Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 23:00

Yesterday at 21:04

Yesterday at 19:06

Yesterday at 18:42

Yesterday at 17:35

Yesterday at 16:25

Yesterday at 15:45

Yesterday at 13:22

Hétf. Jún. 18 2018, 16:51


Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozShare | 
 

 Vámpírok Világa Anne Rice nyomán

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Lestat
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Vámpírok Világa Anne Rice nyomán   Hétf. Aug. 07 2017, 19:05



Üdvözlök mindenkit. Lestat vagyok, a vámpír. Bizonyára hallottak már rólam, és szeszélyes, olykor fajtámat veszélyeztető viselkedésemről, nem igaz? Nos, örülök. Mint mindig, most is valami új dologban töröm a fejem, és ez nem más, mint a legújabb szeszélyem, az frpg játék. Kérem engedjék meg, hogy bemutassam önöknek a fórumot, amit szeretett Fiókámmal, Louissal, és imádni való segítőnkkel a kicsi Lullabyval együtt eszkábáltunk össze, a technika vívmányainak segítségével. Szóval ez itt a mi világunk, és a jelen időben járunk. A vámpírkrónikáim ismerete előny, azonban nem feltétlenül szükséges, véleményem szerint a leírások érthetőek, és elégségesek hogy élvezni lehessen a játékot. A canon karakterek esetében jó az ismeret, hiszen ott azért... Azonban, ezt majd a kedves nagyérdemű eldönti. Amit kínálni tudunk, fergeteges társaságunk, valamint a világunk sokrétűsége, hiszen a vámpírok mellett az emberi világ lenyűgözősége is vonzó lehet, és nem átallunk befogadni semmilyen sötét szívű gazembert, vagy példamutató magatartást. Egy világ, tabuk nélkül, vámpírokkal, és szellemekkel.

Mire vár tehát? Csatlakozzon, ármánykodjon, éljen túl közöttünk, és meglátjuk érdemes-e a Vérre. Mire vár hát, lépjen be, é adja fel minden reményét!



Vissza az elejére Go down
 
Vámpírok Világa Anne Rice nyomán
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Anne & David - Édeskettes rajzolás

Permissions in this forum:Válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kezdetek :: társoldalak-
Új téma nyitása   Hozzászólás a témáhozUgrás: