Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 16:15

Pént. Szept. 21 2018, 23:00

Csüt. Szept. 20 2018, 23:10

Szomb. Szept. 15 2018, 22:24

Szer. Szept. 12 2018, 22:51

Szer. Szept. 12 2018, 22:42

Szer. Szept. 12 2018, 15:16

Vendég
Hétf. Szept. 10 2018, 21:12

Vendég
Hétf. Szept. 10 2018, 21:12


Share | 
 

 When everything is broken - Opal & Acheron

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: When everything is broken - Opal & Acheron   Szer. Dec. 13 2017, 14:03



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Egy hete… egy hete , hogy magára hagytam azt a gyönyörű nimfát, egy hete erőnek erejével állok ellent a kísértésnek, hogy megjelenjek az ajtaja előtt, és a bocsánatáért esedezzek, hogy otthagytam, magában. Persze, miután elaludt, szépen visszavittem a házába, megfürdettem, emlékszem minden porcikájára, hajlatára, ahogy a víz körbejárta a testét. Gyengéd voltam vele, az arcát figyeltem, olyan békés és nyugodt volt. Ógörög női tógát adtam rá, gyönyörű volt benne, illett hozzá ez az öltözék, kék szín, amely kiemeli a szemei színét, és betakargattam, álmot hintettem a szemeire, hogy aludjon addig, amíg el nem távolodom tőle. Messzire mentem, innen a kis falutól. A folyóm torkolatáig. Ammoudia
városáig, valaha itt volt a palotám, most is itt van, emberi szem számára láthatatlan helyen, de nem ott szálltam meg, hanem egy luxus hotelben. Ari egy hete egy szót sem szólt hozzám, haragudott rám azért, mert megjelöltem egy nőt, fennen hirdetve, hogy ő hozzám tartozik, bármely isten hagyja őt békén, hiszen semmi közük hozzá.
Számtalan éjjel riadtam arra, hogy hiányzik mellőlem, hogy fűt a szükség, a vágy, érte. De veszélyes lett volna ha újra felkeresem, így is… öt napot voltam vele, öt napig megállás nélkül csak a testi örömöknek éltünk. Én élveztem, hogy nem felejt el, de hogy nem védekeztem mellette az is biztos! A hold besütött a szobám ablakán, a meleg tengeri fuvallat pedig a testemet simogatta, rekedt nyögés hagyta el a torkomat. Tudtam, hogy hasztalan lenne zuhanyzással próbálkoznom, mert rám nem hat úgy a víz, ahogy egyes emberekre, ha épp a fiziológiai szükségleteiken próbálnak könnyíteni, enyhíteni. Az óceánba kellett megmártóznom. Ari mellettem feküdt az ágyon. Szerintem nem volt képes elviselni a testem sóvárgását, ezért sem feküdt fel rám tetoválás formájában.
Az óceán sötét színéről ébenfekete fürtjei jutottak az eszembe, őt lestem mindenhonnan, vártam, hogy előbukkanjon, és felpofozzon, majd a karjaiba vonjon. De tudtam, mind hiába, ha elmúlik a varázslatos pár nap hatása, akkor úgy is elfelejt. Hiszen az esetemben ez így volt rendjén. A város hegytetőjére mentem, és onnan vetettem magam a mélybe, hagytam, hogy elnyeljenek a habok, a hullámok. Atyám jelenléte megnyugtatott, ritkán, de szoktam beszélgetni vele, vagy… csak épphogy érezteti velem a jelenlétét, és ez is bőven megnyugtat. A tenger fenékre süllyedtem, ahol pedig anyám Gaia jelenlétét is éreztem, elheveredtem a homokban, és éreztem, ahogy egy kisebb domb sűrűsödik körém, egy kis barlang szerűség.  Rég elfeledett dallamot hallottam, azt hiszem, hogy talán anyám dalolt, az ő hangját hallottam magam körül. Nem tudom, hogy mennyi időt töltöttem így, de jólesett elmenekülni a gondok elől, talán nyugovóra kellene térnem egy kis időre, elvonulni, kivonni magamat a forgalomból, de… valami miatt képtelen voltam erre.
Elsuttogtam néhány ógörög szót a szüleimnek, a hálám jeléül és siettem, a partra, mert úgy éreztem, hogy odakint a városban vár rám valaki aki fontos lehet nekem.  De végül csak Ari volt aki aggodalmaskodva vont kérdőre.
- Hol voltál?! Ari már keresgélt órák óta, mit órák! Napok! – elkapott és megölelt, szorosan húzott magához. A nap a szemembe sütött, ezért felvettem egy napszemüveget is, számos ember halad el mellettünk, szokás szerint csak a kishúgomat nézték meg, engem azonnal el is feledtek. Sötétkék pólót viseltem, egy hosszabb rövidnadrággal , és egy kényelmes cipővel. A karomon drága óra pihent, és mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Kellett, egy kis idő, hogy magam legyek, remélem megérted. – egy közeli fagylalt árushoz tereltem, ahol izgatottan kezdett egy hatalmas fagylaltkelyhet összerakatni magának. Minden volt benne. Banán daraboktól, eper, málna és vegyes gyümölcsön át, az összes fellelhető fagyiból legalább kettő vagy három adag is.  Én is kértem magamnak egy ugyanolyat, és kifizettem, leültünk az egyik közeli asztalhoz, és elkezdtünk falatozgatni.
- Ari látja ám, máshol jár az eszed, azon a gyönyörű nimfán! – itt elpirult kissé, és behúzta a nyakát. – Hiányzik neked! Miért nem mész vissza hozzá? Ő…szerintem neked való lenne!
Láttam, hogy turpisságon töri a fejét, és nem akartam elhinni, hogy rossz fát tett a tűzre de túl jól ismertem.
- Mit csináltál Arianna? – emeltem meg kissé a hangom, mire ő behúzta a fülét farkát ,és el is illant, ki tudja, hogy hova? Ha akarnám megkereshetném, de nem akartam ezzel vesződni, élveztem a magányosan elfogyasztott édességemet. Nem tudtam, hogy elment Opalhoz is, hogy nyíltan keressen nála, még.  Hirtelen támadt fel a szélvihar, és gőzölt be a tenger is, meg a folyóm is, nem értettem ezt a hirtelen változást, ám mintha mi sem történt volna a részemről, ettem tovább az édességet, már végeztem a sajátommal, amikor Ariéért nyúltam. Ekkor a kishúgom megjelent, és kikapta a kezemből a kelyhét egy arcra puszi kíséretében. Belőlem egy rekedt, meglepett nyögés szakadt ki, amikor is fájdalmas szúrást éreztem a mellkasomban, és levegőt is alig bírtam venni. Mi ez?! Mi történtik?! nem vagyok ura a testemnek, az érzéseimnek! Le kellene nyugodnom, mert ha így folytatom, az egész várost maga alá temeti a tenger is és a folyó is.
Felkaptam a pillantásomat és a szemüvegen keresztül ismerős ében hajzuhatagot láttam meg távozni a főtér közeléből, liliom illatot fújt felém a szél, a hajzuhatagot néztem, nem volt igazi, valami nem stimmelt. De velem sem, a környezetemmel sem. A cukrászda asztalára könyököltem, és a homlokomat masszíroztam, majd a következő pillanatban levegőért kapkodtam. Mintha fuldokolnék, pedig nem is! Köröttem minden csendes volt, mindenki folytatta a saját életét, mintha mi sem történt volna, csak én agonizáltam csendben. Felőlük itt helyben meg is halhattam volna, hiszen észre se veszik az egészet, azonnal elfelednek.


Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés: Csak egy nimfa kellett, hogy jól érezzem magam, végre! Razz  ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Florist
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 18.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Vas. Dec. 31 2017, 23:33

Ash & Opal

Olyan volt az egész mintha csak álmodtam volna. Mintha csak elmém űzött volna velem gunyoros tréfát. Aztán tétován siklott mellemre a kezem s azonnal végighullámzott a testemen az elmúlt napok sóhajokkal terhes emléke. Gondosan megtisztítva, felöltöztetve aranyos ruhában hazahozott engem, betakart, talán még puszit is kaptam. Aztán vártam… széles mosollyal, már-már szerelmesen ültem az ablakban minden áldott nap. Megjelent egy fiatal lány, kinek aurája oly ismerős volt, s mégis oly idegen. Először nem tudtam hova tenni, talán magához vette, talán a kishúga. Talán… ki tudja… Az eszemet is elvette szikár alakja, mindegy egyes eltelt perccel csak jobban sóvárogtam utána. Betegesen, vigasztalhatatlanul. És ő nem jött… nem bizony. Napok teltek el, és a tökéletes csődör nem jelent meg az ajtómban. Nimfa vagyok… a virágaim hervadoznak. Képtelen vagyok immáron ugyanolyan hévvel élni, mint ő előtte. Az ő tüzében akarok égni, az ő ölében vonaglani minden áldott éjjel. Kertem megfakult, a növények szinte szürkévé aszódtak körülöttem. A bolt zárva van… már egy hete. Beteg vagyok, betegnek érzem magam, ahogy hiánya lassacskán felemészt. Mi az? Miért nem jössz? Mi baj? Nem voltam… elég jó? Adj még esélyt… Gyere vissza. Így nem tudok élni, így nem tudok létezni. Nélküle nem, már nem megy! Nem emlékszem, hogyan kell. Csak ő jár a fejemben, kisajátítva az összes gondolatom, az érzéseim, a vágyaim. Ő lett a Minden úgy, hogy én Senki sem vagyok neki. Abba a tógába öltöztem fel, amiben ő hagyott hátra. Ma van a napja… mához pontosan egy héttel korábban esett be a kertembe. A mai nap jó lesz… Egészen eddig zarándokoltam testből testbe, de most… érzem, tudom, hogy nem lesz tovább. Ő volt az, aki miatt újra és újra megszülettem, Ő utána már nem lesz semmi. Így nem tudok nap, mint nap felkelni úgy, hogy ő nincs velem. Itt és most… pontot teszek a végére, az életem végére. Mezítláb közeledem az Acheron felé, fehér tógámba bele-belekap a szél. Fekete sörényem kuszán kavarodik körülöttem, de nem is érdekel. Lassan lépdelek a vízben, gázolva egyre beljebb, miközben a felszínt simogatom.
- Ne haragudj... remélem megérted. Mondd csak… mint minden életem egyetlen biztos pontja… leszel a sírom?
Morzsolok el egy könnycseppet, még utoljára körbetekintek, beszívom a friss levegőt s belemerülve a vízbe egészen az aljáig úszom, ahol beakasztom a lábam egy fenéken pihenő uszadék fába. Ott lebegek a vízben, érzem, ahogy tüdőm egyre sajdul, apró buborékok szöknek ki az ajkaim közül és kíváncsi halak méregetnek. Hát ez mit keres itt? Ne haragudjatok… Gyáva vagyok és gyenge. Elmenekültem attól az élettől, amiben Ő nincs benne. Újabb adag buborék távozik, érzem ahogy pici víz jut le a tüdőmbe. Érzem, ahogy éget, szúr és mar. Itt már nincs oxigén… a látásom homályosul, a mellkasom robbanni akar… én pedig sírok. Nem jött vissza….

POTUS

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Csüt. Jan. 11 2018, 13:40



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Földre rogyok, és a mellkasom majd ki akar szakadni a helyéről. Bitang rosszul érzem magam! Megdöglök bele! Az orromon víz folyik, köhögök, és egy adag víz jön fel a torkomon. A folyóm, lehunyom a szemem, baj van! Mérgezik talán?! Nem, ez… sokkal nagyobb fájdalom, sokkal… Elemibb. Fáj! Hagyd abba! Ari térdel mellettem aggodalmasan, én a hátamon fekszem és szenvedek, de nem tudom mitől! Elkapom Ari kezét és újra vizet köhögök fel magamból, mire hátrabicsaklik a fejem, és lehunyom a szemem, víz zubog a fülemben, hallom a saját vérem dobogását, ahogy zubog a fülemben, látom, ahogy halak cikáznak el mellettem, fehér ruha foltjai úsznak el mellettem, és érzem, hogy feladom. Amikor kívülről látom az eseményeket, én vagyok végre a víz, én vagyok az aki körbeölelem, én akarom megölni őt, de miért?! Érte nyúlok, mire elszorul a torka, haldoklik! Arit magammal rántva teleportálok a folyóm azon pontjára ahol már jártam korábban, egy hete. Ott vagyok, ő a testemre kúszik, én a vízbe merülök, azzal együtt mozgom, és meglátom, a víz mélyén, a folyó mélyén a legcsodásabb nőt, akivel valaha találkoztam, az egyetlent, aki volt képes megdobogtatni a szívem, újra.
Felüvöltöttem, mire a folyó zabolátlanul hömpölygött fel és szaggatta a partot, mindkét oldalon. Lemerültem, elkéstem! Még látom az arcán legördülő könnycseppeket, más az alakja mint a folyó vízének, de látom, megtudom különböztetni. Elkéstem!
-NEeeeeeem! – üvöltök fel fájdalmas hangon, és a karjaimba zárom, kiemelem a vízből, egy levegőbuborék vesz körbe minket a patakmeder alján, majd kőrkörös áramlat kerül ki minket, amelynek közepén mi vagyunk, én és ő. Elszívom az összes vizet,a közeléből és a kezeimben tartom a testét, ringatom.
- Neeeeeem! -   újabb üvöltés hallatszik, mire hallom, hogy a hegyek is zengnek tőle, az eső is elered, de minket kikerül, ahogy mindig is elkerül a víz engem.
Mit kéne tennem?! Ne menj el! Ne hagyj itt, mit csináltál?! Ezután vettem egy nagy levegőt, egyszer láttam a tévében egy újraélesztést, vagy…próbáljam meg a lelkét megkeresni? Nem lehet még messze. Higanyszürke szemeim ezüst színben izzottak, ahogy a karjaimban fekvő nőre pillantottam, kerestem a lelkét, de… olyan közelinek s mégis távolinak éreztem, ,nem tudom, hogy meddig próbálkoztam. Az arcát cirógattam, amely korábban mindig mosolygott, most valahogy olyan fakónak tűnik az egész, már-már élettelen. De nem halhatott meg!? Elkéstem?! Felnyaláboltam, és kimentem vele a partra.
- Ari látta veled azt az újraélesztős műsort! – kel fel mellém Ari, és letérdel, aggodalmasan hajol előre, hogy meghallgassa Opal szívverését és fej rázva pillant rám. A folyó felszínán álltam, nem nyelt el, Opal a kezem között bicsaklott hátra, miközben hátra fektettem a vízen, amely meg sem mozdult, stabil üvegfal volt alattunk, három nyomás egy fújás, a nyomással kezdtem, majd fújtam. Mellette úgy éreztem, hogy élek, olyan régi emlékeket láttam, vagy tapasztaltam, vagy nem is tudom, nem teljesen értem, láttam is, olyan volt mintha a kirakósom egy darabja bekerült volna a helyére.
–Akarlak! Elveszíteni meg egyáltalán nem akarlak! Ébredj fel, hallod?! - A hajam is visszaváltozott valamikor félhosszúvá, bánom is én, nem érdekelt. Őt öleltem, suttogtam a fülébe, őt nekem teremtették! Én meg nem láttam tisztán! féltem attól, hogy mi-van ha elfeled? Erre, inkább a folyómba veti magát?
De miért?! Nem érek annyit! Nem… én nem vagyok annyira értékes senki számára, sőt! Mindenki átnéz rajtam, meg se jegyeznek, csak egy tünékeny gondolat vagyok a számukra. -suttogom halkan.Bárcsak…visszamehetnék az időben. cirógatom az  arcát, és az ajkát, végül megcsókolom. Kétségbeesetten próbálom ezzel ösztökélni arra, hogy mozduljon meg a nyelve, de tudom, hogy nem fog, mert én vagyok a hibás, miattam halt meg, egy olyan kis gyöngyszem, akit nekem teremtettek, annyira illett a karomba, az összes hajlatomba, azt se tudtam ,hogy ki ő, csak azt, hogy fél nimfa és hogy annyira hozzám illik.
Elfeküdtem mellé, és a karjaimba csomagoltam.
- Itt fogok rád várni, bármikor, bármennyi idő fog is eltelni, ha újra reinkarnálódsz, én itt fogok rád várni! –  súgom halkan, és az arcát dédelgetve  kezd reá potyogni a könnyem. – Sosem foglak elfelejteni kicsi Opal, kicsi nimfám; hallod? Remélem hallod. Öntözöm a kerted, vigyázok a virágaidra, még ha a kezem alatt ki is fognak pusztulni. De itt leszek, ebben a kis viskóban. –  az orcáját cirógattam, a homlokomat az övének döntöttem, és mélyen felsóhajtottam. Az ujjaival a kezeivel matattam, minden porcikáját az emlékezetembe akartam vésni. Fájt, hogy nem hallottam a nevetését többet. Tudtam, hogy miattam halt meg a folyóm megsúgta, ő megmondta a folyónak, hogy értelmetlen tovább az élete.
- Nem volt értelmetlen az életed, hiszen egymásra találtunk. –  suttogom az ajkára. A hátamra fordultam, és fordítottam magamra a testét, a fejét a mellkasomra vontam és szorítottam magamhoz, halkan dúdoltam, egy rég elfeledett dalt, miközben lassan ereszkedtem a víz alá, a teste. Itt leszek vele, amíg a kavicsok és a homok el nem mossák a testét, és eggyé nem válik a folyómmal. Lassan, ünnepélyesen merültünk alá.


Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés: Csak egy nimfa kellett, hogy jól érezzem magam, végre! Razz  ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Florist
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 18.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Pént. Feb. 16 2018, 23:37

Ash & Opal

A testem egyre nehezebb, már a szemem sem tudom nyitva tartani, és talán nem is akarom. Így. behunyva még magam elé tudom képzelni a szikár alakját, az erős vállait, a lehengerlő mosolyát, az édenkertet idéző illatát. Ordítani tudnék, sírni, csapkodni magam a sziklaszirthez... de már semmire sincs erőm. Elszállt, mint röpke gondolat, madár szárnyán lelt utazótársat és soha többet vissza nem száll.

Eltűnt, szem elől veszett,
kihalt tájon jár az eszed.

A tudatom kezdi elfogadni a véget, az a kis szikrányi élni akarás, amit az elmém legelrejtettebb zuga produkált, feladta. Talán belátta, hogy így lesz a legjobb. Nélküle... nincs értelme léteznem. Nélküle..nincs értelme felkelni, nincs értelme lélegezni se. Ahogy elrebegem csendes búcsúmat, mielőtt még elhagyhatnám e világot örökre... egy halovány képfoszlány elevenedik meg előttem. Felkapaszkodik a lelkem legmélyéről. Hangok, illatok... nevetés. Az Övé. Megismerem. Hogy is ne ismerném! Hisz éppen a hiányába akarok belehalni. Igen... hallom  a hangját, mély és bársonyos, simogatja a dobhártyám. Milyen mókás tóga van rajta... milyen izmos és ahh, milyen jóképű. Hozzám siet, átkarol, csókjaival veszejti el a józan eszem. Mi ez... ismerős... mi történik?

~~~ - Szerelmem kérlek, ne kínozz, áruld el!
Ez az én hangom... hozzá beszélek, esdeklek nevetve, mialatt egy fehér selyemszalag takarja el a szemem világát. Ő csak nevet és belecsókol a nyakamba... oly jó, oly borzongató, olyan valóságosnak hat ez az élmény, mintha érezném most is finom ujjainak érintését. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám ez a férfi. Ez a férfi... akit mintha ismernék. Úgy tűnik, mint.. mint egy emlék. És most először, tisztán látom a víziót. Nincsenek foltok, sem homályosság. Tűéles emlékek. Nem tudom mennyit mentünk, métereket, vagy csak centiket, lassan araszoltam, mert nem láttam, aztán az erős kezek felkaptak és úrihölgyként vittek valahová. Ő vitt engem. Csakis ő... csakis ú érhet hozzám.
- Csak még egy kicsit bírd ki, kicsi nimfy.
Hangja borzongást vált ki belőlem, kislányosan kuncogok, és testéhez bújva hagyom magam vinni valamerre. Nem félek, egy cseppnyi kétely sincs bennem. Soha nem is volt vele kapcsolatban.
- Miben mesterkedsz, ifjú titán?
Szemtelenkedem... emlékszem, pontosan így szólítottam meg őt a legelső alkalommal. Akkor, mikor távolról figyeltem tökéletes alakját s csak sóvárogtam figyelme után. Magamsem hittem volna, hogy megkapom... hogy rám figyel, hogy elfogadja természetellenes vonzódásom az erejéhez. Nővéreim megtagadtak, alvilági erő hívott magához s egy olyan titánnak adtam magam, mely szerintük nem méltó fajtánkhoz. Én nem így látom... az én titánom különleges. Erős, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. És egyáltalán nem romlott... csodálatos, minden nappal egyre csak elbűvölt, ahogy az olajfákat akarta életben tartani. Pedig igazán nem kötelezte rá senki. És én úgy döntöttem, vele tartok...
- Acheron... ~~~

Igen... ez az... Ő az! Az én Acheronom! Emlékszem... már emlékszem mindenre... nem szabad, nem lehet, vissza kell mennem, meg kell találnom! Nem megyek veletek... a testem pánikba kapcsol, összerándulnak az izmaim, tüdőm újra munkába áll, a szívem pumpálja a vért, víz indul meg belőlem, egy egészen kicsike, köhögnöm kell és köhögök is... Összerándulok, hatalmas kortyokban nyelem a levegőt, bágyadt tekintetem pedig megakad a világ leghelyesebb férfiján... kezeim ökölbe szorulnak a mellkasán, alig hiszem el... visszajött!
- Ash!
A férjem....
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Vas. Május 20 2018, 23:12



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Fáj, mérhetetlenül fáj, kirobban a bensőmből a szívem, a mellkasom, a gyomrom összeszorul, és érzem, hogy kifacsarodok. Valamiért…valamiért fájdalmas éreznem, látnom azt, hogy az itt fekvő nő halott! Puhán csókolom a még meleg ajkait, aztán úgy érzem, hogy elnyel a sötétség, a homlokomat az övének döntöm, és lecsukom a szemeim, halkan dúdolok, egy rég elfeledett dalt, amely egyre ismerősebb, ringat, egyre mélyebben merülök a gondolataim közé, a fejemet a vállgödrébe fúrom és belélegzem az illatát, őt, azt a finom liliom illatot, amit eddig ritkán volt szerencsém érezni.

Viszem őt a karjaimba, boldogan és reménytelien; tudom hogy az utolsó éjszakáinkat járhatjuk, mert olyan ügybe mártottam a pengém, amely egészen biztosan kedvezőtlenül fog kijönni az istenek körében. Némellyel nem volt bajom, de voltak amelyek szúrták a szemem, és idegesítettek, úgy éreztem, hogy nincs joguk az életre, de mégis itt voltak és megkeserítették a titánok életét. Holott mi is csak élni szerettünk volna. Nem mind vágyott nagyhatalomra és irányításra.
Vittem a kedvesemet a karjaimban, mert megakartam neki mutatni az új szárnyat a lakhelyünkön, csak nekünk, csak a miénk, egy új fajta stílus. Keletről. Jártunk ott és tetszett a keleti istenségek és szelleme lakta területen élők egyszerű berendezkedése a házak tekintetében, és megakartam lepni egy ilyen résszel. Virágok, kis virágkompozítciók, és igen a földön aludtunk a tatamin akkor is amikor látogatóban voltunk, most is úgy fogunk majd! Az új épületszárny tele volt virágokkal, még frissek voltak, de tudtam ,hogy ő életben tudja tartani ezeket is, amelyek arra a földrészre jellemzők, bambusz és cseresznye fák a kertben, rengeteg, mert szép rózsaszín a viráguk ha virágzanak.
- Meglátod, a te ajkaid is ilyen lágy rózsaszínek, mint a fák szirmai, miután csókoltalak. Sőt, vörösek ha meg is szívtam, akár a termésük. – tudtam ,hogy kicsit bután hangzik amit most duruzsoltam, de nem bántam. Letettem a földre és utána sétáltam, lassan a derekát fogva. Azon az éjszakán a selyem függöny mögött az új szárnyban felavattuk az ágyunkat…


- Orphné! – suttogtam rekedten a vállába, mire ijedten hőköltem hátra és kaptam fel a fejem, aggodalmasan pillantottam a karjaimban tartott nőre. Egyszerre öntött el megkönnyebbülés és harag, megkönnyebbülés, hogy él! Harag amiért megpróbált véget vetni az életének!
- Orphné!- mordultam fel, miközben az ég is felmorajlott felettünk, és jobban elkezdett esni, de szokás szerint maradt körülöttünk egy kör, amit nem érintett. Aggodalmasan simítottam át, puhán, gyengéden az arcát, mintha nem hinnék annak, hogy az imént épp megfulladt, az ajkát cirógattam a hüvelykujjammal.
- Kedvesem! – hatalmas kő esik le a szívemről, érzem, ahogy megkönnyebbülök. Az egyik kezemmel a tarkóját tartom, a másik az ő kezére siklik amely a mellkasomon pihen, és finoman ráfonom az enyémet az övére.
Puhán kezdem csókolni, szinte alig merem érinteni, azt gondolván, hogy ha erősebben érinteném, eltűnik, nem marad itt többé, vagy elpárolog, de ezt egyáltalán nem szeretném, így erősebben kezdem szorítani a kezét, és kétségbeesetten csókolom az ajkát. most a csókom miatt nem kap levegőt. Annyi mindent akarok neki elmondani, bocsánatot kérni, amiért nem látogattam haza többször ide a folyóm partjára, bárhová, vagy azért, hogy nem jutott az eszembe, ez…igazságtalan! Hány meg hány életet kellett megélnie?! Miattam!!!
- Bocsáss meg! – nyögtem fel halkan, elszoruló torokkkal, nem vagyok az-az érzelgős fajta általában, de… ez pont az a helyzet, amikor leszarom, mennyire nem férfias, mennyire nyápicnak tűnhetek, de érzem, ahogy a forróság lepereg az arcomon. Én vagyok a hibás, miattam történt mindez, miattam szenvedett ő, évszázadokon keresztül!


Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés: Nem veszíthetlek el!   ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Florist
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 18.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Vas. Jún. 24 2018, 23:02

Ash & Opal

Szinte óráknak tűnnek a percek, mire visszaevickálek a halál mezsgyéjéről az élők közé, drága férjem karjai közé. Igen, itt van, felismerem, emlékszem rá! Édes ajkainak ízére, pajkos kedvére s az örökké szeretni akaró szívére. Az esküvőnk, a világunk, a palotánk... mind-mind a miénk és megpróbálták elvenni tőlünk! Megkönnyebbülve engedek el pár könnycseppet a szemem sarkából, két kézzel karolom át és szorítom, amennyire most megterhelt testem engedi nekem.
- Acheron... egyetlenem.. Acheron! Miért várattál? Miért nem jöttél vissza másnap?
Suttogom remegő ajkakkal, miközben az arcát tapogatom hitetlenkedve. De igen, tényleg ő az, igazi és még mindig elképesztően helyes. Mohón viszonzom csókját, el sem akarom engedni, falom és harapom, szorítom magamhoz izmos testét s csak azért válok el tőle, mert kínoz a légszomj. Kipirult orcával cseresznyeszínűre szívott ajakkal meredek rá, ájtatos mosollyal arcomon.
- Emlékszel rám..? Mondd Kedvesem, tudod ki vagyok?!
Kérdem izgatottan, miközben próbálok felülni, de mindeközben egy pillanatra sem engedem el őt. S ahogy szorítom két kis kezemmel a ruháját, meglátom, ahogy ujjaimnál szikrázik valami. Meghökkenve emelem fel kettőnk közé a kezem s várom, hogy mégis mi az ördög ez, mire aranypor szerű anyag kezd el cikázni ott s alakot ölt az én gyönyörű hitvesi gyűrűm.
- Álmodom? Ash, én most álmodom?
Nézem könnyekig hatódva a gyűrűmet, mi oly régóta tartozott hozzám, s nézem az egyetlen férfit az összes életemben, kit szeretni tudok.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Hétf. Júl. 23 2018, 22:34



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Elvették tőlem! Elment mellőlem, alig ismertem meg, és nincs többé!
- Orphné! Kedvesem, Kicsim! – suttogom egyre elhalkulva az ajkai felett. Erősen szorítom, a testét senki nem veheti el tőlem, még ha most már soha nem láthatom a gyönyörű kék szemeit, a hangját, a kacaját se hallhatom. Egyetlenem! Zokogva hajtom a fejem a vállára, és üvöltök, a világba üvöltöm a fájdalmam, a feje a mellkasomon pihen és az ég felé fordulva zokogok. Az időjárás is velem sír, zokog. Siratja ezt a gyönyörű életet, hiszen többet érdemelt nálam ,egy olyan személynél, aki évezredekig kereste őt! Nem! Nem így kellett elmúlnia.
- Mert elvettek tőlem! Elvették tőlem az emlékeidet, nem emlékeztem rád, senki sem látott engem sosem! Hamarabb haza kellett volna jönnöm a folyómhoz. Itt kellett volna lennem, de nem mertem… gyáva vagyok. – lehelem halkan, először azt se tudom,hogy miért, hogy kinek válaszoltam…. hogy…hogy… pillanatnyi döbbenet kúszik át az arcomon, hiszen érzem a karjait köröttem, az ajkát az enyémen, elhallgattatott, elhallgatatta a további mondandómat.
~Orphné! Aranyom, egyetlen nimfám!~
Rekedt nevetés száll fel a torkomból, amikor rá emelem a tekintetem, a szívem a torkomban dobog, szörnyű volt, hogy azt hittem, hogy elveszítem, nem akartam! Nem akarom újra elveszíteni, őt akarom! Először nem találom a hangom, a pólómba törlöm az arcom és rekedten nyögök fel, az ajkamon az ő édes barackos ízét érzem, finom, zamatos és újra él a bensőm, bizsergek, és úgy érzem magam, mint az első napon amikor megláttam, és az azt követőkön is, amelyeket vele együtt tölthettem, egy valóságos csoda volt, ajándék! néztem, ahogy a keze által kivirágzik minden a palotánk körül. Mintha egy törékeny váza, egy vékony papír volna, úgy simítok végig az arcán hitetlenkedve, és tartom a kezeim között a buksiját, és simítom ki a haját az arcából.
- Orphné, az Acheron folyó nimfája, Acheron Parthenopeus felesége, az én nymphim. A feleségem. – fűzöm össze az ujjainkat, mire meglátom rajta a saját jegygyűrűm, s érzem ,hogy az övének koccan, s az övével egy időben materializálódik. Nem akarom elengedni, nem merem! Még a végén újra eltűnne, vagy elvennék tőlem. A palotánkba teleportálok, és ott ülünk annak közepén, minden élettelen, az akváriumok is azokat is neki sikerült benépesítenie vizi növényekkel, amiket a halak megehettek. Itthon vagyok!
Egy ideig meg se szólalok, csak figyelem őt, iszom a látványát és a mozdulatait. Hiányzott, és ha belegondolok hogy nemrég azon a helyen voltunk és szex maratonoztunk, ahol születtem… vajon… nem , teljesen biztos, hogy ő volt az aki oda vitt. Nyugalom Ash, nyugalom. Légy türelemmel.
- Nem álmodtál. – súgom letörten és lehajtom a fejem, előtte térdelek és a fejem az ölébe hajtom, a derekát átölelve. – Bocsáss meg nekem. Sose lett volna szabad, hogy elfeledjelek. Te vagy az én jó részem, a fényem a sötétségben, nélküled…én… - átölelem szorosabban, és megszorítom kissé a derekát. Érzem, hogy Ari megjelenik az egyik sarokban, és nagyon csendben van. Akár egy árnyék, úgy lapul meg, nem szeretne zavarni. Vettem egy nagy levegőt és megráztam magam, lassan felemelkedtem és őt is felhúztam magammal, gyengéden talpra állítottam, és keserű édesen mosolyodtam el, ahogy rá pillantottam. A szemeim gyengéden simogatták, megforgattam mintha táncolnánk, és közben a régi palástos ruha került rá, és kedvtelve néztem végig az alakján, a finom kelmékbe bugyolált testén.A palota fokozatosan éled fel, ahogy a mi érzéseink is újra elöntenek minket, és utat találnak a másikhoz.



Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés:  Nem veszíthetlek el!   ⁞
×
[
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Florist
⌲ Hozzászólások :
16
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 18.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Vas. Júl. 29 2018, 16:41

Ash & Opal

Elsőre el sem hiszem, hogy mindez most megtörténik velünk, hogy azok a képek érzések és emlékek valósak voltak a ködös álmaimban, hogy ezek nem álmok... hanem az én életem legszebb része volt. Hát ezért... hát ezért nem leltem nyugalomra sosem! Hiszen az egyetlen férfit az életemben, elvették tőlem. A szerelmem, a férjem, a mindenem. Ki miatt kitagadtak a nimfák, mert sötét ereje vonzott magához és én még ezt sem bántam addig, míg vele lehettem. Játszottam neki a hárfán, édenkertet varázsoltam neki abból, ami neki az ereje miatt sosem sikerült. Olyan boldog volt... olyan boldogok voltunk. S most.. úgy csókolom, mintha be akarnám pótolni az elvesztegetett éveket. Oly szerelmesen, oly szenvedélyesen, mivel egykoron égett köztünk a szerelem.
- Te pedig... Acheron... az egyetlen férfi, akit valaha is szerettem.
Ejtem ki ájtatos szerelemmel átitatott hangon a nevét, karjaimat a nyakába fűzöm s csak őt figyelem. Az időközben éledező természetet nem veszem észre, pedig a növények reagáltak a felébredő nimfaerőmre. A testem kissé felmelegszik, aranyló aurát von körém, majd mint egy kedves robbanás, eltávolodik tőlem s végignyargal a tájon. A fák elkezdenek rügyezni, az alhasalt, kiszáradt virágok új hajtást hoznak s virágot bont a tündérhajnal is. Sokáig aludhattam ebben a lázálomban. A palotánkban találom magunkat, kissé elhagyatott, bár tisztán van tartva, mégis kopárnak tűnik.
- Ne vádold magad kedvesem... az átok tehet róla, nem te.
Simogatom meg fekete fürtjeit, úgy szeretem ilyen hosszan... ujjaim játszanak a tincsekkel, cirógatják selymes haját. Aztán felhúz, magával, megperdít, mint egy hercegnőt, vizes egyszerű ruháim eltűnnek, pőre testem felszárad s lágy, selymes kelmék feszülnek rá alakomra, bugyolálnak be hosszú stólával és uszállyal. Elvégre... egy titán felesége vagyok. Fekete tincseim rendeződnek lágy loknikba, kis részük elölről hátra vannak fogatva egy csattal, s színes virág nyílik ki a fülem mögül. A jelenlétem itt is felserkenti a növényeket, talán túlságosan is, némelyik elburjánzik a hirtelen jött erőtől. És én csak Ash karjai közép lépek, kezeimet a felkarjára fektetve nézek fel rá.
- Olyan nagyon hiányoztál.. többet nem hagysz el.. ugye? Már nincs sok ebből hátra... velem maradsz a legvégéig?
Sután érintem meg a szívem fölött a mellkasom. Elvégre, megtaláltam azt, ami miatt mindig vándoroltam, testről testre, emberöltőből emberöltőbe. Azt hiszem.. nem lesz következő vándorlás.
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
32
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Hétf. Aug. 13 2018, 20:10



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Láttam, ahogy elkezd kinyílni, ahogy virágozni kezd, és lehunytam a szemem, fürdőztem az erejének robbanásában, átéreztem, kirobbant belőlem az ő hullámával egy időben egy boldog nevetés. Mennyire hiányzott ez az érzés! Csak ő! Csak rá van szükségem!
A palotánkban állok vele, és figyelem ahogy mozog, ahogyan minden kinyílik körülöttünk, lenyűgöz. Mindig is lenyűgözött, rabul ejtett az első pillanatoktól kezdve. Persze megtehetném, megtehettem volna ,hogy erővel rabolom el magamnak az egyik éjjel, de magam is alig mertem elhinni, hogy egy ilyen csodás nimfa mint Orphné szemet vetett rám, és nem fordul el felőlem.
Ahogy rá is egy könnyedebb, úgy rám is egy könnyedebb ruha kerül, férfi tóga, fekete színben, egyszerű, a karjaim fedetlenül maradnak, csak a vállamon fut át az anyag, és nagyjából térdig ér, nincs szükségem cipőre, mezit láb állok a fekete márványon. Gyengéden siklik a kezem a derekára, és szorítom magamhoz közelebb, annyira jól esik hozzá simulni, ennyire érezni! Most már tudom, hogy a korábbi együttlétünk se lehetett véletlen, mert a testünk emlékezett a másikra, ha mi magunk nem is.
Egy apró tincset, ami nem került a kontyba, a kezembe fogok, és morzsolgatom, miközben a kézfejemmel az arcát érintem, és úgy simítom hátra a tincset, hogy végig érintsem a selymes bőrét, halkan, komoran szusszantok.
- Nem hagyhatsz itt. – jelentem ki határozottan. -– Nem. – szorul el a torkom és meg is köszörülöm. Ez igazságtalanság! Megfeszülnek a karjaim körülötte és úgy szorítom, mintha pont most akarna eljönni érte a halál, hogy a folyómhoz citálja. Teleportálok, ezúttal a szobánkba, mire az ágyban fekszünk, addigra az itteni szoba is felvirágzott, az erőmmel keltem életre a helyet, itt a palota ura! Vízből formált, alkotott szolgálók kezdenek sürögni, forogni, odakint, idebent, hűs vízpermet jár körbe mindent s frissít fel mindent a legapróbb zugot is. A legdrágább és legpuhább ágyat kapjuk, ez is fekete, akár a lelkem, a kedvem. Nem szeretem ezt a pillantást a feleségemen, azt sem, ahogy a szavaiból sütöttek a búcsú hangjai. A véglegesség. Nem!
- Érezni fogod? Tudni fogod, ha itt lesz a vége? – hülye kérdések, nem akarom elereszteni, nem készültem fel! Nem szabadna meghalnia! - Te nem ember vagy, a feleségem, a nimfám. – suttogom, és a szíve fölé hajtottam a fejem, a homlokom oda támasztottam, és ráfeküdtem, mintha ezzel ide tudnám szegezni, mintha bárki elől is el tudnám őt zárni, halandó… de nem érzem az élete fonalát, nem látom a jövőjét és ez megrémiszt. Fuldokolva kapok az ajkai után, mintha most csókolnám utoljára, nem vehetik el tőlem, nem most! Sem máskor! Szaggatottan veszem a levegőt és a mellkasom is furcsán hullámzik, azt hiszem rettegek, attól, hogy újra elveszíthetem mindenem! Csókolom, kifulladásig, az ajkam lesiklik a füléhez, és a fültövéhez csókolok, gyengéden. A tenyerembe fogom a fejét, mindkettőbe és komolyan pillantok rá.
- Nem engedem. – suttogom halkan és végig simítok a testén, a ruha el is tűnik róla, rólam is.
- De veled maradok, amíg akarod, amíg szeretnéd, ígérem. – könnyed csípő mozdulattal tűnök el az ölében, kell nekem! Akarom, majdnem elvesztettem, ezért jöttem ide, mert éreztem őt, a folyóm szólt. Most… akarom őt benne akarom magamat érezni. Megakarok bizonyosodni arról, hogy ez nem pusztán álom.
Az első nyögését csókkal fojtom el, az első mozdulat után nem állok meg, követi több is a csípőm mozgását, miközben ráérősen szeretkezek vele. A testét barangolom az ajkammal, és a tenyereimmel, simítok mindenét amit érek, különös figyelmet fordítok a melleire is, és minden sóhajára is. Amíg benne vagyok nem tűnhet el! Nem engedem!
- Szeretlek. – suttogom a vágy ködfüggönyén át, de hisz tudhatja, érezheti, de ki fogom neki mondani, hogy tudja, hogy hallja.
Egyáltalán nem vagyok vad, gyengéd szerető vagyok most, aki csiklandozva mossa a tenger homokját, vagy a lábait amelyek a vizembe értek. Újra elvesztem az emberi alakomat, és szétesem, ahogy mozgok benne, őt ízlelem, az ajkát, az ölét és a melleit. Erős rántást érzek az ágyékomon, mire ismét materializálódom, és kisfiúsan vigyorogva pillantok le az alattam fekvőre, fél kezemen támaszkodom, a másikkal közelebb húzom magamhoz a fejét egy csókra. A tarkóján állapodik meg a tenyerem és feszítem majd hátra a fejét.
- Kész vagy? – nyögöm rekedten a nyaka felett lihegve. Az első esküm az ágyban vele, sok százezer évvel ezelőtt történt. Ott fogadtuk meg először ,hogy az egymáséi vagyunk. Primitív módon véresküvel, mert annyira megrészegültünk a másiktól. Meg akarom ismételni az egészet, újra.




Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés:  Nem veszíthetlek el!   ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   

Vissza az elejére Go down
 
When everything is broken - Opal & Acheron
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Európa más részei-
Ugrás: