Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szomb. Feb. 17 2018, 21:15

Pént. Feb. 16 2018, 23:37

Szer. Feb. 14 2018, 22:22

Vendég
Szomb. Feb. 03 2018, 19:47

Kedd Jan. 30 2018, 21:50

Kedd Jan. 30 2018, 20:47

Kedd Jan. 30 2018, 20:37

Kedd Jan. 30 2018, 18:49

Hétf. Jan. 29 2018, 16:24


Share | 
 

 Thor & Sif

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 21:16

- Szóval, ezután a tökéletesen elkúrt akció után.. - végignézek magamon, miközben elhaladok egy kirakati üveg mellett. - Szeretnék végre hazamenni. - akkor is, ha ő nem lakik ott. Hiányzik az otthonom, az ágyam, minden, ami abba a házban van. Kellenek a holmijaim, mert már nagyon unom a motel szoba komfortját.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 21:25

A felsőm ujjába törlöm az orromból folydogáló vért, elnyűtten bicegek a nejem mellett, az életkedvem mindeközben a béka segge alá bútorozik be.
- Mire gondolsz? - kérdezek vissza, tekintetem a másikat vizslatja, aztán megingatom a fejemet, amolyan lassan a testtel üzenetet közvetítve.
- Először is, azt hittem soha többet nem akarsz oda visszatérni. - kezdek bele, majd sóhajtok egyet, már amennyire a megrepedt bordáim engedik.
- Másodszor, már nincs meg a ház. - jegyzem meg mellékesen, de nem elhanyagolható tényként.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 21:30

Nem tetszik ez a nézés, minden porcikájának rezdülését, eléggé jól ismerem már. Szóval minden vagyonomat rámerném tenni arra, hogy most bizony olyat fog közölni, mellyel a gyenge idegrendszeremet, ismét feldobja a plafonra.
- Rossz kezdet - a bevezetés sem segít. Egy pillanatra meg is torpanok, s meghallva a nincs meg dolgot, sebes öklömmel, beleütök a vállába.
- Akkor vedd vissza, vagy add ide a részem - gyenge próbálkozás az ütés, nem is azért szánom, hogy fájjon neki. Ez amolyan 'rohadj meg, hogy az életemet eldobtad' szerű valami. Csak szavak nélkül, mert komolyan mondom még a beszéd is fáj.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 21:41

A nejemmel ellentétben én nem fészkelem be magamat a várakozási posztra, ha az élet úgy hozza ki a lépést. Sokkal inkább a kutyaharapást szőrivel típusnak mondanak, s ennek szellemében, ahogyan a kedves feleségem lelépett az otthonunkból, az megszűnt számomra annak lenni. Amihez pedig semmi sem fűz, arra nincs szükségem. Amire nincs szükségem, attól megszabadulok...
- Oké, akkor tiéd a marék kosznak a fele, ami a dózerolás után megmaradt belőle. - sziszegem a vállba vágás után, most még ez a gyenge legyintés is érzékenyen érint, jól eltángáltuk korábban egymást.
- Fejezd már be. - morgolódom tovább.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 21:47

Dühös és csalódott vagyok. Ha lenne elég erőm, akkor bizony kapna egy kiadós női hisztit, hogy érezze a törődést. Tudom, hogy ő milyen típus, de kapja már be. Hát az a ház az enyém is volt, s ha én képes voltam egyedül élni benne, míg nem volt jelen, akkor ő is megtehette volna. Kapja be.
- Akkor megyek hozzád - közlöm vele a dolgot úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb valamije. - Nem fogok tovább egy motelben sínylődni - van pénzem, lenne lehetőségem jobbra, de azért én se vagyok hülye. Kelleni fog az még másra, mert bizony, ha kedves férjem elcseszi a munkáim, akkor hamar elszegényedek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:02

Úgy érzem sosem fogunk dűlőre jutni. Azt gondolnád, az évezredes házasság alatt minden rigolyát és heppet megszoksz a másikkal kapcsolatosan, de... finoman fogalmazva is lófaszt. Kiakaszt, amiért hisztis, noha most van rá egy hajszálnyi oka.
- Mi a fenéért ragaszkodsz egy rühes házhoz? - felhorkanok, majd még inkább, főleg a javaslata után.
Élesen beszívom a levegőt, fájni fáj, a hülyeség azonban jobban. Le kell hunynom egy kicsit a szemeimet, megtorpanok.
- Miből gondolod, hogy az én kéróm jobb, mint a motelszobád? - kérdezek vissza, tenyeremmel végigsimítva a tarkómon.
Felszisszenek, ahogy dudort érnek az ujjaim.
- Ha elhagysz, legalább csinálnád tisztességgel. -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:09

- Mert az végre olyan volt, amit szerettem. Ahol jól éreztem magamat, ahol azt hittem, hogy lehet egy kissé normális ez a szarság köztünk - nő vagyok. Vannak ilyeneim, hiába is igyekeztem kiölni, amennyire lehetett. Igenis fontos volt, mert sokat éltünk ott és voltak olyan pillanatok, mikor azt hittem, hogy végre nem lesz gond..
- Nem érdekel, hogy milyen. Rábasztál - ennyi a hozzáfűzni valóm, s úgy határozok, hogy mindkettőnk érdekében jobb, ha nem reagálom le az elhagyós mondatát. A végén még egy csatát megvívunk itt a nyílt utcán.
- Szóval vihetsz is, minden holmim itt van - ellenvetést nem tűrök. Elbaszarintotta a melómat, ledózerolta a házamat és még azt hiszi, hogy van választása. Meg a fenét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:19

- Sosem voltunk normálisak, nem értem miért reméled, hogy a dolgaink azok lesznek. - inkább csak magamnak mormogom ezt, mintsem a feleségemnek.
Az elképzeléseinkkel nem mindig vagyunk ugyanazon a lapon, talán még ugyanabban a könyvben sem. Végül csak legyintek egyet, megindulok, a kocsi mellett állok le, szinte nekiesem, muszáj megtámaszkodnom valamiben, miközben a belsőségeim igyekeznek regenerálódni.
- Camilla, minden tisztelettel, de kapd be. - az autó tetejére csapok, aztán bevetem magamat a vezetőülésre, és bár szívem szerint indítanám a kocsit, nem teszem, megvárom mit lép az én drága nejem.
Ha jelzi, hogy jön, mutatom neki az utat a lakáshoz, ha valamiért másfelé hajtaná a hisztije, azt sem bánom. Legközelebb az újdonsült legénylakom ajtaja előtt szólalok meg.
- Nem kérek kommentárt. -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:26

Soha, de egyszer azért igazán kijárnak nekünk is. Legalábbis nekem biztos, ő meg már más lap. Tényleg.
- Na máris? Semmi előjáték, kis simi, tapi? Elszomorítasz - vigyorgok rá. Tudom, hogy nem így értette, de a komolytalan énem nem engedné, hogy szó nélkül elhaladjak mondata mellett. Elvánszorgok a kocsiig, ami nálam van, bedobom hátra, majd követem őt egészen az otthonnak nevezett házig.
Első ránézésre sem biztató, s ahogy egyre többet bámulom, úgy lesz hívogató a motel, s annak minden mocskos kis sarka.
- De.. - jó. Moderálom magam, s némán követem a csodálatosnak nem nevezhető lakáskájába. Most komolyan, ugye csak szivatni akar?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:35

Felvonom a szemöldökömet, aztán elfojtok magamban egy feltörni készülő sóhajt, s amint Camilla átlépi a küszöböt, becsukom az ajtót mögöttünk. Nem egy luxuslakosztály, de nekem tökéletesen megteszi. A konyha, fürdő és wc van leválasztva, azonkívül egyetlen szobából áll a hely, a bútorozgatástól eltekintettem. Egy asztal, egy matrac a földön, rajta a vetetlen ágyneművel, szemét az nincs, nem vágyom csótányokra, egyedül a piás üvegek sorakoznak katonásan a fal mellett.
- Gondolom nem kell körbevezesselek. - fintorogva szedem le magamról a mellényem, lecsatolom a pisztolytáskámat, kissé darabos a mozgásom.
- Ha nem tetszik, egész nyugodtan távozhatsz. - szólalok meg reménykedve, még egy gyengéd mosolyt is sikerül a nőre villantanom.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:43

Holmimat ledobom az első szabad székre, majd egy könnyed fordulat kíséretében tekintek körbe. Tipikus ő. Ki nem szarja le, hogy mi vesz körül, míg legalább van ital és egy matrac? Le se tagadhatná.
- Túl nagy örömöt okozna az neked, szóval maradok - csak azért, mert tudom, hogy nem kívánja ezt. Hajamat eltűröm az arcomból, majd szépen lassan ledobálom a rajtam lévő holmikat. Persze csak óvatosan, hiszen lőtt sebbel, vágásokkal és valószínű törött bordával, nem olyan könnyed a mozgás. Miután lecsupaszítom magam, s már csak fehérnemű van rajtam, elindulok a fürdőszoba felé, ahonnan kis idő után már a vízcsobogásának hangja közli Thorral, hogy éppen mit művelek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 22:56

Esélytelen elriasztanom a szőkeséget, ami egyszerre bosszant, és tölt el különös megnyugvással. Bármi legyen, Sif nem fog eltűnni. Bármi történjen, mindig visszatérhetek hozzá. Noha, talán ez nem egészen pontos megfogalmazás, életünk utóbbi fejezeteit tekintve. Nem tudom miben hihetnék, ha eljön az a pillanat, hogy benne sem tudok.
- Legyen, maradj. - legyintek egyet, ami a testi épségemhez mérten nem egy okos művelet, kicsit megtántorodom.
Ahogyan Camilla, úgy én is vetkőzni kezdek, olykor-olykor a másikra sandítva. A szöszi testén felvonul minden, ami egy tisztes harc után nyomot hagyhat az emberen. Horzsolások, véraláfutás, sebek, vágások, törés és zúzódás. Elfancsalodom, nem vagyok büszke arra, hogy a jelentős részét én okoztam, de nem fogok szégyenkezni sem, hiszen Sif egyenrangú félként küzdött. Míg ő fürdővizet enged magának, addig a konyhába vonszolom magamat, hogy jeget és piát szerezzek. Ide a sör most kevés, hát whiskey után nyúlok, meg fogok két poharat, egy zacskó jeget. Hová tovább? Fürdőszoba.
- Rendben van a gyomrod hozzá? - emelem fel az üveget, hogy Cami jól láthassa, aztán a kád szélére telepszem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 23:08

Hozzáhasonlóan én is sokszor pillantok felé, hogy jól fejembe véssem ezt a képet is. Azt hiszem ez volt az első olyan, hogy ilyen szinten sikerült egymásnak feszülnünk, s a későbbiekben majd jó lesz néha felidézni. Vagy elszörnyülködés végett, vagy, mert hogy így kezdődött... Még elválik.
Kád.. Mit meg nem adnék egy zuhanyzóért, amibe nem kell belemászni, s a végén sajgó porcikákkal kikelni belőle. Ám ez a gondolatom egyből változik, mikor testemet ellepi a víz, s fejemet a kád szélének dönthetem.
- Bármi jöhet, ha moslékot hozol még azt is letuszkolom - csak akkor pillantok fel, mikor letelepszik. Egyáltalán nem zavar jelenléte, még úgy se, hogy elég hosszú idő telt el azóta, hogy.. De hát mi az a több évszázadhoz képest?
- Mindjárt jöhetsz, ígérem - lehetőségeimhez mérten igyekszem minél előbb túlesni a fürdésen, de hát kissé nehéz, ha a melegvíz minden egyes porcikámra elixírként hat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 23:20

A lakás lehet nem hatalmas, de mind a háló, mind a fürdőszoba része tágas. Az előző tulajdonosnak eléggé nyilvánvaló szándéka volt ezzel, így mondhatni, kicsit sem nyomorgunk. A poharat a kád széles peremére teszem, kicsit szenvedősen, de kinyitom a piás üveget és töltök mindkettőnknek egy-egy ujjnyit.
- Maradj csak. - megingatom a fejemet, felegyenesedem, lehámozom a boxeremet magamról, utána belemászok a kádba, szembe Camilla-val és kinyújtom a lábaimat, közrefogva őt.
Hozzám képest aprócska testalkatú, különben is, mint mondtam, helyünk az bőven van. Ahhoz elég, hogy elférjünk a vízben, ahhoz kevés, hogy ne érezzem a bőrét, a forróságát, a közelségét, amiben lassan egy éve nem volt részem.
- Egészségedre! - szólalok meg rekedten, a pohárért nyúlok, s amint megszerzem, belekortyolok, hadd égesse nyelőcsövemet az alkohol.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 23:32

Meglepődve nézem, ahogy megszabadul az alsójától, s bemászik. Testemen, már csak a látványtól is, átfut egy bizsergés. Túl régen volt már ahhoz, hogy ne így reagáljak egyből.
- Egészségedre! - nem alkalmazok felesleges mozzanatokat, így a koccintás elmarad. Óvatosan emelem a számhoz a poharat, majd sebesen tüntetem el a tartalmát, annak ellenére, hogy minden egyes levegővétel és nyelés, hatalmas fájdalommal jár.
- Ha nem kezdett volna villogni a piros jelzés, szerintem kinyírjuk egymást - kell valami, nem bírok némán és mozdulatlan ülni mellette. Testem az övéhez ér, szívem hevesen ver. S hiába minden fájdalom legszívesebben, csusszannék közelebb, hogy sebeit csókokkal hintsem, hogy száját enyémre tapasszam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Pént. Okt. 27 2017, 23:46

*18-as karika a láthatáron*

Nevethetnékem támad, de végül hallgatok, a vigasságot a testes itallal fojtom le, hamar kiürül a pohár. Tényleg nem sokon múlott a dolog, ha kicsit jobban belefeledkezünk, szó szerint össze kéne fércelni minket, de az ilyesmit hagyjuk meg az egyiptomiaknak.
- Eléggé frusztráltak voltunk. Talán vagyunk is. Ki kellett engedni a gőzt. - jegyzem meg, közben újratöltöm a poharainkat.
Jó skandináv szokás ez, ha a halál szele meglegyint, rápiálsz, mert miért ne? Nagyokat nyelek, a víz megnyugtat, enyhíti a sebek sajgását, a vágyamon, amit a feleségem iránt érzek, kicsit sem segít. Férfiasságom egyre keményebben mered a vízfelszínen úszó hab áldásos takarásában, ajkamon a félmosoly nem az igazi.
- De nem volt rossz. Régen küzdöttünk és még mindig lenyűgöz, mennyire erőteljes ellenfél vagy. - kacsintok elismerően a másikra, meg iszok, ami nem feltétlenül a legjobb kombináció egy ilyen szituációban.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Szomb. Okt. 28 2017, 15:32

+18?


Én jelen helyzetben éppen olyan frusztrált vagyok, mint azelőtt, hogy gyepáltuk volna egymást. Még a rossz fiúk lelövése sem segített eleget, amit pedig véletlenül sikerült elnyomni vele, azt kedvesem azzal, hogy beült ide..ezerszeresen hozott vissza.
- Meg kell tudnom védenem magam - megvonom a vállaimat. Az elmúlt közel egy évben annyit voltam egyedül, hogy ha nem lennék képes arra, hogy védekezzek, akkor már más életemet kéne élnem. Egy ilyen férj mellett, muszáj volt felvenni a ritmust és kikupálni magam, különben nagy bajban lennék, amikor ki merem nyitni a szám.
Megkaparintom a poharam, de csak forgatom, nem tüntetem el újfent a nedűt. Fáj. Mindenem, s itt nem csak a testre kell gondolni, a lelkem is éppen úgy sajog.
- Hiányoztál - csak halkan merem mondani, s most nem is erőltetem meg magam azzal, hogy a az ősi nyelvet használjam. Legutóbb is, mi lett a vége?
- Érdekes ital választás - hümmögök egyet, majd eltüntetem az egészet, s a poharat kiteszem a kádszélére. Az így felszabadult kezemmel pedig végigsimítok férjem lábán, amolyan puhatolózás gyanánt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
nyomozó
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 02.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Szomb. Okt. 28 2017, 20:45


18+

Micsoda szürreális kép. Hatalmas istenségek egy kádban áztatják a harctól meggyötört testüket, míg a lelki gyepát - mihez képest - olcsó lőrével tompítják. Szépek vagyunk, igazán azok, de minden abszurdum ellenére most jó így. Békés. Intim. Sokkal inkább, mint a tipródó egymásra akaszkodás, a párbaj, ami az alá-fölérendeltségi viszonyokat hivatott tisztázni. Nincsen rá szükség, hisz sértett büszkeségünk ellenére is társai vagyunk a másiknak. Örökké, míg világ a világ, s ha kell, addig születünk újjá, míg a egymásra nem lelünk.
- Te is hiányoztál nekem, Sif. - jó ideig zeng a hangom a fürdőszoba csöndjébe, majd a feleségem töri meg a csöndet, elmosolyodom.
Nem érzem sem az ízét, sem az erejét az italnak, noha a józanságom erős falai kezdenek leomlani, ebben inkább közrejátszik a lábamon végigsimító kéz. Nyelek egyet, ujjaimat asszonyoméra kulcsolom, azután odahúzom magamhoz. Édes fájdalom ez, kapkodásmentes, s ha megérti a szándékomat, óvatosan az ölemben helyezkedik el, ölének feszülő erekcióm pedig elég bizonyosságot szolgáltathat fel nem tett kérdésére.
- Csókolj meg... - kérem tőle, hangom rekedt, tekintetem csak őt látja.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Foglalkozás :
Nyomozó
⌲ Hozzászólások :
24
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 01.

TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   Szomb. Okt. 28 2017, 21:19

18+


Jól esik ez a pár szó, feltölti a lelkemet, egy kissé megnyugtat, hiszen nap, mint nap küzdünk. Olyan harcot vívunk a másikkal, melynek soha nem lesz vége. De én nem is bánom, hiszen enélkül unalmas lenne az öröklét, kinőttük már a papás mamás szerepkört, kell valami, ami kimozdít minket a komfortzónánkból.
Mozdulok, ahogy ő akarja. Lassan csúszok közelebb, nem csak magamra vigyázok, hanem rá is, hiszen tudom, hogy hiába mutatja azt, hogy sebezhetetlen ő is jócskán szerzett sérülést a mai nap folyamán.
Olyan jó a közelsége, mélyen magamba szívom férfias illatát, kezemet végighúzom férfiasságán, szemeimmel az övéit kutatom. Minden egye mozdulatomban egy kis izgalom is van, hiszen hiába vagyunk jó pár éves egymáséi, egy huzamosabb kihagyás után, mindenkiben van némi félsz. Ajkaimat óvatosan érintem övéihez, s félénken hívom táncba nyelvét, melyből lassacskán követelőzés lesz. Végül olyan hevesen falom ajkait, mint egy kiéhezett vad a prédáját, eközben pedig ölemet lassan mozgatom, hogy még jobban felingereljem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Thor & Sif   

Vissza az elejére Go down
 
Thor & Sif
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Az éterben :: RT Birodalom-
Ugrás: