Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Kedd Szept. 19 2017, 18:02

Kedd Szept. 19 2017, 14:30

Kedd Szept. 19 2017, 14:21

Kedd Szept. 19 2017, 14:11

Hétf. Szept. 18 2017, 22:02

Vas. Szept. 17 2017, 20:30

Vas. Szept. 17 2017, 20:10

Vas. Szept. 17 2017, 19:39


Share | 
 

 other plagues were a joy

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ Writer, photographer
⌲ Hozzászólások :
8
⌲ Tartózkodási hely :
▲ Samsara; it means “wandering”
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 06.

TémanyitásTárgy: other plagues were a joy   Csüt. Jún. 22 2017, 21:28


Richard & Celeste



Down on the West Coast they got a sayin': if you're not drinkin' then you're not playin'.



Én türelmesen vártam. Vártam, amíg le nem telik a letöltendő büntetésem a fogdában a kairói rendőrségen. Ahova csak úgy elrángattak, ahova csak úgy bezártak. Bilincsben meg minden, ahogyan az a filmvásznon is lenni szokott. A szomszéd cellában egy másik nő volt, gyanítom, nem először, mert már kellően otthonosan mozgott az aprócska helyiségben. Piszkosnak ható, fekete haja, rendezetlen copfba fogva, nadrágja poros, és több helyen is lyukas, az egyik szandálját valószínűleg elhagyta az ide felé vezető úton, a hosszában csíkos férfiing, amit visel, szintén szakadt, és itt-ott izzadságfoltok éktelenkednek az anyagon. Végig rágózott, meg egy fogpiszkálóval játszadozott a szájával. És úgy nézett rám, mintha legszívesebben magáévá tenne (és, valószínűleg, meg is próbált volna magáévá tenni, ha nem lett volna köztünk a rács).
Mindennek ellenére nem frusztrált a jelenléte, mert túlságosan is mérges és dühös voltam. Egyrészt, saját magamra, másrészt arra a rohadt tolvajra a sok közül. Végül is... inkább a férfire voltam mérges, elvégre, ha ő nincs, nem történik meg mindez. Nem akarom visszacsempészni a kiásott relikviákat a helyükre, nem borul el az agyam, amikor megpróbál megakadályozni ebben a műveletben, nem húzok be neki – kétszer, az öklömmel -, és nyilvánvalóan akkor a biztonsági emberek sem hurcolnak el engem a tett helyszínéről, mintha csak ÉN lennék a tolvaj, és nem Ő!
Nevetséges.
Persze... persze, eltűnhetnék innen, könnyű szerrel, játszi könnyedséggel, de azzal leleplezném magamat, vagy, ha nem az, hát biztosan nemzetközileg köröznének ezek a seggfejek. A hírnevem miatt úsztam meg ennyivel, és tudták be napszúrásnak az egészet – gondolom én. Aztán meg ki tudja? Lehet, hogy a seggem miatt.
Még most is látom magam előtt a férfi arcát. És még mindig behúznék neki egyet – egy székkel.
A percek órákká lényegülnek, a rabtársam délutáni sziesztája mély álomba rántotta, és most úgy horkol mellettem, mint egy víziló. Én is elnyúltam idő közben, és miközben a plafont fixírozom, és a fogda ablakának rácsainak árnyékán figyelem az idő múlását, megpróbálok nem arra gondolni, hogy hányan feküdtek, vagy ültek itt előttem, és kifélék, és miféle dolgokat műveltek.
Mondhatom, szép... a hatalmas Uadzset egy kairói fogdában tölti a nap nagy részét. És miért? Mert meglopott egy tolvajt. Legalábbis... meg akart lopni egy tolvajt.
A Nap már narancsosra festette az amúgy fehér-, mára már szürkévé színeződött falakat, amikor nyílik a cellám ajtaja. Lusta macska módjára fordítom arcomat a nyikorgás-, és az azt előidéző férfi felé.
Azt mondja, hogy jó magaviselet miatt elenged most, és nem kell megvárnom itt a holnapot. Erélyesen bólintok, aztán könnyeden ülök fel, majd emelkedek fel az ülőalkalmatosságról, és követem az őrt, hogy visszaadja a holmimat. Megvárja, hogy ellenőrizzem, hogy mindenem megvan-e, és mivel így van, kikísér a főbejáraton, ahol pár órával ezelőtt még bilincsben kísért be.
Az épület előtt fogok egy taxit, hogy visszavigyen a hotelhez, ahol megszálltam. Nem beszélünk a sofőrrel, ő inkább az úton mászkálókhoz beszél, amit ők nyilvánvalóan nem hallanak. Talán jobb is, eléggé rondán káromkodik az öreg. A lenge, fehér, ujjatlan blúz a testemre tapad, a könnyű, vászonnadrág már nem is tűnik olyan könnyűnek. Nincs légkondicionáló az autóban, és, bár az egyik első ablak le van húzva egy kicsit, meg a tetőablak is résnyire nyitva van, semmit sem ér. Így is csak por, és a sivatag homokja, meg az utcák bűze áramlik be az autóba, levegő, vagy szellő aligha, lévén gyök kettővel haladunk a forgalomban. Amikor odaérünk a szállodához, kiszállok, fizetek, és borravalót is hagyok a foghíjas férfinek, ő vakkantva megköszöni, és már tovább is hajt.
Két dolgot szeretnék. Se többet, se kevesebbet. És fontosak a prioritások, kérem szépen.
Az első, egy hideg ital. Nem víz, nem limonádé, nem gyümölcslé. Valami töményet akarok.
A második, egy hideg fürdő. Nyakig a kádba süppedve, illatos olajakkal meg fürdősóval.
Szóval az első utam a szálloda bárjába vezet. Nem érdekel, hogy hogy nézek ki, és nem érdekel, hogy milyen a szagom. Engem momentán már csak a whiskey és a jég érdekel, egy ventilátor mellett.
Szóval a pultnál kiválasztok egy tetszőleges széket, ami mellé ledobom a barna bőrtáskámat, miután kivettem belőle a pénztárcámat, majd a magas, karcsú lábú székre ülök. És, amíg a pultosra várok, addig először az italokkal szemezek. Válogatok. Már a puszta látványukat is iszom.
Aztán...
Újfent elborul az agyam, amikor a pár székkel odébb ülő férfiben felismerem a délelőtti tolvajt. Azt, akinek behúztam – kétszer, az öklömmel. Összevonom a szemöldökömet, és úgy villantom a férfire acélkék íriszeimet.
- Maga... – sziszegem neki, és biztos, hogy hallja, mert nincs olyan messze tőlem. – Ezt nem hiszem el – mármint eléggé nyilvánvaló, hogy ő is éppen itt szállt meg, ebben az istenverte kócerájban, ahol én is. Remélem, ránk szakad ma éjszaka – fut át az agyamon e cseppet sem nemes, és kicsit sem valós veszélyt rejtő óhaj. – Remélem, sikerült ellopni mindent, amit szeretett volna – a nevén akarom szólítani, de az egyetlen név, ami eszembe jut, ha a férfire nézek, az a Mona Lisát elrabló férfi neve -, Mr. Peruggia – köpöm ki e szót, és felszegett fejemet elfordítom tőle.


Words: 807 ▲ Music: West Coast ▲ Note: I get this feeling like, it all could happen, that's why I'm leaving.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 21.

TémanyitásTárgy: Re: other plagues were a joy   Kedd Júl. 25 2017, 16:59


Celly & Rick


The nightmare just begun...

Lustán dőlök hátra a kis székemen, a felállított pihenősátor rejtekében, egész nap dolgoztam, és poroltam, de legalább megtérült, és elképesztő mennyiségű értékes kincset találtam a homokban. Viszont ami meghatározta a napot, mégsem ez a sikerekkel teli érzés volt, hanem sokkal inkább annak a nőnek a megjelenése, aki el akart vinni pár leletet. Nem hagytam neki, és erre ő vádolt meg lopással, és hogy sírrabló vagyok. Nos, ez esetben mindenki az, aki mással foglalkozik, mint kellene, viszont mint elismert régész professzor nem hagytam hogy meglovasítsa a zsákmányt. Ahelyett hogy elment volna, behúzott nekem, és annyira megdöbbentett az agresszív viselkedése, aminek nem értettem az okát, hogy az első után a másodikat is beengedtem, mire a biztonságiak megjelentek. Nem tagadom, sajog még egy kicsit az állkapcsom. Ajkam kósza mosolyra húzódik.
~ Micsoda tüzes nőszemély...~
Órákkal később hagyom ott az ásatási területet, és fáradtan, elnyűtten és lüktető fájdalommal indulok vissza a szállodába hogy átöltözzek, és lemenjek vacsorázni, mielőtt még éhen halnék. Semmi nem esik jobban a forró fürdőnél, hogy tisztán és felfrissülve tiszta ruhát vegyek fel. Krémszínű nadrágot és hozzá illő inget húzok fel, kedvelem a világos színeket, nem csak ruhákban, másban is. A telefonom is fehér.
A vacsora isteni, és tele is eszem magam, aztán... úgy döntök túl korán van még hogy felmenjek a szobámba, úgyhogy a bár felé veszem az irányt és feltelepedek az egyik magasított székre. Jól vagyok én itt, és whiskeyt iszogatva nem is tudom mennyi idő telik el, mikor egy ismerős hang sziszeg, de csak pár másodperccel később találok rá arra az acélos pillantásra.
- Nahát, micsoda meglepetés. Higgye csak el, mert kicsi ez a város és nincs valami sok hotel - válaszolok, de nem mennék bele további vitákba, eléggé elfáradtam amúgy, de természetesen nem hagyja annyiban, miért is reméltem hogy igen? Én, meg a hiú ábrándjaim.
- Igen, jelentős mennyiséggel fog bővülni a múzeum, ebben ne kételkedjen Indiana Jones - válaszolom neki szárazon, mert nem hiszem el, hogy még most is képes itt szurkálódni, pedig látszik hogy nem rég engedhették csak ki a fogdából. Első útja mégis idevezetett, talán kell egy ital neki is, amit értek én, de a modora istenem, hát nem túl nőies maradjunk annyiban.


[url=youtube]zene[/url] | Szeretettel <3 |

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ Writer, photographer
⌲ Hozzászólások :
8
⌲ Tartózkodási hely :
▲ Samsara; it means “wandering”
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 06.

TémanyitásTárgy: Re: other plagues were a joy   Vas. Aug. 27 2017, 17:34


Richard & Celeste



Down on the West Coast they got a sayin': if you're not drinkin' then you're not playin'.



A fogdában töltött jó pár óra tulajdonképpen csak arra volt jó, hogy még dühösebb legyek, és még jobban eluralkodjon rajtam a harag. Persze, mindazt, ami a bensőmben tombol, mélyen elrejtem, és elfojtom magamban, hiszen annak semmi értelme sem volna, ha most tombolni kezdenék; azzal csupán azt érném el, hogy még tovább bent tartsanak.
És igazam lett.
Ezért érhettem oda a hotelbe, nem sokkal naplemente előtt. Míg beérek, még gyönyörködöm benne, egy szempillantásnyi ideig. A magaménak érzem ezt a pillanatot. Azt, amelyikben a Nap úgy hal meg, mint egy hatalmas uralkodó. Mint egy fáraó. Mint egy isten. Meghal, hogy átadja a helyét a jótékony sötétségnek, de csak pár órára, hogy aztán újra átvegye a hatalmat az éjszaka fölött, és színeket és fényt – életet – csempésszen a világba. Nem mellesleg ezzel a Nappal szimbolizáltak engem hajdanán. Én voltam a vörös korong, a tűz, mely felgyújtja-, és elégeti a fáraók ellenségeit, mely véd és óv; mely életet ad, de közben kegyetlenül felperzsel mindent. Sosem voltam igazán jó, de olyan kegyetlen sem, mint, amilyennek talán lennem kellett volna.
A hotelbe érve arcon üt, és mellbe vág a klímából ömlő, jéghideg, fagyos levegő. Megborzongok, de, mire a bárba érek, már egészen hozzászokok a hőmérséklethez, ami ebben a palotának csúfolt, modern épületben uralkodik. A lámpákból szivárgó, bronzos fény kétes derengést az a helyiségnek. A bárban minden bútor sötétbarna, a szőnyegek vörösek, az ital lapot hieroglifák ékítik, ahogyan a falakat is. Szerencsétlen halandóknak halványlila gőzük sincs arról, hogy miket írtak ide; van itt minden: élet, halál, aszály, tavasz, bátorság, árulás.
Meg az ismeretlen ismerős. Ő is itt van. A tolvaj. Eléggé hihetetlennek tűnik, hogy pont ő, és pont én, mi ketten, éppen ugyanabban a szállodában szálltunk meg. Nem lehet más ez, csak valamiféle csúf átverés, isteni játék. Biztos valamelyik ellenlábasom tervezte így. Vagy csak szimplán a véletlen műve – bár nem hiszek a véletlenekben.
Paranoiás vagy, Celeste – mondom, saját magamnak.
Aztán szarkasztikusan a férfire mosolygok.
- Hm. Kellemetlen meglepetés – javítom ki, kissé jobbra biccentett fejjel. – Nos, akkor valakinek mennie kell – szegem fel fejemet. – És én előbb voltam itt – nem viccelek, komolyan gondolom, hogy, ha ő nem jelentkezik ki, akkor majd én fogok, mert nem vagyok hajlandó egy légtérben maradni ezzel a senkiházi, mihaszna halandóval. Nem. A-a. Szó sem lehet róla.
- Van bőr a képén, azt meg kell hagyni – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet, majd az italomba kortyolok. – Melyik múzeum fogja kifizetni, Peruggia? – érdeklődöm éles hangon, karcsú ujjaim között forgatva a kristálypoharat. És véletlenül sem azért kérdezem ezt, mert szándékomban áll kirabolni azt a múzeumot, vagy névtelen, fenyegető levelet írni nekik... dehogyis!
- Mondja, miért jó ez? Miért csinálja ezt? – mármint, gondolok én most a sírrablásra. Nem tudom, mit szólna, ha valamelyik elhunyt rokona, vagy ismerőse sírját rongálnák meg, vagy, mi több, rabolnák ki. Persze, nyilvánvalóan a mai, modern, felvilágosult európai ember nem arany ékszerekkel, gyémánt-, rubin-, zafír-, vagy más ékkővel együtt temetkezik.


Words: 475 ▲ Music: West Coast ▲ Note: I get this feeling like, it all could happen, that's why I'm leaving.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: other plagues were a joy   

Vissza az elejére Go down
 
other plagues were a joy
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Alternatív terek :: Múlt-
Ugrás: