Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 3 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

James Ethan Seo, Layton Choi, Yuna Seo

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Szomb. Szept. 22 2018, 16:15

Csüt. Szept. 20 2018, 23:10

Szomb. Szept. 15 2018, 22:24

Szer. Szept. 12 2018, 22:51

Szer. Szept. 12 2018, 22:42

Szer. Szept. 12 2018, 15:16

Vendég
Hétf. Szept. 10 2018, 21:12

Vendég
Hétf. Szept. 10 2018, 21:12

Vendég
Csüt. Szept. 06 2018, 08:20


Share | 
 

 Farid Amirkhanov

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Traumatológus-szülész
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 28.
⌲ Kor :
32

TémanyitásTárgy: Farid Amirkhanov   Kedd Aug. 28 2018, 22:52

Dr. Farid Aslan Amirkhanov
Never hesitate to be good.
Farid, Doki
32
???
Iwan Rheon
Házas, családos
Heteroszexuális
keresett
Az édesapja Aszklépiosz fia, az édesanyja Philotész és Choi Yu Jin lánya. Ő elsősorban orvostehetség, képes műtét közben külön észlelni a beteg részeket és messze meghaladva az átlagos sebészek képességeit, kezelni azokat. Rendelkezik a gyógyító érintéssel. Philotész részéről leginkább azt örökölte, hogy könnyen barátkozik, bár ő nehezen hiszi el, mert sosem próbálkozott őszintén. Hiányzik belőle az ék, ami a tehetségét a pengével lefogná, tud ártani is bőven. És még pár trükköt a dédapjától is...
Eredendően balkezes. Halhatatlan.

Alien Clapton
Safiyyah húgom az oldalamba könyököl, amire meglepetten nézek rá. Az istenekre, látja, hogy a lányom az én karomban van, nem Eirénéében.
- Ugye nem csak szerintem néz ki anya ma koreaibbnak a megszokottnál? - kuncog, amire a legidősebb bátyánk finoman tarkón suhintja.
- Ez egy rasszok nélküli család. - jelenti ki szigorúan, mert ő az egyetlen sötét szemű amúgy is közülünk. Még mindig különös, hogy az egész családom félistenekből áll és most már a nejem is elhiszi, hogy egyáltalán nem ütöttem anyámra.
- Ó, Ginny, biztos mesélte már Farid, de én nem vagyok azeri születésű, Washingtonból fogadtak örökbe a szüleim, mert nekik nem lehetett gyermekük és szerettek volna egy kislányt. Én cserébe adtam nekik hét unokát és Allura a tizenkettedik dédunokájuk. - édesanyám gesztikulációjában van valami különleges. Remek vadász, csodásan bánik a hárfával és most is el tudja érni a hangjával csak, hogy rá figyeljenek. Képes ennyi rokont egy étteremben magára fókuszálni. Halkan elkuncogom magam, amikor mellettem odasúgja Halima nővérem a feleségemnek, hogy én vagyok az összes Amirkhanov közül a legfélénkebb. Ezzel... azt hiszem egyet is értek.
Fájdalmas a búcsúzkodás, de én már túléltem Eiréné családját, most rajta volt a sor.
- Ha látjátok bármelyik isteni felmenőnket, üdvözöljük őket! - anyám mosolyogva a kezembe nyom egy zenedobozt, majd integet, én pedig majd kettészakadok. Sosem haragudott, amiért nem a vérszerinti családjával volt, mert biztos azt tették a szülei, amit kellett. Ő csak hálás az életért és sokáig szeretnének apával boldogok lenni.
- Átadjuk... - intek még nekik, majd a nejemre pillantok. - Ugye?

A zenedobozka dallamát dúdolom a műtőben is, ami annyira bosszantó már Chryse-nek, hogy berakta Spotifyról, csak duguljak be műtés közben.
- Ennyire nem rossz a hangom... - sandítok fel rá, ő meg megforgatja a szemét.
- Nem, de feláll a hátamon a szőr, ha meghallom a Greensleevest. - aztán a kezembe adja a Kocher-fogót.

Gyanútlanul lépek be az ajtón otthon, amikor elém lép Eiréné, a tekintete pedig... nem tetszik?
- Kicsim, nagyon! Miért ölnél meg? Mit tettem? Philotész itt járt... Jó, nem érdekel, essünk túl rajta, tekerd ki itt a nyakam. - ledobom a sálam, hogy könnyebb dolga is lehessen. Mielőtt megmondhatnám neki, hogy melyik csigolyára nyomjon, már ott is a keze. Halkan hallom a zenedobozt, ahogy a földre esek, de még élek.
Mi történik velem? Mi vagyok?
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ FLOTUS ∿
⌲ Hozzászólások :
219
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Washington D.C. ∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Farid Amirkhanov   Szer. Aug. 29 2018, 11:05

elfogadva
welcome to our family
A jogistennőknek van valami fura fétise, nem értem a nyaktörést, bár az igazság, hogy nem is akarom megérteni. A nagyanyádnál se értem egyébként. De legalább örökre a feleséged nyakán maradhatsz, hát nem csodálatos? Azt azért remélem olyan sok mindent nem örököltél Árésztól.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Farid Amirkhanov
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: