Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Kedd Szept. 19 2017, 18:02

Kedd Szept. 19 2017, 14:30

Kedd Szept. 19 2017, 14:21

Kedd Szept. 19 2017, 14:11

Hétf. Szept. 18 2017, 22:02

Vas. Szept. 17 2017, 20:30

Vas. Szept. 17 2017, 20:10

Vas. Szept. 17 2017, 19:39


Share | 
 

 Москва, Москва

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 08.

TémanyitásTárgy: Москва, Москва   Pént. Márc. 17 2017, 16:47




Lucille & Ivory

A szombat este hideg, csontig maró széllel és szitáló esővel köszöntött a városra; Ivory June Lowell a Hudson folyó partján sétálva sietett hazafelé, azzal a gondolattal, hogy éppen eleget élt már át ebből a napból és semmi másra nem vágyott, csak hogy végre beáshassa magát a takarója alá; jobb napokat is látott telefonját úgy szorongatta a kezében, mintha csak az rásegített volna a sietségére valamilyen szinten, de bármennyire is igyekezett, nem hagyta nyugodni az az érzés, hogy állandóan egy helyben toporgott. Pedig haladt; sietős léptekkel szlalomozott a sétáló tömegben, minduntalan nekiütközve valakinek a vállával vagy a könyökével, csendben tűrve a szitokszavakat, amiket az arcába vágtak a mellette elhaladók. Visszavághatott volna; amióta csak új életbe kezdett a földön már rájött, hogy nem volt annyira nehéz kiállnia magáért, mint azt régebben hitte, mert ez a teste még feminin affinitása ellenére is erősebb volt, mint a másik, szükség esetén vissza is tudott ütni, amennyiben támadták, mintha csak a túlélési ösztöne jobban fűtötte volna, mint akkor, amikor még az Alvilág végtelen mezőit járta, halott fák között táncolva a széllel. Kiállhatott volna magáért; de leszegnie a fejét egyszerűbb volt, még ha nyelve hegyén ott is voltak a szavak, amik vágtak, mint a penge, mert mindig oda ütöttek, ahol a legjobban fájt, mintha csak ösztönösen tudta volna, mit mondjon; nem egészen értette még ennek a mechanizmusát, de néha napján szerette bontogatni a szárnyait ezen a téren, főleg, mikor a feszültség gyorsabban gyűlt benne, mint a víz a folyókban dagály idején. Az is feltűnt neki, hogy amióta halandók között élte az életét, mintha kifordult volna magából; hiszen régi nyugalma már nem volt rá jellemző minden esetben, sőt, kifejezetten könnyű volt őt irritálni, amennyiben az ember bizonyos viselkedésformákat prezentált, amiket ő nem tűrt meg.
Ilyen volt például a catcalling is; bár tudatában volt annak, hogy vonzza a tekinteteket és sokan élnek abban a tudatban, hogy porcelánbabára emlékeztető arcvonásai igazából törékeny lányt takarnak, rosszul viselte, ha publikusan valaki érdeklődést tanúsított iránta, méghozzá valami olyan primitív formában, mint a piros lámpán várakozva rámarkolni a hátsó felére. Az ilyenekkel a világból ki lehetett kergetni; talán ezért is döntött úgy, hogy mielőtt hazamenne, le kell vezetnie a feszültséget, vagy újabb tányérjai bánnák a kis kirándulásait a város utcáin, és ahelyett, hogy a metróállomásra ment volna, az ellentétes irányban indult el, a városközpont felé.
Nem gyakran látogatott szórakozóhelyeket; általában moziba vagy galériákba járt, amikor szórakozni akart, de a stressz levezetéséhez pár mélyebbre volt szüksége, valami olyanra, ami végigmart volna a torkán és a pokol minden lángjával égette volna belülről, hátha úgy nyert volna bűnbocsánatot mindenért, amit elkövetett egész életében, mintha csak az ő hibája lett volna, hogy felkeltette az emberek érdeklődését. Nem okolta magát ezért; viszont voltak olyan bűnei is, amikért viszont már senkit sem okolhatott, csakis magát, és ezen bizonyos időközönként visszatértek hozzá, néha a semmiből, mert amúgy igyekezett nem gondolni rájuk. Ilyenkor nem válogatott a szórakozóhelyek között; hiszen teljesen mindegy volt neki, mennyit ad ki, amíg lehetett kártyával fizetni és amíg az ital, amit fogyasztott, legalább annyi alkoholt tartalmazott, hogy azzal még egy lovat is ki lehetett volna ütni. Igaz, ő maga nem volt ló, de még csak kiütni sem lehetett egy könnyen, mert a toleranciája az alkoholra valamivel magasabb volt, mint az átlagembereké; csupán az ízlése volt rosszabb, mint az övék, mert általában nem válogatott a szórakozóhelyek között, azon gondolkodva, melyikeket lenne célszerű elkerülni a hangulatuk vagy épp az áraik miatt; amennyiben alkoholra vágyott (mint valami rossz alkoholista, komolyan), az első, nyitva álló ajtó szinte kiabálva hívta, hogy betérjen és minden meglévő pénzét, vagy legalábbis annak nagy részét ott hagyja az emlékeinek darabkáival együtt. Most is ez volt a terve; Moszkva hűtlen szerető módjára csábította és legnagyobb meglepetésére azzal sem voltproblémája, hogy bejusson, annak ellenére, hogy a drága szórakozóhelyekre általában nem szívesen engedték be. De ide mégis bejutott; kapucniját a szemébe húzva oldalgott be, a lehető legtávolabb tartva magát a táncparkettől és az ott hömpölygő tömegtől és sietős léptekkel igyekezett a bárpult felé, mintha az lett volna az utolsó menekülési lehetősége minden gondolattól, ami a fejében zakatolt.
- Két vodkanarancs. - A hangja szinte elhal a zene dübörgésében, mikor az egyik pultosnak leadja a rendelését; bár szíve szerint egyből a legfelső polcról választana valamit, a drága és magas alkoholtartalmú dolgok közül, de az este még fiatal volt és ő nem akart két-három ital után kóvályogni, mint a holdkóros; így csak csendben várt, a bárpult sarkába húzódva és nézelődött, potenciális társaság után kutatva, afféle semmit-sem-veszíthetek alapon, mert ha már nem tartotta házasnak magát, semmi akadálya nem volt annak, hogy jól szórakozzon.

music:FEEL SO GOOD | hát ez kurva szar lett, ne haragudj :O
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
❖ Well, actress-top model is the dream. Uh, party clown is the reality.
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Москва, Москва   Szer. Márc. 22 2017, 01:57


A napok lustán, szinte fájdalmas lassúsággal telnek. A világ mintha egy egészen kicsikét belassult volna körülöttem. Minden annyira… monoton. Végignézem, ahogy két férfi szétveri egymást. Az egyik kést ragad, a másik pedig megeteti vele a széket viszonzásul. Eleinte még talán tetszett, de miután rájöttem, hogy ez itt nálunk teljesen mindennapos eset, már nem annyira tud lázba hozni. Mintha ugyanazt a filmet nézném végig újra és újra. Kívülről fújom már az összes jelenetet és az egész forgatókönyvet, akár el is utánozhatnám a film szereplőit. És néha, csak úgy a hecc kedvéért, én is beszállok egy-egy ilyen önfeledt birkózásba. De már ez sem vicces többé. Egyszerűen nem bírom tovább… Fáj beismerni, de hiányzik az alvilág. Az a világ egykor az otthont jelentette nekem; hogyan is érezhetném jól magamat máshol? Honvágyam van. Függőségem. Hiányzik az égett hús szaga, a sikolyok, a halálhörgés… az a rothadt levegő. Vérszag és félelem. Mi hiányzik a legjobban? Az én helyem. A hely – az enyém! – Hádész oldalán. Hiányzik ő maga is, még akkor is, ha ketrecbe zárt. Hiányzik… még ha ő nem is szeret engem úgy, mint ahogy én őt. De nem is számít már igazán, hisz’ úgyis véget ért – meghasadt, elhalt. Hiába hiányzik a lenti világ, amelyet sokáig az otthonomnak tekintettem, tudom, hogy úgysem mehetek oda vissza többé. De ha nem mehetek haza, akkor hova menjek? Ha nem lehetek már az, aki voltam, akkor ki leszek én ezek után? Ki vagyok én most? Kivé leszek? Mivé válok majd? Talán fel kéne tennem magamnak a kérdést, hogy ki voltam azelőtt…? Azelőtt, hogy az alvilág ura maga mellé csábított volna. A gond az, hogy már nem emlékszem rá… Nem emlékszem arra, hogy ki voltam. Csak egy őrült. Csak az őrület. Semmi extra. Semmi különleges. Furcsamód nem emlékszem rá, de régebben sokkal több voltam… ennél. Régen ismerték, sőt, félték a nevemet! Mára már azt sem tudják, hogy ki vagyok… Szomorú, mi? Mintha Hádész úgy beburkolt volna a sötétségével, hogy egyszerűen megszűntem létezni. Az árnyékában éltem, és még csak nem is zavart… Pedig nem érdemelte meg egyetlen percét sem annak, hogy mellette legyek. Persze ezt akkor is tudtam, mégis mellette maradtam. Huh. Van, akiken egyszerűen nem lehet segíteni, merthogy őrültek. Hahaha. Nem, igazából ez nem vicces… annyira. Sokkal inkább úgy jellemezném az életemet, mint valami tragikomédiát: a legtöbben csak röhögnének rajta.
Ez egy ilyen nap. Mélabús. Monoton. Kedvem támad valakit szétverni az ütőmmel. Aztán beugrik, hogy a tegnapi nap olyannyira szétvertem valakit, hogy a nagy játszadozás közepette kettétörtem szerencsétlen ütőmet. Az ember koponyáján. Végül az ember koponyája is jóóól kettétört. De valahogy még ez a muris gondolat sem mulattat jelen pillanatban. Momentán ugyanis másról fantáziálok, nem kettétört koponyákról meg ütőkről. Rá gondolok. Nem Hádészra. Perszephonéra. Vajon ő hogy volt képes? Otthagyni őt… Pár napja még gyűlölettel tekintettem rá emiatt. Ma már inkább irigylem, hogy képes volt rá, míg én lélekben továbbra is hozzá vagyok láncolva. De ezt én választottam. És talán éppen ez a baj…
Szinte fel sem tűnik, amikor hozzám szólnak. Emlékszel, hogy te vagy a pultos, ugye? Ja, valami rémlik…
Végigmérem a velem szemben álló férfit, akit igazán finom vonásokkal áldott meg a sors. És az istenek sem tudják miért, de annyira ismerősnek tűnik; nem is kinézetre, hanem a kisugárzása talán?  Mintha önmagam megfáradt hasonmása lenne – ezt látom én a tekintetében. Először. Aztán valami mást is látok benne. Azt, hogy mi ketten voltaképpen egészen hasonlítunk… Csak még rá kell jönnöm arra, hogy miben. (…)
- Ahogy látom, valami erősebb kell ide, mint két vodkanarancs. Whiskyhez mit szólsz? Vagy abszint? – lötykölöm meg az orra előtt az üvegeket, miközben keserédes mosolyra feszül az ajkam. – Nehéz nap, huh? Tudod mit… iszom veled egyet! – És esküszöm, hogy nem csak azért mondom ezt, mert vele egyetemben rám is rám férne már egy ital…! Hahaha.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Москва, Москва   Hétf. Márc. 27 2017, 19:19




Lucille & Ivory

Valamiért naivan hitt abban, hogy nem fognak felfigyelni rá; elvégre is, ha akart, el tudott tűnni a figyelő tekintetek elől, annak ellenére, hogy képtelen volt láthatatlanná válni a szó szoros értelmében. El tudta érni, hogy ne kerüljön a figyelem középpontjába és általában ezt ki is használta; bár most nem igyekezett, a tömegben a maga apró termetével és nem épp kirívó megjelenésével egyébként sem volt feltűnő a rengeteg, falatnyi ruhába öltözött nő és jóképű, jól öltözött férfi között... Ennek ellenére érezte a figyelő tekinteteket magán, amik elől legszívesebben elmenekült volna, de ha egyszer már bejött, hogy nézett volna ki, ha egyből ki is fordult volna, vissza az utcára, már a küszöbön? Hiszen néhány figyelő tekintet még nem volt a legrosszabb, ami történhetett és a harmadik pohár után már tényleg mindegy lett volna neki, figyelnek-e rá vagy sem.
Igaz, bármennyire is próbált hazudni saját magának ebben a témában, de sosem volt az alkoholok nagy ismerője; általában a fancy koktélokat preferálta és az alacsony alkoholtartalmú italokat, ám annál nagyobb mennyiségben, és a választása ezúttal is egyre esett ezek közül - na nem mintha a vodkanarancs annyira fancy lett volna, de valamitől el kellett kezdeni, nem?
- Válassz valamit, rád bízom magam. - Halk kacajjal fejezi be a mondatot, ahogy pillantását a bárpultról a nőre emeli; és ajkai apró mosolyra húzódnak, ahogy tekintete egy pillanatra az övébe akad, de egyből le is ereszti a tekintetét, mikor úrrá lesz rajta valami fura, ismeretlenül ismerős érzés, mintha lenne benne valami emberfelettibb, ami nem volt meg a bent lévő többségben. Ritkán érzett így akárki közelében is; sőt, ha őszinte akart volna lenni, már el is feledkezett arról, milyen kapcsolatba kerülni ezzel az aurával, hiszen halandókkal volt körülvéve állandóan, akikben nem volt semmi különleges, mind egyformák voltak és klisések, ostobák és vakok arra, ami körülvette őket. Arra sem jöttek rá, hogy ő valójában kicsoda és micsoda; és néha gondolt arra is, hogy az arcukba üvöltse, hogy amit a történelemkönyvekből ismernek, az hazugság és az istenek mind közöttük járnak, mert például itt van ő is, a tavasz istennője ebben a testben, a félhosszú, gesztenyebarna hajtincsek és megfáradt, ébenfekete szemek mögött. Persephoné férfi testben, aki virágokat árul halandóknak. Micsoda irónia...!
- Hogy őszinte legyek, bármit megiszok, amíg ezt ilyen szép társaságban tehetem. - És fejét óvatosan billenti félre, mint a macska, aminek valami felkeltette az érdeklődését; bár nem macska ő, de le sem tagadhatná, hogy tényleg kíváncsi lett, mi az az ismeretlenül ismerős aura, amit felismert, mintha csak a nő is egy lett volna a fajtájából... De mit csinált volna itt, New Yorkban?
music:FEEL SO GOOD | lesz ez még jobb is, csak várd ki
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
❖ Well, actress-top model is the dream. Uh, party clown is the reality.
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Москва, Москва   Szomb. Ápr. 01 2017, 21:58


Tudod mire gondolok? Na, mire? Arra, hogy vajon miért nem akarod meglátogatni a drágalátos szüleinket, most, hogy végre kiszabadultunk… Nem volt rá elég… Időd? Ugyaaan! Valld csak be, hogy nem akarod látni őket. Vagy sokkal inkább azt nem akarod, hogy ők lássanak téged? Derűs arccal pattan le a bárpultról, Mania, aki egészen idáig csak üldögélve figyelte, ahogyan kiszolgálom a halandókat, ezeket a jöttment senkiket; kocsmatöltelékek, bűnözők, maffiózók. Félsz, hogy meglátnak így, ilyen kinézettel. Most olyan lettél, mint én! Bestiális vigyorral az arcán lép hozzám közelebb, mert már megint bajba akar keverni. Azt akarja, hogy összezavarodjak… Nem akarod látni őket, mert te is tudod azt, amit én. Te is érzed ezt, odabent, a lelked mélyén… Nem igaz? Évekig még csak nem is kerestek…! Ott rohadtuk lent az Alvilágban, egy ótvaros ketrecben, mint valami rühes korcs! Hozzá akarok vágni valamit. Egy üveget. Egy széket. Egy… akármit. Nem tudom eléggé gyűlölni őt ahhoz, hogy eltaszítsam magamtól, de annyira szeretni se, hogy elviseljem… Meg vagyunk átkozva mi ketten. Egymással. Ő nem élhet nélkülem. Én nem élhetek nélküle. Soha véget nem érő, átkozott körforgás – már arra sem emlékszem, hogy mikor kezdődött el.
- Sajnálom, a nővérem kissé heves vérmérsékletű… – fordulok a bárpultnál ücsörgő fazonhoz, aki válaszul csak értetlen képpel mered vissza rám. Persze, miért is ne tenné, hiszen részeg… Tudtad, hogy néha azt hiszik rólad, hogy őrült vagy? Suttogja a fülembe, majd nevetve tovaillan. Mania most egy asztalnál próbál szerencsét, a pórnép között, egy kétes alakokból álló társaságban. Neki való közeg, kétségkívül. Én meg végre elmerülhetek a kaotikus gondolataim közepette… Néha, nagyon ritkán körbenézek, és eltűnődök, mert nem értem azt, hogy mit keresek én itt.
- Oh, örömmel! Tudom is, hogy mire van most szükséged… – Az ilyen különleges személyeknek, mint amilyen ő, különleges ital dukál. Érzem rajta, hogy olyan, mint én – ez persze annyira nem újdonság, néha megfordulnak erre istenségek is, elvégre Erisz bárja nem akármilyen bár; vagy az ő „üzlettársai” nem akármilyen ügyfelek. Nekik szoktam a speciális koktélomból italt keverni, olyasfélét, ami a nem halandó lényekre is bódító hatással van. Színe, akár a nektáré, amelyet csak az Olümposziak ihattak odafent; ez a kiváltságosak itala. És én most megajándékozom vele ezt a különös, ámde mégis különleges idegent. Magamnak is töltök egyet.
- Szép társaság? – Szemöldököm pimaszul rándul a magasba, miközben az ajkaim ragadozómosolyra feszülnek. – Azt hiszem, máris kedvellek. – Koccintom meg a poharát, amolyan köszöntő gyanánt, majd a sajátomét az ajkamhoz emelve szabadítom meg a tartalmától. Azon tűnődöm, hogy vajon mit keres egy ilyen rendes srác ezen a rosszhírű helyen? Fel akarom neki tenni a sablonkérdést, hogy mi céllal jött ide, vagy, hogy nem máshol kéne inkább lennie? Ugyanakkor szívesen mondanám neki azt is, hogy „menekülj, amíg még nem késő!” Ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel! De úgy érzem, hogy egy magunkfajta istenségnek mégsem szúrhatom ki a szemét valamiféle jelentéktelen sablonkérdéssel. Annyira elveszettnek tűnik… Annyira magányosnak… Mi több (!), egészen olyannak tűnik, mint én… Ezért hát felteszem neki azt a kérdést, amit valóban fel akarok tenni. Elvégre csakis egyféleképpen szabadulhatunk meg a kísértéstől; ha megadjuk a szívnek azt, amire igazán vágyik.
- Mondd csak, éreztél már valaha olyat, hogy nem azon a helyen vagy, ahol lenned kéne? Mintha csapdába estél volna, amiből nem tudsz szabadulni…? – Egy saját, személyre szabott csapda a tudatalattiban. Az enyémnek neve is van. Mania.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Москва, Москва   Csüt. Ápr. 13 2017, 17:47




Lucille & Ivory

Ivory June Lowell nem volt tipikusan partiállat. Sőt, kifejezetten rosszul érezte magát egy idő után a tömegben, mintha csak visszavágyott volna a virágüzlet falai közé, ahol legalább a növények társaságában lehetett; jobban érezte magát a társaságukban, mint az itt tolongó tömegben, még annak ellenére is, hogy a sarokban, ahova húzódott, nem igazán tolongott bárki is. A közelben álldogáló nőket és férfiakat nézegette; még ha figyelmének nagy része a pult túloldalán álló szőkeségre is koncentrálódott, állandóan volt egy olyan érzése, hogy valaki mindig megfigyeli, követi és csak arra vár, hogy egy sötét sikátorban kitörje a nyakát, aztán otthagyja a holttestét, hogy a kóbor kutyák és patkányok étkezhessenek belőle. Undorodott ettől gondolattól; bár felettébb szép halott lett volna belőle, egyelőre nem vonzotta a katafalk elképzelése és a koporsó hűvös selyme, meg a fehér liliomok füllesztő illata. Ráért még meghalni... Úgy definitíven legalábbis hiszen nem vágyott vissza Hádész világába, semmilyen formában, életének elvesztése pedig egyenes úton vitte volna oda.
- Csak nehogy tévedj velem kapcsolatban. - Szórakozottan simít el pár kósza hajtincset, ami az arcába hullott, menet közben, ahogy a neki készített italért nyúl; úgy veszi szemügyre, mintha valami igazán különlegeset látott volna, de talán volt is ebben valamennyi igazság; hiszen ez az ital valami más volt, mint amit egész eddig ismert és valaha is ivott, annak ellenére, hogy az elmúlt néhány hónapnak szinte minden estéjét valamilyen kocsmában töltötte. Ennek ellenére semmiféle bizonytalanság nincs benne, mikor poharát a másikénak koccintja; még annak ellenére sem, hogy nem biztos benne, nem tervezi-e őt a lány valahogy lowkey megmérgezni. Bár miért tenné? Nincs oka rá.
A poharak halkan koccannak egymásnak és ő halvány mosollyal az ajkain kortyol bele a saját italába; az ital édes íze a nyelvén egy pillanatra el is nyomja a gránátalma keserű zamatát, ellentétben a vodkával, amit korábban literszámra öntött magába; de most egy pillanatra sikerül elfelejtenie és ez megdöbbenti - talán egy fél árnyalatot sápad is a meglepetéstől, mintha ez az esetében még lehetséges lenne, de aztán ez a pillanatnyi, furcsa érzés elmúlik és ő úgy tér vissza a jelenbe, mintha sosem szakadt volna ki belőle, egyetlen pillanatra sem.
- Mintha csak valaki bezárt volna egy aranykalitkába, mint egy díszes madarat, amit csak mutogatni lehet,
aztán elfeledett, mintha sose lennél?
- A tekintetét a pultról újfent a nő arcára emeli, de nem néz a szemeibe; valami visszatartja őt ettől, mintha csak félne, hogy a szemkontaktus felvételével együtt a másik azt is észreveszi, hogy egyáltalán nem az, akinek mondja magát, hogy felismeri benne az egykori tavaszistennőt, Persephone-t, aki talán még mindig ott volt valahol, benne, és akinek már egyáltalán nem érezte magát. Egyáltalán ki volt? Hiszen már nem volt Hádész foglya a hatalmas, fekete márvány kastélyában, nem volt drága madár, akit csak mutogatni lehetett, nem volt már többé Persephone, de nem volt Ivory sem, akinek a papírjai mondták; csak egy árny volt, valaki, aki rosszkor volt, rossz helyen, rossz testben. Túl jól ismerte az érzést, amiről a másik beszélt. - De aztán az aranykalitka ajtaja kinyílt és a hirtelen jött szabadságod lett az újabb fogva tartód...? Hidd el, túl jól ismerem ezt az érzést.
Egyáltalán miért mondta ezt el neki? Hiszen nem is ismerte; ráadásul ezeket a dolgokat róla egyetlen bizalmasa Hecaté sem tudta, annak ellenére, hogy általában mindent elmondott neki. Mintha a világa egyetlen korty alkoholtól (már ha ez egyáltalán alkohol volt) felfordult volna... De talán így is volt. Ki tudja...? Ő biztosan nem.

music:la tormenta de arena | lesz ez még jobb is, csak várd ki
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Москва, Москва   

Vissza az elejére Go down
 
Москва, Москва
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: