We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 My dear wife - Nepthüsz

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Vendég
Anonymous

Vendég


My dear wife - Nepthüsz Empty
TémanyitásTárgy: My dear wife - Nepthüsz   My dear wife - Nepthüsz EmptySzer. Okt. 11 2017, 11:28

… King
Egyedül senki sem annyira erős, mint valakivel együtt.
Nepthüsz
Halhatatlan
Egyiptomi isten
Gemma Arterton, Aeriél Miranda, Adelaide Kane, Jennifer Lawrance vagy sötéthajú szépség, de egyeztethető
Drága feleségem és testvérem! Kapcsolatunk sosem volt tökéletes, hullámvölgyek mindig vannak benne, néha nagyobbak, néha kisebbek. Talán az idő adta kötöttség és a szeszély az ami hozza, de legalább nem monoton. Te vagy az, akiben a legjobban megbízom, nem teljesen, de a legjobban. Még ebben a vészterhes időszakban is, mikor elvették minden erőmet, de lesz ez még így sem.
Nem tudom, hogy mi vonzott bennem, hiszen sosem voltam jófiú, mai napig állnak rendületlen terveim, de te ezt elnézed, bármily hülyeséget is csinálok. Szerencsésnek mondhatom magam, mert nem vagyok egy mintaférj, mégis kitartasz mellettem. Bár, hogy őszinte legyek, fontos vagy nekem. Még akkor is, ha volt az az incidens Ozirisszal. Hogy is felejthetném el, mikor engedtél neki… De a következménye már maga a történelem. Testvér ide vagy oda, de nyolc darabba vágtam. Nem hibáztatlak érte, hiszen mellettem vagy, nem mellette, de nem is felejtettem el. Nincs egy rossz szavam se miatta, hiszen félre kacsingattam már én is, csak éppen nekem azok a nők eszközök, és nem a drága feleségeim. Tudod, észrevetted már nem egyszer rajtam az édes parfümök illatát, nem is egy nézeteltérésünk volt ebből fakadóan, viszont mindig visszatértem hozzád. Te örök vagy, ők nem.
A nagy szakadást 1220 okozta. Nem mondod ki, de látom a szemedben a sajnálatot, hogy gyenge lettem. Hogy mit keresel mellettem még mindig? Az idő adta kötöttség? Vagy régi hibáid javítása? Vagy ennyire szeretsz? Nem tudom, pontosabban sejtem, csak nem akarom tudatosan kezelni. Keressük a megoldásokat, hiszen a jó sem tud létezni káosz nélkül, kell valakinek irányítani is. Minden energiámat ebbe ölöm bele, a megaláztatásból keletkezett düh ad erőt hozzá. Ígérem, hogy visszakapom az erőmet, és megint az a hatalmas isten leszek, akibe beleszerettél.
// Ízelítőnek ennyi. Érdemes elolvasni az ET-met, hiszen ott is mesélek jellemedről. Összetett karaktert keresek, aki intelligens, szenvedélyes, őszintén szeret, szeretetre méltó, de megvan a maga világa is. Nem csak egy tőlem függő karaktert szeretnék az oldalnak. És hosszútávra! Mert nagyon sok mindent építenék a feleségemre, így aki késztetést érez, az ne csak fellángolásból.
Ha megérkeztél, mindenképp dobj meg egy PM-mel, és egyeztetünk Smile PB változtatható, de majd megbeszéljük. Nagyon várlak! *-* <3


Én, és szerintem az oldal is! Egyiptomiak mindenképp! :3

Vissza az elejére Go down
 
My dear wife - Nepthüsz
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Karakteralkotás :: Elkelt keresettek-
Ugrás: