We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Holdacska Kisasszony

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Louis Blaze
Louis Blaze

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
kertész XD
⌲ Hozzászólások :
6
⌲ Tartózkodási hely :
Florida Keys
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jun. 05.

Holdacska Kisasszony Empty
TémanyitásTárgy: Holdacska Kisasszony   Holdacska Kisasszony EmptyCsüt. Okt. 04 2018, 13:55

Artemisz
Egy fiatalabb testvér megérhet száz évet, akkor is kistestvér marad.
Húgi, Holdacska
kortalan
Goddess
Chloe Grace Moretz (ajánlott)
Mint ez ismeretes ikrek vagyunk, ennek minden előnyével és hátrányával. Aki csak ránk néz azt mondja, olyanok vagyunk mint két tojás. Ja, csak ha te hattyútojás vagy, akkor én dinoszaurusz. Egy kicsit sem hasonlítunk sem külsőleg sem pedig jellemben. Bár én vagyok az idősebb. (egy fél nappal, nem nagy cucc, de szeretek fel vágni vele), mégis te vagy a felelősségteljesebb kettőnk közül. A vadászat istennőjeként nem is lehetsz olyan széllel bélelt mint én, még a végén agyon lősz valakit. Azon kívül, hogy naponta kétszer lepacsizunk az ég tetején, nem lógunk folyton egymás nyakán, de hát nem is így kell szeretetet kifejezni, szerinted sem. Kedves, ám határozott jellemed nem is nagyon fér meg az én bohémiámmal, és függetlenül attól, hogy imádlak még mindig buligyilkos vagy, mindig a felelősség és a kötelesség az első nálad. A vadászokból álló kis csapatodat anyai szeretettel irányítod és néha az anyáskodásból az én bozontos fejemre is jut egy kicsi.
Véleményem szerint te vagy a legszebb nő a világon, holtversenyben persze a nejemmel. Bár külsőleg sem hasonlítunk, hiszen neked gyönyörű arany szőke hajad, és bájos vonásaid vannak. Na ha emellé oda teszik az én szőrös raszta hajú pofámat azt sem nézik ki belőlünk, hogy ismerjük egymást.
Egy dolgot tudnod kell. Bármit is csinálsz, nekem mindig a kicsi húgocskám maradsz, akire vigyázok, és aki csak sandán néz rád annak szét rúgom a seggét. Ez ellen nem tehetsz semmit, úgyhogy inkább törődj bele!
//Avi téren abszolút nem kötelező a megadott, azzal hozod, aki neked tetszik.  *-*  Ha felkeltette az érdeklődésedet a karakter, össze dugjuk a fejünket, alig várom hogy gyere!  juuj //

Várják:Idegesítő nagytesó, cuki sógornő
Vissza az elejére Go down
 
Holdacska Kisasszony
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Karakteralkotás :: Keresett karakterek-
Ugrás: