We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 5 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Titánok

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Titánok Empty
TémanyitásTárgy: Titánok   Titánok EmptyKedd Ápr. 03 2018, 14:17

Titánok
Akik már egyszer elbuktak
Uranosz, és Gaia gyermekei, akik a saját testvéreiket vették el. Kronosz, és Rheia uralkodását nevezik az Aranykornak, ám a titán félt anyja jóslatától, így le is nyelte az összes gyerekét, kivéve a kis Zeuszt, akit az anyja titokban szült meg. Mikor az isten elég idős lett fellázadt apja ellen, is így elkezdődött a Titánok Harca. Amit el is buktak, és a Tartarosz mélyére kerülte. Hosszú évezredekig sínylődtek fogságban, gyakorlatilag egymást hibáztatva. Kronosznak végül megkegyelmezett a fia, s nyugatra száműzte őt, ám annak is vége, s végre új életet kezdhet. A többi titán is kikerült a börtönökből, viszont a 12 főisten tanácskozott. Héphaisztoszt kérték meg, hogy készítsen olyan mágikus ékszert, ami visszafogja a titánok erejét. Így szabadon mászkálhatnak a halandók világában.
S talán újra felemelkednek..
Vissza az elejére Go down
 
Titánok
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kezdetek :: Alapok :: Fajok-
Ugrás: