Kisfiam

1919 szeptemberében láttad meg a napvilágot Szöulban. Az édesapád Eosphoros, a hajnalhozó, én pedig egy halálistennő vagyok. Balszerencsédre kaptál abból az erőből, hogy képes vagy érzékelni a környezetedben, hogy ki fog hamarosan és miként meghalni. Ezek látomásként kísértenek. Tudsz róla, hogy engem kegyetlenül megviselt a szülés utáni depresszió és képtelen voltam anyaként funkcionálni, ezért apád nevelt egyedül, nekem pedig minden emlékem el kellett veszítenem rólatok. Mindig is kíváncsi voltál és az én tudtomon kívül sündörögtél a környékemen is. Még Koreában is és aztán Amerikában is. Apád ugyanis zászlajára tűzte, hogy mindkettőnkön rajta tartja a szemeit. Én ugyan hosszú évtizedekre a drogokhoz menekültem és világtalan voltam, 5 éve tiszta vagyok, amikor apáddal gyakorlatilag New Yorkba raboltatok. Eleinte persze te is jól szórakoztál azon, hogy apádból profi Twitch streamer lett, de annak örültél, hogy én vagyok a társa ebben. Ugyan felnőttél már, de szoktál nézni minket és derülhetsz bőven az egészen.
Viszont megismerhettelek, mert összefutottam veled a kis játékszentélyünk előtt és megleptél, hogy nem hatott rád apád kis trükkje, hogy a rokonaimon és a rajta kívül más nem érhet hozzám férfi.
Hamarosan nekem is leesik minden.
Te pedig ragyogj, fiam.

// Az égvilágon semmi megkötés nincs, hogy most mit csinálsz vagy a múltban voltak-e stiklijeid, de persze neheztelhetsz rám egy kicsit...