We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Charlie Hunnam

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Anonymous

Vendég


Charlie Hunnam Empty
TémanyitásTárgy: Charlie Hunnam   Charlie Hunnam EmptyHétf. Okt. 02 2017, 15:36

Gyűjtött: Charlie Hunnam 2856385791

Charlie Hunnam I3QRT Charlie Hunnam QvC0C

Charlie Hunnam AOn7W Charlie Hunnam 2e5aP

Charlie Hunnam Pfp1j Charlie Hunnam Tumblr_inline_mjd5n7rjz21qz4rgp

Charlie Hunnam Tumblr_inline_ndne5sP8pp1rzf41q Charlie Hunnam Tumblr_inline_ndneb2pZ8g1rzf41q

Charlie Hunnam Tumblr_mqilloVNWm1rxdqlwo2_250 Charlie Hunnam Tumblr_ou4y8sjaDs1saikalo1_250

Charlie Hunnam Tumblr_otn9nltQsM1upf7dwo3_250 Charlie Hunnam Tumblr_otn9nltQsM1upf7dwo5_250

Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous

Vendég


Charlie Hunnam Empty
TémanyitásTárgy: Re: Charlie Hunnam   Charlie Hunnam EmptyHétf. Okt. 02 2017, 15:59

Két kis kacsómmal vágott :3

Charlie Hunnam Dan Charlie Hunnam Dan2

Charlie Hunnam Dan3 Charlie Hunnam Dan4

Charlie Hunnam Dan5 Charlie Hunnam Dan6
Vissza az elejére Go down
 
Charlie Hunnam
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kikapcsolódás :: Urak-
Ugrás: