We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 9 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 9 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Grant Elwood

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Grant Elwood
Grant Elwood

legendás legény

⌲ Foglalkozás :
IRS ügynök
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 01.

Grant Elwood Empty
TémanyitásTárgy: Grant Elwood   Grant Elwood EmptyKedd Okt. 01 2019, 13:40

Grant Elwood
Our seasons are reversed: her spring, my fall.
Grant, Silenus
kortalan
legendás lény
Joseph Fiennes
nős
Daeiraszexuális
canon/keresett
Ahhoz képest, hogy szatír, tisztelték őt a részegség és a borkészítés kisebb isteneként is. Tényleg volt időszaka, amikor úgy kellett támogatnia a többieknek, mert mindig olyan részeg volt, de a testvérei közül őt kiáltották ki a legbölcsebbnek. Fiatalabb istenek tanítója volt. Egyszer Midász király fogságába esett, akit lenyűgözött a meséivel.
useri információk
Standard kiadású Elwood, na jó nem, inkább limitált széria. Elvégre elvette Perszephoné nimfáját. Messzire nem annyira alkesz már, de tudja hol a pohár alja. Szeret csalókra vadászni. Még jó, hogy manapság meg is tud ebből élni.
Vissza az elejére Go down
Dustin Choi
Dustin Choi

félvér

⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 07.

Grant Elwood Empty
TémanyitásTárgy: Re: Grant Elwood   Grant Elwood EmptyKedd Ápr. 14 2020, 17:09

elfogadva
welcome to our family
Akkor téged nem lehet átverni szőlőlével, micsoda pech. Sad
Vissza az elejére Go down
 
Grant Elwood
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: legendás lények-
Ugrás: