Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkaverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungdar az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Vas. Ápr. 15 2018, 16:54

Csüt. Ápr. 12 2018, 19:22

Csüt. Ápr. 12 2018, 17:06

Kedd Ápr. 10 2018, 20:42

Hétf. Ápr. 09 2018, 20:36

Hétf. Ápr. 09 2018, 15:08

Vas. Ápr. 08 2018, 22:32

Vas. Ápr. 08 2018, 21:47

Vas. Ápr. 08 2018, 20:52


Share | 
 

 Leonard F. Voloshin

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 27.

TémanyitásTárgy: Leonard F. Voloshin   Csüt. Júl. 20 2017, 16:44

Leonard Falkenrath Voloshin
Én mindig tudom, hogy mi a helyes. Csak nem csinálom.
Leonard F.V. stb
303
demigod
Vinnie Woolston
Alone
Heteró?
keresett
Nekromanta vagyok érted?  Ami nagyjából annyit jelent, hogy parancsolhatok a holt lelkeknek, és visszalökhetem őket az életbe. Minél többet gyakorlok, annál élethűbbek lesznek a halottjaim. Persze, állatokat is vissza tudok idézni. De, ami a legjobban tetszik, hogy meg tudom bolondítani az élőket víziókkal, és azt láttatok velük, amit akarok. Megérzem a haldoklókat a közelben, és már csak természetem miatt is imádom kilopni a lelküket, és aztán… nos másba visszatenni. Micsoda játék!
Másfelől bármikor kiszagolom ha valahol vér folyik, vagy balhé van. Az agresszió illata és érzete csak úgy vonz mint a mágnes. Mivel emberfelettien erős vagyok, nem kérdésed hogy általában tömegverés van. Én ütök, és mindenki más a tömeg. Megrészegítő élmény, mint valami tömény orgazmus… Ahhh...

useri információk

"Hideg a zárka és rövid a lánc
Nekem így ért véget a tánc,
Az elvonástól, a hideg ráz…
Sose múlik el ez a láz."

Na azt hiszem ezzel remekül lehetne jellemezni azt, amit érzek jelenleg. Én, egy istenség gyermeke, emberi törvények által elítélve, rácsok mögött. Micsoda szomorú helyzet ez, hát hová fajul a világ?  Mondjuk… azt nem mondom, hogy nem érdemeltem meg.  Az azért túlzás lenne, és mind tudjuk hogy nem vagyok egy szent. Na, az még kellene! Szentté avatnának és piedesztálra emelnének. Hangos röhögésem szinte visszacsapódik a zárkám falairól, mert azt állapították meg rólam, hogy a cellatársaim nem túl hosszú életűek. Hát hol tehetek én róla? Mindenesetre bedugtak egy kis lyukba csak reggel meg este visznek ki sétáltatni, mint valami rühes kutyát, akkor is láncon. Persze, még véletlen sincs hozzá köze annak, hogy gyakorlatilag papírom van róla hogy nem vagyok százas. Viccelsz velem? Az én felmenőimmel?! Csoda hogy ennyire normális vagyok.
Szóval hol is kezdjem. Anyám az erőszak istennője konkrétan, nem csak ilyen elnagyzolt cím, meg egy kis kiabálás és kész, neeeeeem. Anyám aztán jelenség. Sugárzik róla hogy ha belekötsz, nem csinos kis karmolást kapsz az arcodra, hanem igazán odabasz, és örülhetsz ha életben maradsz. Bár, ez nem jellemző anyámra, ő szereti a tiszta munkát. Apám meg, hát mond az neked valamit hogy Hádész? Na, nem ő Hádész de valami ivadéka, és a temperamentuma még az enyémnél is rosszabb. Most mivan?! Komolyan kismiska vagyok mellette, mert én legalább elő tudom adni, hogy tudok normális lenni, ő nem.

Az erőszakos természetem tehát mindkét felmenőmtől levezethető egészen ide hozzám, és az is hogy már öt évesen megöltem anyám egyik nimfáját. Nem tudom sajnáltam-e, de utólag persze anya is mondta hogy nem haragszik mert egy picsa volt, azokra meg nincs szüksége senkinek. Csak egy valamire jók. Áldozatnak. Mondjuk, annak eléggé , de hát… aki olyan elborult mint én, és viccesnek találja a micimackós hullazsákot ez nem számít. Igenis vicces. Szóval vidám kis családom van, és ami azt illeti inkább anyámra hasonlítok, aminek persze a fater nem örül, de hát ez van. Rájöttem hogy ha ki akarom kergetni a világból, de legalábbis elűzni a közelemből akkor Ninja Sex Partyt kell beraknom, mert azt egyszerűen nem bírja. Fut az öreg rendesen! Ilyenkor rendszeresen közli velem hogy kitagad, nem lehetek a fia, és nem ilyennek akart engem, hát ez szopóka nyalóka, mert ilyen lettem. Az hogy jelenleg sitten vagyok, egy fatális nagy tévedés, mert tudok én jólekű is lenni, csak az emberek iránt érzek vérszomjat, és van egy cane corso kutyám, amit imádok, és már sírok szinte hogy meg se fog ismerni, mikor kijövök erről a nyomorult helyről, mert anyám megígérte hogy kihoz ha viselkedek. A megszokottnál kevesebb halál történt itt, szóval rá foghatjuk hogy viselkedek, ami nagyban köszönhető annak is, hogy egy kis lyukban tengődöm, bár igaz ami igaz, volt időm rádolgozni az izmaimra, és most elégedettséggel tölt el a látvány, ami a tükörben fogad. Ahogy mondanék, megemberesedtem, már csak ki kéne jutnom innen, mert ennyire azért nem áll jól nekem a szürke egyenruha és hogy én legyen az 5585-ös. Van tisztességes nevem is, és azt akarom hallani ahogy egy olcsó ribi nyögdécseli, miközben az orgazmus határáig sodródva lovagol rajtam. Oh igen, vannak vágyaim, de nincsenek céljaim. Messzire ható céljaim, mondjuk, mert amúgy tudom mit fogok csinálni ha innen jutok. Elmegyek labdázni Cerberosszal! Muhahaha. Jah igen, elég vicces gyerek vagyok, és mondtam már hogy elég mocskos szájú?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Cégvezető
⌲ Hozzászólások :
39
⌲ Csatlakoztam :
2017. Apr. 15.

TémanyitásTárgy: Re: Leonard F. Voloshin   Vas. Júl. 23 2017, 14:42

elfogadva
welcome to our family
Kedves Leonard! juuj

Nem fogom tépni a számat, mert nem érdemes. Anyád már biztosan vár, szóval futás foglalózni és játszani!
Nate

Nesze, ha kell egy börtön, itt van ez...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Leonard F. Voloshin
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: félistenek-
Ugrás: