Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Okt. 15 2018, 21:46

Pént. Okt. 12 2018, 06:35

Csüt. Okt. 11 2018, 18:53

Csüt. Okt. 11 2018, 15:43

Szer. Okt. 10 2018, 12:59

Kedd Okt. 09 2018, 00:42

Hétf. Okt. 08 2018, 22:33

Csüt. Okt. 04 2018, 20:08

Csüt. Okt. 04 2018, 16:09


Share | 
 

 A T H E N A;

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
detective (dsi), profiler
⌲ Hozzászólások :
19
⌲ Tartózkodási hely :
new york
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 15.

TémanyitásTárgy: A T H E N A;   Szer. Márc. 01 2017, 19:07

Katherine Kavanagh
I will go to war in a red dress.
Pallasz Athéné; Kate, Kat
kortalan (~ 45)
gods
Gillian Anderson
egyedülálló
biszexuális
canon
A bölcsesség, az igazságosság, az igazságos háború, a jog, a művészetek, a kézművesség és a képzés istennője.

Hannibal :: 20 :: An army of goddesses


Azt hiszem, feladtam minden elvemet. Feladtam mindent, amiben valaha hittem. Feladtam mindent, amire feltettem az életemet. Feladtam mindazt, amiért valaha tiszteltek, szerettek, hovatovább istenítettek engem.
Elvesztettem az emberiségbe vetett hitemet.
Hát nem szörnyű gyarlóság ez?
Nem mindig voltam ilyen... negatív. Volt egy olyan-, meglehetősen hosszú időszak az életemben, amikor törhetetlenül és rendíthetetlenül küzdöttem és harcoltam az emberekért. Segítettem-, támogattam őket, oly’ annyira, amennyire természet adta-, isteni erőmből kitellett. Héroszok oldalán harcoltam, a dicsőség felé vezető, rögös úron végig támogattam, segítettem őket, de nem feledkeztem meg soha az egyszerű emberekről, a hétköznapi emberekről sem. Őket is épp úgy szerettem, mint azokat a hősöket, akik ragyogó háborúkat vívtak és nyertek a nevemben, akik felülkerekedtek a világ gonoszságán és sötétségén.
Túlságosan is bíztam az emberekben, és túlságosan is nagy hitet fektettem beléjük; ezekbe a halandó, gyarló kis porszemekbe, akik csak bajt okoznak.
Ha hiszi, ha nem, vakmerőség kell egy ilyen élethez. De mire lehet elég az én vakmerőségem? Fogalmam sem volt, bár, gondoltam, teszek egy próbát. És elbuktam. Nagyon rondán elbuktam. Újra, és újra, és újra.
Bármit megadnék érte, ha újra így viseltethetnék az emberek irányába, hosszú, átkozott életem során. A lelkemet is eladnám Hádésznak, ha újra átélhetném a mitikus hősök diadalát, melyeket az én oldalamon, az én segítségemmel vívtak, ha újra taníthatnám az asszonyokat a szövés és a fonás technikájára, a férfiakat pedig az aranyművességre, a kovácsmesterségre, az építészetre, a harcra!
De a halandóknak már nincs szükségük a bölcsességre, nincs szükségük az igazságos háborúra, nem ismerik az igazságosság fogalmát, a művészetekre és a kézművességre már nem tartanak igényt, hiszen mindent a gépek uralnak, és az emberekben már fikarcnyi emberség sincs; mindet kiölték belőlük a társaiknak csúfolt szörnyetegek, a viharos évszázadok és évezredek.
Olyan vagyok, mint egy ketrecben vergődő rabmadár. Elfordultam az istenektől, és elfordultam az emberektől is. Már arra sem emlékszem, mikor voltam utoljára az Olümposzon, elszigetelődtem az apámtól, a fivéreimtől és a nővéreimtől, hogy azok között éljek, akik megloptak engem, annak ellenére is, hogy én mindenemet nekik adtam. Mindent, ami engem alkot, ami a lényem része, ami a mozgatórugóm.
Fogalmam sincs, hogy miért csinálom ezt önnönmagammal. Kínzom magamat, abban bízva, hogy a halandók között járva, a bűnözőket láncra verve majd megváltozik valami a világban, hogy megváltozik majd valami bennem.
Új-, ámbár nem teljesen ismeretlen ösvényeken kezdtem járni, járatlan utakat tapostam, sötét utakon haladok. Mondhatni, hogy az éjszaka sötét leple alatt munkálkodom, hogy a fényt szolgáljam. Úgy érzem, hogy ennek az egésznek semmi értelme: bűnözőkre vadászok napestig, zárom őket vaskalitkába, életfogytiglanra ítéltetem őket, hogy a celláikban sorvadjanak, rohadjanak el. Mindezt miért? Makacs önhittség részemről, hogy azt gondolom, hogy egymagam megválthatom a világot.
Azt hiszem, hogy az én korszakom már régen leáldozott és egy új időszak vette kezdetét, melyben nincs helye az észérveknek, a logikának, az igazságosságnak.
Valósággal megszakadt a szívem. Képtelen a szeretetre, és nem maradt egyéb, csak a magas, ledönthetetlen várfalak és végvárrendszerek, az acél és a jég mögé rejtett, sötéten dobbanó szív, mely mostanra már csak dübörög, mint egy kalapács, de aligha érez bármit is. Már nagyon régóta nem éreztem a szerelem, a szeretet pompáját – olyan régóta nem, hogy talán el is felejtettem, hogy hogyan kell szeretni.
Még soha nem öltek meg, úgy igazán, ténylegesen, de mégis éreztem úgy, mintha megtették volna, mintha tőrt forgattak volna kőszívemben.
Nem akarom, hogy ez megtörténjen önnel, szóval, kérem, kérem, kérem, ne felejtsen el szeretni, bízni és hinni. Szörnyű átok.
Én mindent eldobtam, leromboltam és felégettem magam mögött, ami képes lett volna hátráltatni – elhagytam az Olümposzt, az isteneket, a fiamat; és most egymagam próbálom menteni a menthetőt.
Elszánt vagyok, a vakmerőségem veszélyes, életveszélyes, végzetes és halálos végkimenetelű is lehet, és többé nincs vesztenivalóm. Csak az lehet igazán szabad, akinek nincs vesztenivalója.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: A T H E N A;   Csüt. Márc. 02 2017, 14:41

elfogadva
welcome to our family
"Csak az lehet igazán szabad, akinek nincs vesztenivalója." Ez a mondat az, amivel le lehet téged egy az egyben írni, drága Athéné. Elkóboroltál az útról. De ha egy valamit mondhatok? Sose bánd meg. Mert végre élsz. Még ha limbóban is vagy, de élsz és vakmerőbb vagy, mint bármikor ott fent a magasztosban. Ne menj fel. Maradj lent. Mert az élet akkor igazi, valós és édeskeserű, ha mindent megteszel és kipróbálsz.
Ne nézz vissza, menj előre.
Vissza az elejére Go down
 
A T H E N A;
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: