maradnia és végeznie a munkáját, amiért fizettek neki, ahelyett, hogy ész nélkül össze-vissza szövegelt volna; hiszen a lakását a két szép szeméért nem fogják engedni neki megtartani és egyetlen bizalmasa, Hecate segítségét sem akarta kérni - bőven elég volt, hogy ezt egyszer megtette, hogy megszökhessen és így is olyan érzése volt, hogy ezt sosem fogja tudni meghálálni neki, amennyiben ennyire szerencsétlen és társadalmilag két bal lábas lesz, mint jelen pillanatban.
- Ha válaszolnék, el se hinnéd. - Amikor az ajtó becsukódott mögötte, a pánik csontos ujjai a bordáira martak; hiszen el lett vágva az utolsó menekülési lehetősége is, amennyiben csak nem tervezett kiugrani az ablakon, mint valami elbaszott ninja. Bár az útját akkor is elállna a saját lánya; mert nem gondolhatott rá másképpen, hiszen egy másik testben, egy másik életben vér volt a véréből, és most is az volt, annak ellenére, hogy már nem az volt, akinek a történelemkönyvek ábrázolták és akinek mindenki hitte. A sors iróniája, nem igaz? - Bár nem csodálom, hogy nem ismertél fel, néha még én sem ismerem fel magam, amióta nem a megszokott Persephone néz rám vissza a tükörből reggelenként.
Upsz. Ezt nem így tervezte közölni; de rossz szokása volt mindig előbb beszélni, aztán gondolkodni, és ez most sem volt másképp. Talán csak a stressz okozta, hogy megint próbálta körüljárni a témát, ahelyett, hogy nemes egyszerűséggel közölte volna, hogy "attól még, hogy átkerültem a lompos másik végére, még az anyád vagyok, Persephone"... Bár így, jobban belegondolva, ez még a fejében is elég elbaszottul hangzott, nem még azután, hogy kimondta volna.
Zavartan túrt a hajába; nem így képzelte, hogy valaha is viszontlátja majd Melinoë-t, már ha egyáltalán, és valamiért sejtette, hogy talán tényleg nem ez volt a legjobb módszer arra, hogy beszélgetést kezdeményezzen vele azok után, mennyire pocsék anya volt, de hát ha már itt volt, nem futhatott el; már csak abban reménykedhetett esetleg, hogy lánya majd elnézőbb lesz vele, mint ő lett volna magával, mert hát miért bántott volna valakit, aki alig százhatvan centivel rendelkezett és egy erősebb szél is simán kettétörhette volna? Mármint mindazokon a sérelmeken kívül, amiket eddig okozott neki, miért tette volna? Nem volt oka rá.
- Ööö... Rég nem láttalak...? - És gondolatban már egyből le is ken magának egy hatalmas pofont azért, amiért képtelen befogni a száját, mielőtt tovább rontaná a helyzetet; bár ezen igazából már nem volt mit rontani, szóval ezzel az erővel már próbálhatott is beszélgetést kezdeményezni, legfeljebb nem jár majd sikerrel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: long time no see, my dear daughter   

Vissza az elejére Go down
 
long time no see, my dear daughter
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» My little, sweet daughter...

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: