Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkaverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungdar az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szomb. Május 26 2018, 21:43

Szomb. Május 26 2018, 20:02

Csüt. Május 24 2018, 17:14

Csüt. Május 24 2018, 15:24

Szer. Május 23 2018, 20:02

Vas. Május 20 2018, 23:12

Szomb. Május 19 2018, 22:09

Csüt. Május 17 2018, 20:05

Kedd Május 15 2018, 21:02


Share | 
 

 Kriosz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Személyi testőr
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 25.

TémanyitásTárgy: Kriosz   Vas. Jún. 25 2017, 16:58

Christopher Luscious
idézet a karakteredről
Kriosz (Chris, Toph)
halhatatlan (31 év)
titán
Ricky Whittle
házas
hetero
canon/saját
Teleportálás, halhatatlanság, emberfeletti erő.. Egyszóval csak a szokásos. Az más kérdés, hogy jelenleg semmi sincs.

triton, heimdall, arthur
- Tartarosz csak azért olyan szörnyű, mert sosem jutunk a végére… - suttogja fülembe drága feleségem a szavakat, én pedig derekára fonom karjaimat, és ölembe húzom a csodálatos nőt. Kiállt mellettem minden percben, ezért van csak itt ő is. Itt lent, ahová a nap még egy eltévedt sugara sem kúszik be, hogy eligazítást kérjen. Egyetlen vigaszunk mégis van, ezen a szenvedéssel teli helyen: itt vagyunk egymásnak.
Magam felé fordítom Eurübia fejét, és hosszan csókolom. Mimtha ez volna az utolsó együtt létünk, holott ilyesmiről szó sincs. Valószínűleg hosszú órákat, napokat, heteket, hónapokat… sőt, talán még évszázadokat fogunk itt eltölteni. Nem is csoda, hogy nem bírunk magunkkal. Tudjuk, hogy a Tartaroszban nem lenne szerencsés a gyermekáldás, ezért óvatosak vagyunk, mégis… mégis olykor megbolomdít minket az egymás iránti vágy.
- Most a végére érünk. - harapok alsó ajkába, majd hamiskásan elmosolyodok, és hanyatt fektetem. Ahhoz képest, hogy mennyire rossz ez a hely, az ágyak viszonylag kényelmesek.
Halk kunckgást hallok magam alól, és máris nyakamon érzem az ölelő karokat, melyek lehúznak egy csókra.
- Szeretlek, drágám. - suttogja ajkaimba. Nap, mint nap elhangzik ez, illetve még sok másik ehhez hasonló mondat kettőnk közt. Nem is bírnánk ki, ha elválasztanának minket. Az lenne csak az igazi büntetés számomra. Bia nevében pedig nem nyilatkozhatok…
Nyakához hajolok, és finoman a puha, méz illatú bőrbe mélyesztem fogaimat. Számban érzem a fémes vért, és szemem sarkából látom kedvesem reakcióját. Lehunyt szemekkel, élvezetről árulkodó arccal várja a folytatást, én azonban még fokoznám mindkettőnk vágyát, így amíg csukva van a szeme, a vége felé járó játékunk táblájára pillantok, és egy bábut elmozdítok.
- Sakk-matt, édesem. - futólag csókot lehelek ajkaira, és átölelve úgy helyezkedek, hogy a szerepek felcserélődjenek. Immáron én vagyok alul. Lehunyom szemeimet. Így mégiscsak kényelmesebb mindkettőnknek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Kriosz   Vas. Jún. 25 2017, 17:05

elfogadva
welcome to our family
Szia nagyapa...
Öm... *kimossa hipóval a szemeit* Látom, hogy megoldod lent az életet. Remélem nem neheztelsz azért a párezer lándzsáért amit anno beléd állítottam és hogy elvették az erődet. Hát izé... foglalózz meg minden. Ismered a járást.
Vissza az elejére Go down
 
Kriosz
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: titánok-
Ugrás: