Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Nov. 20 2017, 19:22

Hétf. Nov. 20 2017, 19:16

Hétf. Nov. 20 2017, 18:39

Vas. Nov. 19 2017, 20:42

Vas. Nov. 19 2017, 14:52

Szomb. Nov. 18 2017, 20:36

Csüt. Nov. 16 2017, 15:37

Szer. Nov. 15 2017, 23:53

Szer. Nov. 15 2017, 20:31


Share | 
 

 Somewhere in Greece~

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
Ugrás a következő oldalra : 1, 2  Next
SzerzőÜzenet
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Somewhere in Greece~   Hétf. Ápr. 03 2017, 21:36

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Lopakszunk, lopakszunk, sálálá. Pontosabban csak lopakszom, szépen csendben, no nem az emberek miatt, hanem anyám miatt. Végre nyugodtan alszik, és nekem lehetőségem van vissza osonni a felszínre. Fájna neki, ha velem jönne, ezért titokban tartottam a tervemet előtte. Felkeresem azt a helyet, mit évszázadokkal ezelőtt otthonomnak neveztem, hol nővéreimmel együtt tanultuk a boszorkányság fortélyait. Nem akarom emlékeztetni újra a veszteségeire, elég, ha most csak azzal foglalkozik, hogy újra itt vagyok neki. Nem kell látnia a gyermekei romos otthonát. Be kell vallanom, én is félek látni. Nem tudom pontosan hol kapták el őket, mit tettek velük, mielőtt… Ki tudja, mit őriz meg a természet számomra. Egy biztos, az a hely, már nem a felszín. Mágia segítségével érkezem meg Görögország területére, összeszorult szívvel pillantok a távolban magasodó Etnára. Nem szabad, ne törj össze. Beleharapok az ajkamba, s kényszerítem magam, hogy a romokat nézzem. Egy elhagyatott kis falu valaha volt szépsége köszön vissza rám. Még látni vélem azt az egykori pompát amit a szolid és mégis szép építészeti megoldások tették azzá. Most nem látok mást, csak kikandikáló romokat, cserepeket és rengeteg port. Nem akarom látni, mi van alattam. Elmorzsolok egy könnyet a szemem sarkában hisz sejtem, hogy az egész falut lemészárolhatták azért, mert volt itt egy ház, melyben boszorkányok éltek. Sétálok is kifelé, a falu széléhez, a porig égetett házcsonkhoz. Térde rogyok, ahogy magamban zokogva temetem arcomat a kezembe. Méregzöld ruhám ékesen ölel körbe, a fekete elszenesedett gerendák még rajzolnak rá. Talán ha itt lettem volna… akkor mi lenne? Mi lett volna ha nem adják át nekem az erejüket? Azt az átkozott erőt, mi megtagad engem, mi eltol magától és ellenem fordul néha. Kicsit megnyugszom és elkezdek matatni a porban és a hamuban, de nem találok semmit. Egy fecni sem maradt épen. Megtörlöm az arcomat, s újra talpra állok. Még van egy lehetőségem… Le se porolom a ruhámat, csak egyensúlyozok a korhadozó gerendákon a kis topánommal, s igyekszem nem elesni a művelet közben, ahogy keresztülmászok a romokon. Nem túl nőies elfoglaltság, de ez nem akadályoz meg abban, hogy ezt is kecses mozdulatokkal végezzem.
Zöld ruhám csak a mellem aljáig követi az alakom, onnan fölfelé két oldalt egy-egy pántban kúszik fel s vetődik át a vállaimon. Épp ezért van egy fehér tölcsérujjú vállatlan ing rajtam, mi nyakánál húzott, rojtos hatást keltve emeli ki még jobban a domborzatot. Már nem az enyémet, hanem a smaragd ruhám díszítését… is. Eszembe se jut körbenézni, hisz ugyan… ki lenne itt és minek? Szóval célirányosan végig keresztül a cserjésen, hogy elérjem azt a helyet, honnan megnyithatom a titkos bejáratot. Ez nem az etna ugyan, csak egy kisebbecske kőkupac, de a kőfalnál, a borostyán indák alatt van egy véset, és én épp ezt keresem a falhoz tapadva, tapogatva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Szer. Ápr. 05 2017, 21:53

to Electra
A régész munkában az a legjobb, hogy az ember szabadon utazgathat, és ha nem lenne elég, a sok sok éve gondosan gyűjtögetett vagyonom,  az egyetem ahol tanítok, akkor is finanszírozná a kutatásaim jelentős részét. Mondjuk elfogadom néha a támogatás hogy ne legyen feltűnő, hogy mindent saját zsebből állok. Nem keresem a feltűnést, bár kortalannak tűnő arcom és viszonylag szembarát megjelenésem, így is népszerűvé tesz a nők körében, ami nem bánok. Szeretem a nőket, és szeretem hogy ők is szeretnek egy két éjszakára, vagy többre de sosem hosszú időre.
 Az ezüst színű bmw-vel száguldok éppen keresztül Európán, és nem okoz nehézséget órákat, napokat vezetni és itt-ott motelekben megszállni, és egy tágas bőröndből élni. Szeretek utazgatni, és nem szeretem a kötöttségeket, mert harminc évet töltöttem egyetlen egy helyen, és nem volt jó élmény ami azt illeti. Szóval kiélvezem a szabad mozgás teret és azt hogy hová fejlődött az emberiség. Én azok istenek/titánok közé tartozom akik imádják az új világot, a fejlődést, és technikai vívmányokat. Az okostelefonomról most is éppen zene szól, amire kellemesen elbulizok magamban, mire odaérek a célomhoz.
 Ahh az Etna, hatalmas szörnyeteg. Hogy én mit is keresek itt? Kutatok, meséltek egy faluról ami itt volt a közvetlen lábánál, és azt olvastam hogy volt egy titkos bejárat magába a vulkánba ahol boszorkányok éltek, és amolyan titkos zugot rendeztek be maguknak. Na, ez az, amiért én itt vagyok most. Kiszállok a kocsiból, és hátamra veszem a hegymászó hátizsákom, és elindulok. Fekete farmerben szürke pólóban, erős katonai bakancsban és egy sötétbarna bőrdzsekiben. Már csak a kalap hiányozna, de az nagyon mainstream lenne szóval otthon hagytam.
 Ahogy lépdelek a cél felé a vulkán lábához közeledve, mintha valami mozgást vélnék felfedezni, és megtorpanok. Nem tudhatom ki lehet az , azt meg pláne nem hogy barát vagy ellenség az illető. Közelebb araszolok, és kiveszem az alakját innen már. Női alak. Mit keresne itt egy nő? Egy másik kutató lenne?
- Elnézést! - szólítom meg végül, ahogy előlépek a cserjék közül, és láthatóvá teszem magam, jelezve hogy a szándékom nem feltétlenül ellenséges. Azaz nem keresek balhét. Az úgyis magától szokott engem megtalálni.
- Eltévedt talán? Nincs messze innen a turista ösvényt ha azt követte csak letért róla. Vagy kifejezetten itt lenne dolga a vulkán tövében? - kérdezem ahogy kicsit közelebb lépek, de nem vagyok ellenséges, csak kíváncsi. Nem hinném hogy ember lenne, de miféle más lény jönne ide egy vulkánhoz, egy kíváncsi tűzmániáson kívül? Talán egyike azoknak a boszorkányoknak akiké lenne a titkos rejtek? Mennyi mennyi kérdés, és mily kevés válasz...  

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Szer. Ápr. 05 2017, 22:14

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Lenyelve minden bánatom és keserűségem, próbálva figyelmen kívül hagyni az agyam adta ésszerűtlen jelenetek lejátszását és a környezet ordította fájdalom illanását. Ne nézz körül, nem szabad, jobban fog fájni. Miért, mit is várok mindettől? Válaszokat. Igaz is, azt keresem. Választ minderre az őrültségre, ami végbement, amit az inkvizítorok tettek és arra is, amire a nővéreim jutottak. Még mindig nem tudom megérteni, miért helyezték belém Észak és Dél erejét, miért nem bújtak el, miért nem mentek anyánkhoz el az emberi világból. Miért kellett így történnie? Miért, miért… Ohh, közben megtaláltam a vésetet. Éppen a port fújom ki a résből, amikor olyan hang üti meg a fülemet, hogy ijedten fordulok meg s takarom el testemmel a rúnákat. Mi a szösznek van itt egy ember?! Mármint úgy igazán… mit keres ez itt? Majdnem a képébe tolom, hogy semmi keresnivalója itt, de az még több kérdést vetne fel az ő részéről.
- Ho… mi… ki? Izé… Én?
Nos, ez roppantul értelmes volt, Szókratész nyilván forog a sírjában, ha ezt hallja valami úton-módon. Úgy érzem magam, mint akit rajtakaptak, bár a csinos megjelenésem merőben eltér az ő kalandozó szettjétől. Persze a kíváncsiságom legyőz mindent… így a józan eszemet is, az ösztöneimet is és az inkognitómat is.
- Mi az a turista?
Hangzik tőlem egy elég árulkodó jel s értetlen ábrázatomon látszik is, hogy a kérdés komoly. Halálosan komoly. Oldalra döntött fejjel figyelem, ahogy közelebb araszol, fejben már előkészítve minden mágiámat, hogy ha kell, felléphessek ellene. Lebukni nem szabad.. de ha meghal nyilván nem tud csacsogni, nem igaz? Úgy se fog hiányozni senkinek… úgy értem, látszik rajta a függetlenség totemoszlopa. Viszont így nem tudok bemenni a titkos helyünkre, merthogy eszem ágában sincs megmutatni ennek a kis jöttmentnek a híres nővérek kincses ládikóját. Igaz, nem tudták, hogy hárman vagyunk… Itt facsarodik össze a szívem s kénytelen vagyok odakapni, mert úgy érzem, hogy borsóméretűre zsugorodik. Nyilván nem, de érzetre olyan. Sziszegve várom, hogy elmúljon az emlékroham az elmémről s görnyedezésem újfent elegáns tartásba formálódjon. Rossz hatással van rám ez a hely… de muszáj látnom a hagyatékomat. Talán hagytak itt nekem valamit. Tudnom kell…
- Ami azt illeti… magának sem kellene itt lennie.
Jegyzem meg bársonyos hangon, édes mosollyal, miközben a hátam mögött már gyúrom a kis energiagömbömet a tenyeremben.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Ápr. 06 2017, 20:51

to Electra
A környék csendes, nem tudom hogy miért érzem mégis azt, hogy nem fog teljesen simán menni hogy megtaláljam azt a titkos kis kamrát, amiről olvastam, és ami után kutatok. Megcsóválom a fejem, biztos csak valami rossz érzésem maradt még korábbról, a kutya se jár erre, ellenőriztem a helyet, mert elég sok felé vannak kapcsolataim, és néha bevallom gátlástalanul ki is használom őket. Így szereztem meg a pontos koordinátákat is, a helyről, de arra nem számítottam hogy nem leszek egyedül itt, és akaratlanul is számításba veszem ki lehet ő, és miféle képessége lehet, ha nem ember. Előbb utóbb elárulja magát.
- Igen, maga. Lévén más ember nincs a környéken így kizárásos alapon magához beszélek - mosolyodok el, és alaposabban is szemügyre veszem, a ruhája valahogy nem igazán illik bele a mostani divatba, amit a nők szoktak hordani szóval ennyit arról hogy ember lenne. De akkor mégis kicsoda? Csak nem az egyik boszorkány lenne? Mert akkor nekem ciki ha itt vagyok, és épp oda próbálok betörni, ami neki talán jogos öröksége. Utálom az ilyeneket, utálom! Szerencsére mondjuk nem túl gyakran futok bele jogos tulajdonosba, de volt már zűrös ügyem is belőle, amikor egy kéretlen ismerős elé hurcoltak és mindenfélével vádoltak meg.
- Olyan ember, aki kirándul saját akaratából egy általa választott helyre. Mivel nem ismered magát a fogalmat kétlem hogy ember lennél, szóval... Ki vele, ki vagy te igazából? - tippelek bele azonnal, mert ötven százalék esélyem van rá hogy beletalálok. Illetve logikusan gondolkozva több, ha csak nem egy cosplayer a lány, de akkor is mit keresne itt egy fotós nélkül? Szóval...
- Talán nem kellene, de mégis szeretem a kalandokat és felfedezni új helyeket ahol nincsenek más emberek szóval... itt vagyok - helyezkedek kicsit, és elmémben már felkészültem arra is hogy esetleg megtámadhat és akkor lángba borítok mindent. Tűzlabdát kezdek el koncentrálni de még nincs látható nyoma, csak lesz ha nem zajlik barátságosan a további társalgás.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Ápr. 06 2017, 21:25

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Nos, hogy egészen pontosak és valósághűek legyünk, a mellékelt ábra azt mutatja, hogy itt egy darab ember sincs. Mármint én biztos nem vagyok az, illetve hát nem teljesen, mert sajnálatos vagy épp nem sajnálatos módon csak fél titán vagyok. Mondjuk anyát sem hibáztathatom, amennyi belterjes fatökű van ott fent, meg tudom érteni, hogy inkább hanyagolta az isteni származékokat. Igaz, az emberek sem jobbak semmivel se. Érzékelem, ahogy végignéz rajtam, s sejtem, hogy az öltözékem kelt benne gyanút és amúgy jogosan is. Úgy érzem, frissítenem kell a ruhatáram, ha el akarok vegyülni ebben az újdonsült őrületben. Bár, addig még el kell döntenem, hogy akarom-e. Azért egy kicsit összehúzom magam és félig elfordulok. Te-csak-ne-nézzél-engem-na. elszoktam már attól, hogy végignéznek rajtam, 600 év alatt volt is rá időm, nemdebár?
- Ó, hirtelen már tegeződünk?
Nem mintha ilyen jóba lennénk, vagy ilyesmi. Inkább csak tiszteletlen, meg faragatlan és egy tuskó. Egész helyes tuskó, de akkor is egy tuskó. Viszont minden jel arra utal, hogy ő sem az a mezei emberegér, kinek dunsztja sincs a létezésünkről. Hah, lehet Zeusz valamelyik huszadrangú porontya? Bár, népesebb az a család, szóval kit tudja kinek is lehet a félrement nászajándéka. Végül is… kétlem, hogy bárki is hallott volna Hecaté legkisebb lányáról, illetve ha még is, már halottnak hihetnek. Mint az összes létező boszorkányt, ki anyámhoz köthető.
- A nevem Electra, na nem mintha megérdemelnéd a választ.
Húzom fel az orrom, mert azért piszkálja a csőröm, hogy a saját lakhelyemen hisznek betolakodónak. Hisz ami azt illeti, itt ő a betolakodó. Persze jelentőség teljesen pillantok rá, hogy akkor köhögje ki szépen ő is nevét. Óvatos távolságot tartunk egymástól s bár gyanakszom fenemód… nem kéne lerombolni itt mindent, ami megmaradt a múltamból. Kénytelen vagyok máshogy rávenni a távozásra. Hogy is volt az a varázs? Összezárom a tenyerem, a kicsi gömb el is tűnik, helyette az ujjaim dörzsölöm egymásnak, s némi csillogó por termelődik, ülepszik a kezemre, majd felveszi a bőröm színét. Már csak meg kell érintenem valahol a bőrét, hogy roppantmód kedves legyen hozzám és reményeim szerint epekedve teljesítse azt az egyszerű kérést, hogy nem is tudom… hozzon Párizsból egy legyezőt. Másik kezemmel tűröm a tincseimet a fülem mögé, s előrébb lépdelek úgy, hogy lássa a kezeim, ami szemmel láthatóan átlagos, és főképp üres.
- Ha felfedező vagy miért jöttél pont ide? Úgy értem… itt már alig maradt valami. Nem a sivatagban kellene ilyesmit csinálni?
Vagy egy őserdőben, vagy hasonló. Mindegy is, mert én egészen közel sétálok hozzá, a tekintetem érdeklődő és figyelmes. Azonban a mogyorószín pillantásom innen közelebbről a ruházatára terelődik. Egészen… érdekes. egy árnyalatnyit hivalkodónak tűnik, így a bájolt kezemmel nyúlok a dzsekijének ujjához s igyekszem a bőrét is megérinteni, miközben a ruhát fixírozom.
- Nincs meleged ebben? Olyan érzetet kelt, mintha valami mozgófilmből tévedtél volna el.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Ápr. 13 2017, 21:56

to Electra
Nem vagyok benne teljesen biztos, hogy mennyire volt jó ötlet idejönni ma, de ha már itt vagyok akkor egészen biztos hogy nem futamodok meg. Az annyira nem az én világom, hogy most szépen visszaszálljak a kocsimba és haza hajtsak egy kis kirándulás után. Na azt már nem, inkább felsétálok a vulkán lábáig, de nem várt társaságot kapok egy fiatalnak látszó nő személyében. Tisztán érzem hogy nem olyan mint én, nem titán és isten sem, vagy pedig isten származék, szóval más lesz itt a háttérben. Legalábbis a logikus gondolkodás azt diktálja, hogy nem modernkori darab, ha ilyen stílusú ruhát visel. Régen volt divat, de gyűlöltem a férfi viseletet. A felöltő emberek, az egy emberkínzó eszköz. Meg a térdnadrág harisnyával. Grr, brr, mrrr. Belegondolni is szörnyűséges.
- Nos, gondoltam nem bánnád, lévén az már kiderült hogy ember nem vagy és akár régi ismerős is lehetsz. De ha nagyon ragaszkodsz hozzá akkor visszaválthatok... - vonok vállat hiszen egymás között mi nem nagyon szoktuk magázni egymást. Olyan nem is tudom, hiszen réges régről ismerjük egymást, és maximum a formaságokra adunk ha halandók előtt vagyunk de a nő nem halandó, most már egészen biztos.
- Nos, még ha nem is érdemlem meg, megmondtad. Electra... Hm, te egyike vagy Hecaté három boszorkány lányának nem? - ráncolom a szemöldököm ahogy visszaemlékszem a kutatásaimra, hiszen én Hecaté örökségét kerestem, a barlangot.
- Én Prométheusz vagyok, vagy polgári nevemen éppen Cameron, amelyik tetszik - válaszolok kicsit késve, mert illik azért bemutatkozni, csak nagyon elgondolkodtam az ő kiben létén. Valahogy megrezzen a levegő, mintha mágia érződne akármilyen kicsike is. Vénség vagyok már, megérzem az ilyesmit, így egy könnyű leheletvékony lángpáncélt idézek magam köré, a bőröm fölé hogy semmi ne jusson át rajta.
- Mert unom a sivatagot, és olvastam nemrég egy pletykát hogy Hecaté mindhárom lánya eltűnt és maradt utánuk valamiféle ereklye és mivel én afféle Indiana Jones vagyok, felkerekedtem hogy megtaláljam - felelem neki mindenféle kertelés nélkül. Ha meg kell küzdenünk, akkor úgyis meg fogunk. A bőröm nem fedetlen. Elmosolyodom ahogy felém nyúl és megfogja a dzsekimet, de ahogy keze a bőrömhöz érne felszikrázik a levegő, hiszen elégetem a port vagy bármit amivel meg akart babonázni.
- Nocsak, mi a fene? Szikrázik köztünk a levegő? - vigyorodom el kissé kajánul, nem mondom hogy nem számítottam rá hogy próbálkozni fog valamivel.
- Nincs melegem. Egyenlőre pont jó így, de ....a te ruhád, már ne is haragudj, legalább 100 éve kiment a divatból és nem is jött vissza - teszem hozzá.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Ápr. 13 2017, 22:58

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
A válaszára enyhén maró gúnnyal a képemen vonom fel az egyik szemöldököm. Mi a rézangyalról beszél ez össze-vissza? Úgy forgatom körbe a szemeimet, mintha egy komplett idiótával beszélnék. Mert hogy majdnem így van.
- Ha régi ismerősök lennénk, nem kéne bemutatkoznunk.
Kezeimmel még imitálom is a macskakörmöt, mikor kimondom az ismerősök szót. Nem mintha túlzottan érdekelt volna az a világ, melyből szemmel láthatóan és jól halhatóan ő származik. Én csak Tartaroszt és ezt a vidéket ismerem… vagyis, valaha ismertem, bár már semmi sem hasonlít az emlékeimre. Minden romos, minden fakó és megkopott. Erre jön ez a bugris, és elég pontos tippje van a származásomat illetően. Erre csakis egy magyarázat lehet, mégpedig az, hogy végzett egy kis kutatómunkát. És jön a zavaró kérdés, hogy miért? Csak az ellenségeknek kell háttérinfó a másikról… akarnak valamit anyától? Vagy esetleg bántani akarják?! Nem, azt nem hagyom… semmiképp sem. Azon már meg sem lepődök, hogy két nevet használ, de azért arcomra kiül az értetlenség. Most komolyan… minek? Nem is értem mi ez a nagy összeolvadásos mizéria. Az istenek részéről ez elég szánalmas húzás. A nevén kicsit eltöprengek, még az arcomat is megvakarom lányos zavaromban, aztán hirtelen megvilágosodok.
- Óóó, hogy az-az enyveskezű sas-eledel? Nocsak….
Húzom el a számat ingerlő félmosolyra. Miből is lesz a cserebogár, ugyebár. A szavaira némiképp elönt a méreg, s szívem szerint ráborítanék egy egész hegyet. Eltűnni? ELTŰNNI?! Ez még viccnek is rossz. Árnyalatnyit komorul el az arcom, azt hiszem fölösleges is titkolni, hogy fején találta a szöget. Először megfordul a fejemben, hogy még is csak a gömböt vágom hozzá, de aztán sikerült lenyelni a fájdalmam. Csupán csendben válaszolok, s inkább magamnak mondom, mint neki, szétnézve a rohadó romokon.
- Szó sincs eltűnésről… inkább gyilkosságról beszélünk. Ostoba, kegyetlen mészárlásról.
Amit a legokosabbnak hitt, még is legbutább faj követett el. Az ember. Az a naiv, hiszékeny, félelmetesen gyáva. Bárcsak elpusztulnának, bár csak Zeusszal együtt eltűnnének a Föld színéről s anyám … ó az én drága édesanyám. Annyi elesett boszorkát nem tudok visszaadni neked. Képtelen vagyok rá.
- Azt hiszem, rosszul hiszed. Itt számodra nincs semmi értékes, semmi ereklye. Egy valaha volt otthonba akarsz betörni és összezúzni egy szeretetszentély atmoszféráját, mint oda nem illő betolakodó? Mondd csak, mit akarsz elvinni? A fehér krétát vagy a porrá aszott gyógynövényeket?
Kissé talán gonoszul vezettem fel, de nem érzem úgy, hogy ne lenne igazam. Ez az Én otthonom még mindig s itt minden az enyém. Nekem hagyták itt. Igaz, valószínűleg már minden növény kiszáradt odabent. Én csak azt akarom tudni, hogy egy levél… hogy hagytak-e nekem levelet. Kell hogy legyen… annyira szeretném. Noha egy pillanat tört részéig mintha felállt volna a szőr a hátamon, nem tudtam beazonosítani mit érzek pontosan, vagy honnan jött, így parádésan kisül a próbálkozásom. A szikrákra nézve már majdnem elismerő mosoly villan a képemre.
- Csak szeretnéd…
Kicsit megrázom az ujjaimat melyről még füstölögve illan el a mágiám. Inkább csak teszek egy lassú kört körülötte s felmérem a fenekét az állóképességét. Azt hiszem, nem kellene idejekorán harcba bocsátkoznom vele, mert még ha mágiaügyileg tudnám is vele tartani a lépést, azért a bezárt testemnek még idő kell, hogy újra megerősödjön. Jóformán újra kellett tanulnom mozgatni a végtagjaim, és nem szeretném ezt még egyszer végigcsinálni. A ruhmat ért kritikára egy göngyöző kacaj a feleletem. Időközben megtettem a kört s elé érve fogom meg a szoknyám szélét s kicsit megemelem.
- Úgy 600 éve, a pontosság kedvéért… Bár nem értem, hogy ez neked miért fáj… Esetleg szívesebben látnál valami másban?
Emelem meg az egyik szemöldököm, majd megrántva a vállamat fordítok neki hátat és visszasétálok a falhoz. Lezártnak tekintem a dolgot. Ideje távoznod, kicsi tolvaj~
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Május 04 2017, 17:31

to Electra
Azért akárhonnan is pottyant ide ez a nőszemély meg kell hagynom, sok mindent nem bíz az ember képzeletére, a hatszáz évvel ezelőtti ruhák pedig igencsak kihangsúlyoztak bizonyos dolgokat példának okáért a női kebelméretet, ami csodás látvány egy férfiszemnek.
- Úgy értve régi ismerőst, hogy nem vagy törékeny halandó ember, tehát nyilván régebbi darab vagy, akivel nem feltétlen kötelező a formaságot betartani - sóhajtok fel, mert érzem hogy csak kiforgatja a szavaimat, pedig nem is úgy értettem hogy mélyre hatóan ismerném, bár... ezen még elgondolkodok hogy szeretném-e ennyire ismerni. Mondjuk Hecaté lánya és mint olyannal érdemes vigyázni hiszen ki tudja miféle boszorkányságot rejteget, vagy mire lehet képes. Én próbálok barátságos lenni, de nem mindig mindenki vevő erre. Reméltem hogy ő igen, lévén nincs igazán okunk ellenségeskedni egymással. A megjegyzésére elhúzom a szám kicsit, de legalább valamit tud a nevemhez fűzni, ami már...
- Jobban szeretem ha úgy emlegetnek hogy a titán aki ellopta a tüzet és az embereknek adta - vigyorodom el, mert nem veszem azért magamra a csipkelődést. Amennyit én már kaptam, főleg apámtól és az ismerőseimtől... Hajjajj. Volt időm kemény páncélzatot kifejleszteni a támadások ellen. Az az érzésem hogy elkomorul és ezt jól tükrözi szép arca is, borús felleg ül ki rá. Talán valamibe beletenyereltem volna? Majd kiderül.
- Ne haragudj, erről már nem tudtam. Azt tudom hogy Hecaté lányai eltűntek, a miértet eddig nem. Milyen mészárlás volt ha.. nem túl indiszkrét? - nem szeretem az igazságtalanságot, de nyilván nem én vagyok Robin Hood a szegények védelmezője és az igazság bajnoka. Mindenesetre látom hogy fájdalmas emlék ez neki, és nem is akarom feszegetni a témát ennél jobban.
- Nem akarom összezúzni, és ellopni sem semmit. Nem az ereklyegyűjtés  miatt csinálom, hanem hogy információt szerezzek olyasmikről, amikről mások nem tudnak. Én kutató vagyok, nem tolvaj vagy gyilkos -  magyarázom neki, és szinte látni az arcán az érzéseit. Ha igaza van, akkor éppen az ő otthonába akarok betörni. Nem volna helyénvaló, ebben igaza van. Ám itt hagyni sem akarok, talán segíthetek neki, ha hagyná. A szikrázásra elmosolyodom, az egész testem köré képes vagyok vékony lángpajzsot vonni. Tény és való hogy kihagyhatatlan poén volt.
- Nem fáj. Én szerettem ezt a korszakot, a nők csodálatosak voltak, és a ruhakölteményeik meg még inkább, de... A modern ruhák jól állnának neked - teszem hozzá, hiszen el tudom képzelni egy szűk nadrágban és valami garbóban, vagy egyberészes ruhában.
- Ha megengednéd... segíthetnék neked - nem csak ruha ügyben értem, hanem másban is. Kemény csajnak tűnik.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Május 04 2017, 19:49

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Egyelőre fogalmam sincs, mit kezdjek ezzel a fazonnal itt előttem, mert bár kellemes látvány a szememnek, azért eléggé útban is van közben. Ezt az érzést csak tetézi, hogy nem úgy tűnik, mint aki hajlandó lenne távozni, vagy legalább máshol hősködni. Ésss magyarázkodik, én meg a szemeimet forgatom. Már nyitnám a szám, hogy válaszoljak a szavaira, de rájöttem, hogy ha az okos nem enged, akkor mindketten szenvedünk. Szóval inkább nem reagálom le a szavait, hátha elengedhetjük végre a dolgot. A csipkelődésem némiképp célt ért, bár nem volt annyira látványos az eredménye, mint reméltem, de én azért még így is diadalittas félvigyort villantok felé.
- Halkan jegyzem meg, kár volt.
Mármint odaadni nekik. Maradniuk kellett volna kőagyúaknak. Vagy egyáltalán ne is legyenek. Igaz, akkor én sem lennék, de inkább ez, mint az a minősíthetetlenül sok fájdalom, amit anyámnak okoztak. Igen… feladnám magam, ha ezzel eltörölhetném mindazt, amit vele tettek. Csak sajnos, erre nincs semmiféle varázslat, vagy tárgy. Arcom fájdalmasan torzul el, düh, harag, keserűség és bánat egyvelege ez. Kezeimet széttárom, és fel alá sétálok.
- Inkvizíció… Mond ez neked valamit? Hah! Az ember! Mi más?! A csodálatos Hecaté minket adott a világnak, hogy tudásunkkal gyógyszereket készítsünk, hogy esőt fakasszunk a termésnek, hogy segítsük ezt a gyarló fajt, hogy hozzájáruljunk a teremtéshez mi is. Anyám is alkotni akart valami maradandót. És mi volt a hála? Na mi? Lemészárolták az összes boszorkányt… máglyán égetve őket élve el. Egytől egyig, mindet! Mert gyógyszert adtunk, mert gyógyítottunk.
A végére kiabálok, görcsben áll a kezem úgy szorítom ökölbe, a szemem zöld fényben csillog, elhaló könnyek csúsznak ki onnan. Körülöttem smaragd színű vibrálás, apró kis villámok, feszültség… intésemre egy villám hasítja ketté az egyik környező fát. Felhasad a kérge, szilánkosra törve adja meg magát nekem s csendben zsibogva hasal el a füvön. Bocsáss meg…
- És Zeusz… és az a senkiházi mocsok… megtiltotta, hogy beleavatkozzunk. Én és a testvéreim egyenes ági leszármazottak voltunk. Erősebbek a többieknél. Mi tehettünk volna valamit! De ha megtesszük… csinált volna valamit anyával. Nem avatkozhattunk közbe, hagynunk kellett őket meghalni…
Lassan eresztem le ökölbe szorított kezem, a gyűlölet, amit az iránt a nevetséges isten iránt érzek, szinte lángol bennem. Mély levegőt veszek, s kitörlöm azt a kis nedvességet a szememből. Újfent felemelem a fejem, akár valami királynő, vagy egy makacs hercegnő, aki elesett, de felkelt, és megigazította a koronáját. Dühömet igyekszem elnyelni, s magamban tartani, amiben segít, hogy egyszerre őszinte meglepettség ül ki az arcomra. A hatalmas titán, aki felbosszant minden istent, elnézést kért tőlem. Nocsak-nocsak, csípjenek meg. El is felejtek hirtelen haragudni, annyira meglepődöm az eseményen. Felsülni felsültem, persze, azért csúnya is lett volna ha egy kortalan titánt be tudtam volna etetni, de na, ami késik az nem siet. Legalább kiderült, hogy elővigyázatos bútordarabbal van dolgom illetve az is hízelgő, hogy feltételezi rólam, hogy árthatnék neki, ha akarnék. Ez mondjuk kérdéses, fogalmam sincs mennyire lehet erős ő és mennyire lehetek hozzá képest én. Nyilván, ha tudnám használni a nővéreim bennem szunnyadó erejét, akkor igencsak nagy fejfájást okoznék neki, de jelenleg itt még nem tartunk. Őszintén szólva elképzelésem sincs, mihez kezdjek az erejükkel itt magamban, mert bár érzékelem, hogy motoszkál, vibrál és lüktet bennem, fogalmam sincs, miképp ragadhatnám meg.
- Voltak? Tehát manapság már nem azok? Persze-persze…
Nem lepődnék meg, ha megromlottak volna. Elvégre Zeusz dédelgetett kis szörnyecskéiről beszélünk. Már háttal állok, mikor újfent a hangját hallom. Megtorpanok és félig visszafordulok felé.
- És hol van a csel? Mit akarsz kezdeni az információval?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Hétf. Jún. 05 2017, 22:22

to Electra
Nem áll szándékomban elmenni, csak mert egy vérmes nőszemély az utamba állt. Az igaz hogy nagyon szemre való, és igazán vonzó is, de akkor is egy helyre jövünk. Az Etna lábához, és most egy meddő vitát folytatunk, de igyekszem kedves lenni, és valahogy tegező viszonyba is kerülni vele, mert hát na én is férfi vagyok, és ez a nő... Hecaté lánya. Ki ne ismerné az anyját?
Felkuncogok ahogy megjegyzi hogy kár volt. Néha én is ezt érzem ahogy köztük járok, és látom őket élni és meghalni. Látom ahogy elrohannak a saját életük mellett és nem tudom miért nem látják meg benne az értéket, azt amiért az istenek akkoriban megteremtették őket, és már engem is csak egy történelemkönyv lapjain emlegetnek, a titánt, aki ellopta a tüzet. Igen.
- Néha én is azt érzem hogy kár volt, hogy elpazarolnak mindent és semmire nincsenek tekintettel... Mindig meggyőződöm hogy rosszak, romlottak... és aztán jön valaki aki egy egészen lenyűgöző személyiség az emberek között is, és felébred bennem a remény hogy nem volt minden teljesen hiába - mosolyodok el, és elmerengek egy pillanatig a nő mellett. Nem vagyok benne biztos hogy mit gondolok az emberekről. Néha meg tudnám ölni az összeset, néha viszont elcsodálkozom rajta hogy mennyire jók is tudnak lenni. Önzetlenek.  Érdekesek.
Azonban voltak olyan momentumok amik a másik oldalra billentik a mérleg nyelvét, mert az inkvizíció.... Az ronda intézmény volt, és nem igazán értem hogy voltak erre képesek.
- Igen, sajnos ismerős az intézmény és a beteges eszméik. Gyűlöltem azt a korszakot, és küzdöttem érte hogy az emberek ne vegyék ezt komolyan, hogy harcoljanak az inkvizíció ellen. Én ott voltam Spanyolországban, láttam elég sok mindent amit tettek és gyűlöltem őket a dolgaikért. Azért, amiért hittek ebben az ostobaságban és kiirtották azokat akiktől tanulhattak volna a világról, a gyógyításról, a túlvilágról... Sámánok, boszorkányok, istenek és fél istenek és sok sok más ami odaveszett - sóhajtok fel és hátratúrom a hajam az arcomból, szürkés szemeimben sötét indulat villan. A múlt árnyai sokszor jönnek elő, és néha utálom hogy ennyire öreg vagyok. Megrezzenek egy pillanatra ahogy a fa ketté hasad. Meglepő erő.
- Zeusz mi? A kedves öreg Zeusz bácsi aki kiláncolt egy sziklához, és ott hagyom egy rakat ideig, miközben minden egyes nap egy sas lakmározott a májamból. Szóval, jah azt hiszem nem kellene meglepődnöm ezen - csóválom meg a fejem egy kicsit, de cseppet sem jókedvűen, mert nem hiszem hogy az öreg valamit érdekek nélkül csináljon. Valamire jó kellett hogy legyen hogy megölte Hecaté boszorkányait, a lányait is egy idő után. Elmosolyodom csibészesen, ahogy a bocsánatkérésemre lefagy egy kicsit. Meglepő hogy meg lehet lepni egy ilyen erős boszorkányt.
- Manapság is imádom a nőket. Valahogy a mostani divat jobban áll, szűk kis nadrágok és topok, semmit takaró ruhák és kibuggyanó idomok - vigyorgok szélesen ahogy szemben áll velem és aztán megfordulva indul el, és két lépést teszek mögötte mikor megtorpanok, mert ő is.
- Nincsen csel, Electra. Én kutató vagyok, és csak az istenektől lopok, tőled nem akarok. Ha akarod, bármire a szavamat adom, mert ez megmaradt nekem. A becsületszavam - nézek a szemébe.
- Hosszú idő kiesett neked, és az emberi világ tovább lendült. A kalauzod lehetek ha elfogadod - ajánlom fel neki.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Kedd Jún. 06 2017, 17:20

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Kicsit meglepetten rezzennek meg a pilláim, ahogy jóformán egyetért az állításommal. Ez valljuk be, nagyon fura attól, aki megtette, akinek ezek a korcsok számítanak. Aprót hümmentek, s bát gyanakszom fenemód, egy kis társalgás még nem okozta senki vesztét. Azt hiszem… Remélem. Igyekszem feltűnésmentesen méricskélni őt, míg beszél hozzám, ez jobbára sikerül is, de azért néha hirtelen kell visszakapnom a tekintetem az arcára. Érdekes egy figura… Az a hetyke mosoly, a laza állás, a rafinált kis csele… Nem ilyen emlék élt a fejemben róla. Igaz, anyánk óvott minket, három igaz lányát, szóval nem is meglepő, hogy jóformán én nem találkoztam senkivel abból a szférából.
- Nem hiszem, hogy az-az egy elfedhetné milliók bűnét. Milliók elrothadt lelkét. Az a párszor előkerülő egy… nem váltja meg a világot.
Talán jobb lenne elölről kezdeni mindent. Persze az újrakezdés alapja a tiszta lap, tehát először megsemmisíteni kellene ezt az elkorcsult világot. Aztán… aztán kilyukadunk a gyenge pontomnál. Ez a kérdés… ez a válasz… ez a téma előhozza a legmélyebben elásott érzelmeimet is. Vad dühömet, elkeseredett frusztrációmat, megalázottságomat, tehetetlenségem szülte bosszúszomjamat. Nem is tudom kontrollálni a hosszú pihenéséből felébredt erőmet s az indulataim könnyen előhozzák a smaragd villámokat. Annyira sajnálom, kicsi fácska… ártatlanul bűnhődtél miattam. Aztán megnyugszom… bármennyire is tudnék pörögni rajta, vissza nem tudnám hozni azokat az elesett boszorkányokat. Nem tudnám enyhíteni anyám mérhetetlen fájdalmát. Hisz ő érezte… minden egyes boszorkány halála az ő szívében is fájdalmat okozott. Ez az összeköttetés, ez a csodálatos kapocs tette lehetővé, hogy aztán megérezzen engem is, megkínzott magányomban a vulkán szívébe zárva. Pillantásom az Etnára vetül. Hálával tartozom neki, amiért évszázadokon át óvta a kristálykoporsóm s ahelyett, hogy elpusztított volna, csak felébresztett álmomból. Anyám pedig újra érezte, hogy nincs egyedül, hogy még vagyok. És el is jött értem. A látásom kicsit homályos volt, de még így is tisztán emlékszem a könnytől csillogó, hinni sem merő ábrázatára. A pusztítás, csak még nagyobb pusztítást szül… bármennyire is szeretném visszaadni az emberiségnek mindazt a fájdalmat, amit nekünk okoztak… nem tehetem. Még nem. Igaz is… Zeusz neki sem a szíve csücske, de kinek az egyáltalán? Nem is értem mit keres az Olümposzon, meg se érdemli. Ha az istenek kovácsa nem gyártott volna neki villámokat, nem ott lenne, ahol most. Villámok nélkül teljesen haszontalan. A hangjára kicsit elhúzom a szám.
- Bocsánat… ezzel kapcsolatban… a gonosz megjegyzésemért.
Motyogom éppen csak érthetően, de nem verem nagy dobra a bűnbánatom, ha nem értette, nem fogom elmondani újra, az is biztos. Persze, rögtön meg is bánom a következő kinyilatkoztatása miatt. Szemmel túl jól láthatón vörösödöm el a fülemig, szinte lángol az arcom, s kezeimet magam elé húzva húzódom hátra.
- És te így akarsz engem látni?!
Nyüszítek fel, elképedten hitetlen, és nem mellesleg módfelett elvékonyodott hangon. Perverz disznó! Hát mivé lett a világ, hogy a nők így kipakolják a féltve őrzött és nevelgetett gyümölcseiket? Nem, nem is akarok erről többet hallani, felhúzom az orrom, s mint egy királynő, fordítok hátat és ringó csípővel indulok meg a bejárat felé. Legalábbis, egy pár lépés erejéig. Kicsit meg is ijedek, hogy pár lépéssel felfalta a távolságot köztünk, s hirtelen itt van egész közel, de ha belegondolok, akkora lábakkal az lett volna a csoda, ha nem így lett volna. Látszik az arcomon, hogy nem hiszek neki, szóval lábujjhegyre állok s jól a szemébe nézek, az arcomon még játszik enyhe pír. Az orrunk össze is ér, miközben én a lehető legközelebbről bámulok bele a szemeibe. Választ keresek, akár egy aprócska kis jelet, mely elárulja nekem, mit higgyek. Igaz így alkalma van neki is belenézni az én tükreimbe, ami valljuk be, nem túl átlagos. Sőt, minden, csak nem átlagos. Szemeimben fénylő smaragd színben kering körbe-körbe a mágiám, míg felfedezhető benne két apró körvonal is körülötte, kék és sárga színben is, ahogy illanó füstként táncolnak benne. Nem látok hazugságot… nem érzek csapdát.
- Jó, hiszek neked.
Suttogom, de azért összehúzom a szemem, ezzel is érzékeltetem, hogy ha változást érzékelek, megpörkölöm a kerek fenekét a villámaimmal. Visszaereszkedek a talpamra és folytatom az utam a bejárathoz, mialatt ő érdekes ajánlatot tesz nekem. A szemeimet forgatom a dologra, mert nem tudom nem asszociálni az előbbiekre.
- Csak látni akarsz azokban a szűk ruhákban… igaz?
Sandítok hátra puffogva a vállam felett, de végtére is most jobban izgulok az elém tárulkozó feladat miatt. Bejutni gyerekjáték lesz, tudom a nyitó varázslatot. De félek… szörnyen félek attól, hogy mi várhat rám odabent. Ujjaimmal kitörlöm a port a mélyedésekből, s néhány ráfonódott indát is odébb tolok. A fal közepéről indul ki a minta, a központi kör alakú vésetre helyezem a tenyerem, vagyis helyezném, de egy centire tőle megáll a kezem. Mély levegőt veszek s remegő kezem végül hozzáérintem a zárnyitóhoz. Felvillannak a szemeim az ékkő fényével, s a szívemből szökkenő kis smaragd mágiafonál lecikázik a karomon át a tenyerem alá, majd onnan a vésetekbe fekszik. Hangos kattanás, és a fal egy kis részen elhúzódik előlünk. Egy szűk folyosó tárul elénk, koromsötéttel fűszerezve. Tekerek egyet a jobb csuklómon, smaragd mágia szálak ölelik körbe, majd a tenyerem közepén gömbbé formálódnak s valamennyi fényt nyújtanak. Sajnos az egész folyosót nem világítja be, nagyjából az előttünk lévő 3-4 métert látjuk.
- Ne nyúlj semmihez…
Pillantok még szúrósan hátra, majd elindulok befelé, nyomomban egy titánnal. Jaj mamám, mi lesz ebből…

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Kedd Jún. 06 2017, 20:01

to Electra
Elmosolyodom az apró meglepetését látva és elgondolkozom vajon miféle gondolatai lehetnek rólam, hogy itt állok előtte, és szemmel láthatóan tart annyira hogy itt beszélgessünk, mert megvillantottam némi értelmet is előtte ragyogó elmémből. Legalábbis már kicsit kevésbé gyilkos szemekkel néz rám, mint az első pár pillanatban ahogy meglátott. Talán mégis jól jöhet ki ez a kis találkozás, és nem mellesleg látom hogy méreget de nem teszem szóvá. Ez vagyok én, egy kalandor, és mindig is ez maradok. Némi tolvaj vonásokkal, és ha kicsit jobban ráfeküdni... már rég lakat alatt tartana a nemzetbiztonság hogy nekik lopkodjak el dolgokat. Az kellene még.
- Nem feledteti el, és soha nem is fogja ebben igazad van, de ha feldühödnénk és elpusztítanánka világot, akkor azon keveseket is büntetnénk akik nem érdemlik meg és nem lenne igazságos velük szemben. Persze, az sem volt az amit a boszikkal tettek, de nem minden romlott, és az egész mocsokban néha felfénylik az igazgyöny - szólalok meg, mert alapvetően szeretem én az embereket, de tény és való hogy nagyon sok bánatot okoztak már, és néha még én is, egy titán, elborzadva néztem amit egymással tettek. Az egyiptomi istenek nem ilyen kegyetlenek, még Seth sem.
A villámsújtotta fára nézek, és vissza a nőre. Micsoda harag és indulat dűl benne hogy ennyire kevés kell hozzá hogy kihozzam belőle a mágiát, pedig jobban kellene figyelnie erre. Az én erőm a tűzben van, mindenre tudom használni és gyakorlatilag élő fáklyává tudok változni hogy a testem is lángokká válik, de valahogy a koncentrációim mindig jó volt. Úgy fest neki még vannak gondjai egy kicsit az érzelem kezeléssel.
- Semmi baj, nem vagyok egy sértődékeny alak, és nekem sincs több okom szeretni a vén villámvilit mint neked. Az én esetem csak egy dolog, de hány és hány ember halt meg miatta akiket kedveltem... megszámolni sem tudom már - hiszen az élet jön, és megy és a főistennek persze vannak néha megmagyarázhatatlan húzásai is, és az egyik emberi szerelmem is elvette, mert állítólagosan a nő meglopta őt. Ami megjegyzem nem volt igaz, még ha én loptam volna akkor sem ért volna a halálával büntetni. Akkor sem, ha ő Zeusz.
Elvigyorodok ahogy szemmel is láthatóan zavarba jön és mélyen elvörösödik, valahogy nagyon jól áll neki és hirtelen késztetést érzek hogy minél jobban vörös lángba borítsam azokat a finom vonásait.
- Mostanában a nők ilyesmikben mászkálnak és ha be akarsz illeszkedni akkor igen. Ilyenben is szeretnélek látni. Hogy ne legyél feltűnő a régebbi szabású ruhákkal - magyarázom neki de a szemem jókedvűen csillog, és nem mondom szívesem megnézném a cicanaciban és csőtoppban. Csak hogy lássam a kiakadását. Elnyomok magamban egy szemét kuncogást és ahogy megáll, megállok én is. Felém fordulva mászik az arcomba de nem érzek felőle ártó szándékot így hagyom neki és elmosolyodom mikor közli hogy hisz nekem. Hazudozni sosem szoktam, inkább csak fél igazságokkal kooperálok.
- Nem tagadom hogy ez is benne van, de alapvetően tényleg nem akarok neked rosszat és segíthetnék. Ismerem a világot és nem tartozom sehová éppen - válaszolok neki és követem tovább. Végignézem ahogy kinyitja a vulkán oldalát, és elindul a fal hogy beléphessünk. A hátizsákomért nyúlok amit a földre ejtettem és előhúzok belőle két fáklyát. A csomagolása szerint akár négy órán át is éghet. Meg gyújtom őket egy csettintéssel.
- Tessék, ezzel talán egyszerűbb lesz kicsit - adom neki az egyiket és elindulok mögötte a szűkös kis járatban és figyelek. Már reflexszerűen keresem a csapdákat, amennyi helyen megfordultam már, csoda hogy elsőre semmi nem akarta levinni a fejünket. Na nem mintha az olyan egyszerű lenne. Megteszünk egy pár tíz métert mire az első csapdát észreveszem egy oldalrésben.
- Várj! - kapom el a derekát hogy megálljon és rámutatok a lándzsákkal díszített gerendára, aminek célja hogy az embert hátulról nyársalja fel. Ellépek mellette és hatástalanítom is. Előre gurítok egy követ a folyosóra, de egyenlőre más nincs.
- Anyukád nem bízott semmit a véletlenre, szívesen találkoznék vele - mosolyodom el ahogy újra előre engedem.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Kedd Jún. 06 2017, 21:16

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Fel nem foghatom, még is mi készteti őt arra, hogy a védelmébe vegye azokat az elfajzott korcsokat. Már rég nem olyan kis ártatlanok, mint a teremtésük hajnalán. Legalább úgy megromlottak, mint tej a tűző napon. Csak lemondóan sóhajtok és csóválom a fejem. Egyrészt ugye ez a dolog nem fér a fejembe, bűntudatom is van a gonoszkodásomért, hiszen biztosan pokoli fájdalmakon ment keresztül hosszú időn át, másrészt meg szégyellem is magam, amiért ilyen könnyen elvesztettem a fejem és megmutattam az erőm mibenlétét egy idegennek. Ha most a lányok látnának, minden bizonnyal meghúzgálnák a fülemet. Szégyelld el magad Electra… hát hogy lehetsz így Kelet úrnője? Az az igazság, hogy még nem vagyok. Vagy is, vagyok, csak névlegesen. A 100. életévem betöltése után kezdődött volna meg a kiképzésem, az erőm feltárása és maximális kihasználása, fortélyok és rituálék… egyszóval az igazi életem. Az emberek ezt is elvették tőlem. Alig tudok valamit magamról, az erőmről s most már bennem van Észak és Dél ereje is. Azt sem tudom, mihez kezdjek velük. Nekem nem fogadnak szót, nem is reagálnak rám, szinte dacolnak velem. Mondanám, hogy csak egy ideig vigyázok rájuk, magamat téve meg tárolónak, de sajnos, nincs kiknek visszaadnom… Pedig mindennél jobban szeretném. Igaz, erős akartam lenni, elég erős ahhoz, hogy anyának ne legyen bántódása. Akartam lenni… de nem ilyen áron. Vörösségem csak nagyon lassan apad, nem is nagyon tudok válaszolni a szavaira. Ez igaz… egyből kiszúrt ő maga is, hogy nem mai darab vagyok… de azt azért nem akarom elhinni, hogy ne lenne kevésbé ilyen… erkölcstelen ruhairányzat. Biztosan vannak olyan ruhadarabok is, amik nem fedik fel a testem rejtelmeit… Illetve hát sejtettem is, hogy fene mód érdekli az alakom, mert ebben a ruhában csak a melleimnek és a derekamnak van kivehető alakja, a hátsóm például nem is látszik a szoknya miatt. Biztos ez a baja… Vagy is nem tudom. Fogalmam sincs a férfiak min szokták elsődlegesen legeltetni a szemüket, de én akkor sem leszek legelő.
- Még meggondolom.
Ebben persze van az is, hogy elküldöm a fenébe, azonban abban is igaza van, hogy elég hátrányos a helyzetem most… Lehet tényleg nem ártana egy segítő, hogy eligazodjak ebben az új világban. Na de ezt a témát most kicsit hanyagolom, hiszen itt az ideje, hogy szembe nézzek a múltammal. Az ajtót könnyedén nyitom ki s idézem meg a varázslatomat, mikor Cameron valami furcsa dolgot vesz elő, amit meg is gyűjt. Egy picikét odébb szökkenek s gyanakodva méregetem a rudat. Kissé értetlen nézek rá, de ő félelem nélkül fogja, szóval én is a vékony ujjaimat csúsztatom a felém tartott darabra. Végülis… hasznos. Ezzel menetelünk befelé, mígnem egyszer csak az erős kezét érzem a derekamon s úgy állít, meg, hogy én megijedek, és produkálok egy kósza villámot a folyosó túlsó végébe valahová. Hátra is tántorodom egészen a mellkasáig, s annak vetett háttal emelem fel a fejem és nézek fel rá némileg ijedten és kérdőn.
- Nya?
Nem is nagyon értelmes, amit kinyögtem, de végül felhívja a figyelmem a csapdára. Kissé elsápadok, ami az eddig arcomon honoló pírt felváltva elég éles kontrasztot alkot. Fájdalom nyilall a mellkasomba. Ajkaimba harapva nyelem könnyeim. Nem szabad sírni, nem sírhatsz, előtte még egyszer pláne nem.
- Mióta az eszemet tudom… ez a csapdarendszer egyszer sem volt aktiválva…
Suttogom halkan magam elé… tehát ennyire elveszett minden, ennyire durva volt, ennyire… fájdalmas. A helyzet annyira reménytelen volt, hogy aktiválták őket. Némán rázom meg a fejem, nemlegesen.
- Ezeket nem anya csinálta. Anya egy kortalan titán, hatalmas erővel. Neki nincs szüksége csapdákra. Ő egy a mindenséggel, érzi, mi lép a birodalmába és hamarabb fellépne ellene, mintsem hogy mi felocsúdnánk. Ezek a nővéreim művei.
Kicsit megszédülök s meg kell támaszkodnom a falon. Testem kicsikét remeg, próbálok nem sírni. Nagyon igyekszem.
- Lesz még sok… de nem tudom hol.
Hangom elhaló, de megyek tovább… csak az a baj, hogy mivel sosem láttam működésben, fogalmam sincs mi vár ránk… A szívem… ketté akar hasadni, bennem az erők motoszkálnak, lázonganak, érzik, hogy otthon vannak… Némiképp… fájdalmat okoz ez az aktivitás itt bennem.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Kedd Jún. 20 2017, 19:52

to Electra
Felkuncogok egy kicsit ahogy látom mennyire zavarba jött a ruha témáktól. Nem tudom miért lettem hirtelen ennyire nagyon gyerekes hogy zavarba hozzam, de most már akár direkt is megteszem mert jól áll neki az enyhe arcpír, és hogy így viselkedik. Már csak ez is tovább tüzel hogy folytassam, és igazán látni szeretném a teljes formás alakját, de majd annak is eljön az ideje, azt hiszem. Mert ezt itt, nem fogom feladni. Túlságosan is vadóc, annyira az esetem az ilyen erős amazon szépség, hogy nem hagyhatom csak úgy.
- Remélem jól fogsz dönteni, Electra - mosolyodom el, és ahogy kinyitja az ajtót, előhúzok a hátizsákomból két fáklyát amivel barlangászásra készültem. Mindig hozok magammal, hiszen ez olyan régi technika, a ledes lámpa pont a legrosszabbkor égne ki szóval nem bízok benne, és nem akarok megvakulni a sötétségben, szóval azóta hagyományos fáklyákat hordok magammal. Az egyiket a nő felé nyújtom és szelíd mosollyal jelzem hogy nincs mitől félnie.
- Ez fáklya. Négy órán keresztül világít egyhuzamban ha el nem oltjuk - szólalok meg, mert van nálam azért kis zseblámpa is. Minden vész esetére. Hátamra veszem a zsákom, és megindulok a nő után, de az én gyakorlott szemem már automatikusan csapdákat keres és nem sokkal később meg is pillantok egyet, ahonnan még időben elhúzom őt, és megriadva lő villámot. Magamhoz szorítom a nőt egy pillanatra, de aztán elengedem, és hatástalanítom az akadályt hogy ne csapjon hátba minket akkor sem, ha kifelé jövünk már.
- Csak nem akartam hogy beleszaladj, kicsit óvatosabban kellene haladnod, bár tudom hogy a szíved nagyon húz befelé - engedem el, és az előre gurult kőre nézek. Talán többet is kellene gurítani időnként.
- Hát pedig most elég aktívnak néz ki. Milyen mélyen van a hely, ahová tartunk? - kérdezem, mert úgy fel tudom becsülni nagyjából hogy milyen csapdákra számíthatunk még, és mennyire. Voltam már pár ilyen helyen, ami elég veszélyes volt, főleg egyiptomban. Azok aztán, apám, paranoiásak voltak.
- Meg dicsérném őket, ha nem éppen ránk vadásznának a csapdáik, mert ez azért eredeti volt. Légy óvatos - figyelmeztetem, nem hősködök hogy előre megyek, csak mögötte maradok, tiszteletben tartom hogy ez az ő lakhelye volt. Bár ha előre enged akkor nem tiltakozok ellene. Nem lenne jó ha itt hagynánk a fogunkat ma. Nekem holnapután órát kell tartanom!

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Jún. 22 2017, 18:43

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Ez a fáklya dolog egész hasznosnak bizonyul, bár nem tudom az embereknek mi baja volt a rúdra kötözött gyolccsal, de lehet csak én vagyok túl tudatlan a modern világból. Valljuk be, erre van most a legtöbb esély. Az a kérdés igazából felötlik bennem, és mégis hogy a ménkűbe lehet ezt eloltani, víz híján, de ő biztos tudja. Legalábbis, remélem. Persze, ez vajmi kevéssé foglalja le a gondolataim, minél közelebb vagyok az ajtóhoz, a bejutáshoz, az otthonomhoz, annál kevesebb jelentősége van minden másnak. Szinte rohanok be, s bizony ha Cameron nem jött volna velem, lehet már állna ki belőlem egy-két nyílvessző, vagy kitudja mi. Megszeppenve s egy másodpercre elpirulva érzékelem azt a töredéknyi kis időt, ami alatt magához szorított, mintha csak susogta volna a lelkembe, hogy ne kapkodjak. Kicsit kalimpál is a szívem, amit én most egy az egyben a kalandnak tudok be, és még véletlenül sincs köze a hátamnak feszülő izmos férfitesthez. Nincs bizony. Elcsendesítem a kalimpálást a mellkasomban s míg ő hatástalanít, én leporolom a ruhámat.
- Köszönöm…
Motyogom az orrom alá, mikor legyűrtem az ijedtségem, és a fájdalmam is egyszerre. Most nem csacsogok, nem vágok vissza valami epéset… csak fájdalmasan nézek bele a barlang sötétségébe, hogy az visszanézhessen rám.
- Ha ezek a csapdák aktiválva vannak, az azt jelenti, hogy esélyük sem volt…
Sóhajtom halkan, és felettébb letörten. Elképzelni sem tudom… ez nem igaz, inkább csak nem merem, hogy mi történhetett azok után, hogy engem az Etnába zártak.
- Talán 1-2 kilométer barlangszakasz, enyhén kacskaringós, meg majd egy lépcső lefelé. Nem olyan hosszú. Régen el volt bájolva és egyből a lakásba jutottunk, de most végig kell menni az odavezető úton. Nagyjából 10 perc és leérünk…
Találgatok csupán, mert azért mérget nem készítenék rá. Sosem használtam ezt a hosszabb útvonalat, nem is volt rá szükségem. Szipogok egy kicsit, hiszen ahogy a könnyeimet nem hagyom előjönni, úgy azok az orromon keresztül próbálkoznak.
- Ahhoz, hogy ezt elmondhasd nekik, le kéne menned a holt lelkek birodalmába egy audienciára.
Fájnak a szavak, amik elhagyják az ajkaimat, de bármennyire is utálom és gyűlölöm az érzést, be kell ismernem magamnak, hogy nincsenek többé. Ha lettek volna, anya nem nézett volna ki úgy, ahogy, mikor megtalált. Olyan elveszett, olyan fájdalmas, olyan borzasztó volt őt úgy látni. Ha legalább az egyikük túlélte volna, Hekaté tartotta volna magát. Az, hogy ennyire szétcsúszott, csakis egyet jelentett. De miket beszélek… hisz a nővéreim úgy intézték, hogy én legyek az-az egy… pedig mind… pedig mind! Ahh…
- Igyekszem… bocsi.
Sóhajtok egy mélyet, csípőre tett kézzel próbálok koncentrálni. Nem megy ez ma nekem.
- Ha... ha odabent lesznek… én szerintem elájulok.
Suttogom halkabban, miközben a plafont nézem. Őszintén szólva rettegek attól, hogy bent találom a maradványaikat. Na de összekaparom magam s bármennyire is szeretném közben görcsösen fogni a kezét, nem nyúlok érte… inkább a szoknyám szélét gyűröm bele az öklömbe és azt szorítom halálig. Megyek pár métert, ahol egy kisebb kanyar kerül elénk, de nem látom be a területet. Megtorpanok és elveszett cicaként pillogok hátra.
- Nekem az ott gyanús…
Mutatok a kanyarra, majd meg is tűzöm a magyarázattal.
- Ennyire éles kanyarnak nem kellene lennie… nem emlékszem, hogy lenne. Mit keres ez itt?
Kezdek teljesen összezavarodni és ha kell, akkor a falhoz simulok, hogy elférjen mellettem terepszemlére.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Szomb. Júl. 01 2017, 22:08

to Electra
Átadom neki az egyik fáklyát, elég fényt ad hogy lássunk vele ketten is, és a másik még mindig itt van nálam tartalékba a hátizsákomba. Ahogyan egy tekercs kötél, legalább három öngyújtó és egy mini elsősegély készlet, amit anyám beszélt rám, mert naná hogy neki mindig is az ő kicsi fia maradok, aki nem tud magára vigyázni. Tudok én, csak hát nem akarok, meg kalandozás közben a biztonságérzet eléggé luxus, szóval...
Bemegyek a nő után, ha már sikerült megegyeznünk, és amíg ő elveszett otthonát látja, én egy új kalandot, és csapdákat, veszélyforrásokat, és nem is habozok amikor meglátom az elsőt hogy elkapjam a derekát, és ne engedjem közelebb menni. Nem mondom azt, hogy nem élvezem egy kicsit hogy átkarolva tarthatom, tökéletes a magassága is ahogy nekem simul, és érzem mennyire kalapál a szíve. Valószínűleg azért mert annyira izgatott, hogy mit fog találni itt, és nem tudhatom mire számít.
- Szívesen - engedem el lassan, és ellépek mögüle hogy ne érezze annyira zavarba magát, és előregurítom a kis követ de úgy tűnik az első pár méter még biztonságosnak mondható és nem lesz baj belőle ha arra megyünk.
- Lehet, bár más oka is lehet annak hogy aktiválták őket. Ezt nem tudhatjuk. Bár esélyes hogy védekezésképpen volt, az mindenesetre reménykedésre ad okot hogy még nem találtunk csontokat és koponyákat, szóval nem volt behatolásra utaló nyom - nézek szét, mert eddig még nem láttam csontokat, se az Etna körül, sem itt, és az első csapda elég trükkös volt... Egy tapasztalatlan kincsvadász nem biztos hogy kiszúrja.
- Jobb lesz óvatosnak lenni. Heh, praktikus megoldás amúgy elismerem, de hát akkor most túrázunk. Kifelé jövet is túrázunk majd? - kérdezem ahogy előrébb lépek kicsit, de alapvetően hagyom őt vezetni, haladjunk is kicsit és menet közben válaszolok neki.
- Ha a többi csapdájuk is ennyire kreatív akkor lehet hogy lemegyek és audenciát kérek - mosolyodom el, de csak halványan, hiszen látom mennyire érzékeny téma ez neki és nem akarom még jobban felzaklatni, mert úgy hiszem ebben a pár napban érhette elég sokk és keserűség, pláne hogy egyedül maradt, és a nővérei meghaltak. Én is gyűlölném ha valami bajuk lenne az enyéimnek. Tuti engem is hajtana valami indulat. Electra mellé lépek, és a vállára teszem a kezem.
- Majd akkor én kukkantok be először, jó? És megmondom hogy mit fogsz látni - vetem fel neki, és közben elérünk egy falig ahol elkanyarodik az út. Ez a fajta csapda ismerős nekem, a kanyar zsákutca.
- Ezt a fajta csapdát ismerem. A kanyar mögött semmi nem lesz, csak egy szakadék, vagy felcsapó tüskék, az út előre visz tovább csak fel kell oldani a rejtvényt a falon - mutatok a halvány négyzet alakú táblára a falon nagyjából mellkas magasságban.
- Trükk, hogy elcsalja a kincsvadászokat, akik azt hiszik ez itt egy fal. De csak álfal - magyarázom, és szemügyre veszem a feladványt. Valamiféle csillagtérkép lehet, talán...
- Talán a csillagokhoz van köze, nem tudom. Mivel foglalkoztak a nővéreid? Mi lehet a megoldás? - pillantok rá kérdőn.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Vas. Júl. 02 2017, 20:06

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Sajnos, csak a találgatások jutottak nekünk osztályrészül, hiszen nincs sehol sem leírva vagy meghagyva, hogy mi és miért történt. Csak találgatok… persze ez sokkal rosszabb. A képzelet mindig a lehető legrosszabbal, a legnagyobb rémálmokkal operál.
- Juj, ne is emlegess ilyesmit!
Ráz végig a hideg a gondolatra is és a csapda hatástalanítása után viszonylag eseménytelenül battyogunk előre. Minden ami hallatszik már, csupán a lépteink zaja és a beszélgetésünk.
- Nem kell, ha bent megtalálom hozzá a bűbájt. Ha nem lesz bent, vagy olvashatatlan, akkor kifelé is itt kell jönnünk.
Rázom meg a fejem s megyünk előre. Nem bántam eddig meg, hogy Cameront hagytam velem jönni. Ami azt illeti, még örülök is neki. Főleg mikor felajánlja, hogy benéz először ő… az mondjuk… jó lenne. Attól félek a legjobban, hogy mi lesz odabent, nem is a csapdáktól. A látványtól. Ugyanúgy, ahogy a hangoktól is nagyon félek. Ellenben most csak egy látszólagos zsákutcával nézünk szembe. Ott állok előtte és vakarom a fejem, mert tutira nem emlékszek ilyen éles kanyarra a térképről. A szavaira meglepetten pillantok fel és a fáklyámat oda tartom ahova mutogat.
- Jé, tényleg van itt valami.
Motyogom az orrom alá, és közelebb hajolok a falhoz szemrevételezésre. A magyarázatot hallgatva elismerően pillantok rá. Egész sokat tud erről… velem ellentétben. Mondjuk az is igaz, hogy én ahhoz voltam szokva, hogy belépünk és huss, lakás.
- Mutasd csak…
Dönnyögök egy kicsit, mire áttanulmányozom a mintákat. Néha hümmentek egy picikét, majd megrázom a fejem. Nem, az túl könnyű… vagy még is? Megnyomom középen az egyik szimbólumot, mire egy kis kerek rész kitolódik a falból egy fél centire.
- Oké, ha felteszem, hogy ez…mondjuk én… vagy helyszín… és akkor ha… Észak…dél…kelet…és végül nyugat. Éss..
Hát, most nem vagyok túl jó társaság, mert minden gondolatom elejét mondom, akarom mondani motyogom csak ki, miközben csinálom a szimbólumok összeolvasását és beütését, de végül, mikor az ujjaim benyomják a korongot, kattan valami. Kicsit szörcsög, majd a fal elindul szépen balra csúszva. Diadalittasan pillantok hátra Cameronra, és lépek egyet előre, mikor is az elhúzódó fal mögül egy csontváz kiesik, félig-meddig rám. Úgy felsikítok, hogy az én fülem is becsengett, és ami azt illeti, minden probléma nélkül szökkenek el onnan, söpröm le magamról s zihálva remegve bújok el a férfi ruhájában. Ott állok előtte, háttal a csontoknak és az ajtónak, olyan szorosan, hogy már kellemetlen lehet, miközben az ujjaim elszorítják a dzsekijét rojtosra. Fejemet a nyakába fúrtam, az álla alá s ott szipogok csendesen. Nagyon megijedtem…
- U-ugye… ne-nem..?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Szer. Júl. 05 2017, 02:26

to Electra
Nem lehetünk benne biztosak, hogy mi történt itt, de van egy olyan sanda gyanúm hogy nem sokára úgyis meg fogjuk tudni mi történt itt, mert már engem is egyre jobban érdekel, és nem is a hobbym hajt előre, egyszerűen csak a szándék hogy segítsek a nőnek, aki talán itt a halott szeretteivel szembesül majd. Ami mindig nagyon nehéz, még akkor is ha az ember nem ember. Az érzés még erősebb ilyenkor. És sosem múlik el, csak enyhül maximum, az pedig kevés.
- Jól van, jól van. Menjünk, ha tíz kilóméteres akkor még van mit mennünk, és csapdák hada várja hogy hatástalanítsam őket, akár egy titáni Indiana Jones - mosolyodom el halványan és elindulunk tovább, de elég hamar újabb akadály gördül elénk. Egy fal, ami nem fal. Vagy legalábbis, nem annak néz ki és a hamis kanyar már nagyon ismerős nekem, egyszer majdnem megszívtam egy ilyennek és ha nem lettem volna titán, talán bele is halok. Mindenesetre ott lábadoztam, és még apámtól is kaptam a fejemre.
- Remélem megtalálod, bár... őszintén szólva elképzelésem sincs mit fogsz találni, eddig még nem láttam behatolásra utaló nyomokat sem, de aztán ki tudja - haladunk és megállok a fal előtt, hogy szemügyre vegyem táblát. Valamiféle kirakós, és nyilván Electrának többet mond majd mint nekem, de persze én is elsakkoznék vele ha nem lenne itt, de mégis csak az ő otthona, és terepe. Türelmesen megvárom amíg kisilabizálja a rejtvényt. Én is ezekkel próbálkoztam volna, de nyilván nekem nem ment volna elsőre a sorrend. Ahogy azonban a fal felnyílik, pár másodperc diadal után, megsüketülök átmenetileg és holt súlyként vetődik rám Electra, és átkarolom. Szorosan tartom, és a hátát simogatom ahogy a csontvázra nézek, de biztos hogy nem emberé. Nem igazi, csak olyan összerakott, hogy direkt megijessze a vándorokat és illetékteleneket.
- Electra, Electra kedves. Nyugodj meg, ez csak egy csontváz utánzat és nem is azoké akiket szerettél. Emlékezz csak, még messze vagyunk a lakástól - szólalok meg végül lassan, és lepillantok rá. Tökéletesen beleillik az ölelésembe és a feje tetejére tudom támasztani az állam. Olyan kellemes illata van, semmi parfüm és vagy kemikália, csak az ő természetes kisugárzása. Meg tudnám szokni, ijesztően könnyedén, de azért elengedem.
- Semmi baj, oké? Semmi baj. Ez csak egy összerakott utánzat. Nézd csak meg... - mutatom meg a szabálytalan bordákat és a csontok összevisszaságát. Kizárt hogy ez valaha is élő akármi volt.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Júl. 06 2017, 18:29

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Igaza van, a pecsét érintetlenvolt, ahogy a csapdák is valószínűleg évszázadok óta élesek. Tudom, az agyam tudja… de valahogy a szívem ijesztget. Bármennyire is tisztában vagyok mindezzel, ösztönösen sejtem a legrosszabbat, a legfájdalmasabbat még így is, hogy messze vagyunk még a lakástól. Igaz, út közben is érhette őket a vég, nekem meg túl erős a képzelőerőm. Ettől függően és független, szinte nyüsszögve csimpaszkodom belé és bújok el a dzsekije mögé. Ritka az,a mikor annyira megijedek, hogy még azon sem gondolkodom el, talán nem kéne egy vadidegen karjaiba ugrani. Főleg ha férfi… és főleg, ha titán. Azonban a riadalom ellenére valami kellemes borzongás zongorázik végin a gerincemen. Mikor az agyam végre hajlandó gondolkodni újra, megérzem az érintését a hátamon, a cirógatását a gerincemen. Valahogy… valahogy megnyugszom tőle. Ez érdekes, eddig hasonló még nem fordult elő. régen is csak a nővéreim közelsége enyhített a pánikomon, vagy anyám óvó keze és varázslata. De egy férfi…? Az is lehet, hogy amíg nem figyeltem elbájolt. Nem ez, hülyeség, azért megéreztem volna, ha a mágia kusza hálója megrezzen valamiképp. Nem, nincs itt varázslat… de akkor… miért van rám ilyen hatással? Nem értem. szipogok még egy kicsit, majd csupán egy nagyon picit eltávolodva tőle felpillantok rá.
- Egészen biztos vagy benne…?
Nem, még rossz ízetlen tréfából sem akarok megfordulni, hogy ha nem kétszázmillió százalék, hogy az ott nem élt soha de soha sem.
- Bizti-bizti?
Kérdem meg vékony hangon még egyszer, majd a ruháját egy pillanatra SEM elengedve hátrapillantok. Ez módfelett bátor tőlem, de azért elegendő idő volt ahhoz, hogy enyhítsek a szorításon és némiképp megnyugodjak. Aztán meg persze jól zavarba jöjjek és úgy ugorjak arrébb, mint aki tűzbe nyúlt. Elvégre… szó szerint.
- Bocsánat…
Motyogom valahol az orrom alatt, rá sem nézve, mert ha ránézek, tutira elvörösödök. Közben az ajtó kitárult rendesen, a műcsontvázat pedig egy szofisztikált mozdulattal a mancsomba kapom és egy laza szorítással beleküldöm a mágiámat, melynek köszönhetően smaragd színben felizzik és elporlad. A nénikédet ijesztgesd…. Lépnék egyet, deee… nem.
- Ümm… nem lenne gond… ha te mennél elől?
Nyögöm ki belenézve a járat sötétségébe, ami majdnem visszanézett rám. Inkább… eloldalazok onnan és Cameron mögé kerülök. Ééén nem megyek megint elől. A-a, nincs olyan isten. ellenben a kezem még remeg így a lehető legészrevétlenebbül csippentem a kabátjának az alját és remélem nem érzi meg, hogy közben belé kapaszkodom… a kezét azért mégsem foghatom meg… nem? Bandukolunk még jó pár métert, mikor elérünk egy olyan szakaszhoz, ahol a járólapok fel vannak rácsozva, és mindnek külön mintája van.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Pént. Júl. 14 2017, 00:33

to Electra
Ez az egész kezd egyre jobban hasonlítani a munkáim nagyrészére, és ahonnan kiindultunk, még szerencsésnek is mondható hogy nem engedtem egyedül elindulni Electrát, ki tudja hogy most hány csapdába futott volna bele, és hiába boszorkány, azért baromira fájt volna neki, akárhonnan nézem is. Nem tudom mire számít, mit fogunk itt találni, de én felkészülök a legrosszabbra is, nem ígérkezik könnyű kéjutazásnak.
Vigasztalóan és nyugtatóan simogatom a hátát, hogy megnyugtassam, ez itt nem az aminek gondolja. Furcsa, de valahogy annyira illeszkedik a karjaimba, mintha mindig is öleltem volna, illata pedig kellemesen csiklandozza az orromat. Na ne már, hogy tetszik egy vadidegen nő, aki az előbb még varázslattal igézett volna meg. Ez, mindennek a teteje, és tuti kiröhögnének ha tudnák.
- Electra, számos ilyen küldetésem volt, nevezhetsz gyakorlott sírrablónak is, de felismerem a csapdákat, elég sok félével találkoztam már, és ez itt, nem egy ember csontváza, soha nem is volt az - simogatom még mindig, szinte akaratlanul is, ahogy elnézek mögötte a csont halomra.
- Ezer százalék - biztosítom, és elmosolyodom hogy mennyire kapaszkodik, holott amikor elindultunk még mennyire vérmes és harcias volt, és nem tudok elnyomni egy kis kuncogást amikor elugrik tőlem, mintha megégettem volna, pedig nem vagyok ám veszélyes ilyenkor. Bár tény, télen főnyeremény lehet mellettem aludni...
- Oh, semmi baj, szívesen elbújtatlak bármikor - mosolyodom el rá, az egyik tipikus csajozós mosolyaim egyikével, és körülnézek. Figyelem ahogy elégeti a csontit és csak por marad utána. Végül is hatékony módja a takarításnak. Lehet nekem is be kellene vezetnem amikor elkap az ideg hogy nem találok semmit. Határozottan meggondolandó.
- Dehogy lenne. Csak maradj mögöttem - elveszem tőle a fáklyát és előre tartom, de egyenlőre nem látok semmit, úgyhogy előregurítom a kavicsot ami akkora mint a markom. Azért van súlya, ha valami érintésre vagy lépésre aktiválódik akkor annak most kell történnie. Egyenlőre semmi, úgyhogy megint haladhatunk egykét száz métert viszonylagos nyugalomba, mikor újabb csapda vár minket. Két számszeríj szegeződik ránk. Azokat viszonylag egyszerűen kiiktatom, volt már ilyenekkel dolgom, de a következő akadály előtt megint megállok.
- Aligha nem valami mintákat kell kirakni, és ha rossz lapra lépsz, leszakad alattad... - sóhajtok. Túl sok a megoldatlan rejtély.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Szomb. Júl. 15 2017, 20:39

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Azt hiszem, valahol mélyen és eltemetve módfelett hálás vagyok neki, hogy nem engedett be egyedül. Nekem meg se fordult a fejemben, hogy nem úgy fogok bejutni ahogy eddig, és bizony ha Cameron most nem lenne velem, igencsak sírnék fájdalmamban. Nem mintha most nem pityeregtem volna egy picit, de az-az ijedtség volt, amit meggyógyított egy kis porlasztás.
- Áhá! Tudtam! Felfedező mi?! Most nevezted magad sírrablónak te galád!
Bokszolok a mellkasába, de szerintem az én kezemnek jobban fájt a dolog. Persze, ezt egy sóhajjal elengedem, hiszen ha sas-kaja nem jött volna velem, már lyukas lenne a csini hátsóm. Azért meg kár lenne, még ha Cam nem is tudja pontosan, miért is lenne kár. Morcos, könnyes ábrázatom, aztán kisimul és csak mosolygok. Eddig úgy 3-szor mentette meg az életem laza 10 perc alatt, szóval nem fogok felakadni ilyesmin. Maximum ugratás szent céljából. Persze, ez a már-már idilli és meghitt pillanat áramként hasít végig az ereimen. Mi a frászt művelek én itt a karjaiban? Szent szalamandra teljesen meghülyültem a kristály fogságában. Ami pedig ennél is ijesztőbb, hogy jó érzés volt. Kellemes, borzongató, veleszületett. Az illata, a hangja, a szívének dobbanásai... mintha felelt volna az enyémre. De ez hülyeség, annak kell lennie. Csak az lehet. Amikor válaszol, amikor azt mondja, hogy máskor is odabújhatok… furcsán remeg meg a gyomrom. Miért örülök én ennek ennyire?! Tiszta hülyeség, nem is érek én erre rá. Menjünk, haladjunk.
- Köszi…
Suttogom halkan és átadom neki a fáklyát, majd hagyom, hogy menjen elöl. Én meg titokban kapaszkodom a kabátjának aljába, de pssszt! Nem tudhatja meg. Érdeklődve figyelem, miként is zajlik egy csapda hatástalanítása, persze ügyelek rá, hogy esetleg megmakacsolná magát a számszeríj, én ne legyek az útjában. Mindettől eltekintve eseménytelen pár méter volt, de aztán… jönnek a minták. Odaaraszolok a széléhez és bekukucskálok… vagyis tenném, ha a fény elérne a végéig. Manóba már… formálok egy ágyúgolyó méretű smaragd gömböt és beküldöm lebegni a terep felé. így legalább látok minden mintát a túloldalt is, mégha zöldes árnyalatban is.
- Van egy csomó krikszkraksz… de látok boszorkány rúnákat is. Ha a teljes jelkészletet nézzük, akkor itt 24 ábrának van jelentése, a többi csak hasonlít rájuk. Ismered a rúnajeleket?
Pillantok itt rá s bármi is a válasza, tovább nézem a helyet. 24 sor van, minden sorban 5 jel, és vannak egymáshoz nagyon nagyon hasonlóak is. Nyilván csak az tudja abszolválni a feladatot, aki tökéletesen tisztában van minden jel alakjával. Talán…a szokásos sorrendben lenne? Vagy pont fordítva? Ne szaladjunk előre, először csak az első sorra koncentrálok, és megpróbálom kiszűrni azt a jelet, ami biztosan rúna. Mázlim van, mert csak egy passzol, és az a fehu. Tehát sorban kell menni. Remélem. A gondolataimat nem osztom meg, csak rászökkenek az F betűre hajazó jelre és rogyasztva várok…. ééés semmi. Vigyorogva nézek rá. Erre rájöttél volna magadtól hapsikám? Ugrik is át a következőre, ami az uraz jele és erre sem történik semmi kirívó.
- Arra ugorj, amire én!
Mondom neki, bár nyilván egyértelmű. Nem könyű, mert azért nem minden esetben vannak átléphető szomszédságban a dolgok, van amikor elég nagyot kell ugrani. Egyszer majdnem túl is csúsztam, és egy apró sikkantás keretében fékeztemle magam egy seggreüléssel. Éppen nem értem hozzá a másik lapnak, ellenben a hangomra leszakadt a mennyezetből egy kisebb darab és bizony rossz helyre esett. A padló kezd magába zuhanni, én pedig kezdek a sötétségbe zuhanni. Ez de kellemetlen… Vajon nyársakat is tettek bele a lányok, vagy csak mérges kígyók lesznek?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Hétf. Júl. 24 2017, 23:35

to Electra
Felsóhajtok, ahogy haladunk mert nagyon úgy fest nem lesz ez teljesen akadálymentes, bár csalódtam is volna, ha az lenne, mindenesetre jó hogy bejöttem vele, még ha nem is volt a legnagyobb örömére ez a gondolat, de úgy érzem megbántam volna ha egyedöl beengedem. Ahogy a mellkasomba bokszol, elvigyorodom, mert érezhető ugyan de kőkemények az izmaim, nem véletlenül vagyok ilyen széles mellkasban, az évek és a sok munka...
- Azt mondtam, hívhatsz annak, nem azt hogy az is lennék. Bár tudom, neked valószínűleg a kettő egy és ugyanaz, de mégis van különbség, szóval neeeeeem tudtál te semmit - kuncogok ahogy végül is lassan haladunk tovább. Nehezemre esett elengedni, olyan jól oda illeszkedett, és mivel már háromszor megmentettem az életét, csak nem utál annyira, mint ahogy az elején ellenséges volt. Mondjuk én sem örültem volna ha a halott szüleim és nővéreim rejtekhelyére valaki betörni készült volna, de hát ez van.
Hatástalanítok még egy számszeríj csapdát, és közben igyekszem nem arra gondolni, hogy az illata mennyire az orromba kúszott. Végül is sikerül kizavarnom a gondolataimat a fejemből, amikor egy táblányi teremszerűséghez érünk ahol mindenféle krikszkrakszok vannak felfestve de rúnák is akadnak. Voltaképpen....
- Ezek olyanok mint a régi rúnák. Igen ismerem őket, és ha látom a sorokat akkor a hagyományos elrendezést követve fehu-val kezdődik és úgy megy tovább. Mondjuk logikus lenne a boszorkányok szeretik a rúnákat, csak minden kultúra más egy kicsit, egyes rúnák alakja vagy jelentése más lehet - gondolkozom el, hiszen tanultam erről, és tanítottam is rúna olvasást leendő kalandoroknak, akik őskori történelemre járnak hozzám. Vagy mitológiaismeretre, ahol végigvesszük az összeset, és olykor jókat nevetek, hiszen én ezeket az alakokat ismerem is többnyire, vagy legalábbis hallottam róluk ezt azt, szűk kör a mienk.
- Okés, főnökasszony! - vigyorodom el, ahogy ráugrom fehura és követem őt összevissza cikázva a táblán. Aztán egyszer csak látom hogy megcsúszik és ahogy sikkant szakad a mennyezet is.
- Electra vigyázz! - kiáltom felé, de nem eléggé időben hiszen zuhanni kezd, mire a következő lapta ugrom, kisebb tűzlabdával segítve a gyorsulásom, és a tenyeremből egy fényes, lángostort varázsolok elő, és máris lendítem, így elkapom a csuklóját, mert rátekeredik, de nem éget. A szomszédos lapocskára érkezem Thursaz-ra és elkezdem visszahúzni, és amikor már látom a fejét, a másik kezem is nyújtom hogy felhúzhassam.
- Egyben vagy? Megsérültél? - kérdezem ahogy vizslatom a pillantásommal. Tovább viszem azt a két, három ugrást és mikor már viszonylag biztonságos talajon állunk akkor hagyom is szóhoz jutni.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Hétf. Júl. 31 2017, 19:26

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Azt hiszem, kissé előre ittam a medve bőrére, ugyanis okosabb ez a fazon, mint elsőre gondoltam volna. Már-már elismerően pillantok hátra rá, mikor helyesen válaszol a kifejtős burkolt kérdésemre. Igaz, ha jobban belegondolok, teljesen logikus, ha ilyen sírrabló-kalandorról beszélünk, és ami azt illeti ennek köszönhetem, hogy nem haltam meg háromszor. Vagy is inkább Neki. Jó, a világért sem fogom neki beismerni, de örülök, hogy végül velem jött. Hogy addig mondta a magáét, amíg rá nem bólintottam. Mostanra enyhén szólva is több lyuk lenne rajtam, mint illene, ha nincs ő itt velem. Éppen ez a helyzet most is, hiszen bár sikerült a kockán maradnom, a hangom okozta rezonancia leparancsolt a mennyezetről némi törmeléket, ami bizony elintézte, hogy zuhanjak egy kellemeset. Hirtelen minden lelki erőmet be kell vetnem, hogy ne sikítsak félelmemben, hiszen attól leszakadhat az egész, úgyhogy ajkaimba harapva próbálok kitalálni valamit, mielőtt felnyársalnak a tüskék. Még mielőtt bármit is tehetnék, egy kellemes meleg valami fonódik a csuklómra, fékezi le az esésem, majd elkezd felfelé húzni. Reflexből markolok rá a szabad kezemmel, miközben a még álló oszlopon próbálok lábbal tolni magamon, nem sok sikerrel, hiszen a jobb lábamat felkaristolta egy kiálló nyárs. Végül Cameron halászik ki engem a gödörből. A cica elvitte a nyelven, totális hallgatásban görcsöl rá a kezem a ruhájára, ajkamból vér szivárog, nem kevésbé a lábamból is. Szinte hozzáragadok a mellkasához, amíg biztonságos helyre nem ugrál velem… meg még azután is, a kérdésére bólogatok, nagyjából mindkét felére igaz a válaszom. Jól vagyok, de megsérültem. Vagy ez így üti egymást egy mondatban? Kellemetlenül reszketve pillantok fel rá. Voltak kihegyezett nyársak. Egy kósza pillanatig megfordult a fejemben, hogy a nővéreim engem akartak megölni, de ez akkora baromság, hogy még én sem hiszem el. Csupán pár pillanatig döntöm a homlokom a mellkasának, mélyet szippantok az illatából, az már az előbb is megnyugtatott s reszkető testem nagy nehezen abba hagyja ezt a műveletet. Csak tudnám, hogy miért is képes ez megnyugtatni engem. Habár most rohadtul nincs ezen időm gondolkodni, már egyre közelebb vagyunk, és innen visszafordulni is hasonlóan fájdalmas lenne.
- Igen, persze, menjünk.
Felelem csendesen, miközben kikászálódok a roppantmód kényelmes karjai közül és némi bicegéssel fűszerezve, de elindulok tovább. Igaz, meg kell kapaszkodnom a falban, de amúgy fájdalmas mosollyal az arcomon haladok tovább.
- Már nincs sok hátra, siessünk.
Egy szűk folyosó következett, olyan szűk, hogy Cameron széles válla valószínűleg felakad, ha szemből közelít, én éppen csak beférek, bár a fal karistolja a felkarom. Ez csupán néhány méter, majd a járat hirtelen sokszorosára szélesedik ki. Megtorpanok a szűk metszet szélénél s a nyakam nyújtogatom, hogy itt vajon mi a csel.
- Oké, tippeket kérek… itt mi akarhat majd megölni?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Hétf. Aug. 07 2017, 22:01

to Electra
Így a történtek fényében, nem is bánom hogy voltam annyira rámenős, hogy nem engedtem idejönni egyedül, azt azért nem akartam volna hogy minden csapdába beleessek, és súlyos sérülésekkel keveredjen ki, és ilyen emlékeket vigyen magával tovább. Úgy fest, hasznára van a tapasztalatom, hiszen már ismerem ezeket a régi csapdákat, legalábbis a nagyrészét. Bizonyára akadna még olyan is, ami nekem is új de itt nem számítok ilyesmire, inkább a régi bevett módszerekkel szembesülünk. Az égtájak és a rúnák újak, de azokat ismerem többnyire, bár a bolygókkal tovább szarakodtam volna mint Electra, de a rúnák nem voltak olyan nehezek. Az egyetlen nehézség, hogy hangjával kis híján beomlasztja a mennyezetet és beszakad egy két tábla is, felfedve a szakadékot, amibe kihegyezett karók és még isten tudja mik leledzenek. Nem akarom megtudni, így kihasználom a képességem, a sajátos mágiám, miszerint úgy alakítom a tüzet ahogy akarom, és elkapom a nő csuklóját egy ostorral. Meleg helyzet volt, de most már tartom, visszahúzom a felszínre és eltüntetem a kis lángot, meg sem kottyan igazából. Magamhoz ölelem ahogy görcsösen kapaszkodik.
- Jól van, jól van. Nem esett nagy bajod. Nagyon bátor voltál hogy nem sikítottál még nagyobbat - simogatom ahogy beszélek hozzá, és közben kiaraszolunk a veszélyzónából. Fél lépésenként húzom magammal, mert jelenleg nem úgy tűnik, mint aki el akarna engedni egyhamar, bár nem bánom. Aztán lassan elengedem, hogy megnézhessem mennyire sérült a lába, és a hátizsákomból előszedek egy kis tekercs fáslit, azzal körbetekerem, mert sejtem hogy gyorsabban gyógyul ő is, de ne menjen tele kosszal, meg baktériumokkal.
- Már nem lehetünk messze, amennyit jöttünk - jegyzem meg ahogy haladok továbbra is előtte/mellette ahogy éppen igényli és nem siettetem. Bár elismerem még bicegni is aranyosan tud.
A folyosó lassan beszűkül, és nekem oldalazva kell tovább haladnom, és még így is néhol felsérti a karom és oldalam egy egy élesebb kő, de kit érdekel. Az sem, hogy az arcomra jut egy kis csíknyi karcolás.
- Hm? Mit látsz? - nyújtogatom a nyakam én is, és odanyomakodom, és előrenyújtom a karomat. A levegő szilárd, és tapintható.
- Az az érzésem hogy megjöttünk. Ez egy illúzió, ha eloszlatod, megláthatod az ajtót mögötte, amin... amin bemegyek én először ha akarod, rendben? - hagyom hadd döntse el, és azt is hogy ő szüntesse meg az illúziót. Én csak amolyan háttártámogatás vagyok, bár annak kifejezetten tehetséges ahogy elnézem hányszor megszívhatta volna.

Not gonna die || lesz ez jobb is
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Egyelőre kristályszökevény
⌲ Hozzászólások :
29
⌲ Tartózkodási hely :
Etna
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 01.
⌲ Kor :
766

TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   Csüt. Aug. 24 2017, 18:58

Don’t mess

with me…

Cam & Electra
Azt hiszem, szerencsés vagyok, hogy egy ilyen rámenős és meglepően kedves pasassal találkoztam. Legalábbis eddig egyszer sem lökött bele egy csapdába sem, sőt, immáron negyedszer menti meg a hátsómat. Kezd az a borzasztó balsejtelmem lenni, hogy lassan már tartozom neki. Ez pedig, roppantmód kellemetlen. Mindezek ellenére… valami elmondhatatlanul jó érzés a karjai közt lenni, beszippantani az illatát, markolni az ingét és úgy egyáltalán… hozzábújni. Nem emlékszem, hogy valaha is voltam-e már hasonló helyzetben, hasonlóan furcsa érzésekkel. Azt hiszem… nem. Nem rémlik. Hagyom, hogy húzzon magával, miközben én még mindig a ruhájában vagyok elveszve. Még reszketek, még talán egy egészen kicsikét sokkos is vagyok.
- Szerintem is…
Dünnyögöm halkan, de hogy pontosan mire válasz ez, az számomra is rejtély. Elég nehezen tud csak kimászni a ragaszkodásomból, nyüszítve fogok rá görcsösebben eleinte a ruhájára, mikor megérzem mocorogni az ujjaim alatt. Halvány mosoly játszik az ajkaim szegletében, mikor a mehetnékem ellenére azért mégiscsak bekötözi a sebeimet. De édes…! Érzek valamiféle halvány késztetést, hogy beletúrjak a hajába, de hős vagyok és legyőzöm. Ugyan kérem, biztosan csak valamiféle varázsporral van tele a barlang, amitől hallucinálok. Igen, bizonyosan ilyesmi lehet az ok a háttérben. Immáron bepólyált lábbal bicegek egy keveset, egészen addig a furcsa torkolatig, ahol ledermedek. Őszintén szólva nekem az első gondolatom az volt, hogy ha kijjebb megyek, agyon nyom egy kőgolyó. Igaz, nekem nem jutott eszembe megtapicskolni a levegőt. A szavaira felvont szemöldökkel kezdem nyújtogatni én is a kezem, s megérzem az illúzió alatt elterülő falapot. Ez... egy ajtó! Felragyog a tekintetem, s biccentek neki. Tenyeremet fektetem fel az illúzióra, zöldes szálak kezdenek kicikázni alóla s mikor minden szegletébe eljutnak, egyszerűen ökölbe szorítom a kezem, mire üvegszilánkokként robban szét s porzik el azonnal minden része. Alatta pedig… ott az ősöreg tölgyfaajtó. Nagyot nyelek és elveszett kiscica szemekkel nézek rá hátra.
- K-kérlek…
Nyüsszögöm s úgy a falhoz simulok, hogy elférjen mellettem, de még így is dörgölőzés szintjén vagyunk, pedig ennél kisebbre nem tudom összehúzni magam. Mögé oldalazok s a dzsekijébe kapaszkodom, miközben a homlokomat a hátának támasztom. Még véletlenül sem akarok kilátni mögüle. Az ajtón nincsen zár csak egy kilincs, de mivel az előbb a mágiámat használtam, vele együtt az ajtó mágikus zárát is felnyitottam, hiszen csak hármunkra reagál. Amikor Cameron lenyomja a kilincset és kitárul az ajtó, kivételesen nem akar már megölni semmi. Egy nagyon régiesen berendezett kis elbájolt házba lép, hiszen hiába vagyunk egy hegy gyomrában, a lakás belső látképe olyan, mint egy egyszerű faház, kőberakásokkal. Minden nagyon poros, tele van pókokkal és gyíkokkal, a polcokon lévő üvegcsék tartalma már ki sem látszik az áttetsző falán, s minden olyan, mintha csak elköltöztek volna. Fatányérok és fakupák sorakoztak az asztalon, mintha csak ép vacsorázni készülnének. Egy jócskán megkésett vacsorát. Három főre van terítve, igaz az egyiknél minden lefordítva áll. Könyvek és pergamenek hevernek szerteszét, kiszáradt növényseregek cserepekben és ládákban.
- Na…?

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Somewhere in Greece~   

Vissza az elejére Go down
 
Somewhere in Greece~
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 2 oldalUgrás a következő oldalra : 1, 2  Next

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Európa más részei-
Ugrás: