Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Csüt. Júl. 19 2018, 20:25

Csüt. Júl. 19 2018, 18:51

Szer. Júl. 18 2018, 23:33

Szer. Júl. 18 2018, 23:17

Szer. Júl. 18 2018, 19:53

Szer. Júl. 18 2018, 19:34

Szer. Júl. 18 2018, 19:05

Szer. Júl. 18 2018, 16:38


Share | 
 

 Excitement and other horrors

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Excitement and other horrors   Szer. Júl. 19 2017, 20:35

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Túl vagyunk az ipari kémkedés fejezetén, Nala természetesen velem jött, így még jobban illett a képbe a macskabolond nagybácsi, akit csak oldaltáskának hoztak el, mutogatóba a népség számára. Megtudtuk, hogy ki akarja átverni Camille-t és ki nem, ki közeledik jó szándékkal a cége felé és nem csak egy olcsó numerának tekinti a nagyobb haszon reményében. Az én vérem! Büszkén gondoltam rá, hogy egyedül képes volt ennyi mindent elérni az életben. Sajnos több volt benne az emberi, mint az isteni szikra, vagy… nem is akarta magát efféle szerepkörben elképzelni, így újabb utódom mondott le a halhatatlanságról. Nem mintha sokan lettek volna az évtizedek alatt, de… Jól esett volna nekem is, ha mondjuk, van, akire figyelek, van, akinek szüksége van rám, mert bár elengedtem apám kezét, ott volt nekem, ha mégis gondom, vagy bajom lenne. Nala ha épp pihentünk, akkor kaviárral tömte a pociját, ha pedig a feladatomat végeztük, megoldottuk, hogy ő legyen a figyelemelterelő, megmondtam neki, hogy lehetőleg ne törjön össze semmit. Próbáljon meg barátságos cicaként viselkedni, ha valaki meg akarná simogatni valamennyire, hagyja magát. Büszke voltam rá, először tényleg úgy gondoltam, ott a parton, hogy nem viszem magammal, de addig a pillanatig nem hittem, hogy újra sírni látom, és mégis… kövér krokodil könnycseppek hullottak a szeméből. Bele kellett törődnöm, hogy jön, és igen, jó emlékekkel gondolok vissza arra az estére.
Másnap repülőre is szálltunk, magánra természetesen, csak így jöhetett láda nélkül. Nem is akartam, hogy valahol a csomagtérben legyen elzárva. Camille és a párja is velünk tartottak, ők nyaralni, én hegyi túrát szerveztem. A lakosztályomba készítettem egy teleportáló rúnát, ide fogok megérkezni, ha végeztem, biztos ami biztos. Korlátlan időre béreltem ki az én helyemet; Camillek meg addig ameddig pihenni akartak. Nem különösebben volt szimpatikus a választottja, de lenyeltem a békát. Nem szóltam bele, de idegesített, hogy folyamatosan az erőmet akarta összemérni a sajátjával, csak mert az a gyúrós fazon volt. Ha tudnád, hogy egy kocsit fél kézzel rád dobnék, nem arcoskodnál ennyire! Alvást mímeltem, a srác esetében, és azt sem bántam,ha lekarmolja a fél bőrt a karjáról Nala, ha épp a közelünkbe ér.
- ~Pojáca~ - morogtam fel alig hallhatóan.  
- Dem, légy egy kicsit türelmesebb vele, csak izgul, hogy jó benyomást tesz-e rád. – ült le mellém Camille.
- Szerinted az mennyire jó benyomás, ha mind úttalan a pólóink felkar méretén lovagol? Vagy a kézfogásával zsonglőrködik? De te tudod Camille drága. – rántottam meg a vállam, és bekötöttem magam, hiszen leszálláshoz készülődtünk. Nalát az ölemben tartottam, és a leszállásnál felmarkoltam a két sporttáskámat, amiben jó pár túrázáshoz kellő holmi elő volt készítve, az egyik táskára tettem Nalát is.
- Hagyd Demetri, segítek! – futott oda mellém Camille önjelölt hőse. Megtorpantam, és levettem a vállamról az egyik táskát, a másikat, amelyen Nala pihent megfogtam a kezembe, és a srácnak szántat letettem a földre, a repülő hangár kifutó aszfaltjára. Megigazítottam a szabaddá vált kezemmel a sapkámat , és vártam. A srác megszenvedett a táska felemelésével.
- Mi van ebben, kő? – nyögött fel, amikor végre felemelte, én elindultam a terepjáró irányába, és a vezető ülés felé tartottam, miután a csomagtartóba betettem a táskámat, kicsit lesüllyedt a csomagtér, amikor a holmim belekerült. Megálltam a kocsi oldalánál.
- Segítsek beemelni? Tudod, van pár értékes cucc benne, amit nem szívlelnék, ha összetörne. – a kocsihoz érve megkegyelmeztem neki és beraktam a csomagomat a raktérbe, eztán mentem csak a vezető üléshez. Camillek csomagjait a személyzet már idehordta. Majd Mr. Piperkőc berakja a kocsiba. Rá fér a testedzés, és a világért sem akarnám ,hogy ennél is jobban megszégyenüljön.
]- Hol születnek mostanában ilyen nyikhajom Nala, hm? – ráztam meg a fejem és a vigyorgásomat alig bírtam elnyomni, míg a másik két utas is be nem szállt a kocsiba.
A szállodába érve, a táskáimat a kocsiban hagytam, csak a teleportáló kört rajzoltam meg, megfürödtem, és Nalának is adtam enni meg inni. Itt is emeleti lakosztályt kértem. El lehetett látni az Olympos hófehér tetejéig. Egy szál törölközőben álltam, fürdés után, még potyogott rólam a víz, ahogy a térkép fölé görnyedtem, elővettem még néhány eszközt, amellyel a térképre végeztem némi számítást. Nem lesz könnyű megtalálni a helyet, akár körbe is járhatom a helyet, legalább egyszer, hogy a bejárat nyomára bukkanjak. Én őrizném Hephaisztosz helyében.
Forró kakaót ittam, miközben a lemenő nap fényét figyeltem, ahogy visszatükröződik az hegység hófödte részén.
- Holnap oda indulunk túrázni. Majd csak egy lovat kell bérelnem a hegy lábának környékén. – Az aranyszínben pompázó láncomra pillantottam, most még fényesebben pulzált, mint eddig. Remélem megmutatja a helyét, vagy a kulcsát, bármelyiket is, de a végén jól járjak. Egy kiadós meleg reggeli után kocsival fogunk az útnak nekiveselkedni, ki tudja, hogy mennyi ideig nem eszek normális ételt, bár hoztam túra ételmelegítőt, ilyen mobil cucc, de ha Nalának nem voltam hajlandó konzervet venni, akkor majd magamnak miért vennék ilyen agyon tartósított ételt? Szóval megoldom, éhen halni nem fogok! Másrészt, engem az emberek mindig is könnyedén fogadtak be, akár csak egy éjszaka elszállásolásról is legyen szó.




× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: Distressed chain loosening pairs ♥

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Szomb. Júl. 22 2017, 22:09




Demetri & Niita

Hát kérem szépen, a krokodil mehet a sunyiba, az új varázsdolog, a cicakönny! Bármit de bármit elérsz vele az égvilágon, amit csak akarsz. Én például azt akartam, hogy vigyen mindenhová magával. Ééés melyik cica hullámlovagolt egy nagy hajlított deszkán? Hát ééén. Jó, igazából dolgoztunk. Mindketten, ő is meg én is. Én voltam a csalamádé. Vagy... valami hasonló cs-betűs szó volt. Nem is ez a fontos, hanem hogy én voltam az elterelődés figyelése. Hmm… valahogy ő másként mondta, de mindegy. Sajnos hagynom kellett azoknak a korcsoknak, hogy megfogdossanak, de cserébe ehettem finom kis pöttyöket. Nem tudom mi volt az, de marha kis adagokban mérik.  Pedig még csak nem is laktat. Mindettől függetlenül, mikor végre visszavonulhattunk a saját kis kuckónkba, én pánikszerűen támadtam meg a flakont, amivel fürdetni szokott, felborítottam és ugrálva rajta elértem hogy kiszökkenjen belőle a trutyi a padlóra és alaposan meghenteregtem benne. Így legalább kaptam egy fürdetést és gazdi lemosta rólam azt a sok kellemetlen szagot és érintést. Nemm szeretem, ha rajta kívül más ér hozzám. Több ilyen nem lesz, ezt megígérhetem. Persze a fürdést a szokásos olvadozós-dorombolós hangulatomban töltöm el, hiszen imádok a kétlábúmmal fürdeni. A népek amúgy is odavoltak értem, mert olyan voltam, úgy viselkedtem, mint a gazdi saját hercegnője. Ki kérem magamnak, én nem úgy viselkedem. Én az vagyok. Nem is. Királynő, mégpedig az övé.  

Kissé kómásan ébredtem, módfelett lefárasztott a kétlábúakkal való majomkodás így a magasan szálló vrumm-utat jobbára átaludtam a gazdi ölébe gömbölyödve. Kivéve, amikor felkeltem megkarmolni azt a túlszagosított háziállatot. Nem fér a fejembe miért nem tudja végre békén hagyni a kétlábúmat. Kénytelen voltam minden próbálkozásánál mintát hagyni a kezében. Elég nehezen értette meg a dolgot, jó párszor megkarmoltam morogva és fújva, mire végre rájött, hogy pihennénk. Legalábbis én mindenképp, de ahogy a gazdit elnéztem, neki sem volt ínyére. Szóval kész, vége, a rolód lehúzva. Gazdinak nem tetszel, szóval nekem sem, na iszkiri. Mire végre valahára el tudtam űzni, kiderült, hogy vége az útnak. És én alig aludtam… húú ezt még megkeserülöd. Úgy fekszek el az egyik táskán, mint a Szfinx, bár nem tudom mi az így hirtelen, ahogy azt sem, honnan tudom ezt a szót. Megvető pillantásokkal kisérem a másik kétlábú szerencsétlenkedését. Hát… eddig is tudtam, hogy az én gazdim a legjobb, na de hogy ennyivel lehagyja a többit… mókás. Immáron a kocsiban ülve dorombolok neki, s válaszolok a kérdésére.
- Maow!
Nem tudom, de tuti tanítják valahol. Még röpke idő, és végre kettesben vagyunk egy tágas nappaliban. Hű már nagyon rám fért, ahogy az enni meg az innivaló is, így míg én falatoztam, a gazdán megmosta a szegényes bundáját. Épp a számat nyalogatom, és már mosakszom, mikor előkerül. Már megint olyan fura érzésem van. Remeg a pocim. Lehet túl gyorsan ettem…? Nem tudom, de mire észbe kapok már a lábainál tekergőzöm és simulok hozzá, ahogy tudok. Nem tudom mit tanulmányoz, vagy mit néz, de biztosan zavaros lehetett, mert helyette inkább a tájat kezdte el bámulni. Az könnyebb látvány a szívnek. Én is csatlakozom hozzá s mellételepedve csüccsenek le s nézek ki arra, amerre ő. Minden rendben, gazdi? Szokatlanul csöndes vagy…
- Pru?
Don’t leave me alone!♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Vas. Aug. 06 2017, 15:38

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Felvettem Nalát az ölembe, és aztán kifeküdtem vele az egyik kinti ágyra, olyan szobát akartam, ahol van kényelmes ágy, a szabad ég alatt. Őt simogattam, végül lassacskán elaludtam. Az éjszaka közepén riadtam, mit teketóriázok?! Mit nyomom itt a bénáskodást, amikor egy rakat rúnám van arra nézve, hogy kiderítsem, hogy merre található pontosan a műhely bejárata?! Sőt! Oda is tudok teleportálni, csak rizikósabb, de itt már lesz egy kész, biztonságos helyen. A cél szentesíti az eszközt. Remélem, hogy nem vertem le magamról a felriadásommal Nalát, ha igen, megcirógatom a buksiját és az állát is megvakarom.  Nyugtalanul kezdtem fel s alá járkálni a tetőn, felettünk a denevérek csipogtak aggodalmasan, valahol valami készül. Megriadtak a madarak is, és hiába van éjszaka, rajokban repültek át a város felett. A tarkómon égnek állt a szőr. Lehet, hogy földrengés lesz! Biztos, hogy földrengés lesz! Eszeveszett módon kezdtem öltözködni, bakancs, farmer, és póló, és kész is voltam, az egyik túra táskámat kaptam a hátamra.
- Cicám, ha nem akarsz, nem kell jönnöd, tudom, hogy ti állatok féltek a földrengéstől. – pillantottam a fekete szőrös kis társam irányába. Felnyaláboltam a kocsim kulcsát és a lépcsőn rohantam le a garázsba, nem akartam még a lifttel is szórakozni.
Ő is mellettem rohant azt hiszem, sosem hagyna magamra, de nem akarom, hogy baja essen, hogy rosszul érezze magát, épp ezért beszéltem hozzá.
- Nala, tényleg nem kell jönnöd! – de ő hajthatatlannak tűnt, a vezető ülést nyitottam ki, és megvártam, hogy bepattanjon. Azt hiszem kezd egyértelművé válni a számomra, hogy bárhova megyek követ, azért nála is vannak határok, mondjuk a reggeli kötelező kört a kelés után nem asszisztálja végig, de ha fürdök…Gyakran veszem észre hogy ott ácsorog, és furcsa tekintettel méreget, különösen akkor amikor könnyítek magamon. Ilyenkor kicsit zavarban érzem magam, mert nem amolyan átlagos gazdi-cicapillantás ez. Furcsa, na! Éjszaka van, kevesen vannak a városban, én pedig padlógázzal száguldok végig rajta, nem érdekel semmi, csak az, hogy segítsek a bajba jutott embereknek. Ilyen az én formám, a természetem. Tudom, hogy nem érdemelnék meg, de lehetnek ott bajba jutott emberek is, mondjuk, várandós asszonyok. Idegesen dobolok a kormányon, ahogy haladunk ki a városból, közeledünk a hegyhez, a fél órás útrészt negyed óra alatt teszem meg, az állatok kétségbeesett kiáltozását hallom, a maguk módján, hiszen értem őket, haladok a város felé, amely a legjobban megsínylette ezt az egészet. A város szélén az Olympos lábánál fog történni a rengés. Még senki sincs itt, lefékezem a kocsit egy tágas réten, védő rúnát húzok köré, sokkal szélesebb körben, mint ahogyan azt kellene a kocsi méreteihez képest, de az első riadt gidák, őzek már beljebb is lépnek a körön, én pedig tágítom egyre jobban a helyet, különböző méretű kövek és kavicsok azok amelyekre rávésem a rúnámat. A hátamon a táskám, a biztonság kedvéért, benne a mana töltős rúnákkal, rengeteg mana töltős rúnát készítettem, még a dzsungelben is, azok jó részét is magammal hoztam, bár ott nem  vettem a hasznát, mert nem volt varázs erőm, ellenben most… Így korlátlanul varázsolhatok, amíg el nem fog a manám, nem kell se meditálnom, se pihennem. Egyre több állat, vad és kérődző is a biztonságot jelentő hely felé futott. Megmondtam mindnek, hogy itt senki sem eszik meg senkit! Tiszta hampupipőke mese nem? Na mindegy, folytattam az utamat a város felé. De elszámoltam magam, a kutyák veszettül ugattak a házakban, és a macskák is nyávogtak, mindenki meg volt kergülve, idáig hallottam a ricsajt, vagy épp hangtalan szűkölködésüket.
- El…Nala? El késtünk?! –a következő pillanatban megmoccant a lábam alatt a talaj, túl nagy volt a város így nem tudtam odaérni időben, és felhúzni a védőkört köré, így rengeteg életet megmenthettem volna! Miért akartam megmenteni őket? Mert megtehettem, és legalább jó érzéssel töltött volna el, mert szeretek segíteni másokon.
Hiszek abban, hogy vannak még jó emberek a földön.
- Nala?! – emelem meg a hangom, nagyon remélem, hogy itt van a közelemben, ha itt van, azon nyomban a karjaimba kapom és visszafutok a közeli rétre, ott gyorsan készítek egy védőrúnát, biztos, ami biztos. Remélem nem fognak földrétegek is elválni egymástól, az lenne az izgalmas. Nem estem pánikba, nem voltam az a fajta, a táskámra raktam Nalát, hogy ott biztonságba legyen. Egy kendőt húztam az arcom elé, amit még a mezőn halásztam elő a táskámból, nem akartam port nyelni.
Ezután két napig mást se csináltam, csak a romok alól mentettem az embereket, Nala is segített, fáradt voltam a végére, és minden manámat elhasználtam ,de ez nem gátolt meg abban, hogy fizikailag segítsek másokon. Embereket, időseket és fiatalokat húztam ki a romok közül. Nalának sokkal jobb volt a szimata mint nekem, így számtalanszor jó szolgálatot tett a keresésben. A harmadik napon egy kis tábori priccsre feküdtem le végre, egy kiadós evés után, nyugtalan voltam, valahogy nem tetszett a környék, és volt valami, amit senki sem látott csak én, és úgy érzem, hogy Nala. Egy furcsa éles fonál, pont a priccsem környékén, nem hagyott nyugodni, hogy rossz helyen fekszem, így át akartam költöztetni a sátram, amikor megtörtént a baj. Újabb földcsuszamlás, ezúttal alattam, megmukkanni sem volt időm, a láncomra fonódó apró sárga nyaláb már rántott is magával.
- Nala! Cicám?! – hördültem elhalón, és még felé nyúltam, reméltem, hogy az egyre kisebbé váló nyíláson még utánam tud szökkenni ő is, miért is szökkenne! Maradjon ott, legalább életben marad, bárhová is esem!
Csak zuhantam a sötétségbe, a mélybe, a forróságba. Megőrülök, ha egy újabb kibaszott csapdába estem, amiből nincs kiút! Ez a sárgás vonal, nem hasonlított a cicám erejére, olyasféle volt, mint amilyent körbe öleltek a láncok.
× zene Lost On You × öltözet  × üzenet:
Never! Deliberately never! ♥

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Hétf. Aug. 07 2017, 09:28




Demetri & Niita

Teljes lelki békével és a világ összes zen nyugalmával fekszek a kétlábúm hasán s dorombolok kitartóan, ritmusosan, aminek eredményeképp el is alszik az én egyetlen gazdim. Titokban mászok feljebb, egészen a fejéhez s nézem őt. A vonásait, a sűrű, hosszú pilláit a csukott szemén. Igen, még mindig úgy gondolom, hogy ő a leghelyesebb kétlábú széles e világon. Óvatosan, finoman nyalintok egyet az alsó ajkára, miután megbizonyosodtam róla, hogy tényleg alszik. Amikor… amikor csak így vagyunk egymás mellett… valami hihetetlen nyugalmat érzek. Olyasmit, ami azt sugallja, hogy itt kell lennem, vele, mellette. Olyasmit, ami arra késztet, hogy a mellkasához bújjak, hogy titkon nyaldossam az arcát, mert ha akkor csinálom, mikor ébren van, akkor nagyon furcsán viselkedik utána. Nem akarom, hogy megint semmibe vegyen úgy, mint a múltkor. Szóval maradnak nekem ez a röpke, lopott percek az éjszaka derekán. A szemeimet rajta pihentetem, miközben a fejem a nyakához dörgölöm s ott is maradok. Azt hiszem, mindent megtennék ezért a sima bőrűért. De tényleg… mindent. Erre a gondolatra el is alszom a mellkasán s mire órákkal később felébredek, gurulok vagy két fordulatot lefelé a hasán, mert megriadt valamitől. Értetlenül hegyezem a fülemet, s fél pillanat múlva én is borzolom a bundámat. Valami rossz készülődik, valami rossz és hatalmas. Az én drága gazdim pedig megy is hogy szembemehessen vele.
- Meow!
Kiáltok utána, de ő csak maradásra kér és szalad lefelé. Meg a jó nénikéd… loholok utána, a bundám csak úgy susog utánam, mint annak a nősténynek a reklámban. Csak én szebb vagyok. Már másodjára küld vissza, én meg torokból morgok cserébe.
~Na persze, és akkor rád ki vigyáz?!~
Dohogom neki, és lezártnak tekintem a témát. Gyorsan utolérem gyors cicatempóval, beszökkenek mellé a vrumm-ba és uccu neki mehetünk. Én is idegesen rángatom a bundámat ahogy toporzékolok az ülésen. A gazdi dobol az ujjával, és tipegek rá. Valami nagyon rossz és nagyon nagy dolog jön… és nagyon félelmetes. Hallom a többiek kétségbeesését, a zajokat én pedig nyávogásommal vezetem őket oda, ahol megállunk a vrummal és a gazdi elkezdi megvédeni a helyet. Én végig a doboz tetején ülök és hangosan nyávogok, hívom ide az erdei állatokat, akik szép számmal jönnek is. Utána mentünk tovább, én ott loholtam mögötte, de egy ponton… ledermedtem. Kétségbeeső nyávogásommal igyekeztem felhívni magamra a gazdi figyelmét, a társaim is mind jeleztek a veszélyre. Kezdődik… A talaj megmozdult, az út alattam felrepedt és elcsúszott, húsz karmommal kapaszkodtam és ugrottam el onnan mielőtt beestem volna a tömelék alá, ijedten és teljes pánikba céloztam be a kétlábúmat, annyira féltem, hogy elfelejtettem rá vigyázni, összekarmoltam, ahogy felkaptattam az ölébe. A pólója alá fúrtam magam reszketve, remegve, a bőréhez tapadtam nyüsszögtem. Karmaim a bőrében voltak, buksimat erőszakosan próbáltam a mellkasába préselni. És ekkor… valami érzés. Valami régről ismerős érzés kerített hatalmába. Tennem… kell… valamit? Nekem? De hát… mit? Én nem tudok… én nem… Ekkor valahonnan egészen máéshonnan elkezdtem hallani sikolyokat, kiáltásokat, hangokat és félelmet. De nem a füleimen keresztül jött a zaj, hanem a szívemből… ne… ne… NE!
- MEEEOOOOOOOOWWWWWW!
Nyávogok fel fájdalmasan, hosszasan élesen és hangosan. És talán a hangomra, talán… nem is tudom. Érezni kezdtem valami furcsát. ahogy belőlem… valami melegség áradt át a gazdi testébe. Felfénylett… a testünk és ilyen fura világító krikszkrakszok jelentek meg a gazdi körül. Mind-mind égkék színben pompázott, egy leheletnyi narancsos fénnyel. És én felnyávogtam még egyszer. A sok tucat kis fényes paca pedig elillant a rengések irányába. Azt hiszem… azt hiszem sokkos vagyok.. Mi az a…

Az után a furcsa eset után egy pár órát a lelkem sötétjében töltöttem. Egy ideig nem tudtam magamról, vagy arról, hogy mi történt az után, hogy elszakadt a kép előttem. Mire felkeltem… a pusztítás nagy volt. Hatalmas, fel sem ismertem a helyet elsőre, annyira máshogy nézett ki. Tudtam, hogy a gazdinak nagy szüksége van rám, szóval amint megleltem az illatát, azt követve loholtam is hozzá segíteni. Mivel én ügyesebb és okosabb és szebb is vagyok, mint a kétlábúak, meg persze könnyebben is mozgok, illetve alattam nagyon sok minden nem szakad be a pehelysúlyom miatt, ezért az idő java részét azzal töltöttem, hogy a törmelék alatt rekedt társaimat és kétlábúkat kerestem. Hangos nyávogásom jelezte, ha találtam valakit. Valahogy… valahogy borzasztóan jóllakat az a gondolat, hogy nem halt meg senki. Fogalmam sincs, ezt honnan tudom, de egyszerűen tudom, hogy nem fogunk holttestet találni. Egészen fájnak már a lábaim, de egy pillanatra sem hagyom magára a gazdámat. Addig talpalok vele, addig megyek és keresek, amíg ő is. Mondjuk, roppantul örültem neki, mikor végre pici töpörödött nőstény kétlábúak el nem taszigálták egy ágyba, és én végre mehettem vele. Fogytam egy keveset ez idő alatt és a bundám tele van porral és sárral. Meg sem próbálom kimosdatni magamból, mert akkor oda lenne a pocakom, ellenben az a fura cucc ami mintha követné a gazdámat, eléggé idegesít. Már párszor pofoztam odébb, de nagyon kitartó. Olyan, mint egy elrontott lábatlan, de mégse. Érzem, látom a gazdin, hogy őt is zavarja, s amint akart valamit tenni ellene… a jeges rémület cikázott végig a gerincemen, ahogy megláttam eltűnni a lyukban. Fájdalmasan vinnyogok, s csak az a szerencsém, hogy sosem megyek tőle két lábnál messzebb, így még éppen becsusszanok a résen s zuhanva felé karommal belekapaszkodok a ruhájába s igyekszem rajta is maradni zuhanás közben. Pofimat a nyakába fúrom és halkan nyüszítek. Melegség… melegséget érzek, narancsos fonálkákat, amik egy szedett-vetett gömböt formálnak a gazdám köré és lassítják a zuhanást.
I will never leave you alone ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Hétf. Aug. 07 2017, 21:30

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Szeretem azt, amikor a nyakamnak dőlve pihen, vagy alszik el, jó érzés. Megnyugtat, és afféle hiánypótló érzésem is van olykor, általában ezeken az éjszakáimon van az, hogy reggel túlfűtötten ébredek, valami olyasmi után sóvárogva, amiről tudom, hogy amíg ő velem van, sosem kaphatom meg. Ilyenkor kicsit haragszom rá, ugyanis; sosem sodornék senkit veszélybe, még akkor sem ha a saját vágyaimról van szó.  Nem ér annyit, hogy ártatlanok haljanak meg.
Aztán felpörögtek az események, és már rohantunk is ,tudtam hogy ő is velem fog tartani, de tudatni akartam vele, hogy nem kötelessége velem tartani, mégis, csodák csodájára nagy hasznomra lett, hívta az állatokat, a maga módján, és a hangjára mintha többen is érkeztek volna.
Azt hittem, hogy elvesztem amikor a talaj felrepedt a tappancsai alatt, de szerenécsre nem így történt, és megnyugodva sóhajtottam fel, ám aztán a fájdalomtól könnyek szöktek a szemeimbe, mert minden körmével belém kapaszkodott, és a pólóm alá igyekezett, és kicsit lassabban is gyógyultak ezek a sebeim, bár először fel sem tűnt a dolog, csak az, hogy baromira éget, és az sem azonnal.
Ami lekötött ,az-az, hogy a rúnáimat láttam kivetülni, furcsa kékes-narancsos villanás kíséretében.  Nekem semmi bajom nem lett, de neki igen. Hagytam neki vizet, ha magához térne, tudtam ,hogy a felállított védő körben nagy biztonságban van, mert senki sem tud neki ártani, átgyalogolnak rajta, abban az értelemben, hogy elkerülik és rá se tudnak lépni.
Mégis megkönnyebbültem, amikor megjelent, nagyon örültem, hogy velem van újra, amikor tehettem hozzá dörgölőztem, és magamhoz öleltem. Én lettem a Macskás jótevő, Macskás Dem, igen azt hiszem így híresültem el itt, addig amíg a katasztrófavédelem és a rendőrség nem kezdték el átvenni a helyet, de még így is segítettem, hiszen minden élő és mozogni képes , és erős emberre szükségük volt. Különös, de tudtam, hogy nem halt meg senki és ezt Nala érdekes megmozdulásának tekintettem, egész biztos, hogy nem átok, ő inkább valami természetfeletti lény, csak eddig senki sem találkozott vele. Lehet, hogy valami inka akármi, még magam sem tudom, hogy mi, de ha haza értünk , most már tényleg le fogok ülni és tanulmányozni fogom.
Az idős asszonyok pedig igen határozottak voltak, minden áron le akartak fektetni aludni, beadtam a derekam, jólesett volna a pihenés, igen… csak volna, mert minden elromlott amint a pihenő helyem felé mentem. Legalább kajával a gyomromban fogok megdögleni, ez is valami. A csuklómon a láncok csörögtek, zörögtek, mintha azok  súlya húzott volna lefele a föld mélye felé. Felesleges lett volna ordítani, senki sem hallott volna meg,  egyértelmű hogy isteni erők munkálkodtak, elszorult a torkom, amikor utánam ugrott, de magamhoz öleltem.
Annyira buta vagy Nala, annyira… -suttogtam halkan.- akárhová is esem, bármekkorát, te legalább túlélhetnéd… - suttogtam csukott szemekkel, a szívem erősen dobogott, készültem a halálra, igaz, hogy halhatatlan vagyok, úgy éreztem, hogy a halál közeli élményt most fogom megtapasztalni, ilyen magasságból esve, mert még mindig zuhantam.
Nyeltem egy nagyot, melegséget éreztem magam körül, biztos a kovácsműhely melege, de aztán kinyitottam a szemem, és halvány narancsos gömböt láttam magam körül megformálódni. Elképedtem, és még levegőt is elfelejtettem venni. Zuhantunk, de valahogy biztonságban éreztem magam, mint még soha. Egy bölcsőben, talán ilyen lehetett egyszer az anyaméhben számomra is.  Tudtam, hogy biztonságban vagyok, és nem fogok ripityára törni, hogy aztán hetekig, vagy hónapokig várjak a gyógyulásra. Kinyúltam, és éreztem a védelmet a gömbben, olyan ereje van, mint Nalának.
- Kicsi buta cicám! – szeretettől csöpögött a hangom, mert rájöttem, hogy bizony neki köszönhetem a gömböt.  De ettől függetlenül nem moccantam, nem forgolódtam, csak annyit, hogy esetlegesen talpra érkezzek, ennyit még megengedett a gömb, érdekes módon. Simogattam a karjaimban Nalát.
- Ssss, Cicóm, minden rendben, nem hagyjuk el egymást, rendben? Bármivel is találkozzunk, együtt maradunk, ahogy eddig is. Végül is most csak fegyvertelenül estünk be Héphaisztosz barlangjába. Feltételezem a láncot hívta a készítője helye… Bár megtalálnánk a kulcsot…- dörmögtem az orrom alatt. Alattunk vulkán fortyogott, de ha jobban megnéztük, akkor a mágia ölelte körbe a helyet, a magma elfojtott egy medence irányába, sima járófelület is volt, és jó pár üllő, amin kovácsolni lehetett. Erre a sima területre érkeztem le, talpra, hála a buroknak. mégis meginogtam, és le kellett ülnöm, háttal a falnak, hogy megpihenjek, össze kellett, hogy szedjem magamat. Nem indultam neki azonnal felfedezni a helyet, megelégedtem egy biztonságosnak tűnő résszel, meg akartam várni, hogy lássam; minden rendben van Nalával, most végig mellette akartam lenni, ha esetleg a korábbi erő-összekapcsolásunk után hasonló kimerültségben szenvedett volna.
Még mindig eszeveszettül dobolt a szívem, meleg volt, és patakokban folyt rólam a víz, gyöngyözött a homlokom, és a pólóm is azonnal átázott. Melegített a cicám is, de nem zavart, a lényeg, hogy egyben van ő is. Nem akartam még ennél is jobban felhívni magunkra a figyelmet, így lassan bearaszoltam egy eldugottabb zugba, pihennem kellett, ha csak egy kicsit is, de most már tényleg rám fért, ráadásul minden zsákom, kis szütyőm fent maradt, így bármi is vár ránk ezen a környéken mágia ügyileg védtelen voltam. Ha harcra kerülne a sor, bármelyik fegyvert tudnám használni, amiket felfedezni véltem a falak mentén, ezzel nem lesz problémám, az ilyen esetekre tanultam meg harcolni is. A bot harcot különösen szeretem, de semmi más fegyvernemet nem vetek meg, bármi a hasznomra válhat. Nala bundáját simogattam, és a nyakamhoz öleltem a fejét. Csak egy kicsit döntöttem hátra a fejem, ezen az árnyékos részen hűvösebb volt, de csak egy kicsit.

× zene Lost On You × öltözet  × üzenet:
Never! Deliberately never! ♥

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Kedd Aug. 08 2017, 22:02




Demetri & Niita

Szerencsémre egy pár órás pihenéssel túllendültem azon a furcsa villanáson, amit még a pánikom kellős közepén láttam. Aztán viszonylag könnyedén rátaláltam a gazdámra, és fogadni mernék, hogy nagyon örült nekem. Amikor csak tudott, bújt hozzám, én meg örömmel és készségesen viszonoztam minden egyes dörgölőzését. De még mielőtt jobbra fordulhatott volna a helyzetünk, mielőtt még pihenhettünk volna egy kicsit… a furcsa lábatlan utánzó dolog lerántotta a gazdámat egy hirtelen nyílt lyukba, ami miután én beugrottam utána, össze is zárt szinte azonnal. Azt hiszem joggal gondolhatom, hogy senki nem vette észre rajtunk kívül, hogy mi történt. Nem érzek semmi mást, csak a gazdám szapora szívverését, az enyhe melegséget, és az esés adta súrlódást a bundámon. Ha kinyitnám a szemem közben, lehet látnám, hogy bolyhos kispárnára hasonlítok, de így csak sejteni tudom. So fluffy~ A zuhanástól érdekes módon nem félek, ellenben az a gondolat, hogy elveszíthetem a gazdámat… olyan elemi félelem töltött el, hogy gondolkodás nélkül ugrottam utána. Ha eddig tartott a hosszúra nyúlt életem, hát mellette akarom kilehelni a lelkem. Igaz, az a fura melegség megnyugtat engem is, s bár tudom, hogy nem halunk meg, azért én még féltem helyette is. Ellenben kicsit nehezen viselem, hogy kétszer is le lettem butázva, holott az ő két szép szeme késztet… nagyjából mindenre. Nemmm vagyok buta! Már miért lennék buta? Csak azért, mert hagyom magára? Ez logikátlan és irreleváns. Ettől független dorombolok neki, kissé reszketegen, kissé félszegen, de csinálom.
- Mju.
Válaszolok neki, mintegy konstatálva a helyzetet, majd sok-sok perc múlva végre elérünk a lyuk aljára. A gazdim meg összecsuklik, én pedig aggodalmasan kezdem el szimatolni és nyalogatni. Biztosan nagyon elfáradt, és ilyenkor esünk bele egy verembe. Ajj, annyira tipikus. Figyelem, ahogy árnyékosabb helyre húzódik, én meg kitartóan fekszek a hasán. Azt hiszem, ő rosszabbul néz ki, mint én. Ellenben fogalmam sincs mit tehetnék érte. Csak nézem őt aggódva és nyalom le a lecsurgó izzadtság cseppeket az arcáról. Értetlenül nézek rá, ide-oda forgatom a fejem. Kulcs? Az a kis fényes izébigyó nem? Tudod az aaa, az ami ott volt a lepedőházban. Összevont szemöldökkel és lehunyt szemmel próbálom beazonosítani azt a csörgő bigyót, amit mindig kulcsnak hívott. Megrántom a jobb fülem egyszer, mire ismerős csörgésre leszek figyelmes. Nézd, gazdi! Itt volt a pólódon! BE is veszem a számba és tartom neki. Nézd, kulcs!
- Prrr-prrr.
Dorombolok bőszen, mert én voltam az ügyes, aki megtalálta neki a kulcsokat. Mondjuk azt nem egészen értem, hogy ez minket miben fog segíteni, de mondjuk… lehet nyitja a kijáratot? Az tök jó lenne! De… hol a kijárat? Viszont… a gazdi nagyon rosszul fest. Nem tudom, sok cicamosdásnyi időig vagyunk így a sarokban. Aggódva noszogatom az orrommal, miközben odafúrom a fejem a nyakához. Kell neked megerőltetni magad, de komolyan… Várj csak itt, körülnézek. Megnyalom az orrát, s kimászok a kezei közül, még ha nem is nagyon akar elengedni, valahogy kisurranok, s szépen, lapos kúszásban becicagolok aaa oda. Hmm, nem történt semmi, pedig beértem a terem közepére s akármerre nézek, nem látok ajtókat.
- Meow?
Fordulok hátra kérdő tekintettel a gazdi felé, mire a hangom visszhangot vet, én meg borzolom a bundám. Na nem a saját hangomra… Két oldalról a padló mellől a láva bugyogni kezd, s valamiféle valamik igyekeznek kiszabadulni onnan és van egy kellemetlen érzésem hogy azért, hogy a nagy tenyérszerűségükkel engem kilapítsanak. Felugrok fújva és púposkodva, majd hátra arc és a gazdihoz szaladok.
Ooops, sorry ._. ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Pént. Aug. 11 2017, 21:03

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Látom a szemeiben, hogy azért megharagudott rám, aztán már szorítja is össze azokat az pompás zöld színű íriszeket, eltakarva előlem, gyanítom fél ő is, ennek ellenére azért dorombol. De nem tehetek róla, egyszerre butus is és egyszerre vakmerő is,csak miattam idáig merészkedni! Megáll az eszem!
A következő pillanatban meglepődve veszem észre a nyakamban a Nizai házam kulcsát, és a kedvenc kocsink kulcsát, ha ezt én itt elhagyom, nekem annyi, zárcsere meg minden, de miért is aggódom pont ezen, pont itt, egy vulkán legmélyén, egy évezredek óta elhagyatott kovács műhelyben? Mert ebből látszik, hogy élek még és igazán hétköznapi dolgok foglalkoztatnak. Elveszem a szájából a kulcsot és zsebre rakom, szerencsére több zsebes nadrágot vettem fel, így valamelyik zsebébe elsüllyesztem. Van itt még svájci bicska is, baromi jó, hogy gondoltam erre is, hogy elrakom, mert jó hogy kitalálták az emberek. Én persze tovább fejlesztettem, de azt otthon hagytam, én hülye! Nekem sem juthat minden az eszembe, de ez van, én sem lehetek mindenható, de jó volna ha úgy tudnék dolgokat teleportálni a közelembe, mint mondjuk az apám, tényleg kényelmesebb lenne tőle az életem, viszont a saját teleportálásomat sem hagyhatom figyelmen kívül, így hogy ezt is tudom, már ennek is sokat köszönhetek.
- Köszönöm Nala, de ennek itt nem igazán tudom hasznát venni. – attól függetlenül megsimogatom a szája alatti részt, az állát és a nyakát, és a fejemet is odaérintem az ő buksijához.
Pihentem egy kicsit, frissebbnek éreztem magam, de tudtam ,hogy inkább pihenésre, evésre és meditálásra lenne legalább szükségem, hogy visszatöltsem a manám, ami nagyjából úgy festett, hogy jó pár adag sört le kéne gurítanom a gyorsabb töltés érdekében, igen… sörrel hamarabb töltök azt vettem észre. De az most sehol sincs, gyanítom azonnal elpárologna, ha valami csoda folytán idekerülne, sajnos még hűtőszekrény sincs ebben a szaunában, akkoriban nem ismerhették ezeket a módszereket. Végül hagyom, hogy Nala felfedező útra induljon, addig kinyújtóztatom a tagjaimat, lassan felkelek és megroppantom a nyakam, a gerincem és a karjaimat, picit guggolok, hogy rugózzak is, közben a tekintetemmel a macskámat keresem. Az, hogy idevarázsolta a kulcscsomóm, határozottan magas intelligenciára vall, s gondolatban már készítem is a képzeletbéli listám, ami róla fog szólni.  Ahogy elkezd lopakodni a cicám, a tarkómon is égnek áll a szőr, a rossz előérzettől ami hirtelen rám tőrt, ő is érezhet valamit ,mert borzongva állt meg azon a helyen, ahol eddig volt, és rám néz, majd körbe, eddigre én is látom a földből bugyogó lávát.
- Gyere ide vissza Nala, azonnal! – förmedek rá, egyrészt az ijedtség miatt, másrészt, baromira nem tudom, hogy mivel állok szemben, ha elönti a láva a termet, élve döglünk meg mindketten, erre még az én halhatatlanság rúnám sem jó… De ha lenne manám… rengeteg lávakő van, amit tudnék használni. A derekamat tapogatom, nincs itt a zsák! Fent maradt!
- A mana köves zsák! A kis kövekkel! – tényleg itt fogok megdögleni. Felkaptam a közben felém iramodó Nalát, és a vállamra raktam, az sem zavart, ha mind a húsz körmét belém vájja, legalább itt  lesz velem, megvan a súlya, érzem, hogy velem van.
- Miért kell mindig így megszívnom?! Mi rosszat tettem?! Nem volt elég még?! – kiáltottam el magam hangosan, most már úgy is mindegy, mert a védők felfigyeltek ránk, tudták hogy itt vagyunk. A helyiség tele volt fegyverrel, kell egy pajzs, találtam is egy igen nagyot, talán Athénéjé lehetett, vagy neki készült, ki tudja. Nem érdekelt, futni kezdtem, és lekaptam a pajzsot a falról.
Ösztönösen cselekedtem, a mutató ujjam begyére haraptam és vérrel kezdtem felrajzolni a rúnát a pajzsra, ha lett volna manám, azonnal aktiíválódott volna.
- Mana nélkül lószart sem ér! – lihegtem elkeseredve,  és a dögökre morogtam. Egy kezes pallost fogtam a kezembe, aminek volt tokja is, ezt a vállamon dobtam át gyorsan még csak most kezdtek felébredni, így volt időm, nem azon siránkoztam,hogy jaj mi tévő legyek, ha meg is halok, méltósággal tegyem, hogy büszkén számolhassak be Odinnak a tetteimről.
Egy pallos a hátamra, egy másik a kezembe, mert miért ne? Ha már varázslat ügyileg védtelen vagyok, és a kovács isten fegyverei elvileg mindent vágnak nem? Akkor őket miért ne? Nagyobb fegyver után néztem, óóó, volt itt a távolban zizegős vödör, csak nem villámok? Az lenne az izgalmas! Csak el kellene jutnom oda! Rá ér később is gondolkodnom azon, hogy hol tudunk kijutni.
- Jól van Nala, kapaszkodj, nem érdekel ha fájni fog, ha nyoma marad, de legalább tudom, hogy itt vagy velem. Veszélyes a földön maradnod, mindenhol láva folyik amerre járnak. Jó lenne ha itt lenne az a sok kis kő, amit abba a fehér kis oldal zsákban hoztam el, de abból kell boldogulnom ami itt van, látod azt a sercegő hatalmas kondért…? Abban gyanítom Zeusz villámai vannak, az biztos elpusztítaná azokat a szörnyetegeket. – osztom meg vele az elképzelésemet, nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem egy átlagos macska, értelmes, talán ha megnéznénk egy IQ tesztet? Állj! Ne kalandozzanak el a gondolataim, pont most!
Nézem a dögöket és megtörlöm a vállamba a homlokomon gyöngyöző izzadtságot, mint egy igazi vadállat, ahogy apámtól is tanultam, megdöngetem a pajzsot,a karddal, majd rohanok, és vetődöm, veszélyes művelet, de bízom Nalában is, hogy úgy mászik, hogy a pajzs és köztem legyen, mint inkább a föld és köztem, így is amikor csúszom a földön, érzem az első ütést, a fogaim is összekoccannak, de sikerül a rohadék lábára kivágnom, és látom, hogy meginog. Jó, a felépítésük mint az embereké…

× zene Skin × öltözet  × üzenet:
Never! Deliberately never! ♥

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Pént. Szept. 01 2017, 18:46




Demetri & Niita

Azért az a pofátlanság netovábbja, hogy én itt jövök utána a halálba is, erre le leszek butázva. Kétszer is!!! Hát milyen dolog ez kérem?! Nem így kell örülni az önfeláldozásnak, sem a társaságnak. Hagyhattam volna egyedül is leesni! Jó, csak a bajszom nagy, beledöglöttem volna, ha nem tudom kikaparni, miután eltűnik a szemem elől. Ezért is piszok nagy mázli meg előrelátás, hogy sosem megyek túl messze tőle. Mondjuk, ennek a z elsődleges oka, hogy kétlábú nőstények meg se környékezzék az én fakockás gazdámat. Mit mért? Nem érdeklődünk felfelé. Aggodalmam most nagyobb, mint a sértettségem, mert a kétlábúm vajmi kevéssé van most jó állapotban. Csak ül és szuszog és dünnyög. Nem túl bizalomgerjesztő. Pedig én igyekszem mindent megtenni érte, de most egy olyan zsákutcába ért az akaratom, ahol nem tudom, mit tehetnék. Nyávogjak jobban? Doromboljak hangosabban? Mondd gazdi, mit tegyek, hogy boldog légy? Mit szeretnél? Itt még vadászni sem tudok neked semmit. Gyanítom meleg van, abból, ahogyan a kétlábúm izzad, noha én tök jól elvagyok, nincs különösebben melegem. A kulcsát ügyesen megtaláltam, bár kevéssé dicsér meg érte, mint ahogy reméltem, mégis azért kapok némi állvakargatást, amit kellően dorombolva hálálok meg. azt mondjuk nem értem, miért nem vette eddig észre, hogy ott van, hiszen eléggé jól látható helyen tárolta, de lehet csak a fáradtság miatt akadtak gondjai a látásával.
- Mjauuu…
Ezért is döntöttem úgy, hogy a mancsaimba veszem a dolgokat és kicsit felfedezem a terepet, hátha találok valamit, ami kivezet innen. Mondjuk egy jóóó magas létrát. Kezdésnek nem volna rossz, ellenben amit találok, az egyáltalán nem szerepel a kellemes és hasznos listán. Bundámat borzolva és fújva toporzékolok, de ezek a nagy meleg valamik nem ijednek meg tőlem. Sajnos… kénytelen vagyok visszaszaladni a gazdimhoz s eredetileg a lába mögé akartam elbújni, de ő felvett és a vállára tett. Hát jó, akkor itt maradok, de nem szidhatsz le érte, ha kapaszkodok. Bele is tolom picit a karmaimat, már már most mocorog, de amikor meg elvetődik, nem győzök kimászni alóla, majdnem lenyúztad a farkam végét te! Nyávogok, és fejbemancsolom, azonban az, amit az imént mondott, szöget üt a fejembe. Egy szütyiszatyi? Az olyan ismerősen hangzik. Sok kis izével? Fontosnak tűnik… Nosza, ha már a kulcsodat sem vetted észre megkeresme én neked. El is kezdem pásztázni a környéket, de nem ltom sehol, várjunk csak hogy is nézett ki…? Behunyom a szemem és próbálom elképzelni, igen, ott a lepedőház sarkában volt, ilyen kis izéke… Megrántom a fülem hegyét, és csörgésre leszek figyelmes. Épp csak ki tudok hajolni, hogy elkapjam a zsinegét. Nézd, gazdi, nézd-nézd! Szütyi!
- Prr, prrr..
Dorombolok neki, és a fejemet dörgölöm hozzá, hogy vegye el tőlem, mert amúgy nem olyan könnyű az a csörgős dolog. Mindeközben a két nagy valami sem túl kedves, szóval morgok és fújok rájuk íziben, de valahogy, nem hatja meg őket. Én pedig egyre jobban félek, s amikor félek, meleg lesz. Még nem tudom pontosan miért, de megint bizsereg a hátam közepe.
- Meow! Me-Ow!
Kiabálok velük, pereskedem, de szerintem nem sok eszük lehet, mondhatni, kőagyúak. Semmi reakció, de megpróbálnak kilapítani. Én pedig vicsorogva pofozom feléjük a levegőt. Hagyjatok már minket békén! Nem is akartunk ideesni! Ellenben meglátom magunk mögött azt a kondért, amiről a gazdi is magyarázott, egy szökkenéssel átugrom, de bele is csúszom a fényes izék mellé. Bámészkodom egy ideig, de a csapkodás sürgetni késztet, szóval a fogaim közé veszek egy olyan bigyót, és hátrálva, tolatva kimasírozok az üstből, majd a fenekemre pottyanok a földön, felemelni nem tudom, szóval a földön húzom a gazdi felé azt amit találtam, hátha ő tudja mire jó, és miért vet szikrákat, amikor húzom a földön.
Look at that! ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Szept. 07 2017, 01:00

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Nala rengeteg meglepetést tartogatott a számomra a harc során, ott volt a bravúrja a villámmal, a szütyőmmel, és még számos apróbb kis meglepetés, egy ponton azért megijedtem, hogy a láva szörnyetegek szőrtelenítik, de úgy rendesen, de hiába, a macskáknak kilenc élete van. Végül a szörnyetegeket a szütyűm segítségével legyőztem, hiszen abban voltak a mana köveim. Mennyire jó volna ha kiapadhatatlan forrással rendelkeznék mint az istenek. Ehelyett? Minimum, meditálás, maximum egy jó pár adag emberes sör adag legurítása után éreztem úgy, hogy na újra csatarendbe tudnék állni. A folyékony nektár, fene se érti, hogy a sörnek mi köze van a manám visszatöltéséhez, amellett, hogy imádom, de bevált, és hasznos. Ahhoz ,hogy lerészegedjek jó pár hordóval meg kellett, hogy igyak.
Hiába, Heimdall fia vagyok, vagy olyasmi.
Miután legyőztem a szörnyeket, az összes kulcsot kipróbáltam amit csak lehetett a helyiségben, de egyik sem segített rajtam, szép és értékes holmikat találtam, de ki tudja, hogy mit-hogyan bütykölt meg a nagy kovács isten. Majd… az én kultúrám egyik istenét kérem meg, hogy valami különleges ékszert, vagy macska nyakörvet gyártsanak a hálám jeléül a cicámnak.  Fáradt voltam, épp csak sikerült a padlóra felrajzolnom a házam teleportáló jelét és próbáltam, esküszöm próbáltam a maradék manámat, meg a maradék kövek erejét összegyűjteni, hogy haza teleportáljunk, de nem volt olyan egyszerű. Amikor is egy furcsa érzés kerített hatalmába, végül nem tudom, hogy hogyan, de haza kerültünk Nizába. A házam padlóján feküdtem, és alig éltem, a sebeimmel semmi gond nem volt, inkább fáradt voltam, kimerült és éhes, szomjas. Nyűgös.
Minden esetre a szobám padlóján alszom el, mivel moccanni is alig van erőm, a szőnyeg meglehetősen kényelmes, a szagokból érzem ,hogy biztonságos helyre kerültem, egy éjszakát és egy nappalt is végig aludtam, mire végre felkeltem, és a cafatos ruháimat ledobáltam a fürdőm sarkába. A zuhanyzó alá botorkáltam, elkezdtem megmosakodni, minden egyes rohadt mozdulatnál megcsörrent a láncom, amelyet már megszoktam, de az utóbbi pár hónapban kezdtem reménykedni, hogy van menekvés, van kiút. De még sincs. Talán ha magát a kovácsot keresném, talán tudna segíteni, de ki tudja? Az istenek sosem örülnek, ha a pórnép megzavarta őket. Én pedig nem szerettem kotnyeleskedni. A jakuzziban kezdtem, Nalával a karjaimban, neki is jólesett a pihenés, megmosdattam őt is, megfürdettem, és a kis tappancsait is megmasszíroztam, aztán kellemes hőfokra állítottam a kinti medencét is, nem úszni akartam, hiszen ahhoz a hűvösebb víz is jó volt, most csak ázni, lebegni, feltöltődni. Miért is nem volt nekem egy komornyikom?Ja, hogy épp kimenőn volt? Mióta?! Bah… találnom kell egyet. Vagy el kéne mennem a Svédországi házamba érte? Ó, az most túl melós lenne. Tespedni akartam, belemerülni az agóniába, a sikertelenségembe, csak egy kicsit. Gondolkodni azon, hogy mit rontottam el. Szerintem Nala a medencében való lebegésemhez is csatlakozott, csak egy felfújható fejpárnát tettem a fejem alá, hogy tényleg a víz tetején lebegjek, és onnantól kezdve nem érdekelt semmi. Becsuktam a szemem, és talán, azt hiszem,hogy még el is aludtam, tekintve, hogy besötétedett, és néhol éreztem, hogy hűvös levegő éri a testemet.
Nagy sóhajjal szálltam ki a medencéből, kissé felázott a bőröm, mint az újszülött gyerekek fehér hab testecskéje. Ez van, ha valaki túl sokat időzik a vízben, ezért puffad fel a vízi hulla is.  Egy lepedőt csavartam a derekam köré, és lecsoszogtam a konyhába, ott pedig kaját kezdtem el készíteni.  Bőséges adagot adtam Nalának is, hiszen napok óta nem evett ő sem, nemhogy én. Bár tudtam, hogy ahogy nekiálltam főzni, azt mind egyedül nem fogom tudni megenni. Főzőcskézés közben felbontottam egy üveg hűs sört is, és azt szopogattam, miközben a hús alapú pizzámat készítettem, darált hús, nagyon pépes darált hús kör alakúra megformázva, vagy tégla, tök mindegy, ezt bepanirozom, miután megfagyott, szerencsére a fagyasztóban volt még pár darab, ma; ha ez kész lesz, tök vakarászást terveztem a pizzák és a sör, meg Nala társaságában, a tv előtt, amiben valami sport fog menni. Míg az ízesítéssel bíbelődtem, a feltétnek, elmentem felöltözni, csak egy atléta és rövidnadrág volt rajtam, még azon is elgondolkodtam, hogy masszőzt hivatok magamnak, annyira kikészült minden porcikám, rég volt már ilyen erős ellenfelem, és előtte is kitettem magamért. Valakik nagyon utálhatnak, ha így megszívatnak. A nappaliban ücsörögtem, a tv előtt, jó sajtos, paradicsom szószos hús alapú tésztát ettem, minden tocsogott, még egy nagyobb konyhai törölközőt is magamra terítettem a biztonság kedvéért. Gyanítom Nala is megdézsmálta azt amit épp ettem, így hol egy falatot ő, hol egyet én ettem.
- Ha nem próbálom meg, akkor most azon keseregnék, hogy miért nem próbáltam meg,miért nem sikerült?! – nyámmogtam két falat és egy reklám közben. – Viszont rengeteg mindent tudtam meg rólad. Nagyon ügyes cica vagy, még akkor is ha néha túl vakmerő vagy, olyankor a tarkómon is égnek áll a szőr. –  sóhajtottam. – Bárcsak… nem égetnéd el elevenen a masszőzt akiért úgy áhítozom.
Fel se tűnt, hogy az ajtó csapódik, majd villámgyorsan csörtet be valaki.
- Te átkozott, istenverte félisten! Te anyaszomorító, te vénember, te gazember, te rohadt mocskos gazember! Ott maradok! A földcsuszamlásról kapom a hírt, aztán rólad semmi?! csak az, hogy a nagy megmentő, az ember, az a Nemes jellem, eltűnt a földcsuszamlás közben?! Erre itt hereverézel, és tévézel, ahelyett, hogy az unokád felhívnád?! –  már álltam, és a mellkasomba böködő újat figyeltem, és feltartottam a kezem, valóban nem festettem a legszebb látványt, pizzaszószos volt a szakállam, és az orrom hegye is, és ha nem lett volna rajtam a lepedő, akkor az atlétám is.
- Héé, nyugodj meg! Caaamiiille? –  integettem az arca előtt, de elsöpörte a kezem, megpróbált megpofozni, de aztán a lendületből dühös mellbe taszítás lett, meg se kottyant.  – Élek és virulok, nem ez a baj, mármint nem az, hogy nem szóltam, tudom, hogy tudtad, hogy túléltem.  – megtöröltem úgy parasztosan a kézfejembe a szakállam, és ráemeltem kérdőn a tekintetemet. – Hm? Mondd csak el!  
- Az a szemét! Az a köcsög kis rohadék, az egyik bármixer lánnyal kefélt, míg téged kerestelek, telefonokon csüngtem, és ő fogta magát, és lefeküdt a mixer csajjal! Dobtam! – felhördültem és villantak a szemeim, tudtam, hogy a kis mocsadék nem érdemli meg az én kis Camillemat, mert ismertem a fajtáját. – Hol van most?! –  morogtam vészjóslón, abból a fazonból nem marad semmi, meg se éli a holnapot. Sőt, a ma éjjelt sem!
Camille ajkai lefelé görbültek, majd a karjaimba vetődött, jó ezt már tudom kezelni, az ipsét később ásom el, és ráhugyozok a sírjára is. Hogy dögölne meg, hogy rohadna meg!
- Sss, találsz jobbat kincsem! –  vigasztalón simogattam a hátát, és leültem vele a kanapéra, sokáig csak zokogott, azt hiszem a feszültség is távozott belőle.
- Vab…pibbád? – szipogott, mire elvigyorodtam, és az egyik szalvétát a kezébe nyomtam, mire hálásan pillantott rám. – Bizony ám, a specialitásom. Nala is odáig van érte. –  hátra simogattam az arcából a kusza tincseit. – De söröm is van, épp a Hornets játszik a Bulls ellen. –  fordultam a képernyő felé. Ezen az estén sokat beszélgettem Camilleal. Sok mindent megtudtam róla, hogy az apját nem ismerte soha, mintha afféle családi átoknak vélte volna, hogy a férfiak eltűnnek a női rokonai életéből. Itt vagyok én, csak sokat kellett rám várni.
A mamája, a lányom még él, még nem igazán volt pofám találkozni vele, de tudom, hogy a Deveroux klán tagja, van egy-két félvér ismerősöm, más lény akik a tagjai, velük is elég rég találkoztam. Minden esetre örülök, hogy viszonylagos biztonságban élik le az eddigi életüket.
Camille végül elaludt és felvittem a szobájába, Nalát pedig felnyaláboltam. Ugyanis, megkezdődik a kutatásom, róla. Még nem tudtam aludni, az elmult pár napban ugyanis kialudtam magam, amennyire csak tudtam; amennyire ismertem magam, azt is sejtettem, hogy a kutatások közben fogok elaludni.
-Úgy elátkozom azt a kis köcsögöt, hogy egy életre megfogja keserülni, hogy félre dugott! -  morgok az orrom alatt, miközben a könyvtárszobám felé tartok.

× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: What is that? Very Happy ♥️

©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Szept. 21 2017, 19:05




Demetri & Niita

Nem mondom, kalandos egy utunk volt s sok dolgot még most sem értek egészen, no de nem is az én dolgom ezt megtenni. Majd a gazdi gondolkozik rajta jól, én egyelőre örülök annak is, hogy megúsztam bundavesztés nélkül az esetet. Bár azt is meg kell mondanom, hogy azért kicsivel több hálálkodást vártam a kétlábúmtól, mert ha én nem lettem volna ott, már zaftos sült husi lenne belőle. Fáradtan huppanok le a popsimra, amíg ő körbenéz a melegben, pedánsan nyalogatom a bundámat, ami telement némi pernyével a forró és lázadó dolgok miatt. Nyújtózkodom, szusszanok, meg némi földet kaparok fifikásan a legyőzött kőpofa képébe. Tudod kivel szórakozzál te! A kétlábúm és én mondhatni tökéletes csapatot alkotunk, de ezt már akkor is észrevettem, amikor a nagy zöld izéből átverekedtünk magunkat a nagy szürke izébe. Mondjuk utóbbiban legalább nincsenek lábatlanok, megy ilyen ránk éhes dolgok. Azt hiszem, nem sikerült valami, mert érzem a gazdin, hogy olyan elkeseredett, mint én tonhal nélküli napokon. Fogalmam sincs mit várt ettől az egésztől, csak azt érzem rajta, hogy szörnyen csalódott. Mikor elfeküdt a földön a mintájába, sietve cicagoltam hozzá, fel a mellkasára, doromboltam, bújtam, nyalogattam izzadtságtól csatakos arcát.
~Haza akarok menni…~
Dünnyögöm egy ásítás kíséretében, mikor a kétlábúm elkezdi a varázsbigyózást, és láss csodát, teljesítette a kívánságomat. Örömködve mozgatom a farkincám végét, és dorombolok neki. De ő nem mozdul… aggódva purrogok, és nyalogatom az arcát, de annyira kimerülhetett, hogy még odébb hessegetni sincs ereje. Hiába noszogatom, ugrálok a hasán, nem érkezik tőle semmiféle válasz reakció. Nem tehetek mást, felfekszem a mellkasára, megnyalintom a porral és izzadtsággal kevert ajkait, s álomra hajtom a kis buksim. Nélküle úgyse csinálok semmit… Az idő legjavát átaludtam vele, de azért elérkezett az a pont, ahol hívott a kis ládikóm tartalma és kénytelen voltam magára hagyni a kétlábúm, amíg könnyítettem magamon. Mire visszatérek, már csak a rongyos ruháit látom ott ahol volt, szóval enyhe pánikkal a hangomban kezdek utána nyávogni, megnézem az asztal alatt, a kanapé alatt, a szőnyeget is felhúzom és a ruháiba is bemászok. Hol a gazdi?! Már kezdek teljesen kétségbeesni, a narancsszín kis fonalak már egyre kivehetőbbek a bundám körül, de aztán hegyesre csapom fel a füleimet, és meghallom a csap nyitódását. Felborzolt szőröm leengedem, odanyargalok és megnyugodva szusszanok, mikor meglátom a feszes ülőkéjét. Dorombolva purrogva kaparászom a zuhanykabin ajtaját, két lábról rugaszkodva hízelgek az ajtónak. Mikor végre kijön és felvesz, az arcához dörgölőzöm, s kellemes nyugalommal telepszem meg a mellkasán, pofimat a kulcscsontján pihentetve lebegek vele, miután kellemesen átgyúrta a puha tappancsaimat. Arra ébredtem, hogy fázik a mancsom, és tüszköltem is hármat hirtelen, ami miatt beleborultam teljesen a vízbe. Morogva és kapálózva mászok el a medence széléig, és addig nyávogok keservesen, amíg a gazdi fel nem kell, és meg nem törülget. Utána jó cicaként megyek utána, felszökkenek a konyhapultra és megszakértek mindent, amit csinál. Azt a dobozos kaját nem csípem, a fejemet rázom a szagára. Ellenben mindig a keze alatt vagyok, hol csenni próbálok, hol csak figyelemért és simiért puncsolok neki. Aztán persze amikor kész lesz, és olyan isteni finom illata van a dolognak, úgy minden második harapás az enyém belőle, de előfordult az is, hogy amíg ő harapott addig én a másik végét rágcsáltam. Teljesen boldog és nyugodt cica vagyok, még dorombolok is neki, miközben héderelek a mellkasán, aztán úgy megijedek, hogy legurulok róla, mialatt az a bosszantóan hangos poronty kiabálni kezd vele. Felugrom a karfára és a bundámat felborzolva, púposkodva, fújok felé. Te csak ne ütögesd..! Felé kapok és gyomorból jövő morgással igyekszem megfélemlíteni. Az a szerencséje, hogy a kétlábúm időben tudta lekezelni, de ettől függetlenül nehezen viselem, hogy ölelgeti… Nem is vagyok hajlandó a közelében lenni, ameddig az a kis hisztizsák ott van. Én addig a szekrény tetején nézek rájuk csúnyán. Nagyon csúnyán. Csak akkor merészkedem le, mikor a nőstény végre kidől én pedig leugrom az asztalra szomorkásan megenni azt a kevés maradékot, amit ez a bélpoklos dög hagyott. És nem, nem a kétlábúmról beszélek, hanem erről a másik vacakról. Mikor a gazdi ölbe vesz és visz fel, én még masszívan durcizok.
I really hate that b*tch. ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Szept. 28 2017, 13:11

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Végre normális kerékvágásba volt minden, azt hiszem beletörődtem, hogy a láncok maradnak, talán életem végéig, elvégre nem korlátoztak, a varázserőmet tudtam használni, és akkorára tudtam kihúzni  amilyen hosszúra csak akartam, tudtam. Tehát a mozgásban nem korlátozott, a póló felvétel külön művészet volt, de sikerült, tényleg varázs tárgy, mert egy hagyományos lánccal nem menne az öltözködés. Csak én hallottam, hogy néha megcsörrent, olykor láttam, hogy Nala is, de azt hiszem ennyi volt. Igen, kissé csalódtam. Talán… fel kellene keresnem Hephaisztoszt, titkon talán azért nem akartam, mert akkor nem az én tulajdonomban lenne a lánc, egész biztos, hogy visszakövetelné magának. Nem, félre értés ne essék, nem vagyok szentimentális vagy ilyesmi, csak… hátha szükségem lesz még erre valamiért.
Nem élvezhettem sokáig az édes semmit tevést, azt viszont igen, hogy a pizzám-fogyasztottam, és Nalával együtt csámcsogtunk rajta. Normális étel, kényelem és sport, mi sem lehetne ennél jobb, nem igaz? Csak annyi ,hogy egy zakkant, majd hatszáz  éves félisten vagyok, aki macskás vénember lett, és semmi nőt nem enged a maga közelébe, pedig jó volna végre kiereszteni a gőzt. Aztán Nalára pillantottam, és rájöttem, hogy miért nem  lehetséges, emiatt a birtokló kis lény miatt, aki tűzzel pusztítja el a ránk leselkedő veszélyt. Miért?!
Megráztam a fejem és a karomban cipeltem, miután volt olyan kegyes és visszamászott hozzám, egész végig éreztem a vesébe látó pillantását, míg az unokámmal beszélgettem.
- Ne légy rá mérges, egész életében csak átverték, van még mit tanulnia, különben is ő az unokám, semmi több. Mindkettőtöknek van helye a szívemben. Az állatokat meg egyébként is szeretem, sokkal őszintébbek vagytok mint az emberek. Bár ezzel a nőket elégető akcióddal kissé félelmetes vagy. – jegyzem meg tűnődve. – Az se lenne rossz, ha olyan korlátlan manával rendelkeznék mint az apám, idővel többet voltam képes raktározni magamban, de mégis gyorsabban merülök ki mint egy isten.- felhorkantottam- ez legyen a legnagyobb bajom, végül is, egy pillantással képesek ölni. – megráztam a fejem a képtelen gondolataim hatására. Benyitottam a könyvtár szobámba, és átkerültünk abba a megtágított dimenzióba,ahol megannyi könyv sorakozott. Két könyv is került elém, az egyik a naplóm, ott folytattam az írást a mostani eseményekig bezáróan. Órákig a könyv fölé görnyedve írtam, majd nyújtózkodva vakartam meg Nala fülét, volt itt egy kis kosárkája,az én edzős pólómmal, szerintem abban feküdt.
- Most pedig te következel kisasszony. – ceruzát fogtam, és rajzolni kezdtem, először az arcát, a füleit, a jobb majd bal oldalról, a füle közti távolsághoz húztam egy vonalat. Majd egy teljes alakos képet is készítettem róla, végül mind a négy tappancsát is lerajzoltam. Ezután a méreteket kezdtem leírni, itt már erősen babráltam, maceráltam, igazgattam, de közben magyaráztam.
- Ne mocorogj, olyan cica vagy, akivel még nem találkoztam, az elmúlt hónapokban rengeteg könyvemet lapoztam át, mind hiába, leakarok írni rólad mindent. A méreteidet, azt, hogy leginkább egy main coon-ra hasonlítasz, az ivarodat, és azt ,hogy mennyire birtokló vagy, mire vagy képes. Oda kerülsz a varázslatos állatok című könyvembe. Ne aggódj, csak én fogok tudni erről, nem mintha rohannék megosztani bárkivel is ekkora kincset, aki a kezeim közé sétált a dzsungelben. Csak egy kicsit bírd ki még, és ha ez megvolt, sütök még ki pizzát. – ezután megadtam a fejezet címét is.
 „Nala a fekete macska”

Macska típusú varázslatos lény

Megjegyzés: Varázserővel bíró
Származása: Ismeretlen, Macska osztályba tartozik, ragadozó
Jellemzői : Határozottan úgy viselkedik mint egy main coon, egy gazdás , mást nem is tűr meg maga mellett, enyhén kutyás beütéssel, hiszen szeret játszani és visszahozni dolgokat. (Bár ez az edző pólós elvivős , eldugós eset inkább arról tanúskodik, hogy az én illatomért van oda) Birtokló, más nők községét el sem tudja viselni, sőt egyenesen féltékeny azt hiszem, mert kettő cicababát el is égetett. Meglehetősen hatalmas tüzet gerjesztett. Szereti a vizet, és imád fürdeni. Olykor már-már emberi tulajdonságokat is vélek észrevenni rajta.Előszeretettel nyalogatja a szám szélét.
Képességei:
Tűz gerjesztés – ha ideges vagy féltékeny , általában akkor gerjeszti
Teleportálás: Kis tárgyakat képes teleportálni – mana köves zsákomat leteleportálta egy igen erősen védett területre (Hephaisztosz vermébe)
Erő megosztás: Eddig két alkalommal osztoztam az erején, az én manám kékes árnyalatú, az övé amolyan narancsos, vöröses, először egy falu megmentése közben vettem észre, hogy keveredik az erőnk, akkor sokáig magához sem tért. // Földrengés az Olimposz kérnyékén//
Máskor pedig egy teleportálásom alkalmával történt meg ez a megosztás.

A könyv felett ültem és a lapokat néztem, gondos, olvasható betűkkel körmöltem le az észrevételeimet, a homlokomat ráncoltam, most már elfáradtam. Nem érdekelt, hogy odakint milyen napszak van, azt hiszem eszünk és aludni fogok.
- Szerinted valamit kihagytam? – pillantottam kérdőn Nalára, úgy ült ott, esküszöm, mint aki tényleg olvassa amit írok.  Megvakarásztam az állát és a mutató ujjammal megnyomtam a kis nóziját.





× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: So sorry little Purrincess, but i' really love you!

©️
[/quote]
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Nov. 09 2017, 11:45




Demetri & Niita

Nem szeretem a tényt, hogy más nőstények is hozzászólnak. Még akkor sem, ha valamiféle rokon vagy mi a szösz. Akkor is nőstény. És belemászott az ölébe! Csak egyszer ne figyeljen a gazdi… csak egyszer… úgy megharapdálom, hogy cikkcakkban fog utána közlekedni. Pofátlan népség. Miért nem lehet tiszteletben tartani, ami az enyém?! Bosszantóak, nem is mentem közelebb hozzájuk, amíg az a liba ott legyeskedett. Én csak a szekrény tetejéről méregettem lesújtó pillantásokkal a kétlábúmat. Csalárd népség… A szavaira csak prüszkölök, és az engem hol érdekel? Nyilván azért, mert hagyja magát, vagy mert buta. Attól még nem sajátíthat ki. Ő tud magának pizzát sütni, én nem. Várj, mi? Nem is igaz! Cuki vagyok! Cuki plüssös csoda!
~Nem is…~
Morranok fel, s hagyom, hogy magával cipeljen és simogasson, miközben a dohos szagú könyvterembe megyünk. Én egyből szökkenek is a kosárkámba s válogatott módon, összevissza és keresztbe-kasul alvást mímelek benne. Kitekert formációim száma szinte végtelen. Ezzel így egészen ki voltam békülve, mint napi semmittevés, de egy ponton a kétlábúm kiemelt a kosárkámból, és elkezdte birizgálni a füleimet. Amit én ennek hatására ide-oda mozgatni kezdtem. Ásítottam egy hatalmasat, kis tűhegyes fogaim villogtatva a vakvilágba, aztán megráztam fekete bundám és kótyagosan pislogtam a gazdira. Nyamitakarsztőlem. Először csak kukán figyelem, ahol tapogat, emelget, meg ide-oda mozgat, de amikor felismerem, hogy a rajz rólam készül, úgy elkezdtek pózolni, like a lady. Olyan bájos pofikat villantok, hogy ha nem olvad el tőle, akkor nem is szeret. Akkor pedig rosszban leszünk, szóval nem ajánlom. A rajzolással kész lett, szóval az álla alá dorombolom, dörgölőzöm magam, s a mellkasa előtt leülve figyelem a papírt, meg azt amit írt. szépen balról jobbra haladva olvasom  a sorokat, aztán mire megkérdez, addig el is olvasom az egészet egybe. mégegyszer. Igen gazdi, van problémám. Nyávogva igyekszem a tudtára adni, toporzékolok a papír teteje körül, miközben igyekszem elmagyarázni, hogy egy fontos dolgot hagyott ki. Na, nézd, nézd már, ide írd! Ide ni! Jajj már, ne legyél kuka! Itt ni! Ahh… add már ide… Nyávogok és nyávogok toporzékolva, de a kétlábúm nem csinálja amit mondok, szóval kénytelen vagyok megsértődni. Leülök a papírra és lehajtott fejjel fixírozom azt alattam, mancsom pedig a megjegyzés szón tapicskol. Addig addig vizslatom, mígnem a toll megemelkedik, és odaröppen felém… és azt írja amit szeretnék!

Megjegyzés: Varázserővel bíró, a legszebb a világon

Szép, kacskaringós, vékony tollvonásokkal íródott szavak ezek, kicsit meg is lep, hogy hirtelen miért ír a gazdi ennyire másképp, de talán megérezte, hogy ez fontos információ, és direkt írta úgy, hogy feltűnő legyen távolról is. Okos gazdi… megtartalak. Elégedetten vetem hátra a fejem és dorombolok. Odamegyek hozzá, törleszkedve hízelgem neki, majd rávezetem, hogy menjünk fürdeni. Elfáradtam az egész napos duzzogásban. Szóval vele vagy nélküle, de megmártózom a vízben, aztán pedig a törölközőbe mászva hempergek, végül a nagy ágyának egyik felén begömbölyödöm a párnára. Holnap azt hiszem mozgás nap van, és ezzel a tudattal alszom is el… majd fészkelődve szétterpeszkedem a térfelemen. Holnap is ehetnénk olyan lapos husis valamit…

A fényes korong az égen felkelt, és kegyetlenül süti a szemem. Morogva kelek fel és nyújtózkodom egyet némi ásítás kíséretében. A kétlábúm még mellettem van, szóval felugrom a mellkasára, elfekszem és a pofimat dörgölöm az övéhez, aztán összevissza nyalogatom az arcát, hogy keljen fel.
- Meow! Prrr…prrr…
Aztán megyünk is enni, én pedig boldog cicaként cicagolok mellette. Amíg ő elkészül a mai rutinhoz, én a kanapén tisztogatom a bundámat a tollaktól, amik a párnámból másztak rám. Egy ideig vele vagyok, nézem, ahogy nehéznek tűnő dolgokat emelget, s ahogy a helyes kis fakockák köszönnek nekem minden egyes mozdulat végén. Sziasztoook! Ha nem mozognátok annyit, kapnátok nyalintást is. Úúú madár! Le akarom vadászni…. Elkezdek sunyulni és osonni, a kerítés tetején környékezem meg az utcafront mellett álló fa egyik ágán tollaskodó mitugrászt. Fogok neki nasit!
It will be hurt you Sad  ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Jan. 11 2018, 17:39



Sit back, relax and let's regain our memories
Kérve kértem a nagybátyám, hogy inkább valaki mást küldjön a piszkos munka elvégzéséért, de a válasza kitartóan az volt, hogy ez az én hatásköröm. Amikor van a Tanács kezében egy élesített fegyver, aki immáron nem túl büszkén, de azért viseli isteni rangját, csak mert nemes apja felkotródott anyukával hencseregni; akkor a Tanács használni is fogja a kis fegyverét. Az Őrző nem egy tökéletesen egzakt és hibátlanul körülírt valami, de én azt a házit kaptam, hogy keressem meg Bastetet. Úgyhogy pontosan azt is csinálom. Követtem a nyomokat és még nem vagyok perfekt teleportálásból, akkor gebedjek meg ha Verinát azzal fogom abajgatni, hogy amúgy lehet meg kéne tanítani azt is nekem rendesen. Nem, Éogan nagyfiú, megoldja.
A nyomkövetésben egyszer csak megtorpanok és láthatatlanul állok meg az utcán. Undorodva pillantok a nap felé egy kósza pillanat erejéig, majd összeszedem magam. Nemes biztos tudja mit csinál, de nem hagyhatna diszkrétebb energialenyomatokat? Ne keringőzz a gondolataiddal, Éogan, csak macskát rabolni készülsz... A macskát, aki amúgy Bastet és Kratosz éppen csak nem borított valamit valakire amikor nem jelent meg a legutóbbi teljes Tanácsülésen. Mert ugyebár igen fontos gyűlés lett volna, ahol mindenkinek jelenése volt, aki számít kicsit is. Mert Káosz ott van az unokaöcsémben és durva sok dolgom volt már így is miatta. Nem engedhetünk meg magunknak olyat, hogy egy valaki eltűnjön.
Még mindig síri csöndben és nagyon láthatatlanul teleportálok a kerítéshez, hogy nyújtózkodva, - avagy balfaszkodva - a kezem láthatóvá váljon amikor megfogom a cicust és lendületből teleportálok is vele tovább.

A kijelölt biztonsági pont Skóciában, valahol Assynt környékén

Minden erőmre szükségem van, hogy szépen ügyesen vitelezzem ki ezt az egészet, úgy hogy úgy határozok, hogy fejjel megyek a falnak, hadd legyek méltó a Tartarosz földi megfelelője címre. Átlépem Bastettel a kezemben a szinte képzeletbeli határt a lélektér és miénk között.
- Sajnálom, hogy csak így elraboltam. - kezdem el a mondókámat, elvileg értenie kell, nem szavakkal, lélek-hullámhosszokkal beszélünk itt. - A nevem Éogan, Tartarosz és Panakeia fia vagyok. Kegyed emlékszik a nevére? - teszem le óvatosan, ha eddig nem karmolt még bolondra. Mint mondtam Panakeia fia is vagyok, gyógyulok mint akinek kötelező.

POTUS
Vissza az elejére Go down

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Pént. Jan. 12 2018, 01:46

Evan & Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Csak…hagyjanak aludni, ez jár az eszembe, olyan…jó volt. Annyira valóságos, hogy szinte a macska súlyát érzem végig simulni a testemen, az ő súlya oszlik el rajtam, és csak a haja lehet ennyire puha. Kicsit apróbb mint én, pont elfér a mellkasomon, és befér a nyakam alá, a kezei pedig végig tapicskolnak az oldalamon, miközben formás csípőjével ráhelyezkedik a derekamra, s épp csak annyira csusszan lejjebb, hogy az őrületbe kergessen.
Álmaimban épp bősz csókcsatát vívok a fekete hajú démonnal, a szemei aranysárgák, és  akkor ocsúdok, amikor a puha nyelv helyett érdes az, ami az ajkamat ostromolja.
- Miv…Nala?! –  krákogva söpröm le magamról. Tudom, hogy meg fog sértődni, de azért az én szeretetemnek is van határa, örömmel takarítom ki a cipőmet ezután, ha sértődéséből fakadón betalálna valamelyikbe a dolgával. Kikelek, és megfürdök, reggeli és más hasonló rutin dolgok után, a reggeli természetesen közös, ha akarnám se tudnám nem hagyni neki, hogy a karjaim közé ülve, abból a falatból harapjon le, amelyikből én már leharaptam egyet. Pólót csak azért nem veszek fel, mert imádom ahogy a szőre a bőrömhöz ér, olyan selymes. Kimegyünk, tudom, hogy kiengeszteltem a közös reggelivel, s bár tudom, hogy az unokám ott alszik fent, nem zavartatom magam, egyébként is csöndes vagyok. A reggeli után még várok másfél órát, kettőt, hogy ülepedjen a kaja, és csak utána állok neki edzeni. Jót tesz, ellazít, a korábbi borzalmak után szükségem van egy kis pihenésre, ez pedig pont jó feladat lesz. Az egyik felülésnél megállok, és mosolyogva figyelem, ahogy elindul vadászni. Imádom nézni, ahogy cserkészni kezd, aztán elkapja az áldozatot. Tanúja voltam  egy-két vadászatának, sikeresnek és sikertelennek is, vagy olyannak tűnőnek, mert utána mindig olyan fensőbb rendűen ült tovább, mintha direkt így akarta volna intézni. Imádom a természetét, még akkor is, ha baromira féltékeny.
- Na…Na…Nala! –  dadogok, majd elordítom magam, és már rohanok is a kerítés felé, de sehol senki, hűlt helye mindennek, egyedül a mágiát érzem, a varázslatot, marja az orromat. De az a rohadt kéz!
Megtalállak, megdöglesz, te rohadt macska tolvaj! Felszívom magam, és visszasietek a házba, az összes kamerafelvételt átfésülöm, de sehol semmi, csak egy hirtelen megjelenő kéz, ezzel nem sokra megyek. Adjak ki kőrözést, egy szál kézre. Ki a francnak kellhet az én macskám! Egyértelmű, hogy valami hasonszőrűnek, aki látta már nálam, vagy hallotta, hogy nálam van, de azért be kell játszani a médiát is, igen, a média nagy szó, szóval ott is keresni fogom, és ki is plakátolom a környéket. Egyértelmű hogy a rendőrséget nem hívhatom ilyennel. Hiába a csinos kis nyakörve, ha én hülye nem tettem bele nyomkövetőt, gondolta volna a franc, hogy valakinek egy házi, jó egy full extrás házimacskára fájhat a foga! Rohadt dühös vagyok, kék szemeim, a mana áramlásomhoz hasonlatos, kék szikrákban pattognak, és kicsit az ujjbegyeim végén is, az összeszorított öklömön is tovább pattognak ezek a szikrák.
~Halál fia vagy! ~

× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: No! I Hate You! Give me back ,my epic Cat!

©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Pént. Jan. 12 2018, 11:23




Catnapped

Egészen kellemes kis napunk van ma s bár a kétlábúm reggel alaposan megsértett, azért az a meghitt közös reggeli kicsit feledtette velem a gorombaságát. Biztos csak… még félig aludt. Igen, ez lehet a baj. No mindegy, koncentráljunk az előttünk álló időre, amit azzal töltök el, hogy a fakockákat nézegetem. Nem tudom miért, de valami fura okból kifolyólag megnyugtat a látvány. Persze egészen addig, amíg ki nem szúrom a tollast a kerítés túl végén, nem is vagyok rest lapos kúszásban odacicagolni. Pár méterre tőle lehasalok, pici helyben totyogással keresem a megfelelő szöget és irányt, farkincám vége koncentrálva tekereg, miközben le sem veszem a szemem a zsákmányról. Ez most meglesz, ez most tutira meglesz! Már éppen az ugráshoz készülődnék, amikor valamit észrevesz a tollas… és felröppen. Értetlen nézek utána, alig vettem levegőt! Elkámpicsorodva pillantok a kétlábúm felé, mintegy kérdő pofával, hogy ez most mi volt.
- Mj…?
Felnyávogni sincs időm, valami a bundámon keresztül elmarta az irhámat, kitágult pupilláim a fakockáim tulaját látják utoljára. Szerencsémre nem találta el a grabancomat, így kellően tekergek a kezében, magas vernyákolással rugdalom a lábát és kis tűhegyes fogaimmal harapom a kezét ahol csak érem. Mindezt persze magas frekvenciájú ijedt-dühös-félős hanghatású nyávogással spékelem. Néha olyan hosszan kitartom, mintha macska áriát énekelnék.
- Hisssszzz, grrrrrr.
Fújok és morgok, de úgy igazán gyomorból jövően, miközben próbálok szabadulni. Minek kell bárkinek is lopni egy macskát? A társaim mindenhol megtalálhatók a világban és sokuknak nincs kétlábúja. Miért azt kell elvinni, akinek épp van? Azt, hogy hol vagyok, nem tudom megnyávogni, mikor végre sikerül és földre kerülök, egyből fordulok vele szemben, farkam magam alá húzva, bundám felborzolva tolatok hátra hangosan morogva. Egy pillanatra sem veszem le róla a szemem. Hogy merészeli… hogy merészeli! Harag éled a bajszos lelkemben, körülöttem narancsos lángnyelvek és csóvák hajladoznak fenyegetően. Én pedig az összes fogamat mutatva fújok rá. Még úgyis, hogy hallok egy hangot, de bárhogy járatom a tekintetem, nem tudom kitől jön. A tolvaj szája nem mozog. Nem értem… Mi folyik itt? Mialatt a hangot keresem, meglátom a tűzszerű dolgot magam körül, ijedve nyekkenek fel, és helyből magasugrással pattanok fel, a levegőben fordulva egyet ugrom ki onnan, és értetlen nézem, ahogy szinte azonnal elpárolog. Nem értem. A csípős meleg nem szokott csak úgy… eltűnni. Aztán észbe kapok, hogy épp az elrablóm felé araszolok, szóval felpattanva fordulok felé és fújva tolatok a másik irányba.
Is that hell?  ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Vas. Jan. 28 2018, 12:42



Sit back, relax and let's regain our memories
Ah, a lélektér varázsa. Sosem tudhatod igazán, hogy most rémálom, álom vagy valóság bármi is itt. Ébren vagy? Vagy ez a lilán világító lélekvesztő csak egy illúzió, hogy megzakkanj.
A homlokomra téve a kezem sóhajtok egyet, ahogy fel is épülök a macskakarmolásokból. Egy istennő, akinek úgy kipucolták az agyát,
hogy a saját ereje is megrettenti. Azt hiszem Loki mehet a levesbe ezért. Leguggolok, ahogy ijedtében először felém araszol, aztán meggondolja magát és tovább utál engem. Kicsit összpontosítok.
Kicsit? Nem kicsit. Mert amíg ő olyan elfoglalt azzal, hogy apám karjaiba kívánjon engem, addig én találok egy apró fonalat; egy emlékfoszlány csupán. De ősinek tűnik. Valaminek, ami az övé. Síri csöndben odateleportálok, mint egy lepedőutánzat és megfogom úgy a fonalat, hogy ő is láthassa.
- Kérem, ne haragudjon rám, Bastet, én csak segíteni szeretnék...
- dünnyögi a lelkem az övé felé, majd visszacsatolom az emléket.
Hogy mi állhat benne... Egy hölgy dolgaiban nem kutakodunk.

POTUS
Vissza az elejére Go down
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Szomb. Feb. 17 2018, 21:15




Catnapped

Félek... nagyon, de nagyon félek. De nem attól, hogy bántani fog, hanem hogy sose jutok vissza a kétlábúmhoz. Nem tudnám megfogalmazni, mi ez az érzés, de fel tudna emészteni, ha éppen nem az elrablómmal foglalkoznék. Hogyan fogok visszamenni hozzá? Egyáltalán hogyan jöttünk ide? Ne ne érj hozzám, menj innen! Fújok és borzolom a szőrömet, de valahogy... nem hatja meg. Pedig ez általában működni szokott. Most mi lehet a baj? És miért hív ilyen furán, az én nevem Na...

Sós levegőt sodor felém a szél, a nap nemsokára a tenger feneke alá bukik, mialatt én egy széles asztal mögül ülve papírokat rendezgetek. Furcsa érzést ezt mondani... hiszen amennyit látok magamból... eltűnt a bundám, nincs mancsom, nincsen selymes kis tappancsom. Egy...kétlábú vagyok. Egy nem akármilyen kétlábú.
- Mimi.
Lágy, dallamos hangot hallok s valamiért azt gondolom, hogy ez az enyém. Hogy ez a hang hozzám tartozik. Pedig nem is nyávogás. Mégis... tudom, hogy ez a fura látomás, ez a... valami, ez az enyém. Hangomra nemsokára egy alacsony teremtés teleportál a szobába. Hófehér haja van, nagy kék szemei, és fehér tógaszerű leplet visel. Hajában kétoldalt csengők vannak felfűzve, átható pillantásával engem figyel, miközben mezítelen lábait dörgöli egymáshoz.
- Ma nem térek vissza Per-Bastetbe. Egy ideig itt kell maradnom elrendezni a dolgokat. Addig rád bízom a szentély gondozását.
Bólint a kis teremtés, talán ha 150 centi megvan, sokat mondok. De érzem, tudom, hogy végtelenül lojális felém az a macska... merthogy az. Egy elvarázsolt kiscica, aki csak a jelenlétemben tudja felvenni ezt a félemberi formát.
- Ahogy kívánod, Bastet úrnőm...
Mélyen meghajol, pedig már számtalanszor kértem, hogy ne tegye. Ahogyan azt is, hogy hordja a szandálját, de valahogy természetellenesnek érezheti. Mégsem indul el, pedig az utasítás már elhangzott. Csak áll ott egy helyben és engem néz. Nem tehetek mást... felkelek az íróasztal mellől és odasétálok hozzá, hogy a karjaimba vegyem. Bújik, dorombol, hiányzom neki... Lomhán cirógatom a kis kócos buksiját, mialatt a szemem sarkából látom a saját alakom. Először tagadom a tényt, először menekülnék, de minél tovább nézem ezt a nőt... annál inkább ismerősebb. Aztán... beszúr valami a mellkasomba, kétrét görnyedek a fájdalomtól. A felismerés... arcon csapott. Nem az vagyok, aminek hittem magam... több tucat esztendeje. Istennő vagyok..

Az emlék visszacsatolásakor lemerevedtem, tágra nyílt pupillákkal ülök a fenekemen és meredek előre, aztán ahogy kezd összeállni a kép,m helyére kerülnek az értelmezhetetlennek tartott elemek... úgy sötétül el a cicamosolyom... Felordítok dühömben, de ez már inkább emberi, mintsem macskás. Fújtatok és morgok, az a kígyó... az az álnok dög! Megkeserülni... de még mennyire hogy meg... Felpillantok a fiúra, s végre felismerem őt.
- Őrző... Mégis meddig...?
Járatta velem a bolondját az a tetű... Narancssárga nyalábok lepik el a testem, s mire elül a mágikus vihar, immáron emberi alakban állok előtte, fekete ruhában, derekán aranyozott övvel, arcomon sötét villanásokkal. Barna hajam hátra doom a vállam felett, s egyik kezemet csípőmre teszem.
- Köszönöm... a munkádat elvégezted, most elmehetsz.
Biccentek felé, majd egy sziklányi gombóccal a szívemben hazateleportálok Per-Bastetbe... a kicsikéim... ó istenem adja az ég, hogy ne legyen semmi bajuk... Mimi!
Is that hell?  ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Vas. Ápr. 01 2018, 16:03



Sit back, relax and let's regain our memories
A munka része, de meglehetősen ijesztő is, amikor vlakinek az emlékeit vissza kell önmagába csatolnom, hogy újra önmaga lehessen. Hazudni szeretnék. Szeretném magammal is elhitetni, hogy nem csap meg az emlék szele, amikor újra integrálódik. Egyetlen apró kis malőr is képes egy lelket teljesen eltorzítani és kitéríteni saját normális sodrásából. Van erre őrzői terminológia is, mert a gyökér elődeim - lásd Concelhaut - hobbit űztek abból, hogy elcsatolják az esszencia egyik felét a másiktól, gyakorlatilag használhatatlanná téve félisteneket is. De Bastet nem egy holmi félvér, könyörgöm. De az elválasztáson nincs aláírás és ha nem tanult Loki animanciát... akkor babáim, büdös nagy bajban vagyunk.

Éles, mély szusszanással nézem végig azt, ahogy megfagy a teste a lélektér képzeletbeli kövén és belemerevedik az emlékek sodrásába. Amikor felordít, az arcomra akaratlanul is kiül az együttérzés. Kihúzom magam ösztönösen, ahogy rám pillant és halványan, de életerőtlenül elmosolyodom, amikor felismer.
- Messze túl sokáig, Úrnőm. Az isteni erejének a nagy része le volt választva, így rémesen sokáig tartott Kegyedre lelnem, elnézést. - hajolok meg előtte.
Csodálattal nézem, ahogy visszatér az emberi és istennői alakjába. Most már érzem őt teljesen és világosan, mint a nap. Ez az a Bastet, akit én kerestem.
- Köszönöm, Úrnőm. Vigyázzon magára. Ha kellek, az elérhetőségeim változatlanok. - biccentek én is, majd teleportálok tovább a rám osztott feladataim további elvégzésére.
Ma visszaszereztük Bastetet. Ez egy jó nap.

POTUS
Vissza az elejére Go down

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Május 03 2018, 00:31

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Hetekig kerestem Nalát, még a facebookra és instára is kitettem róla képeket, hogy aki megtalálja annak busás jutalom a jussa. De tudtam, hogy ellopták tőlem. Reménykedtem, hogy visszaadják, de… hiába kínáltam a sok pénzt, csak próbálkozók jelentkeztek, egyik main coon sem az én Nalám volt. Végül úgy döntöttem, hogy útra kerekedek. Megfulladtam, szó szerint. A fene se érti, hogy miért de ha nőzni próbáltam egy valag macska jelent meg a közelemben és üldözték el a nőket. Elegem volt! Az eszemet se tudom már, hogy mikor voltam utoljára bárkivel is, de ez legyen a legkisebb problémám, felfogtam, hogy Nala keresésével sehova se jutok, így összepakoltam, és előbb haza mentem Svédországba, beletörődtem, hogy az atyámmal való találkozás se sikerült túl jól, ő levágta volna a csuklóimat tőből, de azok használhatatlanok lettek volna ha ezt megteszik. Ezért ez az opció nem volt megfelelő. Ezzel fogok együtt élni, és kész. A Héphaisztosz barlangjában tett látogatás se sikerült túl jól. Idővel talán lesz megoldás a problémámra, de nem most. Így úgy döntöttem, hogy újra világjáró leszek, segítettem a családokon, segítettem anyákon, akinek nehéz volt a szülés, ez elmaradottabb országokban nagy segítség volt, így az anya és a gyermek is életben maradt, családoknál hagytam áldó köveket. Olykor, Afrikában különös módon az oroszlánok, de leginkább a gepárdok voltak akik az utamat keresztezték, vagy épp a leopárdok.  Talán meghalt Nala és a lelke beleköltözött a macskákba? Azokon a szemeken keresztül figyelt? Nem tudom. Fél év telt el talán, nem számoltam. Beletemetkeztem a munkába, a családok megsegítésébe, amikor elegem lett egy fejlettebb indiai ország környékén járva abból,hogy folyvást macskákba botlok, így úgy döntöttem, hogy az egyik lakatlan szigetemre megyek. A teleportálást használtam, így kötöttem ki egy homokos tengerparton, egy kis korallzátony volt a tenger közepén valahol, mindent megőrzött az időmágia nekem olyannak amilyennek hagytam, nemrég kicsit felújítottam, így modernizáltam is. Sehol egy macska ájvé! Nem volt velük bajom, de egyik se Nala volt és ez bosszantott, nem akartam még macskát, túl friss volt az , hogy elvesztettem. Azért a technika elért ide is, így ha akart, el tudott érni az unokám is. A hosszú élet átka, hogy meghalnak a szeretteim. Miért gondoltam azt, hogy az a macska legalább velem maradna. A szigetet egyébként hidroplánnal, vagy yachttal lehetett volna megközelíteni, ha a ráérősebb utat választottam volna, de én nem akartam ennél is nagyobb figyelmet magamnak.
Egyszer mentem be egy a szigethez közelebbi városba, akkor egy hófehér cicát láttam, masnival a nyakában, hatalmas dús farkincával, miután megpillantottam, egész végig olyan érzésem volt, mintha követnének, de nem hittem, hogy a macska lett volna az, aki követett volna. Egyszer megálltam, és próbáltam volna megsimogatni. Volt a hűtőtáskámban néhány ráklapocska, abból megpróbáltam eggyel megkínálni, de a kezemből nem akarta elfogadni, így leraktam a földre, és aztán mentem tovább a dolgomra. Nem sejtettem, de végig követett a teleportálási pontomhoz, ahogy azt se hogy tartozhat valakihez. Miért érzem úgy ,hogy kitéptek belőlem egy darabot? Mintha a másik felem hiányozna, ahogy azt néhány ember mondta, ha megtalálta a szerelmét, de én? Egy macskába, ugyan! Beteg vagyok és kész. Egész biztos. A szükséges ételek után vissza teleportáltam a szigetemre, sütögettem, napközben, úsztam a tengerbe, esténként pedig gitáron, vagy zongorán játszottam. Sokféle eszközön megtanultam zenélni, de a gitárt mindig is jobban szerettem.
× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: Ide menekültem

©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Május 24 2018, 12:53




Catnapped

Borzasztó volt a felismerés, hogy mindvégig a sötétben tapogatóztam, hogy megfosztottak önnön erőmtől és emlékeimtől de talán még rosszabb volt az az állapot, amiben találtam az otthonom. Elburjánzott, leromosodott az épület, Per-Bastet csak árnyéka volt annak a csillogó kegyhelynek, ami volt annak idején. Szolgálóim kővé dermedtek ez idő alatt, úrnőjük nélkül megszűnt számukra a létezés célja. Sikoltani volna kedvem, de ehelyett kezeimet a számra szorítva, némán hullatom a könnyeimet. Kicsikéim! Édes drága kiscicáim! Mit tettem... mit tett az az álnok! Lábaim egészen az előcsarnokig vittek, de ott összerogytam, mikor megláttam Mimi összegömbölyödött testét. Zokogva emeltem őt magamhoz, dédelgettem, ringattam, csak tehetek valamit! Valamit... erőm feltámadt poraiból, narancsos lángja betemette az egész helyet s megolvasztotta a szobrokat. Arra eszméltem, hogy hirtelen megannyi nyávogás vesz körbe. Az én kis Mimim érdes nyelve pedig lenyalta a könnyeimet...

Hónapok teltek el, de több emberöltőnyi évet hagytam ki a kötelezettségeimből, rengeteg mindent be kell pótolnom. Az otthonom immáron újra a régi, a szolgáim dalolva és táncolva szedték rendbe a mágiámmal megtámogatott épületeket. Most már itt vagyok, most már rendben lesz. Az erőm tartja őket létezésben. A Tanácshoz is el kellett mennem, beszámolni mindarról, ami történt s kérvényezni, hogy a tettes igenis lakoljon meg a bűneiért. Meg fog, ó de még mennyire, hogy meg fog. Rengeteg dolgom volt, s még mindig rengeteg is van. Nem mehetek vissza. Már nem... nem az vagyok, akinek hitt. Az én szeretetem más, mint az övé. Értelmetlen... annyira értelmetlen. Mégis... egy fekete sállal rejtem el a nyakamon pihenő pántot a bilétával. Hozzá akarok tartozni, még akkor is ha nem tehetem. Ezekről a dolgokról csak magányomban szoktam gondolkozni, s éppen ezért, sosem hagytam, hogy egyedül legyek. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, nem foglalkozni az érzéseimmel, de mikor Mimi úgy érkezett haza, hogy a bundáján volt az illata...
- Mimi! Hol voltál?
Emelem fel a hangom, mire szegény összerezzenve lógatja le a fejét.
- Figyeltem a félistent. Mert... aggódtál érte, nem, Úrnőm?
Felpillantott rám félszegen, hatalmasra nyílt szemeivel pedig a lelkem legmélyéig bámult. Nagy szusszantás, ennyire telt tőlem. Mimi mindig megteszi, amit én nem merek, vagy nem akarok.
- És... jól van?
Bököm ki nagy nehezen a kérdést, miközben a sálamat gyűrögetem oldalra pillantva. Csacsi kicsi macska... mindig ilyen helyzetbe hozza a gazdáját.
- Nem tudom. Meg kellene őt látogatnia. Mindezt halál komolyan közli velem, s bármennyire is tiltakoztam az egész ötlet ellen, most mégis itt vagyok. Újfent bundát növesztettem és gondosan elrejtettem az erőmet. Egy villanás alatt a szigeten vagyok s az első dolog, érzés, ami megcsap az a magány. Gyomrom gombócba rándul, ahogy lépkedek az épület felé. A medence mellett találok egy levetett pólót... s nem tehetek róla, de purrogva dörgöltem bele a fejem egy picit. Egy egészen picit. Ez annyira fog fájni... de nem tehetek mást. Figyelem, ahogy a lemenő nap fénye narancsosan nyaldossa az ég alját. Sietnem kell, éjjel szoktam meglátogatni a híveimet álmukban. Követem az illatát, a sóhajait, halk lélegzetvételét s így pillantom meg őt odabent a kanapén zenélgetve. egy ideig csak figyelem őt, egyik mancsomat az üvegre fektetem s csak nézem. Olyan szomorú... biztosan összeveszett az unokájával. Ahh igen... emlékszem... milyen féltékeny voltam rá! Vagyis... mindenkire, aki nő volt.
- Meow...?
Halkan nyávogok, nem vagyok benne biztos, hogy jól cselekszem, így talán nem is fog észrevenni. Felágaskodok az ablaküvegen s nyújtózkodva kapargatom azt. Az is lehet, hogy megdobál... vagy kiabálni fog velem. Talán úgy.. könnyebb lenne. Könnyebb lenne az elválás ha gyűlölném. Könnyebb lenne... nem szeretni.
I'm so sorry...  ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Csüt. Május 24 2018, 17:14

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
A mai napom sem telt másképp, mint az eddigiek. Úsztam a tengerben és fogtam magamnak reggelit, ebédet és vacsorát. Bár sokat voltam távol a civilizációtól, mégis újra vágytam a magányra. Talán vissza kellene mennem Braziliába arra a helyre, ahol minden elkezdődött, tudtam, hogy ott még a madár sem járt, nem hogy emberek. Nosztalgiázni szerettem volna? Lehet.
Időnként video cseteltem az unokámmal, megvagyok, még élek, és az üzlettel kapcsolatban is kapott tőlem némi tanácsot, az ügyeit is átküldte emailen, örültem neki ,hogy bízott bennem, annak ellenére, hogy nemrég jelentem meg az életében újra.
A jelennel kellene foglalkoznom, a családommal, vele. Nem kesereghetek ennyit egy macskán. Fürödtem a medence melletti zuhany alatt, amikor visszaérkeztem, tiszta nadrágot vettem fel, de egyébként minden mást elhajigáltam itt ott, a bőröm meleg nap és kókusz illatot árasztott, itt bronzbarnábbra sültem, kicsit hosszabb lett a hajam, de a szakállamat egyébként mindig rendben tartottam, nem hagytam elburjánzani, ez a hossz tökéletes volt.
A vajas limes sült halam után fogat mostam, majd svéd sört kortyolgattam , miközben a bundokat nyúztam a gitáron, és egy kottába kezdtem el felvésni a készülő dallamot.
Rólam szólt arról, hogy mennyire magányos voltam, ott a dzsungelben, aztán arról,hogy mennyire jóléreztem magam, akkor amikor megjelent Nala, és onnantól kezdve könnyebb volt. Még csak az elején tartottam. Lehunytam a szemem és végül csak ösztönösen kezdtem játszani. Szöveg még nem volt hozzá, de a dallam megvolt, egyszer- kétszer visszatértem azokhoz a dallamokhoz, amelyek nem voltak tiszták, de egyébként jónak ítéltem a játékomat.
Megrázom a fejem, először azt hiszem, hogy csak képzelem, amit hallottam, hiszen rólunk játszom, könnyen lehet nem?
Halványan elmosolyodok, és játszom tovább, amikor a szünet közben meghallom a kaparászást, pont amikor belekortyolok a sörömbe, még hideg, hála az asztalra helyezett hűtő rúnás sör alátétnek. Egy svéd isten gyermekének, aki ért a rúnákhoz, alap követelmény a sört hűtve tárolni!
Felkeltem és felvont szemöldökkel feszült tartással indultam meg a zaj irányába, itt egyedül vagyok! Mégis mi ez?! A madarak inkább a parton vannak, itt nem időznek ragadozók, sőt semmi szárazföldi állat. Hirtelen vehemens lépéseim egyre lassulnak, ahogy odakint meglátom a gyönyörű szép fekete hosszú szőrű macskát. Félrebillentem a fejem, és csodálkozva pillantok le rá, nem. Hiszem. El. Pislogok, rázom a fejem, és hitetlenkedve pillantok le Nalára, a torkom elszorul, majd mozdulok, sebesen rántom fel a tolóajtót és talán még elbotlani sincs ideje, mert elkapom, felkapom, az ölembe fogom és magamhoz húzom, ölelem.
- Nala? Nala, hol voltál? Miért nem jöttél hamarabb, hm? Miért hagytad ellopni magad? Miért mentél el? Bántottak? Óóóóó Nala! – nem engedtem el, a fejemet a fejéhez fúrtam, sőt az oldalába belebújtam és töltekeztem az illatával.
- Hiányoztál! Ha képes vagy hozzám visszajönni, sose hagyj magamra! Nélküled nem volt olyan jó otthon se, sehol se. Nem akarlak elveszíteni újra! Te mentettél meg onnan az erdőből, hálával tartozom neked, te az én fura, de erős macskám vagy hallod? – motyogtam, dünnyögtem, magyaráztam halkan, bele a bundájába, az se zavart, ha szőrrel lesz tele a szám.
- Tudtad, hogy bármerre jártam, és ha épp próbálkoztam valakinél rengeteg macska jelent meg a közelben? Nem hagytak békén, - leültem vele a korábbi helyemre, és hagytam ,hogy a mellkasomon elterpeszkedjen, szerettem amikor a szőre hozzám ért, mennyire hiányzott, hogy így aludjunk, hogy ő hozzám ér valahol, vagy a hátamon vagy a mellkasomon fekszik.
- Kiplakáltoltam Nizzát érted! A tv is keresett, a neten is fent vagy, erre idepottyansz váratlanul! – nevettem fel rekedten, nem! Ez nem az aminek tűnik… Tényleg. A fülét vakargattam a szája melletti részt dögönyöztem, ott ahol a szagnyomokat hagyják, a tappancsait is a kezembe vettem, miközben hozzá dörgölőztem, a párnáit masszírozgattam finoman.
- Remélem elégetted azt a szemetet aki elrabolt téged! – dünnyögöm halkan.
- Már vacsoráztam, de fogok neked halat, ha éhes vagy. - mindig csak annyit fogtam ki a tengerből, amennyire szükségem volt. Korábban is így volt. Takarékoskodni és gazdaságosodni, ez az egyik mottóm a sok közül.

× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: Ide menekültem

©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Hozzászólások :
31
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Vas. Jún. 24 2018, 22:48




Wanna be with you

Tétován lépkedek fel a verandán, puha mancsaimmal nesztelen lépdelek, akár egy árnyék, akár a végzet, mely gyilkos karommal sújt le rád, ha bűnös vagy. De nem erről van szó... ahhoz jöttem akit, mint kiderült, végig szerettem. Csak a tudat, az a mardosó tudat, hogy neki nem vagyok más, csak egy plüssmacska... felemészt.
- Prrau!
Nyikkanok meg kicsit hangosabban, mikor hallom, hogy letette a hangszert. Aztán meglátom Őt... ahogy hitetlenkedve közelít felém. Látszik az arcán, hogy nem igazán hiszi el, én vagyok ott. Csak támasztom az ajtót, és nézek fel rá végtelen szomorú szemeimmel. Csalódott vagy, hogy visszajöttem? Már épp csapnám le füleimet, hogy elkullogjak, amikor az ajtó szinte kirobban így érzetre, s a mancsaim elemelkednek a főldtől. Kicsit kifeszítek, mert meglepődöm, de aztán a mellkasán találom magam. Nem megy.. nem bírom. Könnyek folynak a mandula szemeimből, keservesen nyávogva dörgölőzöm hozzá, nyalogatom az arcát és bújok bele a nyakába. Hangosan dorombolva hízelkedek neki, még egyszer, utoljára. Figyelem amit mond s szinte minden szó minden betű egy egy kés a mellkasomba. Keserű mosoly csücsül cica ajkaimon. Felfekszem a mellkasára, mint egy szfinx és halkan dorombolva, lágy pillantással nézem őt. Minden vonalát jól meg kell jegyeznem. Nem felejthetem el. Percek teltek el és én csak őt figyeltem. Megemelve jobb mancsomat az arcához érintettem puhán, majd kicsit előrehajolva az orromat az orrához dörgöltem. Itt az idő... nem húzhatom a végtelenségig. Felültem a mellkasán kihúztam magam méltóságteljesen, majd kissé összegörnyedten hajoltam fölé. Miért kellett megszeretnem? Miért fáj ennyire? Légy átkozott, Loki...
- Tudom... rád vigyáztak.
Szólalok meg halk, selymesen lágy hangomon, némi purrogással aláfestve, hogy jól hallja, honnan jön a hang.
- Kedves tőled, hogy ennyire kerestél, de aggodalomra nincs okod.  
Innen már nincs visszaút... füleimet lecsapom, idegesen topogok a két mellső mancsommal.
- Azért... jöttem.. hogy elköszönjek. Köszönök mindent amit értem tettél, mikor az átok hatása alatt voltam. Most már.. emlékszem mindenre és vannak.. kötelezettségeim, amiket el kell látnom. Én nem... nem maradhatok veled tovább. Bármennyire is szeretnék, bármennyire is jó volt, bármennyire is akarok... ő nem úgy szeret engem, mint én őt... tudom, annyira tudom, de annyira nagyon fáj...
- Nem tartozol nekem semmivel, félisten. Jutalmam volt a veled töltött idő, az emlékek és az érzéseim, melyekről azt hittem, már elhaltak.  
Sóhajtok egyet s míg döbbenten mered előre, felkelek és lépdelek a kanapé széle felé, s átugrom az asztalra, mikor felcsillan előttem a lánc.
- Ohh.. Erről majdnem elfeledkeztem... Nyújtsd ide a kezed, félisten. Én Demetrim...
I'm so sorry...  ♥️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Dúsgazgad
⌲ Hozzászólások :
37
⌲ Tartózkodási hely :
Nizza
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 18.
⌲ Kor :
580

TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   Szomb. Júl. 07 2018, 21:59

Niita & Demetri

   
A meglepetés a legnagyobb ajándék, amit az élet megadhat nekünk.
Annyira imádom, annyira örölök, hogy újra itt van és velem van, nem számít, hogy hogyan került ide, bár sejtem, hiszen ezt a képességét nekem is megmutatta, jöhetett volna hamarabb is, de ezt a fajta neheztelésemet se tudom fenntartani sokáig, mert igazából, örülök, hogy a bundájába fúrhatom a fejem és vele fogok aludni! Tudom, érzem, végre belefúrhatom a fejem a bundájába, újra.
Dorombol halkan, mennyire hiányzott ez a hang?Figyelem a kis macska vonásait, majd lehunyom a szemem, ahogy a tappancsát az arcomra teszi, és mosolygok ahogy összepiszézünk. Megszoktam ezeket a furcsa mozdulatait, de én így szeretem őt. Így kedves a számomra. Hátrahőkölök és belefeszülök a kanapéba ahogy meghallom a hangját. Női hang, kellemes lágy csengésű, szívesen hallgatnám ahogy mesél nekem és pikáns szavakat súgdos, mert bizony ennyire kellemes a hangja. Egy pillanat! Ő egy macska! Megrázom egy kissé a fejem, egyrészt hitetlenkedve, másrészt tagadón, hogy egy macska hangját kívántam meg. Tisztára mint a Csizmás Kandúr! Csak ez nőstény!
Megfogom a kis mancsait ahogy topog rajtam és a fejemet rázom. Nem… egyszerűen nem! Nem lehet így vége! Elszorul a mellkasom és csak hallgatom őt, vigyáztam rá…nincs szüksége rám és …. pislogok. Nem értem….
És bumm…~nem tartozol nekem semmivel félisten!~ A félisten a szívembe markol és elkínzottan pillantok fel rá. Hát persze, az istenek szórakoznak velem… vagy egy… vagy… nem tudom. De… nem hiszem el! A fejemet a tenyerembe temetem és mereszkednek a vállaim, ezidő alatt a láncaim is megcsörrennek, míg ő a pultra szökken át. Persze, teljesítettem a feladatom, vigyáztam rá, most már mehetek a fenébe. jó voltam arra, hogy vigyázzak rá. Haragosan, megbántottan kapom fel a fejem. Csak azért nyújtom a kezem, mert igazából meghallom a hangjában bújkáló fájdalmat. Döbbent vagyok, szólni is alig tudok.
- B…- nem… nemnem nem nem… becsukom a szemeimet, az energia az a kitörő fényenergia, a nyalábok a melegség, a család érzése, a macska! Persze, hogy nincs benne a bestáriumba! Döbbenetemben majdnem eltátom a számat, ahogy rá pillantok, de erőt veszek magamon. Nem! Újra megereszkednek a vállaim. Ha ő tényleg az akire gondolok, örülök, hogy életben hagy. Persze, szívességet tettem neki, vigyáztam rá… etettem itattam, egy komplett rohadt villát rendeztem, toldoztam be neki macska holmikkal! Ha tényleg lekerül rólam a lánc Aphrodité béklyója akkor állok, meg se mozdulok inkább. Csak őt figyelem, szótlanul.
- Láthatom az igazi valódat? – szűrök csak ennyit a fogaim között, szinte némán. Nem is hiszem, hogy meghallja. Az se baj ha nem.


× zene Lost On You × öltözet  × üzenet: Ide menekültem

©️
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Excitement and other horrors   

Vissza az elejére Go down
 
Excitement and other horrors
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Európa más részei-
Ugrás: