Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szer. Aug. 15 2018, 21:51

Kedd Aug. 14 2018, 23:30

Hétf. Aug. 13 2018, 20:10

Vas. Aug. 12 2018, 19:06

Pént. Aug. 10 2018, 00:15

Csüt. Aug. 09 2018, 21:01

Csüt. Aug. 09 2018, 00:34

Csüt. Aug. 09 2018, 00:33


Share | 
 

 Nate Griffith

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Cégvezető
⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 15.

TémanyitásTárgy: Nate Griffith   Vas. Ápr. 16 2017, 12:35

Nathaniel Griffith
idézet a karakteredről
⚫ Triton ⚫ Nate ⚫
⚫ Kortalan ⚫
⚫ isten ⚫
⚫ Armie Hammer ⚫
⚫ Bonyolult ⚫
⚫ Heteroszexuális ⚫
⚫ Canon ⚫ Keresett ⚫
Poszeidón és Amphitrité fia. A tenger trombitása. Trombitája egy óriási kagyló. A trombita hangja mély, s a tenger mélyére is  elhallik.
Triton (Nate) rendkívül könnyen épít kapcsolatokat, és ért szót bárkivel. Ennélfogva ritkán, elvétve találunk csak olyan embert, kit ellenségnek nevezhet.
Bizonyos tengereken képes megfékezni, illetve előidézni a hullámokat.

⚫ 15 év ⚫ 3 év tapasztalat ⚫
Intésére vihar támad, s a szelek raja zúdul,
csapkod a tengeri hullám.

Vihar. Ismét zúgolódik a tenger, de én ezt nem akarom. Senkinek sem kell ennyi gyilkos hullám. Egy is sok belőlük, mégis… nekem kell őket gerjesztenem. Nekem, ki nem akar ártani senkinek. Nekem, ki legszívesebben eldobná erejét. Nekem, ki bármit megtenne szeretteiért, de a vízen önszántából sosem gerjesztene vihart. Nekem, ki szelíd, mint egy bárány. Ki inkább épít, mint pusztít… Mégis miattam pusztul a hajó, s megannyi vér az én kezemen szárad.
- Meddig még, apám? - felesleges szájtépés a kérdésem. Tudom rá a választ: még, fiam, még! De a remény nem halt meg szívemben, s elmémben sem. Hiszem, hogy egyszer talán kedvezőbb választ kapok. Hogy abbahagyhatom  ádáz pusztítást. De mit ér a remény halványan pislákoló tüze ott, hol lakom, a víz alatt? Mihelyst meggyújtanám újra, a tenger sós vize kioltja, s elmossa a helyét is. Volt remény, nincs már sehol.
Talán… talán emiatt indultam útnak a halandók világában, s próbáltam szerencsét megannyi korban, helyen. S talán ennek köszönhető - apám viselkedésének -, hogy egy viharos estén találkoztam vele. Vele, ki a tüzet máig szítja. Kivel szemben a remény soha el nem hal. Kit bármikor, bárhol meglátok, fény gyúl körülöttem, mi megvilágítja a sötét helyeket, s jó útra téríti az elveszett lelkeket. Majd eltűnik… Évszázadokig mit sem hallok róla. Feledésbe merülünk mindnyájan, de az elmémben még mindig él az arca.


És hűvös kezét áldón tette ottan
Hő homlokomra, és én - megnyugodtam!

Vándorútra készültem, a legelső nagyra, s anyám mellettem állt, holott szíve fájt. Támogatott, mint egy igazi anya. Felkészített, oktatott, szeretett, s óvott engemet. Apám ellenem mit sem tehetett, ha ő ott volt. Ott volt, s vigyázott rám, mint egy igazi, szerető anya. Együtt úsztunk tengerek tengerében, s olykor ki-kidugtuk fejünket a nyílt óceánok vizére. Szerettem őt, mert  mindig ő volt az igazi, legjobb, szerető anya.
S hjaj, mikor elhagytam a családi fészket, s az olümposzi édent, meg kellett tanulnom, hogy hol, mikor, s mit tehetek. Nehéz volt. Gyötrődtem sokat. Néha fel is akartam adni a harcot, de mindig is eszembe jutott ő, az aggódó anya, s a tény, hogy ha visszatérek a szoknya alá, megemberelni nem tudom magam. Nem válhatok férfivé, se semmivé, csak a gyáva nyúllá a sarokban...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Nate Griffith   Vas. Ápr. 16 2017, 18:47

elfogadva
welcome to our family
"Az apák szemszögéből manapság a következőképpen festenek a dolgok - nekünk egyszerűen meg kell küzdenünk azért a jogért, hogy apák lehessünk. A világ mintha nem akarná, hogy szülők legyünk. Inkább szeretné, ha későig az irodában dolgoznánk. Valaki más fogja tehát gyermekünket megtanítani arra, hogyan rúgjon a labdába, hogyan zongorázzon, és miként bízzon meg magában. Elég, ha jóravaló férfiakhoz illően mi fizetjük ki a számlákat."

Steve Biddulph
Vissza az elejére Go down
 
Nate Griffith
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nate & Lotte - vizsgáló
» Jeremiah and Nate

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: