Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Pént. Dec. 15 2017, 15:25

Csüt. Dec. 14 2017, 19:24

Szer. Dec. 13 2017, 14:03

Vendég
Vas. Dec. 10 2017, 22:58

Vendég
Pént. Dec. 08 2017, 18:00

Pént. Dec. 08 2017, 00:27

Hétf. Dec. 04 2017, 13:37

Szomb. Dec. 02 2017, 22:13


Share | 
 

 a kind of love that never dies

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ I b u r n cities to the g r o u n d
⌲ Hozzászólások :
28
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 14.

TémanyitásTárgy: a kind of love that never dies   Vas. Jún. 11 2017, 16:02


Madeleine & Eris



I'm gonna give you all of my love, nobody matters like you.



Nincs különösebb oka annak, hogy felhívom a lányomat. Kellene lennie? I don’t think so. Egyébként is, van miről beszélnünk, lévén az apja újfent része az életemnek, az életünknek. Ő korábban nem ismerte Noah-t, soha nem volt lehetősége rá, hogy megismerje – egészen mostanáig.
Amikor megismertem Noah-t, nem gondoltam komolyan azt az egészet, ami köztünk kialakult, ami a mindennapjaink szerves része lett, ahogyan a férfi sem. Olyanok voltunk, mint két, megfékezhetetlen bestia. Ketten, együtt, egyetlen, mindent elsöprő, szurok fekete elegyet alkotva égettünk fel magunk körül mindent, mindent Chicagóban. Roppantul jól működtünk, külön-külön is, de együtt briliánsak voltunk, több, mint jók – szörnyűségesek voltunk. Megállíthatatlanul dinamikusak voltunk, negyedeket, városokat kényszerítettünk térdre. Bár, én mindig is ezt csináltam, egy olyan emberrel, félistennel, mint Noah, szórakoztatóbb és élvezetesebb volt.
Nem szerettem belé azonnal. Kialakult ugyan köztünk egyfajta kapocs, egy pattanásig feszült húrral köttetett össze az életünk – és, akkor még nem tudtuk, de tulajdonképpen a sorsunk fonódott össze.
Aztán idővel elváltak útjaink. Lett volna lehetőségem, és alkalmam elmondani neki, hogy gyermeket várok, hogy az ő gyerekével vagyok várandós, de nem tettem meg. Nem, mert tudtam, hogy nem vezetne sehova, tudtam, hogy így is, úgy is lelépne. Vagy én lépnék le, idejekorán. Egy a lényeg: valaki biztosan megfutamodott volna.
Lett volna választásom, dönthettem volna másképpen, amikor Noah már nem volt a képben, elvetethettem volna a magzatot, örökbe adhattam volna, elhagyhattam volna. Sok, más lehetőségem is lett volna, azon túl, hogy megtartom, megszülöm, és felnevelem – egyedül, Noah nélkül, a férfi tudta nélkül. És nem bántam meg, csak azt, mindannak tudatában, amit Noah-ról tudok, és mindannak fényében, ami azóta történt, hogy a férfit nem vontam be a lányom, Maddie és az én életembe.
Noah remek apa lett volna, ha adok neki esélyt erre. Klasszisokkal jobb ember, mint, amilyennek mutatja magát, mint, amilyen én vagyok. Oh, Tartaroszra, nem is értem, hogy választhatott engem, hogy hogyan és mivel érdemeltem ki őt.
Én... én nem voltam olyan jó anya, mint, amilyen esetleg lehettem volna. Szerettem, és szeretem Maddie-t, és mindent megtettem érte, hogy boldog legyen, hogy egy normális gyerek életét élhesse. Persze, az én életem soha nem volt normális, békés, nyugodt, vagy éppenséggel köznapi. Abba beleőrültem volna. Mégis sokkal óvatosabban éltem az életemet, hiszen már nem csak magamért-, de a kislányomért is felelős voltam, és nem engedhettem meg magamnak, hogy veszélybe kerüljön. Ennek ellenére sok időt töltöttem Madeleine-nel. Játszótérre mentünk, állatkertbe, múzeumokba, könyvtárba. Sok időt töltött a Moszkvában is. Sokat utazgattunk.
Aztán, amikor elég idős lett, és elég sokat tudott a világról, az életről, elmondtam neki, hogy mi vagyok, hogy ki vagyok én, hogy mivel foglalkozom, amikor nem Eriszként pózolok, hogy miket követtem el a múltban, hogy miket követtem el akkoriban, amikről nem tudott semmit sem, hogy hány ember vére szárad a kezemen. Egészen jól fogadta, azt hiszem.
Amikor eljött az ideje annak, hogy elengedjem, hogy a saját életét élhesse, nehéz szívvel ugyan, aggódva, de megtettem. Hagytam, hadd menjen, ha menni akar, nem akartam magam mellé láncolni, béklyókba verni. Azt akartam, amit ő akart: a legjobbat – neki, of course.
A szüleimen, Lüsszán és Noah-n kívül nemigen szeretek mást, de mindegyikük közül – ha tetszik, ha nem – a lányomat szeretem a legjobban. Érte tűzbe mennék, miatta ölnék, és meghalnék, ha ő tovább élhetne – és ezt roppantul kevés személy mondhatja el magáról.
A legtöbb cselekedetéről tudok. Mert egy anya szeme mindent lát, a füle mindent hall, és a keze kurva messzire elér. A háttérből figyeltem, és csak akkor szóltam bele-, vagy avatkoztam bele valamibe, ha arra ő megkért engem, egyébként nem. Hagytam kibontakozni.
És most... most, hogy Noah újra az életem szerves és meghatározó része lett, és nagyon is úgy tűnik, hogy a kettőnk kapcsolata tartós és az érzelmek valódiak, úgy érzem, hogy éppen ideje színt vallanom, és bemutatnom egymásnak apát és lányát.
Maddie-vel szeretném elkezdeni ezt a folyamatot, mert van egy olyan sanda gyanúm, hogy ő ezt könnyedebben fogja venni, mint Noah, ami, egyébiránt, teljes mértékben érthető volna.
A Moszkvából hívom fel az én kis Vörös Kaszásomat, de csak a hangpostafiók kapcsol. A sípszó után szólalok meg:
- Szia, én vagyok – a hangom karcosan simogatja a telefonkagylót. – Van kedved meginni valamit a Moszkvában? Én itt leszek – az órára pillantok. Tulajdonképpen addig vagyok itt, ameddig akarok, ameddig jól esik. Bár, azt Maddie is gondolja, hogy nem fogok malmozva rá várni napokig. – Hajnalig – mondom végül. – Nézz be, ha gondolod. Várlak. Szeretlek! – és ezzel megszakítva a hívást, leteszem a telefont, és töltök magamnak egy pohár whiskeyt.


Words: 728 ▲ Music:  Rockabye ▲ Note: Forever my Babygirl ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
a kind of love that never dies
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: