Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkaverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungdar az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szomb. Május 26 2018, 21:43

Szomb. Május 26 2018, 20:02

Csüt. Május 24 2018, 17:14

Csüt. Május 24 2018, 15:24

Szer. Május 23 2018, 20:02

Vas. Május 20 2018, 23:12

Szomb. Május 19 2018, 22:09

Csüt. Május 17 2018, 20:05

Kedd Május 15 2018, 21:02


Share | 
 

 Annie Goldwin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
klubtulaj - táncos
⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 14.

TémanyitásTárgy: Annie Goldwin   Vas. Júl. 16 2017, 16:08

Annie Goldwin
A smart girl leaves before she is left.
Aphrodité
már nem számolom
Görög Istenek
Blake Lively
Független
mikor mi
canon/keresett/saját
Az emberek a szépség és a szerelem istennőjeként ismernek, de ennél több rejlik bennem.
Emellett a szexualitás mindig körülleng, bárhová is teszem a lábam.
 

useri információk
Hátamat a pultnak támasztva figyelem a színpadon túlfűtött erotikával mozgó lányokat. A zene lágy ütemére ring a csípőjük, minden végtagjukat bevetik, nagyon jól begyakorolt mozdulatokkal produkálják magukat. A kép lentről is fantasztikus, hát még milyen lesz, mikor én is közöttük ringatom magam.
Határozott és nőies léptekkel indulok meg a székek között. Cipőm ritmusos dallamot jár, egészen a színpad lépcsőjéig, ami nyikorogva adja mindenki tudtára, hogy valaki éppen közlekedik rajta.  Nem jutok messzi, az első lánynál megállapodok, kezemet végigfuttatom az oldalán egészen az ujjbegyéig. Ujjaimmal átkulcsolom az övéit és finomítok a beállásán és a tartásán. A necc harisnya és a fűző elvonja a közönség figyelmét, de én kifejezetten szeretem, ha a lányaim mozgásukkal is könnyedén el tudják csavarni bárkinek a fejét. Hosszúkás ujjaimat végigvezetem a gerincén, egészen a fenekéig, amit egy kissé megemelek, így kényszerítem arra, hogy még jobban puccsítson. Pár lépést hátrálok, majd elégedetten hümmögök párat, az összkép kifejezetten jó, ha halandó férfi lennék sorra falnám fel ezt a négy lányt. Mindegyik gyönyörű és érti a dolgát. A többihez is odalépek egyenként és pár tanácsot, mozdulatot mutatok, majd halk tapsolással adom tudtukra, hogy ideje elindulni öltözni, hiszen nem sokára megmutathatják másoknak magukat.

Ülök a sminkasztal előtt és a tükörből rám visszamosolygó arcot bámulom némán. Eszembe jutnak ilyenkor a régi idők, mikor még az emberek anélkül imádtak minket, hogy szerepet játszadozva vettük volna rá őket. Kinyitom az ékszeres ládámat, amely lágy dallamot kezd el játszani és segít a fesztelen készülődésre. Hajamat elkezdem becsavarni, közben egy megfejthetetlen mosollyal az arcomon emlékezek vissza Hepaisztoszra és arra, hogy érintései a tenyerében lévő érdes kéreg ellenére is milyen finoman szántottak végig rajtam, hogy az elején mennyire boldog voltam, s milyen örömöket okoztunk egymásnak. A következő képben már máshol járok, buja és forró táncot lejtek Árésznak, hogy elcsábítsam és szerelmemet rákényszerítsem. Az apró lábnyomok képe is bevillan, szeretettel gondolok gyermekeimre is, hiszen ők az én véremből származnak, még ha van közöttük is olyan, ki nehezen viseli el természetem. Ahogy befújom a jelentős mennyiségű lakkal hajamat, a képek sora eltűnik, a zenedobozban már más dallam kezd el rákényszeríteni arra, hogy tovább nosztalgiázzak. Egy ismerősen csengő melódia repíti elém első halandó szerelmemet, Adoniszt, most is látom felcseperedni egészen az erős és izmos férfiig, akit képtelen voltam elereszteni. Csókjait most is érzem a testemen, s már csak az emlékezés is kiprésel belőlem egy vággyal teli sóhajt, fenébe is még mindig kívánom őt... is.
Púderem szállingózása repít vissza a jelenbe. Ismét belenézek a tükörbe és most már egy teljesen más nő kacsint rám. Haja tökéletesen belőve, sminkjének köszönhetően a bőre olyan, mintha porcelánból lenne, utolsó simításként a piros rúzs is felkerül az ajkaimra, hiszen nem árt kiemelni a kívánatos húst.
Felállok az asztaltól, selyem köntösöm hangtalan hullik a földre. Egyik lány odajön segíteni nekem, miután a fűzőbe belebújtam, ő gondosan bekötözi nekem és figyel arra, hogy mindenhol tökéletesen passzoljon. A necc harisnyámat a harisnyakötőnek segítségével összekapcsolom a fehérneműmmel és a tükör előtt megállapodva, elégedetten nézek végig magamon. Az izgalom számomra már történelem, miután elszakadok saját imádatomból, körbepillantok az öltözőben. Mosolyogva nézem minden előadás előtt a lánykáknak az arcát, akik teli vannak kétségekkel és vággyal, melyeknek keveredését remekül tudják a színpadon kamatoztatni.

A zene megszólal, mindenki tudja, hogy hol a helye, s mire én legutolsóként csatlakozom hozzájuk, már a kezdőpózba vágva  várják, hogy elkezdődjön a show.. Akár csak én.
A zene lágy dallamára megmozdulok, tekintetem elsötétül, minden bujaságom, vágyam és érzékiségem előtör belőlem. Kezeimmel úgy simítok magamon végig, hogy közben a közönségben ülő férfiakat pásztázom. Ajkaim elnyílnak, néha beleharapok az alsóba, vagy csak végighúzom rajta a nyelvemet. Mozdulataim nem mesterkéltek, látszik rajtuk, hogy mennyire élvezem megmutatni nőiességem és szexualitásom. Kellékként ma elsőre egy szék kerül elő, melyre nagy terpeszben ülök le, csípőm ring, arcom mimikája hívogatóan játszadozik, a fények bőven segítségemre vannak. Ez az előadás most nem a komikus oldala a műfajnak, fülledt erotika látható a színpadon és a közönség soraiban is, ugyanis a dal közepe felé rajtam kívül mindenki le kerül a színpadról és a jelenlévők között folytatja a mozdulatait. A lányok éppen olyan kedélyesen és buján mozognak, ahogy azt az ilyen helyeken elvárható, nem riadnak vissza a női nézőktől sem, őket is ugyanabban az élvezetben részesítik, mint a férfiakat.
Én magam közben a színpad közepén feltűnő rúdhoz igyekszem, hogy testemmel hozzásimulva azzal fokozzam még jobban a indulatokat. A nyújtott lábas tűzoltónak nevezett mozdulattól kezdve a martinin át, egészen a fordított superwomenig igyekszem minél érzékibb táncot lejteni és a zene végére visszakerülni a többi lány között elhelyezkedő székemre, egy összebújós, egymást fogós és csókolós kép erejéig. Ezzel kivívva az emberek üdvrivalgását és kéjes vágyait a folytatásra, arcomon egy elégedett mosoly ücsörög, mert újra ráébredek, hogy most is sikerült felfokozni a clubba járók sóvárgását. Lassan felegyenesedek, a meghajlásban még részt veszek, ám a többi produkciót és szenvedélyt már csak kívülről egy pohár martini társaságában figyelem.

Ha kedved szottyan…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Cégvezető
⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Annie Goldwin   Vas. Júl. 16 2017, 22:54

elfogadva
welcome to our family
Kedves Annie!

Hánytuk-vetettük a dolgokat a többiekkel, és végülis úgy döntöttünk, te viheted a jövőben Aphrodité karakterét. Az előtörténeteddel kiérdemelted, bízunk benne, hogy a jövőben is hasonlóképp viszed majd ezt a csodás hölgyet.
Jó játékot!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Annie Goldwin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: