Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkaverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungdar az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Vas. Ápr. 15 2018, 16:54

Csüt. Ápr. 12 2018, 19:22

Csüt. Ápr. 12 2018, 17:06

Kedd Ápr. 10 2018, 20:42

Hétf. Ápr. 09 2018, 20:36

Hétf. Ápr. 09 2018, 15:08

Vas. Ápr. 08 2018, 22:32

Vas. Ápr. 08 2018, 21:47

Vas. Ápr. 08 2018, 20:52


Share | 
 

 Electra East

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
767

TémanyitásTárgy: Electra East   Szomb. Ápr. 01 2017, 23:06

Electra East
Life is a dream on the way to death.
Electra
766
félisten
Rachel Weisz
hajadon
hetero
saját
Vajon mennyire szükséges jellemezni egy boszorkány képességeit? Egy elsőgenerációs boszorkányét, kiben még nem hígult fel a felsőbb hatalmú vérvonal, ki még tiszta hírvivője természetfeletti szülőjének. Hecaté legkisebb leánya, ki eddig a halálhír homályába burkolva aludta kínoktól terhes álmát. Ő Kelet Hercegnője, kiben szunnyad Észak és Dél ereje is, ki még azt sem tudja mennyit aludt, s mi történt...  

useri információk
1351-et írunk. A Föld beteg. Már-már halálosan és az ember tette azzá. A képzelt vallásos, hitvány férgek félelemtől s undortól telve lenézik a fajtámat. Irtandó. Ezek vagyunk mi. Én és a nővéreim. Már én is látom, amit a nővéreim már régebb óta sejtettek… minket itt sosem fognak elfogadni. Bármit is mondunk vagy teszünk... az bűn lesz. Mindig, mindenkor. Mindenki, aki él és mozog, mindenki, aki kicsit is gyanús, mindenki, aki boszorkány… az ember szerint irtandó. Nem értem, miért nem harcolunk? Mi vagyunk a legerősebb boszorkányok, kik a földre léptek valaha is. Persze anyánkon kívül, de ő meg nem nagyon tartózkodik itt. Mi hárman… véget vethetnénk ennek, megmenthetnénk mindenkit! Miért... miért nem avatkozunk közbe? Hová visztek? Hova sietünk? A csata arra van! Lüktet a fejem, ezer és ezer kérdés és kiáltás feszül egymásnak bennem, mígnem megtorpanok és dobbantok egyet. A nővéreim pengevékonyra szorított ajkakkal merednek rám, a legkisebbre. Épp csak betöltöttem a 100. évemet… most kezdődne az igazi nevelésem, az igazi boszorkányoktatásom.
- Miért? Miért bújunk el? Nem nézhetjük… nem! Segítsünk!
Dobbantok még egyszer, már a könnyeimmel küszködve. Igaz, hogy vérszerint csak az előttem állók igaz testvéreim, de én mindazokat annak érzek, kik hasonlók hozzánk. A család az első, mindenekfelett, az egyetlen. Ők is a család részei tágabb értelemben. Nem értem. Megtehetnénk! Igaz, én még ügyetlen vagyok, és lehet csak hátráltatnám őket, de… a nővéreim Észak és Dél úrnői. Neves boszorkányok, kik örökölték halhatatlan anyánk erejét! Piskóta lenne megleckéztetni az inkvizítorokat. Nyerhetnénk… Az ajkaimba harapok. Választ egyikük sem ad, de két oldalról megragadják a karomat és vonszolni kezdenek a hegy lábához.
- Mondjatok már valamit! Miért hagyjuk őket magukra? Válaszoljatok!
Kapok egy „hallgass már”-t, s továbbra is hallgatásba burkolózva tartunk egy nagyranőtt földkupac felé. Felgyúl bennem a remény egy halvány szikrája, hogy talán valami szertartásra készülnek, ami megmenthetné a többieket! De akárhogy gondolkozom… nem jut eszembe olyan rituálé, mely ezt megtehetné. Tehát nem segítünk… A szívem facsarodik el s szorul össze annyira, hogy mintha már a vért se pumpálná belém. Mi ez, mi történik? Kik vagytok? A nővéreim nem lehettek… Ők nem fordítanának hátat a boszorkányoknak. Mialatt magamban dohogok, elérjük a hegy lábát s a nővéreim mágiával kinyitják a titkos falat. A dühöm hirtelen meglepettségbe, de főképp értetlenségbe fordul át. Miért van egy hegy oldalán bejárat? Tovább vonszolnak, én tovább ágálok, többnyire sikertelenül. Beletelik kis időbe, mire rájövök végre, hogy amit én eddig hegynek néztem, valójában egy szunyókáló vulkán s a fényes csíkok a fekete padlózaton mellettünk nem dísz, hanem halkan bugyborékoló lávafelszín. Némiképp elsápadok s még egy ideig ellenkezni is elfelejtek. Kérdőn tekintek rájuk, ők pedig egymásra néznek. Oly szomorúsággal, oly keserűséggel, hogy mintha bennem is eltörne valami.
- Mire készültök…?
Félve kérdezem, félve várom a választ, de nem kapok. Most nem azért, mert megtagadják. Nem tudják elmondani… Mérhetetlen fájdalmat érzékelek a tekintetükből s ez jobban megrémiszt, mint minden más, min eddig rágódtam.
- De hisz… ez az Etna?!
A hangom elvékonyodik, megengednek maguknak egy fájó mosolyt s behurcolnak a vulkán közepébe. Ráültetnek egy kőképződményre, amit hatalmas jóindulatúsággal lehet alacsony asztalnak is hívni. Egyszer csak rám borulnak s úgy szorítanak magukhoz, mint még soha. Belesajdult a szívem. Mielőtt bármit is kérdezhettem volna, elsuttogták a fülembe mindennek az okát. Szólni sem tudtam… csupán potyogtak a könnyeim. A sós cseppek megállíthatatlanul gördültek le az arcomon. Ott voltunk mi, a három nővér, egymásra borulva, sírva. Kettő nemsokára meghal s még ekkor is a legkisebbért aggódnak… Úgy elmondanám, mennyire butaság ez az egész, hogy mennyire ellenzem, hogy… hogy! A hangszálaim képtelenek hangot formálni, az ajkaim remegnek, mikor a nővéreim lecsókolják a könnyeimet. Már mindent értek… az ok, amiért nem szegülhetünk szembe nem más, mint anyánk épsége. Így igaz… félig mi is emberek vagyunk s mint ilyenek, ugyanolyan önzőek is. Anya fontosabb… s hogy ne vesszem el az öröksége, mindaz, mit e világnak ajándékozott, eztán én bennem fog tovább élni, én fogom hordozni hármunk erejét. Kába voltam és feldúlt, az agyam szüntelen a hallottakon zakatolt, próbálta összetenni a képet, mert valami hiányzott… Sajnos nem jöttem rá időben mi az a valami, mert egyszerre égető fájdalom hasított belém, sikítottam és fuldokoltam egyszerre. Ez túl sok… nem bírom el! Hagyjátok abba! Nem tudok beszélni, nem tudom nekik elmondani mennyire feszíti a testem ennyi mágia. Elkezdtem rángatózni az oltáron, akaratlan rándultak görcsbe a testrészeim, a nyelvem is elharaptam valamikor közben. Aztán valami hűvöset érzek… hűvös, de mégis melengeti a szívem. Fáradtan pillantok még egyszer fel a világra s látom, ahogy nővéreim maradék erejüket is felhasználva kristályt képeznek körülöttem. Ezt láttam utoljára.

2017. február 28. éjszakáján, hosszú szunnyadás után újra kitört az Etna, fényével narancssárgává festve az éjt, bugyogó lávájával megkaristolva a kristályképződményt

Megrezzennek a pilláim… nem tudom kinyitni őket, de mintha lágy szellőt éreznék. Nem, tévedtem, most meleg párának tűnik. Vagy mégsem? Mi történt, hol vagyok? Alig emlékszem… Levegő helyett kósza pernyefoszlány jut le a tüdőmbe. Alig kapok… alig tudok. Szúró fájdalmat érzek a mellkasomban, tagjaim elgémberedtek, s a hirtelen ocsúdást rémképek teszik baljóssá. Csak álmodtam… ugye?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Electra East   Vas. Ápr. 02 2017, 04:22

elfogadva
welcome to our family
Tudod, hogy rajongok érted.
Így egy dalt adok neked: Electra's song
Vissza az elejére Go down
 
Electra East
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: félistenek-
Ugrás: