Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Nov. 20 2017, 19:22

Hétf. Nov. 20 2017, 19:16

Hétf. Nov. 20 2017, 18:39

Vas. Nov. 19 2017, 20:42

Vas. Nov. 19 2017, 14:52

Szomb. Nov. 18 2017, 20:36

Csüt. Nov. 16 2017, 15:37

Szer. Nov. 15 2017, 23:53

Szer. Nov. 15 2017, 20:31


Share | 
 

 Tartarosz & Drífa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
FBI igazgatóhelyettes
⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 11.

TémanyitásTárgy: Tartarosz & Drífa   Szomb. Júl. 22 2017, 22:58

I would have liked it if you to will be my hero, Dad


Tartarosz&Drífa
Fejemre húztam a takarót, ezáltal leloptam Henről, de nem érdekelt. Már amúgy sem fázhat mellettem, és a takaró megvéd, vagyis szeretném ezt hinni, ám nem úgy van az. Még este hívtak a kórházból, hogy az ügynök, akit lövés ért, hentergett az orvosával, s ki is rakták őket. Jó, nyertem ezért jó pár lepedőt, mert erre fogadtam. Viszont ez azt jelentette, hogy találkozóm van az apámmal. Nemcsak azért, mert le kell szidnom, hogy nagyon etikátlanul viselkedett, hanem azért is, mert itt van a felszínen, és elkerülhetetlen a vele való találkozás.
Visszapakolom a takarómat a mellettem szuszogóra, én meg elvonulok zuhanyozni. Szeretnék forró zuhanyt venni, viszont az erőm megint ellenem van, most kivételesen nem jég potyog rám, hanem jéghideg víz. Már most azt akarom, hogy legyen vége a napnak, mikor még el sem kezdődött. Inkább piszkálnék valakit az irodában, mert megint túl lassan adott le egy jelentést.

Nyilvános helyet választottam, még fegyvert se hozok magammal, a kesztyűtartóban van mind a kettő, a szolgálati, és az isteni is. A park legalább csendes, csak néhány ember mászkál itt, letelepszem az egyik padra.
- Most gratuláljak, vagy ráérek máskor? Merthogy ki kéne rúgjalak, a tegnapiért. – pillantok rá összevont szemöldökkel. – De, ha jól sejtem nem ezt akarod velem megbeszélni. – fonom össze a karomat, a mellkasomnál. Nem akarom ezt, nagyon nem.

Bokumono-C♕ our past is a strange thing ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos gyerekmegkeserítő
⌲ Hozzászólások :
67
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Vas. Júl. 23 2017, 19:37

I am not a hero, nor a good man

but I do have a purpose

Drífa&Tartarosz
Visszagondolva, lehet nem is akarok annyira Drífa szeme elé kerülni, mert lehet még egyszer lelő, a biztonság kedvéért. De megint sarokba állított a pöttöm istennőm és az legyen a talpán, aki neki nemet mond a helyemben. Miattam lett kirúgva és szerinte én is ki leszek majd azért, amit tettünk. De nem tehetek róla, hogy szeretem őt.
Panának úgy kellett kiimádkoznia maga mellől, mert megtörtént velem az a végtelenül ritka dolog, hogy aludtam egy kicsit. Ami igencsak jó ötletnek tűnt, azután, hogy mennyi mindent kellett átbeszélnem vele. Elkezdtem felszínesen megérteni azt, hogy mit tettem vele... Velük. Amit sosem fogok tudni jóvátenni, de ha már itt vagyok, akkor legalább beszélhetek a gyerekeimmel.

Nem feltétlenül volt könnyű dolgom megtalálni a találkozó helyét, mert legalább annyira értek a technológiához, mint Morosz: semennyire. Korán van még, a nap fénye nem bántó, de azért lehet látni, hogy melyik padon van Drífa. Csendesen lépek hozzá és foglalok helyet mellette, sutaságomban csak valami köszönéshez hasonló dolgot dünnyögve.
- Akkor gratulálsz amikor akarsz, én mikor gratuláljak neked? - sandítok rá, mert még így is érzem, hogy a piros hajútól jött. - Rúgj ki akkor, pedig kezdtem megszeretni azt a munkát, de megfogadom anyád tanácsát és megyek NSA-hez akkor.
- Bocsánatot kell kérnem és meg is kell köszönnöm valamit. - szinte lehet hallani, hogy ezek nem az én szavaim. - Bocsánatot, amiért állandóan cserben hagytalak titeket és köszönöm, hogy a jó útra tereltél. - sóhajtok egy nagyot.
- Drífa... Pana hányszor volt terhesen máglyán? - bukik ki belőlem a kérdés, mert talán ez az ami a legjobban marcangol most.

Cardinal Canyon-B ♕ this family is wierd ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
FBI igazgatóhelyettes
⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Hétf. Júl. 24 2017, 00:00

I would have liked it if you to will be my hero, Dad


Tartarosz&Drífa
Dacos kis mosoly jelenik meg az arcomon. Hogyan borítsd ki az apád, aki békülni akar. Csak figyelj.
- Ha ennyire kíváncsi vagy, nálam volt. Utálom a kis garzonját. – vonom meg a vállamat könnyedén, lehet még ott is van, egész csendben léptem le otthonról. – Ha kirúglak nem mehetsz oda, de kérhetem az áthelyezésedet. Viszont..most közlöm veled, hogy Henning lesz a főnököd. – csöbörből vödörbe, ha az előbb kijelentésemért nem kapott agyvérzést majd most fog.
- Nem sok mindent kezdhetünk egy bocsánatkéréssel, kezdetnek mondjuk nem rossz. Ha lett volna más választásom nem lőlek le. Viszont neked semmit nem ér a hegyibeszéd, mint azt láthattuk. Amúgy meg szívesen. – megérdemelte, de így legalább ott van ahol lennie kell, anya mellett.
- Uh..Majdnem minden hónapban legalább kétszer, sosem bírta befogni a száját, kiosztotta a papokat, az apátságokat is, ha úgy volt. Az utolsó hónapokban viszont Nüx beleszólt a dologba, piszok mázlid van, hogy a nővéred akkor is szeretett játszani az emberek elméjével. Elhitette, hogy Pana megég a máglyán. Én meg nyugodtan tudtam rá vigyázni. Az is csoda, hogy engem nem hurcoltak meg, a vörös, és a fehér haj egyáltalán nem jelentett biztonságot. -

Bokumono-C♕ our past is a strange thing ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos gyerekmegkeserítő
⌲ Hozzászólások :
67
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Hétf. Júl. 24 2017, 21:17

I am not a hero, nor a good man

but I do have a purpose

Drífa&Tartarosz
Tízezer évente egyszer futok bele egy olyan hangulatba, hogy jó, akkor rendbe rakom a saját mocskomat. De mindenki megnehezíti a dolgom és igen, tudom, hogy nagyon is megérdemlem.
- Drífa, én sem kötöm az orrodra, hogy mit csinálok az anyáddal, nekem sincs beleszólásom abba, hogy te mit és hol csinálsz a barátoddal. - csak úgy fortyog bennem az ősi prűdség és nem Epiphron a nevem. - Príma. Csöbörből vödörbe. De legyen, kerüljek oda, aztán lesz ami lesz. - csak egy dolog véd meg attól, hogy kapjak egy többfrontos agyvérzést és az az ígéretem Pana felé, hogy megpróbálom rendbe hozni a dolgokat.
- Kevesebb, mint 12 óra alatt többet értem el egy vagy több bocsánatkéréssel, mint eddig bármikor, eddig nekem kedvez a statisztika. Azt éppen eleget hallgattam mindenfelől. - morgom, de tudom, hogy még legalább két köröm van hegyibeszédben. Az egyiktől tartok is ténylegesen.
- Káoszra mondom... - hallani a hangomon, hogy egy részről haragszom, leginkább magamra és a saját hülyeségem, másik részről pedig egy picit talán Drífára is. A fejem a tenyereimben. Számomra igen csekélység, hogy Pana hány életet tett tönkre, én tökre vágtam az övét. - Egy szörnyeteg vagyok. Jobban végiggondolva, a vörös haj terén Pana helyesen cselekedett, hogy Skóciába vitt téged.
- Beszélnem kell Éogannal is. Anyád szándékosan olyan keresztkötést rakott az erejére, amit csak én oldhatok fel.

Cardinal Canyon-B ♕ this family is wierd ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
FBI igazgatóhelyettes
⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Kedd Júl. 25 2017, 15:23

I would have liked it if you to will be my hero, Dad


Tartarosz&Drífa
Még akkor sem tudom eltüntetni a halvány vigyorom, amikor kissé megdorgál. Ezzel elkésett úgy ezernégyszáz évet. – Nem kezdtem el ecsetelni, hogy mit csinálunk. A prűdséged sikeresen örököltem. – jegyzem meg egy sóhajjal, mondom én, hogy eltévedtek címosztáskor, a mellettem lévő isten a prűdség mintapéldánya. – Hé! Az én nyakam felett is lengették a bárdot, mert nem tudok figyelni az emberemre. Elég sokat güriztem, hogy megmutassam nincs probléma egy női igazgatóhelyettessel sem, az igazságszolgáltatásban. Amúgy is jobb lesz neked ott, sunyi tudsz lenni, ami nálunk is kell, viszont képes leszel bárhova beépülni, persze előtte fel kéne zárkóznod a modern világból. Mármint örülök, hogy fel tudod venni a telefont, de ez édes kevés. – pillantok rá szusszanva, rengeteget fog magában káromkodni.
- Mert nem találkoztál még a nehézfegyverrel. Lehet a szerencse csak addig tartott amíg velünk beszéled meg a problémákat. – vonom meg a vállamat.
- Fogalmam sincs, hogy most miért haragszol rám, de elhiheted, hogy sosem hagytam el önszántamból anyát, ha ő nincs már rég kinyírtam volna magam az erőmmel. És a közelemben nem kéne emlegetned Káoszt.. – jegyzem meg kissé paprikásan.
- És van két gyereked, annyira nem vagy reménytelen szörnyeteg, mint amilyennek hiszed magad. Ha az lennél szóba se állnék veled. -
- Éogan haragjától nem tudom ki fog megmenteni, de azt se, hogy minket ki. Főleg mert tudja, hogy az anyja máglyán is volt. Már pocaklakóként is veszett erős volt. Viszont szükség van arra, hogy felold a kötését, félgőzzel nem fogja kiszedni Káoszt Ephraim-ból. -

Bokumono-C♕ our past is a strange thing ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos gyerekmegkeserítő
⌲ Hozzászólások :
67
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Kedd Júl. 25 2017, 19:51

I am not a hero, nor a good man

but I do have a purpose

Drífa&Tartarosz
- Erre mit mondjak, hogy örülök, hogy nem akarsz itt mindenféle mocskos dolgokat összehordani a vén füleim hallatára? - a kelleténél sötétebben sandítok a lányra, mert valószínűleg agyvérzésben múlnék ki, ha netán egy szót is szólna arról, hogy mit csinálnak ők ketten.
- Az istenekre, ha nem tudnám az igazat, akkor azt mondanám, hogy Panakeia másolata vagy jeges változatban. - meresztek elég nagy szemeket Drífára, mert egészen vérfagyasztó volt egy pillanatra, hogy mennyire rá emlékeztet. Ráadásul külsőre is. - Az emberiség továbbra is megérett a halálra, de ha nektek ennyire jó, hogy mindent felrúgtok, akkor hajrá? Igen, engem a sunyiskodás jobban érdekel, de úgy egyeztem meg Panával, hogy csak aztán, amint ő elhelyezkedett. Tudom, el kell húznom a zöld bigyulát a csikiképernyőn. - húzom fel dacosan az orrom, kikérem magamnak, nagyon is agilis és tanulékony vagyok.
- Jó, rendben, megfogtál, mi a nehézfegyver? Ezt eddig is tudtam, a neheze hátra van. - szusszanok fel. A fiammal való találkozás lesz a legnehezebb, tudva azt amit.
- Drífa, az ég szerelmére, az anyádat a franc se tudja hányszor vágták máglyára, amiért az én képességem és az övé egybeforrt! Nem próbáltad meg távol tartani az emberektől? Igen, igen... tudom. Ő helyettem is rajtad tartotta a szemét, mert egy ökör vagyok. Túlélted a hülye apám, mert volt aki segítsen. De van akit jobban kínoz most is, amíg meg nem oldjuk. - rántok kicsit vállat. Nőjön fel.
- Miért van az a gyanúm, hogy nem miattam állsz velem szóba? És igen, szörnyeteg vagyok, a múltat jóvá már nem tehetem.
- Abban reménykedem, hogy legalább egy részét megérti. Nem az én tetteim, arra nincs mentség, csak Panáéra. Tudja? Meg fogja csinálni. Lehet élete legrosszabb pillanata lesz, de hiszek benne.

Cardinal Canyon-B ♕ this family is wierd ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
FBI igazgatóhelyettes
⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Szer. Júl. 26 2017, 20:59

I would have liked it if you to will be my hero, Dad


Tartarosz&Drífa
- Ne mondj semmit, örülök, hogy örülsz. – kuncogok halkan, akármennyire is tagadná figyel rám, én meg ezt nagyon jól tudom, ezért froclizom kicsit.
- Most miért mondod ezt? – pislogok rá kissé meglepetten, nem nagyon vettem magamon észre, hogy hasonlítok rá, még akkor sem, hogy elég sok időt töltöttem vele, biztos átvettem pár tulajdonságát. – Tudom, megszületik, él közben rombol, aztán meghal, és ennyi, még egy porszem veszett el, majd lesz másik. Hát, most talán kérni kéne Iaszó segítségét, elég nagy teret kapott, talán tud neki segíteni. Igen, zöld bigyula, csikiképernyő. Bocsánat, hogy kételkedtem tudásodban. – röhögök fel halkan.
- Az öcsém, ki más? Jól tudtad, én vagyok a könnyebbik eset. – vonom meg a vállamat.
- Dehogynem megpróbáltam, és szerinted mit értem el vele? Semmit sem. Ment a feje után, ő képes teleportálni, én nem, szóval még mielőtt engem hibáztatnál ne tedd, mert ahogy tudtam mentem utána, de elég nehéz volt, hogy hozzáfért az erődhöz. Simán leszerelt akkoriban. De a rémálmoktól akkor sem tudok szabadulni. – szusszanok fel halkan.
- Tulajdonképpen magam sem tudom, hogy miért állok szóba veled. Talán azért, mert Hen apja tegnap halt meg, és láttam, hogy nézett, amikor rád lőttem. Vagy csak végre megértettem azt, amit anya mondott, hogy a haragot nem lehet örökké magamban tartani. Lehet a múltat nem tudod jóvátenni, nem is kell, felnőttünk. De itt vagy, és nagyon remélem, hogy nem mászol vissza a föld alá.
- Mindenkire haragudni fog, aki tudta, hogy mi is ő valójában, nem akartalak elüldözni a közeléből, de akkor, amikor közel merészkedtél nem bírta volna el annak a súlyát, hogy ő nem csak egy félvér. Akkor még gyerek volt. Most talán jobb lesz a helyzet, bár nem én vagyok a jós. Megcsinálja, erre született. -  

Bokumono-C♕ our past is a strange thing ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos gyerekmegkeserítő
⌲ Hozzászólások :
67
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Csüt. Júl. 27 2017, 19:57

I am not a hero, nor a good man

but I do have a purpose

Drífa&Tartarosz
Inkább morgok egyet válasz helyett, most jobb megoldásnak tűnik, mint belemenni ebbe.
- Lehet receptre tükröt íratni? Mert ha igen, akkor szerezzetek egyet, álljatok elé és úgy beszéljetek. - lehet, hogy nekik nem feltűnő, de nekem nagyon is. Távoli megfigyelőként nem volt ennyire szembetűnő, de most...
- Pontosan. Gyógyszerészként akar elhelyezkedni újra, gondolom majd beszélnek, nem értek én ehhez. - legyintek egyet, de a röhögésre igen rusnya pillantást kap tőlem. - Ott lent nincs térerő, tájékoztatásul közlöm.
- Jogos, azt hittem más lesz a válasz, de nem kellett csalódnom. - szusszanok halkan.
- Én azt hittem, hogy a harmadik hónap körül lekapcsolt a teleportációja ideiglenesen. Akkor próbáld elképzelni a fejet, amit én vágtam, mikor egyszer akaratlanul belenyúltam én az ő erejébe. Tudom, Ephraimot levágta hozzám a nyomorékja amikor teljesen megszállta, úgy kellett visszasegítenem. - dünnyögöm csak. Az egy borzasztó éjszaka volt.
- Öhm... értem. Részvétem neki? - hirtelen nagyon forró lett a talaj. - Mert hogyan nézett? Sokkos voltam. Anyád egy-egy mondatát évszázadokig kell fejtegetni, de igaza lett. Már megint. És megint úgy beszéltél, mint ő. - teszem szóvá.
- Segíteni akartam pedig, de nekem a fal szokott jutni. Még most is túl naiv és jóhiszemű. Ki tudja, lehet lesz egy második jós is a családban, az istenek se tudják, hogy mi lapul a kötése alatt. Tudom és nem azért mert az én fiam, hanem azért mert Pana fia és az öcséd.
Akivel szinte mindjárt szembe is kell néznem.


Cardinal Canyon-B ♕ this family is wierd ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
FBI igazgatóhelyettes
⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Pént. Júl. 28 2017, 18:56

I would have liked it if you to will be my hero, Dad


Tartarosz&Drífa
Nem is reagálok  a morgására, amúgy is ez volt a tervem titokban, hogy kiakasszam, és sikerült, egy picikét.
- Oké, oké, értem, úgy viselkedem néha, mint ő. – kuncogok fel egy kicsit, biztos azért, mert előttem Pana volt a példakép, és ennyi év után nem is kéne csodálkozni, hogy átvettem pár szokását, csak hát nem tűnik fel.
- Persze, hogy nem értesz hozzá, egyik testvéreddel sincs normális  kapcsolatod, talán..nem, még Nüxszel sem. – abbahagyom a röhögést mielőtt még jobban elkezdenék. – Köszönöm, úgysem fogok sokat kirándulni arra.
- Legalább most az egyszer nem csalódtál. – vonom meg a vállamat.
- Ideiglenes, viszont, ha nagyon akarta sikerült neki. Normandia, feltámasztottál egy katonát. És ettől már csak rosszabb lesz. Belenyúlt Nüx erejébe is, persze előtte közölte édes hangos, hogy ütött a szenvedés órája. A bankos ügy után muszáj voltam beszélni Kratosszal, akkor mondta. – ami egyébként eléggé aggasztó, ha szedálja Nüxöt nehéz lesz nekünk is tartani magunkat.
- Nem tudja, hogy tudom. Véletlenül érzékeltem, hogy valaki az Alvilágba megy. – sóhajtok halkan. – Nem tudom elmondani, hogy nézett. Nem érdekes. Mint minden jós szavát, egyébként. Igen, igaza lett. Nem tehetek róla, túl sokat beszélgetek vele. – eresztek meg egy vigyort.
- Mert ő többet örökölt Panából, mint belőled. Vagy csak én vagyok ilyen nagyszerű eset, hogy a fagyos nagyanyám, és a te természeted is megmutatkozik. Elég lenne neki, ha Őrző maradna, a jós tehetség már tényleg szétcincálná a maradék épeszét is. A Moirák, és Morosz tudhatja mikor jön el a találkozásotok ideje, bár nagyon hamar, ebben még én is biztos vagyok. -  

Bokumono-C♕ our past is a strange thing ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos gyerekmegkeserítő
⌲ Hozzászólások :
67
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Vas. Júl. 30 2017, 15:07

I am not a hero, nor a good man

but I do have a purpose

Drífa&Tartarosz
- Nem annyira néha az már, de ti látjátok többet egymást. - érzek némi epésséget a saját a torkomban, de az már csak a saját marhaságomból fakad. Azonban jó látni, hogy Drífa mennyire egy hullámhosszon van Panával.
- Nincs hát és Gaia hollétéről én sem tudok semmit sem. - vonom meg a vállaimat, senki előtt sem titok, hogy mi négyen nem igazán vagyunk egymás képeslapos listáján. - Ne is, ramaty egy hely.
- Majd lesz ezer meg egy másik alkalmam rá. - kimondottan nem vagyok optimista.
- A fenébe is, nem lenne csoda, hogy ha akkor a halálom kívánta volna Pana... Igen, csak úgy felült a platón, elég tanulságos volt. Mintha nem lenne így is egy mackószerű életveszély a kölyök. Tudom, bár szerintem sokkal többe nyúlt bele, mert nekem is borsókázott a hátam. Egyből gondoltam, hogy ő öntötte ki a lelkét, amíg Nüx a körmét rágta és a kismedve miatt aggódott. - engem egészen más dolgok aggasztanak. Ha tényleg képes azokra a mentális csapásokra, amiket sejtet, akkor az egész világ rémálommá fog változni pillanatok alatt.
- Biztos rendesen fejbe kólintotta a hír. - bólintok egyet lassan. - Hát jó. Nem csak az értelmezés, de az elfogadás is sokáig tart. Én sem fogadtam el teljesen Them szavait, még akkor sem mikor megszületett Pana, csak sokkal később. Viszont isteni Őrzővé fog válni, teljes átjárással az én és az anyja erői között. Meg előtte még senki sem ért el annyit Őrzőként, mint ő egy-egy éve alatt, naponta több kóbor lelket küld vissza. De nem ők szánták el magukat, hogy megpróbálnak valamit jóvá tenni, amit réges-rég elrontottak, hanem én.

Cardinal Canyon-B ♕ this family is wierd ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
FBI igazgatóhelyettes
⌲ Hozzászólások :
34
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 11.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Vas. Aug. 13 2017, 23:21

I would have liked it if you to will be my hero, Dad


Tartarosz&Drífa
- Valószínű, hogy azért nem tűnik már fel nekünk. – sóhajtok fel halkan, de Pana hajnali háromkor se küld el melegebb éghajlatra, ha éppen problémám van, vagy volt.
- Arról szerintem Rheia, és Erebosz tud, más nem hiszem, Nüx tuti megtépné, ha tudná. - mindenki tudja, hogy mennyire nem bírja Gaia-t. Még most is puffog miatta, amikor éppen eszébe jut.
- Az optimizmusod még mindig tökéletes. – vonom fel a szemöldököm vigyorogva.
- Csak ő? Hidd el, elég sokan kívánták akkor a halálod, mert faképnél hagytad Panát. Ugyanott voltam, mint anya, és a húga, de erről a kis bravúrról lemaradtam. Ephraim mindenkire veszélyes. Ha tippelnem kéne, amit utálok, akkor azt mondanám, hogy a gyerekeit le akarja szerelni, ti vagytok rá veszéllyel, nem mi. Talán amíg visszaküldjük addig képesek vagyunk elásni a csatabárdot. Összefogásra lesz szükség. – fura kimondani, de tényleg így gondolom, pedig sosem voltam csapatjátékos. Nem vagyok nagyképű, baromi erős félvérnek számítok.
- Az eddig Őrzők emberek voltak. Az öcsém pedig isten, noha még nem tudja, szóval Pana erejét is megkapja, ugye? Nem kis dolog lesz feldolgoznia, azt viszont tudtam, hogy Verina is tudja, hogy lekötöttétek az erejüket. Egy boszorkánytól nem is vár mást az ember, akarom mondani félisten. Igazad van, tényleg te döntöttél így. Én meg úgy döntöttem, hogy feladom az ellenségeskedésemet feléd. Nem sokat érek el vele, régen volt már Izland is. – vonom meg a vállamat, végül az eddig mellettem pihenő nagyalapú sárga borítékot átnyújtom. – Házra van szükségetek, benne van a kulcs, és a papírok is, arról, hogy a villa a tietek. Nem került sokba, évek óta lefoglaltuk, amúgy is eladásra kínálták volna. Nektek meg tökéletes lesz, vedd úgy, hogy megelőlegeztem a nászajándékotokat, az sem érdekel, ha csak száz év múlva kéred meg a kezét. Csak ne baszd el, mert nem érdekel milyen szar hely amúgy a kis birodalmad, de lemegyek utánad, hogy visszarángassalak. -  

Bokumono-C♕ our past is a strange thing ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Hivatásos gyerekmegkeserítő
⌲ Hozzászólások :
67
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 16.

TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   Szer. Szept. 13 2017, 21:11

I am not a hero, nor a good man

but I do have a purpose

Drífa&Tartarosz
- Valószínű. - hagyom most az egyszer rá, mert azt hiszem találtam egy gátat. Azt, amivel az elmém legsötétebb bugyraiban sem akartam összefutni soha. Ó, miként nyal vissza a fagylalt.
- Ebből kifolyólag még van egy érzésem, hogy az elnöknek is van egy skicce, hogy merre járhat és még pontos is lehet. - vonom meg a vállam, mert a sógorom valami hajmeresztően sok szállal zsonglőrködik egyszerre.
- Sosem marad alább a csalódás utáni epekedésem. - bólintok egyet a szavaira. Az optimizmus azok sportja, akik nem én vagyok.
- A lista legtetején viszont anyád trónol akkor is. A többi főként másodlagos. De biztos érezted a lökéshullámot, amit Pana válaszként meglépett, hogy ne sikerüljön ott még egyszer az. Most főként önmagára az, a valóság roppant illékony kis talaj lett neki. Nem ismerem őt igazán, nem tudom mi a terve, de ha az, akkor nála az aduász. Elég egyfelől hallanom ugyanezt, tudom, igen, össze kell fogni, meg a többi csöpögés. - legyintek egyet, mert akármennyire nincs ínyemre ez a fordulat, én is tudom, hogy mi a helyes lépés.
- Igen, az egész dekket megkapja, már amennyire sikerült dekódolnom anyád kötésmintája alapján. Az ő felét blokkolta le az enyémmel, mert a saját erejét ismeri jobban és tudott belőle még így is szűrni a kötés fölé. Nem is azt várom, hogy repessen, még az is lehet, hogy az ép elmémért és az életemért is meg kell küzdenem. Örömmel hallom? Azt hiszem. - kissé meglepetten pillantok rá, nem szoktam meg, hogy velem ketten is elnézőek. Valamelyest. Még meglepettebb az arcom, amikor átveszem a borítékot. Kíváncsian fürkészem őt, nem szakítva meg a mondanivalóját. - Ebben az esetben nagyon szépen köszönjük. Remélem azért sejted, hogy a jegygyűrű az nagyon régóta megvan már, csak meg kell kérnem a kezét. Egyáltalán nem áll szándékomban eltolni most, nem kell visszarángatni. Fent maradok. - felkelek lassan a padról. - Tetszik vagy sem.

Cardinal Canyon-B ♕ this family is wierd ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Tartarosz & Drífa   

Vissza az elejére Go down
 
Tartarosz & Drífa
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Washington D.C.-
Ugrás: