Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Pént. Dec. 15 2017, 15:25

Csüt. Dec. 14 2017, 19:24

Szer. Dec. 13 2017, 14:03

Vendég
Vas. Dec. 10 2017, 22:58

Vendég
Pént. Dec. 08 2017, 18:00

Pént. Dec. 08 2017, 00:27

Hétf. Dec. 04 2017, 13:37

Szomb. Dec. 02 2017, 22:13


Share | 
 

 Soothe your pain

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
könyvelő
⌲ Hozzászólások :
46
⌲ Tartózkodási hely :
Sehol és mindenhol
⌲ Csatlakoztam :
2017. Aug. 25.

TémanyitásTárgy: Soothe your pain   Vas. Aug. 27 2017, 14:37

New York hálátlan város még az Istenek és félistenek számára is. Mégis mit mondhatna egy utcára szült házimacska, aki annyi figyelmet sem kap, mint a patkányok a metróban, amiket olyan nagy erőkkel, mégis oly sikertelenül próbálnak kiirtani?
Ha Bastet látná a saját szemével, ahogyan egy parkolóban hasalok egy autó alatt, hogy magamhoz édesgessek egy néhány hetes kiscicát, talán még azt is elfelejtené, hogy csak azért van jogosultsága az életre, mert azt akarták, fegyver legyen ellenem. Talán a mai napig azt gondolja, gyűlölöm, hiszen logikusan nézve meglenne rá az okom. Az összes közös képünk arról szól, hogy egy késsel választja el a fejem testem többi részétől, legyek állati, legendás, vagy épp emberi alakomban, és persze nem egyszer vetett véget életemnek sem, bár jó ideje talán azt gondolják, végleg megszabadultak tőlem. A haragot viszont meghagyom másnak, akinek szüksége is van rá. Táncot járok valós és valótlan halálaimmal, újra és újra ránevetve mindenkire, aki azt hiszi, megszabadulhat a Káosztól, ha hátat fordít annak, ami az ő életéért is felel, és elfeledheti, mi mindent köszönhet Nekem.
New York hálátlan város, és az Istenek is azok, kik rettegésbe taszítják tőlem az embereket. Mégis, az általuk olyan harciasan elutasított, kitagadott fivérük több gyengédséget mutat valaki felé, aki azt gondolja talán, vajmi kevés esélye van irányítani és formálni maga körül a világot. Az apró cirmos már hosszú órák óta hallatja keserves sírását, és fenyeget fertőző, fekélyes sebeket alkotó karmaival, mialatt az autó gumiabroncsának szorul, ahol azt hiszi, biztonságban lehet. Nem gyűlölöm a macskákat, sőt, tartottam is egyet, bár az már igen rég volt. Az a világ, melyben a leginkább féltek, elképzelhetetlennek tartotta, hogy ezeket a lényeket ennyire elhanyagolják. Emlékszem, amikor Apepi néven fáraó voltam, is jobb bánásmódban részesültek ezek az állatok némelyik rabszolgánál, kiket haszonállatként tartottak. Kopottas, közönséges aktatáskám bármikor bármelyik pillanatban ellophatják, melyet magam mögött, a földre raktam le, én pedig térden csúszva és a mocsokban hasalva próbálom kicsalogatni a gluténmentes, tonhalas szendvicsem egy darabkájával az állatot. Az eredmény? Némi nem túl friss, alaposan átsült tonhal a macska bendőjében, a hüvelyk és mutatóujjam között pedig egy éles, tátongó seb, mely szinte húsomig elér.
Felszisszenve mászok ki az autó alól, a földön ülve pedig a kezemből kiserkenő vért figyelem. Erős a fájdalomtűrő képességem, ennél sokkal rosszabb az, amikor élve feldarabolnak néhányszor, bár ez cseppet sem teszi kellemesebbé az élményt. Összekoszolódott zakóm zsebéből egy zsebkendőt veszek ki, hogy felitassam vele a vörös folyadékot. Nem adtam fel, és ezzel talán többet teszek ezért a kis nyomorékért, mint Bastet maga.
Fejem azonnal felkapom, mikor valaki a nevemen szólít – már azon, amin a halandók ismernek. Szemüvegem csálén áll rajtam, egészen lecsúszott rólam, de legalább a világ legunalmasabb öltönyébe egy kis izgalmat csempészik mindaz a sok kosz meg olajfolt, ami az iménti akcióm egyetlen eredménye.
- Nahát, szép na-na-napot neked is, Is-isobel. – sebes kezemmel helyére igazítom szemüvegem, bár a bal lencsére annyi kosz került, hogy alig látok valamit. Nem sokat változott, amennyire így kiveszem alakját. Egyike volt azoknak, akik mindig a népszerűek közé tartoztak. De sosem vállalta magára azt a bizonyos Queen Bee szerepet, amivel megkeserítette mások életét.
- Ha azt kérdeznéd, mit keres, keresek itt, na, hát az egy igen érdek, érdekes történet. -  kezdek bele a magyarázkodásba, ahogyan a gimnáziumban is tettem, ha megláttak. Mondjuk a mosdóból kifele tartva, nyakig vízbe mártva. A magyarázkodást azonban megteszi helyettem az a macska, aki még mindig az autó alatt sír. Csak ezúttal még keservesebb, még üvöltőbb hangon.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://ancientshaven.hungarianforum.net/t579-theunrealapep
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Re: Soothe your pain   Hétf. Aug. 28 2017, 16:46

Szeretem az utcákat. Egyszerre lehet bennük egyedül az ember, s közben szinte karneváli forgatagba veszhet el. Ezt most sem látom másképpen, ahogy a málnás-csokis fagyimmal, kissé kócosan, szétszórtan sétálok végig az emberek szemetével, állatok otthagyott mocskával tarkított úton. Üdv a csodás New Yorkban. Padokon ülve, meghúzódva az árnyékban idős párok ücsörögnek, hol halkabban, hol hangosabban diskurálnak, másutt édesanyák lesik őrző szemekkel a gyerkőceiket, akik a mostanában oly’ divatos hámokban, pórázra verve kergetőznek, vagy csak simán, magukba hisztizve élik ki magukat. Akadnak sportemberek is, akik erre kocognak, fülessel zárva ki a külvilág zaját, karjukon a lépésszámláló emészti és rögzíti a megtett métereket. Megint mások a kutyájukat sétáltatják, egyesek ezt kombinálják kedvesükbe kapaszkodva egy csipetnyi szerelmes andalgással. Életek szövődnek másodpercekre össze, hogy aztán szívdobbanásokkal később – sokszor tudomást se véve egymásról – szétváljanak. Mindez lenyűgöz. Elszomorít és feldob. Ez ellen nem tehetek semmit sem.
Végül kiválok a hömpölygésből és egy kevésbé nyüzsgő utcára fordulok be, ami tulajdonképpen nem is utca, hanem egy parkoló övezet, de most próbáljon meg bárki lecsukni, amiért erre rövidítem le a haza utat. Éjjelente nem szívesen járok erre, mert ahhoz baljósan csöndes tud lenni, nem tartom kizártnak, hogy könnyen vonzhatja azokat a fazonokat, akik külön értékelik, ha valami csöndes… és baljós. Főként baljós. Ám most fényes nappal van, a leggyanúsabb alak pedig a görbe botjára támaszkodó idős bácsika lehet, kezében ökobarát szatyorral, hazafelé tartva a közeli kisboltból.
Azonban még kettőt sem nyalintok a fagylaltomból, a véleményem hamar változik, s a gyanú árnyéka egy másik fazonra esik. Pontosabban a hátsófelére, mert a felsőteste az egyik autó alatt rejtőzik, valamin nagyon élénken dolgozva. Az első, ösztönös gondolatom az lenne, hogy szedem a virgácsaimat és amilyen gyorsan csak tudok, eltűnök a színről. Sosem szerettem a főszerepeket, kényelmesebben érzem magam mellékszereplőként, de ha választhatok, megmaradok vérbeli statisztának. Széltől mocorgó fa, járókelő 1, háttérben mormogó 2, sorolhatnám a repertoáromat. Szóval már iszkolnék is tova, mikor egy hang megtorpanásra késztet. Egy kismacska keservesen síró hangja.
Nem vagy normális.
Nem, nem vagyok normális.
Mélyről jövő, nehéz sóhajjal az ajkaimon dobom ki a legközelebbi kukába a félig elfogyasztott fagylaltot, aztán fordulok az autó felé, ahonnét az idegen kibújt és mintha a kezét dajkálná. Megsérült? Ahogyan közelebb lépkedem, úgy válik egyre ismerősebbé az alak, nem telik sok időbe felidéznem, ki is az.
- Benji Becket? – valahogy nem áll rá a szám, hogy magázzam vagy a teljes nevén szólítsam meg, nekem még mindig olyan… kölyöknek tűnik?!
Teljes déja vu, ám most nem valamelyik szertárból, vagy klotyóból mászott elő, hanem maszatosan ücsörög a földön, többé-kevésbé önszántából. Mik vannak…
- Úgy tűnik a balszerencse akkor is megtalál, ha nem keresed. – jegyzem meg, miközben odaguggolok mellé, óvatosan elrendezve a kosztümszoknyát és magam elé teszem a táskámat, miközben a fiút, férfit hallgatom.
Felvont szemöldökkel pillantok rá, aztán amennyire tudok, úgy az autó alá. Macskamentés és társai, értem én.
- Mióta próbálod onnan kivarázsolni? – szólalok meg, miközben egy tiszta zsebkendőt és kézfertőtlenítőt nyújtok oda a másiknak.
- Segíthetek? – jön a következő lényeges kérdés.
Mert az már holtbiztos, azt a kismacskát nem hagyom itt és Benjamin sem úgy fest, mint aki a helyzet magaslatán állna. Ha egyáltalán ott akar állni.
Vissza az elejére Go down
avatar

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
könyvelő
⌲ Hozzászólások :
46
⌲ Tartózkodási hely :
Sehol és mindenhol
⌲ Csatlakoztam :
2017. Aug. 25.

TémanyitásTárgy: Re: Soothe your pain   Szer. Szept. 06 2017, 20:29

Nem kicsi a meglepettségem, mikor egy régről ismerős arcot vélek felfedezni. A hangja megváltozott, bár felismerhető maradt, van egy meglepő, különös tónusa, ahogyan a hangokat képezi, s talán fel sem figyelt rá, mennyire különbözik a többi embertől e téren. Érettebb lett, látszik a kisugárzásán. Érettebb, és kevésbé elégedettebb.
- Ma-ma-ma-ma-magamtól mentem után, utána. – magyarázkodom, mely viselkedésforma jól megszokott lehet tőlem, hiszen a gimnáziumban sem volt ez másként. Valakivel kapcsolatba kerültem, és magyarázkodtam. Például hogy miért járok épp arra, vagy miért lett olyan tökéletesre vasalva az ingem, vagy éppen miért lett megint tökéletesen hibátlan a dolgozatom, amire senki sem számított. A gimnázium egyeseknek nagy kaland, másoknak az élő Pokol. Egyáltalán nem vágyom vissza abba a rengeteg megaláztatásba, sok sorstársammal ellentétben belőlem azonban a motivációt is kiölték, hogy nagyra vigyem az életben. Arthur nem is győzi megjegyezni számomra, hogy az én képességeimmel lehetnék orvos is, dolgozhatnék a NASA-nak, vagy akármi, de engem nem tesz boldoggá, ha kiváló életem van izgalmas karrierrel. Most nem.
- Lassan negyvenöt perce. – válaszolom szolid félmosollyal arcomon. Nem vagyok kifejezetten lelkes az újratalálkozástól, de visszautasítani nem fogom segítségét. Kevesen segítenek különben is, a szociális életem pedig egyenlő a nullával, talán Arhur az egyetlen, akivel a magam módján megértetem magam. A többiek bohócnak néznek, de mélyen legbelül én is ostobának gondolom őket, ezt pedig szarkazmusba rejtve nem is győzöm hangoztatni. A humorom ettől még mindig olyan izgalmas, mint a ruhatáram. Az egyetlen különbség, hogy a sok földön csúszkálástól már koszos is vagyok, pedig ha valaki, akkor én odafigyelek a személyes higiéniámra, és normális körülmények között a baciktól is rettegek. Rendszerint kézfertőtlenítővel járok mindenfele, igazán hasznos dolog a belvárosi tömegközlekedés után. Ki tudja, miféle csőcselék taperolta végig azt a fogódzkodót a metrón, amibe én is belekapaszkodtam. Fura is, hogy mindezek ellenére most önként csúsztam hason egy autó alá, hogy megmentsek valamit, illetve valakit, pedig a macskákhoz nem fűz valami sok jó emlék. Épp ellenkezőleg. De utálni azért nem utálom őket. Néha még én is elcsábulok a macskás videókra, amik már rég meghódították a virtuális világot. Viszont igazán mulatságos, amilyen kis ostobák, és próbálják beletuszkolni magukat a legkisebb dobozokba is elégedetten.
- Nem hagyhattam ma-ma-magá, egyedül, ssssajnálom szegényt. De nem tudom, nemtudom, hogyan tudnám kicsalogatni onnan, onnét. – dadogom el mondandóm, a szemüvegem pedig még mindig félig lecsúszva ül arcomon.
- Köszönöm. Igazán, igazán ke-kedv, rendes vagy. De hacsak n-nem tudsz valami tutibiztos módszert, amivel ki lehet onnan csacsacsalogatni… – a mondatomat nem fejezem be, ehelyett hallhatóan felszisszenek, amikor a sebre kenek egy keveset a fertőtlenítőből. Egy ideig figyelem, ahogyan a vérrel elkeveredik, hiába itattam fel a zsebkendővel, a vérzés még nem állt le, a fertőtlenítő azonban a csípése mellett teszi a dolgát is. Pillanatok alatt a bőrbe szívódik, és csak az erős, alkoholos szag marad utána.
- Persze még n-nem találtam ki, mit csináljak vele utána. Kü-kü-különben jól vagy? Nem hallottam felőled. Meg más-másokról sem. – ép kezemmel a helyére igazítom a szemüvegem. Pedig alig egy-két éve lehetett a tíz éves osztálytalálkozó, ám a szervezőknek egy roppant hivatalos formában megírt válasz e-mailben üzentem meg, hogy fontosabb teendőm akadt: dolgoztam. Nem ám valami különleges konferenciára vagy kihagyhatatlan lehetőségre kell számítani, hanem csupán egy újabb, rémunalmas munkanapra. A mai napig nincs megbánásom miatta.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://ancientshaven.hungarianforum.net/t579-theunrealapep
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Soothe your pain   

Vissza az elejére Go down
 
Soothe your pain
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Belváros-
Ugrás: