We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 6 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Zahra Kingston

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Zahra Kingston
Zahra Kingston

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
Medjay - történész
⌲ Hozzászólások :
25
⌲ Tartózkodási hely :
London
⌲ Csatlakoztam :
2018. Apr. 08.

Zahra Kingston Empty
TémanyitásTárgy: Zahra Kingston   Zahra Kingston EmptyVas. Ápr. 08 2018, 14:43

Zahra Kingston
Nézd meg ezt a folyót. A víz egyre csak hömpölyög, nem zavartatva magát olyanoktól, mint az idő. Akár egy végtelen harc.
Zahra, Menhit
kortalan
egyiptomi istennő
Karen Gillan
Kapcsolatban
Heteroszexuális
saját
Az anyja Szahmet, az apja pedig Széth. Jelenleg Menhit a káosz istennő az egyiptomiaknál, mivel átvette az apja helyét.
II. Antef Uahanh fáraót szolgálta.  

useri információk
Időszámításunk előtt II. Antef uralkodása idején

Lassan húsz éve uralkodik a fáraó, tizenötéve már, hogy szolgálom, győztes csatákba vezettem. A háttérből természetesen, hisz csak egy nő vagyok, akit régen a palota lépcsőjén találtak meg. I. Noferu fáraóm anyja szeretett volna még egy gyereket, ám nem sikerült a gyermekáldás, s mire feladta volna ott feküdt egy kosárban az oroszlánykölyök, aki másnapra babaként sírt fel. Sosem mondta senkinek, csak nekem, a halálos ágyán.
Leszállok a lovamról Szekhmet temploma előtt, s kikötöm az egyik oszlophoz, mosolyogva simítok rajta végig. Lassú léptekkel haladok a templom belsejébe. Háború lesz, imádkoznom kell. Letérdelek az oltár elé.
- Minden Háború Anyja, kérlek, vezesd a fáraót dicső győzelemre. Fogadd el áldozatomat. – öntöm a sört a kehelybe, annyit hoztam, amennyi egy tömlőbe elfért. Lehunyt szemmel, mosolyogva állok fel, megérzem a forró levegőt. Anyám az.
- Menhit! Figyelmeztetnem kell téged, ez lesz az utolsó csatád. Számodra biztos nem zárul győzelemmel. -
- Addig szolgálom a fáraót, amíg tehetem. Ha meg meghalok, ám legyen. Medjay vagyok. – húzom ki magam dacosan, állom a pillantását. Ezt a belső viszályt akkor is el kell simítani, háború lesz, akkor is, ha nem akarjuk. A fejüket küldték vissza azoknak, akik tárgyalni mentek. Ez pedig vért kíván. Faképnél hagyom az oroszlánistennőt.

Szelket fia átdöfte a vállam, a földhöz szegezett. Vért köpök felé, vicsorgok, mint egy oroszlán, fájdalmasan kiáltok fel, amikor megcsavarja a lándzsát.
- Ó, nem..nem..drága Menhit. Ettől sokkal rosszabb dolog vár rád. – megkérdezném, hogy hova akar vinni, de az eszméletemet vesztem.

Kipattannak a szemeim, nem bírok mozdulni, az orromba kúszik a balzsamazószer illata. Azaz átkozott féreg!
- Megöllek! Kitépem a gerinced, kihúzom a beleidet, és azzal kötlek fel. – üvöltök magatehetetlenül, vergődve a szarkofágban.
- Nem hall téged, Menhit..De tehetek érted valamit, megátkozta ezt a helyet, te saját magad nem szabadíthatod ki. Idővel viszont, ha egy halandó kinyitja a sírod kimehetsz innen. Addig is aludj egyet, leányom.. –

2018 napjainkban

Lecsúszik a szarkofág teteje, úgy ülök fel, mint akibe belecsíptek. Reped a gyolcs, vöröslő szemekkel pillantok a falba épülő férfira.
- Ki vagy te? – kérdezném, helyette port köpök ki. Hány éve nem ittam? Hol vagyok? Mi történt velem? Miért van fura ruhában ez a férfi?
- Nekem azt mondták, hogy itt egy múmia fekszik.. – merészkedik közelebb. – De te határozottan élsz.. – állapítja meg a nyilvánvalót. Letépkedem magamról a maradék anyagot, csupán a háborúban viselt öltözékem marad rajtam.
- Szerintem nagyon is élek, úgyhogy kezdj el mesélni..mert kitépem a nyelved. – másznék ki az „ágyikómból”, helyette inkább kiesem belőle, egyenesen a férfi karjaiba.
Vissza az elejére Go down
Vendég
Anonymous

Vendég


Zahra Kingston Empty
TémanyitásTárgy: Re: Zahra Kingston   Zahra Kingston EmptyVas. Ápr. 08 2018, 19:21

elfogadva
welcome to our family
Kedves Zahra!

Kezdeném a neveddel, mert imádom, és passzol is a rőt szépséghez, akit play by-nak választottál*-* Igazán csodálatra méltó a hűséged, a kitartásod és a bátorságod! Lenyűgöző vagy, jó volt olvasni a lapodat is. Nem mondom, valahol meglepett, hogy egy szarkofágban végezted, és, már ki tudja hány száz-, meg ezer év óta ott sínylődsz - ami nem járja.
Kíváncsi vagyok, hogy hogyan és miképpen fogod megélni, hogy, míg te a koporsóban raboskodtál, addig a világ körülötted, amelyet ismertél, teljesen megváltozott és átalakult. Na, meg... nem elhanyagolható tényező az úriember sem, aki rád talált - tűkön ülve várom, hogy lássam, hogyan alakul a továbbiakban a kapcsolatotok Zahra Kingston 526453593

P.S. a Jumanji-s gif miatt kapsz egy extra pirospontot a képzeletbeli füzeted margójára nyalifali
Vissza az elejére Go down
 
Zahra Kingston
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: egyiptomi istenek-
Ugrás: