Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Nov. 20 2017, 19:22

Hétf. Nov. 20 2017, 19:16

Hétf. Nov. 20 2017, 18:39

Vas. Nov. 19 2017, 20:42

Vas. Nov. 19 2017, 14:52

Szomb. Nov. 18 2017, 20:36

Csüt. Nov. 16 2017, 15:37

Szer. Nov. 15 2017, 23:53

Szer. Nov. 15 2017, 20:31


Share | 
 

 Jason && Ruby | Do you miss me?

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

félisten

⌲ Foglalkozás :
Amnéziás Magánnyomozó
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 06.
⌲ Kor :
30

TémanyitásTárgy: Jason && Ruby | Do you miss me?   Csüt. Ápr. 20 2017, 01:45

 
Jason & Ruby

◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆◇◆

Fura volt a ház, a saját házam. Mert, hogy mint kiderült ez a Jason Reed - akinek betörtem a házába - én volnék. Az első sokk után, amit a felfedezés jelentett - miszerint van egy ikertestvérem és belőlem kettő egyforma létezik eme koszos sárgolyón - nem csoda azt hiszem, ha egyből a konyhába mentem és feltéptem a hűtőt valami töményet és/vagy alkoholos italt keresve benne. A családi ház ellenére tipikus legénylakás tipikus hűtőjébe nézhettem bele: rengeteg sör volt benne első ránézésre, némi ketchup, majonéz és kész. A mélyhűtőbe belenézve realizáltam, hogy a mirelit pizzán és sült krumplin kívül nem sok minden van, amit megehetnék. Elszerencsétlenkedtem a tűzhellyel, mielőtt az első két sör elfogyasztás után úgy döntöttem jó lesz a pizza mikrózva is. Franc fog a sütögetéssel vesződni, amikor éhes vagyok. A kaját persze gyorsabban elpusztítottam, mint ahogy elkészült. Olyan voltam, mint aki hónapokig nem kapott semmilyen rendes kaját. Ami igaz is volt, tekintve hogy a kórházban lévő förmedvényeket nem igazán merném ételnek titulálni. Természetesen a harmadik sör és a jóllakottság érzete megtette a hatását, elálmosodtam. Feltámolyogtam az emeletre, ahol bedőltem a hálóban lévő - amúgy roppant kényelmes - ágyba és álomba szenderültem.

Álmomban furcsa helyen jártam, egy számomra ismerős és mégis ismeretlen nővel voltam aki megölelt. Szinte érzem önnön megdöbbenésemet, a kételyt mely átjárja testem-lelkem abban a keserédes pillanatban. De nem csak ezt éreztem, valahol végtelen öröm töltött el a ténytől, hogy a karjai között tart engem. Ahogy az a nő ölelt magához, mint ahogy az anyák ölelik magukhoz a gyerekeiket... óvó, féltő szeretettel; mégis alig volt tőlem idősebb ránézésre, talán néhány évvel. Szőke, hosszú haja lazán omlott a vállaira. A fehér egybe részes ruha, amit viselt tökéletesen kiemelte a szépségét: telt idomait, vékony csípőjét... mintha csak ráöntötték volna.

Hazudnék, ha azt mondanám fel akartam ébredni. Még óráknak tűnő percek múlva is az ágy szélén ültem, az ajtót bámulva. Azon töprengtem, hogy miféle emlékkép lehetett ez és agyam miféle furcsa játékot űz velem. A fotókon odalent nem láttam jelét, hogy eme nő az életem része lenne... mintha nem is létezne. De mégis, éreztem hogy meg kell találjam. Talán ő választ tud adni arra a kérdésre, hogy ki is vagyok.
~Kicsoda Jason Reed? Jó vagy rossz ember?~ Mint megannyi amnéziásnak, nekem is hasonló problémákkal kellett szembe néznem. Kaptam az élettől ugyan egy új, tiszta lapot... lehetőséget az újrakezdésre, hogy változtassak; mégis amiatt aggódtam, hogy milyen ember voltam korábban. A lakást átkutatva próbáltam válaszokra lelni, de hiába nyomoztam sokkal okosabbá nem váltam. Pedig az irataim szerint magánnyomozóként ténykedem. ~Fura.~

A szimatom viszont csalhatatlanul azt jelezte, hogy vissza kell menjek arra a helyszínre ahol a tenger partján rám találtak és összeszedtek. Abban bíztam, hogy ott találok valami használhatót, ha már New York nem szolgáltatott túl sok segítséggel. Igazából túl nagy ez a város, túl sok ember él benne és nekem túl kevés az emlékem ahhoz, hogy ez alapján bármerre is elinduljak felderítésre. Úgy gondoltam, hogy amúgy sem árt a friss levegő és legalább ha mást nem is találok, kiszellőztetem a fejemet és talán még a lábamat is belelógatom a tengerbe, ha azt tartja épp kedvem. Mivel volt már bennem vagy három üveg sör, a jogosítványom pedig a jó ég tudja hogy van-e egyáltalán és ha igen, akkor merre leledzik... nos, inkább gyalogosan vágtam neki az útnak. Órák kérdése volt csupán, hogy eljussak a tengerhez. A parton sétálgattam, igyekezve felidézni a magamhoz térésem körülményeit.

A magammal hozott üveg sört - mert anélkül útnak sem indulok, ha már egyszer dugig van vele a hűtő - szorongatva a mólón a korlátnak dőlve a tengert pásztáztam. Olyan nyugodtnak, békésnek tűnt minden az időnként elhaladó hajó ellenére is, mely megzavarta eme idillt. Lassan napnyugtához közeledett az idő, így lehetőségem adódott a víz alá bukni készülő napot is megcsodálni. A kezemben lévő italomat kortyolgattam éppen, amikor úgy éreztem mintha szúrna a tarkómnál hátul. Ismered azt az érzést, hogy valaki figyel titkon ám te mégsem látod és borsódzik tőle a hátad is? Nos, valahogy én is így kezdtem érezni magamat. Először nem törődtem vele, de ahogy az érzés tartósan állandósult úgy döntöttem ideje megnézni magamnak ki mászik éppen nyakig az aurámba. Lassan fordultam oldalra, hogy aztán elálljon a szavam is döbbenetemben. A lány, az a lány az álmomból... Biztos voltam benne, hogy Őt látom magam előtt néhány méteres távolból. Ha nem a képzeletem játszik velem és a megivott alkohol tetemes mennyisége, most kapásból két legyet üthetek egy csapásra.

Féltem, ha nem lépek azonnal az árny tova tűnik és nem lesz esélyem kérdezni sem tőle. Pedig annyi kérdésem volna hozzá, mégsem ronthattam velük ajtóstul a házba. Hirtelen úrrá lett rajtam a félénkség, fogalmam sem volt miként szólítsam le. Úgy éreztem magamat, mint a tini filmekben a bénázó, csajozni képtelen szereplő. Pedig olyan fizimiskával, mint amilyen az enyém nem sok problémám lehetett már eddig sem ezzel; legalábbis a nővérek a kórházban szinte egymást taposták, hogy a közelemben lehessenek. Én néha tényleg nem értem a nőket! A lánnyal összeakadt a tekintetünk, láttam a riadalmat a tengerkék lélektükreiben.
~Felismert!~ Döbbentem rá megvilágosodva, hiszem mi más magyarázat volna a hirtelen változásra. Bár az okát nem értettem mégsem engedhettem el szó nélkül; de valami épkézláb nyitásra volt szükségem, hogy marasztalhassam. Tettem felé egy bátortalan lépést, az idegességtől remegő kezeimet zsebre dugtam és a csodában reménykedtem.
- Szi-szia! - Próbáltam meg ráköszönni, ám valahol félúton elcsuklott a hangom. Igyekeztem köhögésnek álcázni a dolgot - mentve a menthetőt - de így is kínos volt a dolog. ~Vajon hogy fog reagálni? Elmenekül? Válaszol? Esetleg úgy tesz, mintha észre sem vett volna?~

Zene▐ #904 ▐ Sorry a késésért, de minden összejött IRL. ©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Jason && Ruby | Do you miss me?   Csüt. Május 25 2017, 21:59


Jason x Ruby
Ha valaki most megakarná kérdezni, hogy mit művelek… mondjuk a nővéreim, mit felelnék nekik? Az amit éppen teszek halandó mércével mérve, de még természetfelettivel is, határozottan nevezném őrült dolognak. Bár testvéreimnek már az is erősen hibbant dolognak számít, hogy megmentettem ezt az embert. De nem voltam képes végig nézni, hogy felfalják őt. Legalábbis, ezzel az üres maszlaggal próbáltam etetni saját magam, az elmúlt pár napban. De azt hiszem valahol mélyen éreztem, hogy ez sokkal több annál. De nem gondolhatok ilyen dolgokra. Nem vonzódhatok senkihez sem, pláne nem egy halandóhoz. Ha Victoria ezt megtudná, kiröhögne. És ez lenne a legkisebb gondom vele. Mivel szirénnek születtem, ezért arra rendeltettem, hogy míg világ a világ az óceánban úszkáljak a delfinekkel, és a hajótörötteket  elfogyasszam. Mind a hét nővérem ékes példája annak, hogy ez hogyan is kell történjen. De én, én vagyok a legkisebb, amit részben nagyon is utálok. Tudom, hogy azt várják, azt akarják, hogy én is olyan szociopata legyek, mint ők. De az a helyzet, hogy nem vagyok olyan. lehet defektes lettem amikor megteremtettek, nem tudom, sokkal jobban szeretem az óceán kellemesebb dolgait, mint gyilkolni. Algapioné a legidősebb testvérem valamiért kötelességének érezte, hogy a saját képére formáljon. Ez mindegyikkel sikerült, mindenki hűen követi. Kivéve én. A bűntudat így is minden egyes nap marcangol, nem akarok arra a pillanatra gondolni amikor puszta hévből képes voltam megölni valakit. Csak azért, hogy ne piszkáljanak tovább. Azt hittem ennyi elég lesz, de amikor pár napja ismét neki ment egy sziklának egy hajó mindenki oda siklott. Én nem akartam, igazából a hajó közelébe sem akartam úszni, de aztán valami azt súgta, hogy mégis tegyem meg. Talán a végzett? Cöhh, ennyi idősen már igazán tisztában kell lennem azzal, hogy ilyen nincs. Ez nem a magamfajta gyilkos lénynek való, sokkal inkább a gyermeteg, naiv halandóknak. Sokan voltak a hajón, mindegyik testvérem el volt foglalva valakivel. De volt egy férfi, akit egyelőre egyik s evett észre. Mire észbe kaptam volna már el húztam onnan. Ez volt az első hiba amit szirénként elkövethettem. Egyik pillanatban próbáltam lebeszélni magam a dologról, hogy végre ideje fel nőjek. Nem kellene semmit sem tennem, csak eltörni a nyakát. Neki nem fájna, már nem, ennél könnyebben, gyorsabban nem is végezhetnék vele. De nem tudom megtenni, a fejemben ott motoszkál egészen hátul, lassan kapargatja mocskos körmeivel a bűntudat. nem hagyja elfelejteni nekem azt, hogy kioltottam egy életet. Még máig látom ahogy csokoládé színű íriszeiben lassan kihuny a fény. Az én kezem által halt meg. Bár legszívesebben ha lehetne megölném saját magam.
A második hülyeség az volt, hogy a csónak amin elszállították a férfit, a nyomába eredtem. Először csak azt hajtogattam magamnak, hogy csak a partig követem. Hogy megbizonyosodjak, túléli, és egyik idióta nővérem sem követ engem, hogy befejezze őt is. De aztán a kórházban is vigyáztam rá. Valahonnan szedtem össze pár göncöt, majd mindennap ott ültem az ágya mellett. Azt mondtam, hogy a húga vagyok, fiatalabbnak nézek ki nála, illetve én is szőke lévén elhitték. Ha valaki kételkedett volna bevetettem sziréni bájaimat, és egyből elfelejtették a dolgot. Aztán amikor megtudtam, hogy kiengedik, már csak bizonyos távolságból követtem. Azt hiszem a kukkolók érezhetik így magukat, gondolom.
Még mindig az a gönc van rajtam, amit egy hajléktalantól loptam el, egy vékony, virágmintás ruha, egy papucs. Most is tisztes távolságban lépkedek utána, ahogy a móló felé tart. Hosszú, fenekemig érő, szőke fürtjeimet lófarokba kötöttem. Majd megtorpan, a kórházban azt mondták nem emlékszik semmire sem, szegény. Sajnálom őt, rossz lehet, bár én szívesen cserélnék vele helyet, szabadulnék a családomtól, a mivoltomtól. Bár az óceán hiányozna, azt hiszem. Na meg a delfinekkel való úszás. Ezt imádom a legjobban az egészben, még ha gyilkos ösztönlény is vagyok.
Tíz lépéssel  a háta mögött állok, keresztbe font karokkal, nézem ahogy az óceánt bámulja. Annyira betegesnek érzem magam. De úgy érzem meg kell őt védenem Victóriától, ezzel nyugtatom magam, igazán kétségbeesett magyarázat a részemről. Elgondolkodom, így nem veszem érsze, hogy megfordul, szembe velem. A fenébe! Nem voltam elég óvatos, észrevett, ez így nagyon nem jó. Elmenekülök, de futni nem tudok gyorsan, a leggyorsabb menekülés az óceán lenne, de tele van a part emberekkel, és  a tetejében még ráadásul világos is van, a nap csak most bukik le. Így esélytelen, hogy bármennyi esélyem is legyen a menekülésre. Béna vagyok.
Ekkor szólal meg, megtehetném, hogy úgy teszek, mintha nem hallanám, de nincs szívem, valami egyszerűen vonz hozzá, annyira, hogy képtelen vagyok ellenállni neki. Lágy mosolyt próbálok erőltetni az arcomra, ahogy közelebb lépek hozzá. De mit mondjak neki, nem mondhatom, hogy megmentettem a gyilkos tesóimtól, meg hogy perverz módjára követtem. Úgy teszek, ahogy a halandóktól láttam.
-Szia, annyira gyönyörű ahogy a nap bukik le a tenger alá nem?- pillantok bele a napba, majd rá,- imádom a tenger illatát.- csevegek semmitmondón, mint ahogy a nőktől láttam, majd felé nyújtom a kezemet.- Ruby vagyok,- és szirén, akinek meg kéne téged ölnie. Azt a nevet mondom, amit a kórházban is használtam, a testvéreimmel mindenkit elneveztünk valahogy, ez ránk ragadt az igazi nevünk mellett. Végül újra elveszek jáde zöld pillantásában, várva, hogy kezet rázzon velem.

music: valami ● notes:   ● words: xxx ● [url=[http//farkasborben.hungarianforum.net/u368]©[/url]
Vissza az elejére Go down
 
Jason && Ruby | Do you miss me?
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Miss you so much! - karakter, aki még hiányzik
» Thomas & Leslie - I missed you

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Külváros-
Ugrás: