Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 15:43

Yesterday at 14:48

Yesterday at 13:05

Yesterday at 11:49

Yesterday at 09:57

Hétf. Júl. 16 2018, 15:04

Hétf. Júl. 16 2018, 01:54

Vas. Júl. 15 2018, 21:33


Share | 
 

 Faythe Sanders

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
ᖫ hunting ᖭ
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
ᖫ los angeles ᖭ
⌲ Csatlakoztam :
2018. Jul. 11.

TémanyitásTárgy: Faythe Sanders   Szer. Júl. 11 2018, 01:52

Faythe Sanders
she will be the actress starring in your bad dreams
Faye
24
Vadász
Eliza Dushku
Elérhető
Pánszexuális
Keresett
Vadásznak születtem, ez azért elég sok dolgot elárul a képességeimről. Viszont akad itt egy dolog, amitől eléggé egyedinek számítok közöttük. Őrülten vonzódom az emberkísérletekhez. Világ életemben vonzott a kémia, a különböző kísérletek világa, és amikor rájöttem, hogyan fordíthatom ezt a vadászat javára, bekattant bennem valami, ami azóta is fogva tartja a lelkemet és mámorral borítja be elmémet. Mint valami drog, a függőjévé tett, s már ha akarnék se tudnék leállni vele.  

the craziest friend that you've ever had
Egy koszos, rozsdás vascsővel ütöttem le. Nem volt nehéz dolgom, a fickó még csak meg sem erőltette magát. Csalódtam benne. Azt hittem, hogy jobban, erőteljesebben fog küzdeni, hiszen mégis csak az élete forgott kockán. De nem tette. Elrontotta a szórakozásomat.
Későre járt. A város iparnegyede most néma volt, akár a sír. Köd fojtogatta a várost, megszálló hadseregként ereszkedett alá, magába foglalta az épületeket, a jellegzetes tárgyakat, s elnyelte a maradék fénysugarakat is. Nyugtalanító szellemvárossá változtatta a helyet. A szürke homályban felbukkanó lelkek most inkább tűntek bolyongó kísérteteknek, mint hús-vér embernek. Nem néztek fel, nem pillantottak körbe, egyenesen előre meredve siettek végig a kihalt utcákon, s ha mégis felkapták volna tekintetük, jelét sem adták annak, hogy tudomást vettek volna jelenlétemről. Ilyenkor autósok sem jártak már erre, éppen ezért nem volt senki, akinek szemet szúrhatott volna, mit műveltem.
Ez az én vadászterületem volt, minden zugát, minden arcot, minden autót ismertem már, amelyik csak megfordult errefelé. Alaposan tanulmányoztam a környéket, mielőtt egy hete újra a városba költöztem, és nem messze az otthonomtól, tanyát vertem itt. Tudtam, hogy mikor nyitnak és zárnak a kisebb vállalkozások, tisztában voltam azzal is, hogy mikor kezd megtelni élettel a környék. Ez mind kulcsfontosságú szerepet játszott az éjszakai életem megtervezésében.
Engem most azonban csupán egyetlen vállalkozás foglalkoztatott, mégpedig a sarkon lévő vegyesbolt. Annak is inkább a tulaja keltette fel az érdeklődésemet. Minden alkalommal, amikor könnyű célpontra – egyszerű emberekre – fentem a fogam, kiválasztottam egyet, akit elég magányosnak találtam ahhoz, hogy senkinek se tűnjön fel egyhamar a hiánya.
Így volt ez most is, amikor ezt a pasast elkaptam. Se család, se szerető, se egy háziállat. Még sajnálnám is az elcseszett életét, ha nem éppen abban mesterkedtem volna, hogy megfosszam tőle. Őszintén? Nem hinném, hogy annyira panaszkodhatna miatta.
Az árnyékban megbújva vártam rá, hogy végre bezárja a boltot és a szűk kis utcán keresztül az autója felé vegye az irányt. Akkor csaptam le rá, amikor a konténerek mellett próbált elhaladni. Miután összeesett, leellenőriztem, hogy életben van-e. Hiszen ez az egész csak akkor igazán mókás, ha még él, amikor elkezdem tele fecskendezni mindenféle anyaggal testét.
Apa tanított meg erre. Azt mondta, hogy gondoljak erre az egészre úgy, mint egy hobbira és élvezzem ki minden pillanatát. Tőle tanultam mindent, amit tudnom kellett ehhez az életmódhoz. Na persze, ő nem igazán arra gondolt, hogy majd ártatlan embereken fogom alkalmazni a tudását, de amiről az öreg nem tud, az ugyebár nem fáj neki. Ráadásul már rég halott. Na meg, az, hogy hébe-hóba civileken teszteltem legújabb löttyeimet, nem azt jelentette, hogy a fő célpontjaim ne a természetfeletti dögök -, istenek -, meg miegymás lettek volna.
A bokájánál fogva húzni kezdtem a testet. Nehezebbnek bizonyult, mint azt hittem, ettől függetlenül könnyedén vonszoltam magam után. A járda néhány helyen púpos volt, néhány helyen viszont nagy lyukak éktelenkedtek rajta. Eleinte szlalomozva igyekeztem elkerülni ezeket, végül aztán már nem érdekelt. Minden koppanó hangra, amit a férfi feje és a beton találkozása okozott, csak magamban kuncogtam, s elégedetten vigyorogtam.
Bevonszoltam a krapekot az épületbe. Egy eldugott, elhagyatott kis raktárépület volt, omladozó falakkal, betört ablakokkal és vér borította padlózattal. Ezek közül pedig csak egy volt nekem köszönhető. Tökéletesen alkalmas hely volt ez a kis hobbim űzéséhez. Itt aztán senki sem hallotta meg a kétségbeesett, fájdalmas ordításokat. Egyedül én hallottam őket, ami zene volt füleimnek. Ettől indultam be igazán, ez hozta meg a kedvem a hosszú játszadozáshoz.
Reménykedtem benne, hogy ez a fickó is ordítozós fajta, ki akartam élvezni szánalmas kis élete utolsó pillanatait.
Az épület elég egysíkú volt. Nem voltak színek (leszámítva a vért a padlón), nem voltak nagyon berendezési tárgyak sem. A tágas belsőtér hátuljában raklapok sorakoztak, egymásra pakolva. Pókhálósak voltak és első ránézésre úgy tűnt, hogy már régóta érintetlenek, én azonban pontosan tudtam, hogy nem is olyan rég valaki elmozdította őket, hogy egy nehezen felfedezhető "tároló helységet" hozzon létre mögöttük. Ez a valaki én voltam. Ott tartottam a különleges játékszereimet. Egy gurítható fémasztalt, köteleket, bilincset, zsákokat, néhány elengedhetetlen orvosi eszközt, fecskendőket, védőruhát, és pár fiolát az aktuális kotyvalékaimból, amit a kísérleti alanyokba szándékoztam fecskendezni. Nekem ezek hozták igazán lázba a fantáziám.
Legújabb szerzeményem még nem tért magához, így nekem bőven volt még időm előpakolászni a raklapok rejtekéből mindent, amire csak szükségem lesz a kísérlet folyamán.
Most jön a kedvenc részem.
Felraktam a férfit a fémasztalra és a bilincs, valamint a kötelek segítségével rögzítettem. Ez után, finoman paskolgatni kezdtem az arcát.
- Ébresztő - csilingeltem legangyalibb hangomon. Szerettem, ha ébren vannak közben, jó érzés volt tudatni velük, hogy mi fog történni. A szemükbe akartam nézni és látni a félelmüket, éreztetni akartam velük, hogy az én kezemben van az életük és el is fogom azt venni tőlük.
A fickó ébredezett, én pedig boldogan vigyorogtam rá, mintha minden a legnagyobb rendben lenne. Rendben is volt… számomra.
- Végre felébredtél! Nem akartam addig elkezdeni, míg nem tértél magadhoz. Nem lett volna jó, ha lemaradsz az elejéről… - csacsogtam, miközben elléptem az asztal mellől, felkapcsoltam a világítást és magamra húztam a védőöltözékemet.  
- Mi ez az egész? Hol vagyok? - Úgy tettem, mintha meg sem hallottam volna a kérdéseket. Méltatlan volt arra, hogy válaszoljak neki.
- Most, hogy már magadnál vagy, akár kezdhetjük is. - Visszaléptem az asztal mellé és rávigyorogtam. Olyan kis magatehetetlenül feküdt ott, hogy egészen izgalomba jöttem tőle. A tudattól, hogy azt tehettem vele, amit csak akartam, nem tudna ellenkezni. Kezembe vettem  a már korábban bekészített fecskendőt, benne enyhén kékes folyadékkal és az arca elé emeltem, hogy rendesen lássa.
- Mit akarsz azzal? - Kezdett kétségbeesni, ez tetszett. Kedvesen rámosolyogtam.
- Hát nem egyértelmű? – Nem kellett kifejtenem, abból, hogy milyen hatalmasat nyelt, egyértelmű volt, hogy pontosan tudta a választ. - Nem fogok hazudni, elvileg pokolian fog fájni, amint a véráramodba kerül és mire a méreg szétterjed a testedben, elviselhetetlen kínok között fogsz vergődni. Már, ha minden jól megy. De hát erre van a kísérlet, nem? Hogy megtudjam tényleg úgy működik-e, ahogy szeretném.  - Láttam a félelmet a szemeiben, hallottam zihálását, ha pedig ez nem lett volna elég egyértelmű, szüntelen könyörgése az életéért nyilvánvalóvá tette, hogy mennyire retteg. – Nyugi, hogy kicsit jobban érezd magad elárulom; valószínűleg két perc szüntelen ordítás után megint elfogsz ájulni. Mire pedig felébredsz, a méreg már olyan szinten felzabált belülről, hogy meg se fogod érezni, amikor beadom a következő adagot. - Miközben barátságosan megosztottam vele terveimet, hozzáláttam a dologhoz. A szűnni nem akaró ordításból és vergődésből tudtam, hogy itt nem lesz probléma, ez az anyag úgy működött, ahogy abban reménykedtem.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Faythe Sanders
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: félkész lapok-
Ugrás: