Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Összesen 0 felhasználó van jelen :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 0 vendég :: 2 Bots

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szer. Aug. 15 2018, 21:51

Kedd Aug. 14 2018, 23:30

Hétf. Aug. 13 2018, 20:10

Vas. Aug. 12 2018, 19:06

Pént. Aug. 10 2018, 00:15

Csüt. Aug. 09 2018, 21:01

Csüt. Aug. 09 2018, 00:34

Csüt. Aug. 09 2018, 00:33


Share | 
 

 Farid & Ginny

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
avatar

Vendég


TémanyitásTárgy: Farid & Ginny   Vas. Szept. 10 2017, 19:11

Farid &
Ginny

Amikor apád azt mondja, hogy menj nyaralni akkor tiltakozol, kivéve, ha kopasz, kialvatlan, és veszélyesen villog a szeme a szemüvege mögül. De legalább nem piszkálta nagyon Faridot, miért is tette volna, az elnökkel is kijönnek már, majd pont a dédunokáját fogja elzavarni melegebb éghajlatra. Főleg, hogy mind a két szülőm örül, végre nemcsak a munkával foglalkozom, és azzal, hogy elszeparáljam magam mindenkitől. Hanem magammal is, és szívem választottjával, mondjuk pár hónap múlva bővül a család. Mondhatom, hogy végre jó irányba halad az életem, még akkor is, ha egyetlen leányom meghalt. Nem haragszom Ephraimra, tudom, hogy nem azért tette, mert élvezte, hanem, mert áruló lett. Mindenki tudja, hogy Deimosz nem a mi oldalunkkal szimpatizál, éppen ezért képes volt maga mellé állítani őt is. Sosem fogja kitenni az ablakba, amit kap értem. Lehet, hogy nem én neveltem fel, hanem a nővéremék, ám az én vérem volt.
Szusszanva nyújtózkodom egyet, puszit nyomok Farid arcára, aztán visszabújok hozzá, reggeli lustálkodás, nem tudom hány ezer éve után.
- Mit szólnál, ha lemennénk a tengerpartra? Persze előtte rád kenek egy flakon naptejet, mert leégsz. – kuncogok, bagoly mondja verébnek, én is világitok a sötétben. – Még mielőtt aggodalmaskodnál, remekül vagyunk, és nem akarok citromot se enni, se inni. – ami miatt azért szomorú vagyok, mert pár héttel ezelőtt simán ehettem a sárga gyümölcsöt. Most meg nem, de megtehetném, viszont eldöntöttem, hogy a legjobbat fogom adni a születendő bébinek. Jó anya akarok lenni, nem úgy mint először.
- Vagy maradhatunk is, azt hiszem lusta lettem. -

POTUS
Vissza az elejére Go down
 
Farid & Ginny
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Amerika más részei-
Ugrás: