Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Layton Choi, Victoria Lockwood

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 20:10

Vas. Aug. 12 2018, 19:06

Pént. Aug. 10 2018, 00:15

Csüt. Aug. 09 2018, 21:01

Csüt. Aug. 09 2018, 00:34

Csüt. Aug. 09 2018, 00:33

Csüt. Aug. 09 2018, 00:27

Szer. Aug. 08 2018, 18:03


Share | 
 

 Chemical bitch

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
22
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
26

TémanyitásTárgy: Chemical bitch   Szer. Ápr. 04 2018, 17:55

Bájos neved
Az élet csak úgy szép, ha őrült is egy kissé.
A név a hölgyre bízva
A kor a hölgyre bízva
A csoport a hölgyre bízva
Bármilyen PB-t szívesen látok
Őrült vagy. Ezt már akkor tudtam, mikor először megpillantottalak az egyetemen. Ott ácsorogtál egyedül a szekrényed előtt, és ott ült az arcodon egy különös és beteg mosoly, amivel fürkészted az embereket, miközben a kezedben szorongattad a könyveidet. Mégis ki csinál ilyet?! Meg kell hagyni, hamar felkeltetted az érdeklődésem, így elkezdtelek figyelni. Egészen addig csodáltalak csak távolról, mígnem összetalálkoztunk egy órán. Szép lassan megismerkedtünk, s bár te nem voltál annyira barátkozós típus, hamar egymásra hangolódtunk. Betekintést nyertem a felszín alá, s rá kellett jönnöm, hogy Te, ott mélyen, legbelül valójában... Tényleg kibaszott őrült vagy. Nem véletlenül érdekelt téged annyira a kémia, hiszen imádtál kísérletezni. Nem csak tárgyakkal, hanem emberekkel is. Persze, én voltam oly' kedves, hogy eltakarítottam utánad, hiszen függetlenül attól, hogy rettentően okos voltál, sokszor sültek el balul a kísérleteid. A személyes kedvencem megmondom őszintén az volt, amikor az egyik kis ázsiai kísérleti patkányodba isten tudja mit fecskendeztél, de az úgy ahogy volt, szétrobbant, beterítve az egész labort. Volt szerencsém nekem is ott lenni, és rohadtul hálás lehetsz, hogy segítettem eltakarítani a húscafatokat, és lemosni a vért a falakról. Ez persze egy a sok közül, ám az biztos, hogy közel állunk egymáshoz. Nekem bármit elmondhatsz, hiszen tudod, hogy előttem nem kell semmit sem titkolnod, mert megértelek. Én sem vagyok jobb, hullákat pakolok ki és takarítok el, szóval a halál - és az azt körülvevő dolgok - eléggé össze tudnak hozni két embert. Az már csak rajtunk múlik, mennyire közel, és mennyire betegesen... Wink

***
Bármilyen háttérsztorit, PB-t, csoportot szívesen látok, szóval nagy szabadságot hagynék a hölgyeménynek. Smile Ne fogd vissza a fantáziád! Very Happy

akik várják a karaktert: Cedric Scorpe
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Chemical bitch
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Karakteralkotás :: Elkelt keresettek-
Ugrás: