Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkaverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungdar az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 1 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 1 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szomb. Május 26 2018, 21:43

Szomb. Május 26 2018, 20:02

Csüt. Május 24 2018, 17:14

Csüt. Május 24 2018, 15:24

Szer. Május 23 2018, 20:02

Vas. Május 20 2018, 23:12

Szomb. Május 19 2018, 22:09

Csüt. Május 17 2018, 20:05

Kedd Május 15 2018, 21:02


Share | 
 

 When everything is broken - Opal & Acheron

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Hozzászólások :
30
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: When everything is broken - Opal & Acheron   Szer. Dec. 13 2017, 14:03



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Egy hete… egy hete , hogy magára hagytam azt a gyönyörű nimfát, egy hete erőnek erejével állok ellent a kísértésnek, hogy megjelenjek az ajtaja előtt, és a bocsánatáért esedezzek, hogy otthagytam, magában. Persze, miután elaludt, szépen visszavittem a házába, megfürdettem, emlékszem minden porcikájára, hajlatára, ahogy a víz körbejárta a testét. Gyengéd voltam vele, az arcát figyeltem, olyan békés és nyugodt volt. Ógörög női tógát adtam rá, gyönyörű volt benne, illett hozzá ez az öltözék, kék szín, amely kiemeli a szemei színét, és betakargattam, álmot hintettem a szemeire, hogy aludjon addig, amíg el nem távolodom tőle. Messzire mentem, innen a kis falutól. A folyóm torkolatáig. Ammoudia
városáig, valaha itt volt a palotám, most is itt van, emberi szem számára láthatatlan helyen, de nem ott szálltam meg, hanem egy luxus hotelben. Ari egy hete egy szót sem szólt hozzám, haragudott rám azért, mert megjelöltem egy nőt, fennen hirdetve, hogy ő hozzám tartozik, bármely isten hagyja őt békén, hiszen semmi közük hozzá.
Számtalan éjjel riadtam arra, hogy hiányzik mellőlem, hogy fűt a szükség, a vágy, érte. De veszélyes lett volna ha újra felkeresem, így is… öt napot voltam vele, öt napig megállás nélkül csak a testi örömöknek éltünk. Én élveztem, hogy nem felejt el, de hogy nem védekeztem mellette az is biztos! A hold besütött a szobám ablakán, a meleg tengeri fuvallat pedig a testemet simogatta, rekedt nyögés hagyta el a torkomat. Tudtam, hogy hasztalan lenne zuhanyzással próbálkoznom, mert rám nem hat úgy a víz, ahogy egyes emberekre, ha épp a fiziológiai szükségleteiken próbálnak könnyíteni, enyhíteni. Az óceánba kellett megmártóznom. Ari mellettem feküdt az ágyon. Szerintem nem volt képes elviselni a testem sóvárgását, ezért sem feküdt fel rám tetoválás formájában.
Az óceán sötét színéről ébenfekete fürtjei jutottak az eszembe, őt lestem mindenhonnan, vártam, hogy előbukkanjon, és felpofozzon, majd a karjaiba vonjon. De tudtam, mind hiába, ha elmúlik a varázslatos pár nap hatása, akkor úgy is elfelejt. Hiszen az esetemben ez így volt rendjén. A város hegytetőjére mentem, és onnan vetettem magam a mélybe, hagytam, hogy elnyeljenek a habok, a hullámok. Atyám jelenléte megnyugtatott, ritkán, de szoktam beszélgetni vele, vagy… csak épphogy érezteti velem a jelenlétét, és ez is bőven megnyugtat. A tenger fenékre süllyedtem, ahol pedig anyám Gaia jelenlétét is éreztem, elheveredtem a homokban, és éreztem, ahogy egy kisebb domb sűrűsödik körém, egy kis barlang szerűség.  Rég elfeledett dallamot hallottam, azt hiszem, hogy talán anyám dalolt, az ő hangját hallottam magam körül. Nem tudom, hogy mennyi időt töltöttem így, de jólesett elmenekülni a gondok elől, talán nyugovóra kellene térnem egy kis időre, elvonulni, kivonni magamat a forgalomból, de… valami miatt képtelen voltam erre.
Elsuttogtam néhány ógörög szót a szüleimnek, a hálám jeléül és siettem, a partra, mert úgy éreztem, hogy odakint a városban vár rám valaki aki fontos lehet nekem.  De végül csak Ari volt aki aggodalmaskodva vont kérdőre.
- Hol voltál?! Ari már keresgélt órák óta, mit órák! Napok! – elkapott és megölelt, szorosan húzott magához. A nap a szemembe sütött, ezért felvettem egy napszemüveget is, számos ember halad el mellettünk, szokás szerint csak a kishúgomat nézték meg, engem azonnal el is feledtek. Sötétkék pólót viseltem, egy hosszabb rövidnadrággal , és egy kényelmes cipővel. A karomon drága óra pihent, és mosolyogva ráztam meg a fejem.
- Kellett, egy kis idő, hogy magam legyek, remélem megérted. – egy közeli fagylalt árushoz tereltem, ahol izgatottan kezdett egy hatalmas fagylaltkelyhet összerakatni magának. Minden volt benne. Banán daraboktól, eper, málna és vegyes gyümölcsön át, az összes fellelhető fagyiból legalább kettő vagy három adag is.  Én is kértem magamnak egy ugyanolyat, és kifizettem, leültünk az egyik közeli asztalhoz, és elkezdtünk falatozgatni.
- Ari látja ám, máshol jár az eszed, azon a gyönyörű nimfán! – itt elpirult kissé, és behúzta a nyakát. – Hiányzik neked! Miért nem mész vissza hozzá? Ő…szerintem neked való lenne!
Láttam, hogy turpisságon töri a fejét, és nem akartam elhinni, hogy rossz fát tett a tűzre de túl jól ismertem.
- Mit csináltál Arianna? – emeltem meg kissé a hangom, mire ő behúzta a fülét farkát ,és el is illant, ki tudja, hogy hova? Ha akarnám megkereshetném, de nem akartam ezzel vesződni, élveztem a magányosan elfogyasztott édességemet. Nem tudtam, hogy elment Opalhoz is, hogy nyíltan keressen nála, még.  Hirtelen támadt fel a szélvihar, és gőzölt be a tenger is, meg a folyóm is, nem értettem ezt a hirtelen változást, ám mintha mi sem történt volna a részemről, ettem tovább az édességet, már végeztem a sajátommal, amikor Ariéért nyúltam. Ekkor a kishúgom megjelent, és kikapta a kezemből a kelyhét egy arcra puszi kíséretében. Belőlem egy rekedt, meglepett nyögés szakadt ki, amikor is fájdalmas szúrást éreztem a mellkasomban, és levegőt is alig bírtam venni. Mi ez?! Mi történtik?! nem vagyok ura a testemnek, az érzéseimnek! Le kellene nyugodnom, mert ha így folytatom, az egész várost maga alá temeti a tenger is és a folyó is.
Felkaptam a pillantásomat és a szemüvegen keresztül ismerős ében hajzuhatagot láttam meg távozni a főtér közeléből, liliom illatot fújt felém a szél, a hajzuhatagot néztem, nem volt igazi, valami nem stimmelt. De velem sem, a környezetemmel sem. A cukrászda asztalára könyököltem, és a homlokomat masszíroztam, majd a következő pillanatban levegőért kapkodtam. Mintha fuldokolnék, pedig nem is! Köröttem minden csendes volt, mindenki folytatta a saját életét, mintha mi sem történt volna, csak én agonizáltam csendben. Felőlük itt helyben meg is halhattam volna, hiszen észre se veszik az egészet, azonnal elfelednek.


Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés: Csak egy nimfa kellett, hogy jól érezzem magam, végre! Razz  ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Florist
⌲ Hozzászólások :
14
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 18.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Vas. Dec. 31 2017, 23:33

Ash & Opal

Olyan volt az egész mintha csak álmodtam volna. Mintha csak elmém űzött volna velem gunyoros tréfát. Aztán tétován siklott mellemre a kezem s azonnal végighullámzott a testemen az elmúlt napok sóhajokkal terhes emléke. Gondosan megtisztítva, felöltöztetve aranyos ruhában hazahozott engem, betakart, talán még puszit is kaptam. Aztán vártam… széles mosollyal, már-már szerelmesen ültem az ablakban minden áldott nap. Megjelent egy fiatal lány, kinek aurája oly ismerős volt, s mégis oly idegen. Először nem tudtam hova tenni, talán magához vette, talán a kishúga. Talán… ki tudja… Az eszemet is elvette szikár alakja, mindegy egyes eltelt perccel csak jobban sóvárogtam utána. Betegesen, vigasztalhatatlanul. És ő nem jött… nem bizony. Napok teltek el, és a tökéletes csődör nem jelent meg az ajtómban. Nimfa vagyok… a virágaim hervadoznak. Képtelen vagyok immáron ugyanolyan hévvel élni, mint ő előtte. Az ő tüzében akarok égni, az ő ölében vonaglani minden áldott éjjel. Kertem megfakult, a növények szinte szürkévé aszódtak körülöttem. A bolt zárva van… már egy hete. Beteg vagyok, betegnek érzem magam, ahogy hiánya lassacskán felemészt. Mi az? Miért nem jössz? Mi baj? Nem voltam… elég jó? Adj még esélyt… Gyere vissza. Így nem tudok élni, így nem tudok létezni. Nélküle nem, már nem megy! Nem emlékszem, hogyan kell. Csak ő jár a fejemben, kisajátítva az összes gondolatom, az érzéseim, a vágyaim. Ő lett a Minden úgy, hogy én Senki sem vagyok neki. Abba a tógába öltöztem fel, amiben ő hagyott hátra. Ma van a napja… mához pontosan egy héttel korábban esett be a kertembe. A mai nap jó lesz… Egészen eddig zarándokoltam testből testbe, de most… érzem, tudom, hogy nem lesz tovább. Ő volt az, aki miatt újra és újra megszülettem, Ő utána már nem lesz semmi. Így nem tudok nap, mint nap felkelni úgy, hogy ő nincs velem. Itt és most… pontot teszek a végére, az életem végére. Mezítláb közeledem az Acheron felé, fehér tógámba bele-belekap a szél. Fekete sörényem kuszán kavarodik körülöttem, de nem is érdekel. Lassan lépdelek a vízben, gázolva egyre beljebb, miközben a felszínt simogatom.
- Ne haragudj... remélem megérted. Mondd csak… mint minden életem egyetlen biztos pontja… leszel a sírom?
Morzsolok el egy könnycseppet, még utoljára körbetekintek, beszívom a friss levegőt s belemerülve a vízbe egészen az aljáig úszom, ahol beakasztom a lábam egy fenéken pihenő uszadék fába. Ott lebegek a vízben, érzem, ahogy tüdőm egyre sajdul, apró buborékok szöknek ki az ajkaim közül és kíváncsi halak méregetnek. Hát ez mit keres itt? Ne haragudjatok… Gyáva vagyok és gyenge. Elmenekültem attól az élettől, amiben Ő nincs benne. Újabb adag buborék távozik, érzem ahogy pici víz jut le a tüdőmbe. Érzem, ahogy éget, szúr és mar. Itt már nincs oxigén… a látásom homályosul, a mellkasom robbanni akar… én pedig sírok. Nem jött vissza….

POTUS

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
30
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Csüt. Jan. 11 2018, 13:40



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Földre rogyok, és a mellkasom majd ki akar szakadni a helyéről. Bitang rosszul érzem magam! Megdöglök bele! Az orromon víz folyik, köhögök, és egy adag víz jön fel a torkomon. A folyóm, lehunyom a szemem, baj van! Mérgezik talán?! Nem, ez… sokkal nagyobb fájdalom, sokkal… Elemibb. Fáj! Hagyd abba! Ari térdel mellettem aggodalmasan, én a hátamon fekszem és szenvedek, de nem tudom mitől! Elkapom Ari kezét és újra vizet köhögök fel magamból, mire hátrabicsaklik a fejem, és lehunyom a szemem, víz zubog a fülemben, hallom a saját vérem dobogását, ahogy zubog a fülemben, látom, ahogy halak cikáznak el mellettem, fehér ruha foltjai úsznak el mellettem, és érzem, hogy feladom. Amikor kívülről látom az eseményeket, én vagyok végre a víz, én vagyok az aki körbeölelem, én akarom megölni őt, de miért?! Érte nyúlok, mire elszorul a torka, haldoklik! Arit magammal rántva teleportálok a folyóm azon pontjára ahol már jártam korábban, egy hete. Ott vagyok, ő a testemre kúszik, én a vízbe merülök, azzal együtt mozgom, és meglátom, a víz mélyén, a folyó mélyén a legcsodásabb nőt, akivel valaha találkoztam, az egyetlent, aki volt képes megdobogtatni a szívem, újra.
Felüvöltöttem, mire a folyó zabolátlanul hömpölygött fel és szaggatta a partot, mindkét oldalon. Lemerültem, elkéstem! Még látom az arcán legördülő könnycseppeket, más az alakja mint a folyó vízének, de látom, megtudom különböztetni. Elkéstem!
-NEeeeeeem! – üvöltök fel fájdalmas hangon, és a karjaimba zárom, kiemelem a vízből, egy levegőbuborék vesz körbe minket a patakmeder alján, majd kőrkörös áramlat kerül ki minket, amelynek közepén mi vagyunk, én és ő. Elszívom az összes vizet,a közeléből és a kezeimben tartom a testét, ringatom.
- Neeeeeem! -   újabb üvöltés hallatszik, mire hallom, hogy a hegyek is zengnek tőle, az eső is elered, de minket kikerül, ahogy mindig is elkerül a víz engem.
Mit kéne tennem?! Ne menj el! Ne hagyj itt, mit csináltál?! Ezután vettem egy nagy levegőt, egyszer láttam a tévében egy újraélesztést, vagy…próbáljam meg a lelkét megkeresni? Nem lehet még messze. Higanyszürke szemeim ezüst színben izzottak, ahogy a karjaimban fekvő nőre pillantottam, kerestem a lelkét, de… olyan közelinek s mégis távolinak éreztem, ,nem tudom, hogy meddig próbálkoztam. Az arcát cirógattam, amely korábban mindig mosolygott, most valahogy olyan fakónak tűnik az egész, már-már élettelen. De nem halhatott meg!? Elkéstem?! Felnyaláboltam, és kimentem vele a partra.
- Ari látta veled azt az újraélesztős műsort! – kel fel mellém Ari, és letérdel, aggodalmasan hajol előre, hogy meghallgassa Opal szívverését és fej rázva pillant rám. A folyó felszínán álltam, nem nyelt el, Opal a kezem között bicsaklott hátra, miközben hátra fektettem a vízen, amely meg sem mozdult, stabil üvegfal volt alattunk, három nyomás egy fújás, a nyomással kezdtem, majd fújtam. Mellette úgy éreztem, hogy élek, olyan régi emlékeket láttam, vagy tapasztaltam, vagy nem is tudom, nem teljesen értem, láttam is, olyan volt mintha a kirakósom egy darabja bekerült volna a helyére.
–Akarlak! Elveszíteni meg egyáltalán nem akarlak! Ébredj fel, hallod?! - A hajam is visszaváltozott valamikor félhosszúvá, bánom is én, nem érdekelt. Őt öleltem, suttogtam a fülébe, őt nekem teremtették! Én meg nem láttam tisztán! féltem attól, hogy mi-van ha elfeled? Erre, inkább a folyómba veti magát?
De miért?! Nem érek annyit! Nem… én nem vagyok annyira értékes senki számára, sőt! Mindenki átnéz rajtam, meg se jegyeznek, csak egy tünékeny gondolat vagyok a számukra. -suttogom halkan.Bárcsak…visszamehetnék az időben. cirógatom az  arcát, és az ajkát, végül megcsókolom. Kétségbeesetten próbálom ezzel ösztökélni arra, hogy mozduljon meg a nyelve, de tudom, hogy nem fog, mert én vagyok a hibás, miattam halt meg, egy olyan kis gyöngyszem, akit nekem teremtettek, annyira illett a karomba, az összes hajlatomba, azt se tudtam ,hogy ki ő, csak azt, hogy fél nimfa és hogy annyira hozzám illik.
Elfeküdtem mellé, és a karjaimba csomagoltam.
- Itt fogok rád várni, bármikor, bármennyi idő fog is eltelni, ha újra reinkarnálódsz, én itt fogok rád várni! –  súgom halkan, és az arcát dédelgetve  kezd reá potyogni a könnyem. – Sosem foglak elfelejteni kicsi Opal, kicsi nimfám; hallod? Remélem hallod. Öntözöm a kerted, vigyázok a virágaidra, még ha a kezem alatt ki is fognak pusztulni. De itt leszek, ebben a kis viskóban. –  az orcáját cirógattam, a homlokomat az övének döntöttem, és mélyen felsóhajtottam. Az ujjaival a kezeivel matattam, minden porcikáját az emlékezetembe akartam vésni. Fájt, hogy nem hallottam a nevetését többet. Tudtam, hogy miattam halt meg a folyóm megsúgta, ő megmondta a folyónak, hogy értelmetlen tovább az élete.
- Nem volt értelmetlen az életed, hiszen egymásra találtunk. –  suttogom az ajkára. A hátamra fordultam, és fordítottam magamra a testét, a fejét a mellkasomra vontam és szorítottam magamhoz, halkan dúdoltam, egy rég elfeledett dalt, miközben lassan ereszkedtem a víz alá, a teste. Itt leszek vele, amíg a kavicsok és a homok el nem mossák a testét, és eggyé nem válik a folyómmal. Lassan, ünnepélyesen merültünk alá.


Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés: Csak egy nimfa kellett, hogy jól érezzem magam, végre! Razz  ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Florist
⌲ Hozzászólások :
14
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jul. 18.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Pént. Feb. 16 2018, 23:37

Ash & Opal

A testem egyre nehezebb, már a szemem sem tudom nyitva tartani, és talán nem is akarom. Így. behunyva még magam elé tudom képzelni a szikár alakját, az erős vállait, a lehengerlő mosolyát, az édenkertet idéző illatát. Ordítani tudnék, sírni, csapkodni magam a sziklaszirthez... de már semmire sincs erőm. Elszállt, mint röpke gondolat, madár szárnyán lelt utazótársat és soha többet vissza nem száll.

Eltűnt, szem elől veszett,
kihalt tájon jár az eszed.

A tudatom kezdi elfogadni a véget, az a kis szikrányi élni akarás, amit az elmém legelrejtettebb zuga produkált, feladta. Talán belátta, hogy így lesz a legjobb. Nélküle... nincs értelme léteznem. Nélküle..nincs értelme felkelni, nincs értelme lélegezni se. Ahogy elrebegem csendes búcsúmat, mielőtt még elhagyhatnám e világot örökre... egy halovány képfoszlány elevenedik meg előttem. Felkapaszkodik a lelkem legmélyéről. Hangok, illatok... nevetés. Az Övé. Megismerem. Hogy is ne ismerném! Hisz éppen a hiányába akarok belehalni. Igen... hallom  a hangját, mély és bársonyos, simogatja a dobhártyám. Milyen mókás tóga van rajta... milyen izmos és ahh, milyen jóképű. Hozzám siet, átkarol, csókjaival veszejti el a józan eszem. Mi ez... ismerős... mi történik?

~~~ - Szerelmem kérlek, ne kínozz, áruld el!
Ez az én hangom... hozzá beszélek, esdeklek nevetve, mialatt egy fehér selyemszalag takarja el a szemem világát. Ő csak nevet és belecsókol a nyakamba... oly jó, oly borzongató, olyan valóságosnak hat ez az élmény, mintha érezném most is finom ujjainak érintését. Hihetetlen, hogy milyen hatással van rám ez a férfi. Ez a férfi... akit mintha ismernék. Úgy tűnik, mint.. mint egy emlék. És most először, tisztán látom a víziót. Nincsenek foltok, sem homályosság. Tűéles emlékek. Nem tudom mennyit mentünk, métereket, vagy csak centiket, lassan araszoltam, mert nem láttam, aztán az erős kezek felkaptak és úrihölgyként vittek valahová. Ő vitt engem. Csakis ő... csakis ú érhet hozzám.
- Csak még egy kicsit bírd ki, kicsi nimfy.
Hangja borzongást vált ki belőlem, kislányosan kuncogok, és testéhez bújva hagyom magam vinni valamerre. Nem félek, egy cseppnyi kétely sincs bennem. Soha nem is volt vele kapcsolatban.
- Miben mesterkedsz, ifjú titán?
Szemtelenkedem... emlékszem, pontosan így szólítottam meg őt a legelső alkalommal. Akkor, mikor távolról figyeltem tökéletes alakját s csak sóvárogtam figyelme után. Magamsem hittem volna, hogy megkapom... hogy rám figyel, hogy elfogadja természetellenes vonzódásom az erejéhez. Nővéreim megtagadtak, alvilági erő hívott magához s egy olyan titánnak adtam magam, mely szerintük nem méltó fajtánkhoz. Én nem így látom... az én titánom különleges. Erős, nem csak fizikailag, hanem lelkileg is. És egyáltalán nem romlott... csodálatos, minden nappal egyre csak elbűvölt, ahogy az olajfákat akarta életben tartani. Pedig igazán nem kötelezte rá senki. És én úgy döntöttem, vele tartok...
- Acheron... ~~~

Igen... ez az... Ő az! Az én Acheronom! Emlékszem... már emlékszem mindenre... nem szabad, nem lehet, vissza kell mennem, meg kell találnom! Nem megyek veletek... a testem pánikba kapcsol, összerándulnak az izmaim, tüdőm újra munkába áll, a szívem pumpálja a vért, víz indul meg belőlem, egy egészen kicsike, köhögnöm kell és köhögök is... Összerándulok, hatalmas kortyokban nyelem a levegőt, bágyadt tekintetem pedig megakad a világ leghelyesebb férfiján... kezeim ökölbe szorulnak a mellkasán, alig hiszem el... visszajött!
- Ash!
A férjem....
 

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Hozzászólások :
30
⌲ Tartózkodási hely :
Vízközelben
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 06.

TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   Vas. Május 20 2018, 23:12



Orphné & Acheron
Vannak tettek, amelyek következményeire csak később döbbenünk rá.



Fáj, mérhetetlenül fáj, kirobban a bensőmből a szívem, a mellkasom, a gyomrom összeszorul, és érzem, hogy kifacsarodok. Valamiért…valamiért fájdalmas éreznem, látnom azt, hogy az itt fekvő nő halott! Puhán csókolom a még meleg ajkait, aztán úgy érzem, hogy elnyel a sötétség, a homlokomat az övének döntöm, és lecsukom a szemeim, halkan dúdolok, egy rég elfeledett dalt, amely egyre ismerősebb, ringat, egyre mélyebben merülök a gondolataim közé, a fejemet a vállgödrébe fúrom és belélegzem az illatát, őt, azt a finom liliom illatot, amit eddig ritkán volt szerencsém érezni.

Viszem őt a karjaimba, boldogan és reménytelien; tudom hogy az utolsó éjszakáinkat járhatjuk, mert olyan ügybe mártottam a pengém, amely egészen biztosan kedvezőtlenül fog kijönni az istenek körében. Némellyel nem volt bajom, de voltak amelyek szúrták a szemem, és idegesítettek, úgy éreztem, hogy nincs joguk az életre, de mégis itt voltak és megkeserítették a titánok életét. Holott mi is csak élni szerettünk volna. Nem mind vágyott nagyhatalomra és irányításra.
Vittem a kedvesemet a karjaimban, mert megakartam neki mutatni az új szárnyat a lakhelyünkön, csak nekünk, csak a miénk, egy új fajta stílus. Keletről. Jártunk ott és tetszett a keleti istenségek és szelleme lakta területen élők egyszerű berendezkedése a házak tekintetében, és megakartam lepni egy ilyen résszel. Virágok, kis virágkompozítciók, és igen a földön aludtunk a tatamin akkor is amikor látogatóban voltunk, most is úgy fogunk majd! Az új épületszárny tele volt virágokkal, még frissek voltak, de tudtam ,hogy ő életben tudja tartani ezeket is, amelyek arra a földrészre jellemzők, bambusz és cseresznye fák a kertben, rengeteg, mert szép rózsaszín a viráguk ha virágzanak.
- Meglátod, a te ajkaid is ilyen lágy rózsaszínek, mint a fák szirmai, miután csókoltalak. Sőt, vörösek ha meg is szívtam, akár a termésük. – tudtam ,hogy kicsit bután hangzik amit most duruzsoltam, de nem bántam. Letettem a földre és utána sétáltam, lassan a derekát fogva. Azon az éjszakán a selyem függöny mögött az új szárnyban felavattuk az ágyunkat…


- Orphné! – suttogtam rekedten a vállába, mire ijedten hőköltem hátra és kaptam fel a fejem, aggodalmasan pillantottam a karjaimban tartott nőre. Egyszerre öntött el megkönnyebbülés és harag, megkönnyebbülés, hogy él! Harag amiért megpróbált véget vetni az életének!
- Orphné!- mordultam fel, miközben az ég is felmorajlott felettünk, és jobban elkezdett esni, de szokás szerint maradt körülöttünk egy kör, amit nem érintett. Aggodalmasan simítottam át, puhán, gyengéden az arcát, mintha nem hinnék annak, hogy az imént épp megfulladt, az ajkát cirógattam a hüvelykujjammal.
- Kedvesem! – hatalmas kő esik le a szívemről, érzem, ahogy megkönnyebbülök. Az egyik kezemmel a tarkóját tartom, a másik az ő kezére siklik amely a mellkasomon pihen, és finoman ráfonom az enyémet az övére.
Puhán kezdem csókolni, szinte alig merem érinteni, azt gondolván, hogy ha erősebben érinteném, eltűnik, nem marad itt többé, vagy elpárolog, de ezt egyáltalán nem szeretném, így erősebben kezdem szorítani a kezét, és kétségbeesetten csókolom az ajkát. most a csókom miatt nem kap levegőt. Annyi mindent akarok neki elmondani, bocsánatot kérni, amiért nem látogattam haza többször ide a folyóm partjára, bárhová, vagy azért, hogy nem jutott az eszembe, ez…igazságtalan! Hány meg hány életet kellett megélnie?! Miattam!!!
- Bocsáss meg! – nyögtem fel halkan, elszoruló torokkkal, nem vagyok az-az érzelgős fajta általában, de… ez pont az a helyzet, amikor leszarom, mennyire nem férfias, mennyire nyápicnak tűnhetek, de érzem, ahogy a forróság lepereg az arcomon. Én vagyok a hibás, miattam történt mindez, miattam szenvedett ő, évszázadokon keresztül!


Now we are Free ⁞   ⁞ Megjegyzés: Nem veszíthetlek el!   ⁞
×
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: When everything is broken - Opal & Acheron   

Vissza az elejére Go down
 
When everything is broken - Opal & Acheron
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Európa más részei-
Ugrás: