Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:48

Yesterday at 22:21

Yesterday at 21:53

Yesterday at 21:34

Yesterday at 19:57

Yesterday at 19:41

Yesterday at 19:38

Csüt. Jún. 21 2018, 11:34


Share | 
 

 Nate & Zahra

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Medjay - történész
⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Tartózkodási hely :
London
⌲ Csatlakoztam :
2018. Apr. 08.

TémanyitásTárgy: Nate & Zahra   Szomb. Május 19 2018, 22:09

Megint bundásként ébredtem fel, ásítozva mászom ki az ágyból. Sandán pillantok a párnákra, olyan jó lenne őket széttépni, hallani a recsegést ha már nincs más, akivel ugyanezt tehetném. Nate-t békén kéne hagynom, végül is megmentette az életemet. Mondjuk nem kértem, ez a hely borzalmas. Kit érdekel, hogy itt tanít? Szerintem Egyiptomban is van iskola, és sok-sok napsütés, ami itt ritka, mint a fehér gyík.
Bánatosan ülök a hűtő elé, azt hiszem így hívják, nem igazán jegyeztem még meg a dolgok nevét. Megkapargatom kicsit a mancsommal, éhes vagyok, de nem tudok visszaváltozni, nehezen megy. Inkább felugrok a pultra, itt van friss kenyér, pékárú, és a finom lekvárral töltött puha tészta, amit fánknak hívnak.
Boldogan, teli pocakkal sétálok ki a nappaliba, várnak rám a nagy ronda párnák, a konyhában uralkodó káosz nem is igazán érdekel, kapok majd egy szigorú nézést, és ennyivel elintézi. Vagyis remélem, hogy ennyi lesz, nem mint a múltkor órákon át tartó hegyi beszéd. Úgyis feltakarítom, később. A második párnát marcangolom, ám kiejtem a számból, nyitva van a dolgozószobája! Sose jártam még ott, az emberi alakom is képes vagyok visszavenni, a kíváncsiságom sokkal jobban hajt, szőrösen amúgy se tudok dobozokba nézni, csak feküdni, az meg jó móka. Mindenféle fura dolog van itt, olyan fegyverek is, amiket sose láttam még. Viking kard? Az meg milyen idegen faj?
- Ez..ez az enyém. – állok meg a vitrin előtt. Mi a jó Szekhmet folyik itt? A papirusz is ott van, amire az üzenetet írtam. Miért van nála? Ezt nagyon régen adtam oda valakinek..Hallom az ajtócsapódást, de túlságosan lefoglal, hogy a tőrt nézzem. Rá fog jönni hol vagyok.
- Mit keres ez itt nálad? Ez az enyém. – mondom ki megint a három szavacskát, amit az előbb magamnak jegyeztem meg.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
régész
⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Tartózkodási hely :
London
⌲ Csatlakoztam :
2018. Apr. 09.

TémanyitásTárgy: Re: Nate & Zahra   Csüt. Jún. 07 2018, 12:50

Ez a mai reggel furcsán indult. A múzeumból hívtak, hajnali ötkor, legszebb álmaimból keltettek fel. Majdnem kiestem az ijedségtől az ágyból, de nagy nehezen felvettem. Csak annyit mondtak, hogy a kutatási bizottság hét órára vár, több információt sehogyse tudtam kicsikarni belőlük. Ennek örömére kicammogtam a konyhába, és nagy nehezen, két kávé segítségével kikergettem az álmot a szememből. Felöltözve befurikáztam a múzeumba, ahol egy gyors meghallgatás után közölték, hogy megnyertem egy már korábban megpályázott támogatást, így 5 évig támogatják az ásatásaimat, ha a tender lejárta előtt találok valamit, újabb 5 évet kapok. Magyarul, adjam ki a lakásomat albérletbe, cuccoljak össze, és indulás Egyiptomba. Mindez szép, de a bizottság tagjai nem laknak együtt egy kissé kiszámíthatatlan medyajjal, aki nem mellesleg Szehmet félvér lánya. De talán örülni fog.
Ha Zahra örülne is, a diákjaim határozottan nem osztoznak ebben az érzésben. Az egész csoport egy emberként könyörög, hogy ne menjek el, ne hagyjam itt őket, mert soha nem fognak diplomát kapni, de nem tudok mást mondani, mint hogy az interneten elérnek, viszont ezt az alkalmat nem halaszthatom el. Nekik azt nem kell tudni, hogy az is munkálkodik bennem, hogy végre haza mehetek, függetlenül attól, hogy jól érzem magam, és szeretek itt élni. Én sem szeretem az angol időjárást, sosem tudtam igazán hozzá szokni. Hiányzik a perzselő sivatagi szél, a forró napsütés, és a nyüzsgés. Tudom, hogy Zahra sem érzi itt jól magát, talán örülni fog ennek a hírnek.
Vigyorogva megyek haza, úgy lóbálom az aktatáskámat, mint egy kisfiú, egyszerűen csak iszonyatosan örülök ennek a hírnek. Belépve a lakásba gyanús a csend, nem is tudom elképzelni, hogy mit tett most tönkre a hatalmas oroszlán. A nappaliban olyan kupi van, hogy már fel sem tűnik, úgysem tudok mit tenni a dolog ellen. A konyhában is káosz van, nem is kicsi, de már tényleg csak bele törődve sóhajtok fel. Akkor tűnik fel, hogy nyitva van a dolgozószoba ajtaja. „A fene egye meg” fut át az agyamon ez az egyszerű mondat. Éljen, éljen jöhet a magyarázkodás, hogy mit keres nálam a tőr és a papirusz. Már nem is emlékszem egészen, hogy hogyan került hozzám, de mintha kaptam volna valakitől, az 1920-as évek táján. Az ilyen ereklyék származási helye már össze folyik, a legtöbb olyan régen van nálam. A papirusz vezetett el hozzá, de én valóban azt hittem egy múmia fekszik a szarkofágban. A tőr pedig… hát igen a tőr. 5 évesen kaptam egy gyönyörű, és bátor nőtől, akire egész életemben rengeteget gondoltam. Ő nyilván nem emlékszik rám, hiszen csak egy gyermek voltam, akit egy napra rá bíztak.  Halványan elmosolyodom, nem akarom még felfedni magam előtte. Még nem. Majd ha haza értünk.
- Ez egy elég hosszú mese szépségem –mondom kedvesen mosolyogva.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Nate & Zahra
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Nate & Lotte - vizsgáló
» Jeremiah and Nate

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Európa :: Egyesült Királyság :: Anglia :: London-
Ugrás: