Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Berserk Halldor, Neda Bousaid

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 01:18

Yesterday at 22:23

Yesterday at 22:05

Yesterday at 20:54

Yesterday at 20:28

Yesterday at 17:47

Yesterday at 15:28

Yesterday at 13:20


Share | 
 

 Martin & Woody

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

skandináv istenség

⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 17.

TémanyitásTárgy: Martin & Woody   Vas. Nov. 18 2018, 22:19

Gondolataimba merülve gázoltam sárban, a lánctalpak vájta sövényen. Már nem esik, de egész nap az orromig nem láttam, leszakadt az ég, minden egyes cseppje tűszúrásként csapódom a bőrömbe, hiába volt rajtam a harci dísz. Veszedelmes csata volt a mai, rengeteg áldozattal. Zubbonyom alvadt vértől keményedik, karom helyén az ujja csomóba kötve. Nem túl praktikus, de mit érdekel ez most engem. Valami készül északon, egyszerűen érzem. Talán mert a harcterek őre vagyok, a háborúk istene, egyszerűen tudnom kell hol lobban lángra legközelebb a csatatér. Nyilván nem tervezem gyalog megtenni ezt az óriási utat egy éjszaka alatt. De nem bírnám most a halandók társaságát. Nem volna pofátlan, az ételüket enni, a történetüket hallgatni, látni a szemükben a vágyódást az otthonuk iránt, tapintani a várakozást, a feszültséget, megpihenni a halál árnyékában velük, hallhatatlanként? Talán inkább a lelkiismeret nem bír rá. Istenként megszoktam, hogy a saját társaságomat kell élveznem, ha óvni akarom a lelkibékémet.
Gépiesen másztam át a romos tákolmányon, ami valaha kerítés lehetett. Mögöttem lépések súlyától reccsent az avar. Meg sem fordultam, tudtam, hogy valaki…inkább valami a nyomomban van. Mellényzsebemből előhalásztam egy szál cigit…az utolsó előtti. Legalább ebből feltankolhattam volna. Rágyújtottam és bevártam az üldözőmet.
Veszedelmes morgással közelített. Határozottan kisebb fogai voltak mint Fenrirnek, és biztos csak képzelem, de a karom helyén a maradék izomköteg görcsösen rándult meg. – Láttam nálad nagyobb dögöt is. – morogtam, és elővettem A maradék kenyerem és elő dobtam. Úgysem nagyon szorulok rá. – Ennyi. Ne is számíts másra. A bátyád már felzabálta a karom, te nem leszel ilyen szerencsés. – indultam tovább utamra. Percek múltán tűnt fel, hogy az öleb követni kezdett. Szőre az esőtől és sártól ragadt össze, a csimbókok között megbújtak a szétmarcangolt kenyérdarabkák morzsái.
A nap már jócskán a látóhatár mögé bújt, mire elértem egy elhagyatottnak tűnő viskóhoz. Valamiféle pajta lehetett fénykorában. Golyó ütötte lyukak, és füstszag. Megteszi- nyitottam ki az ajtót és léptem be hívatlanul a látszólag üres, sötét helységbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Csüt. Nov. 29 2018, 14:02

Félálomban szenderegtem a hűvös, szélfútta épületben. Amolyan harctéri álom volt ez, nem kellemes és nem is pihentető, de kellett valamennyi alvás, hogy funkcionáló maradjak. Gyűlöltem ezt a háborút, ez volt a legmocskosabb mind közül, de vérszomjam mégis ide vezérelt. Magam sem tudtam már, hogy melyik oldalon álltam, csak bizonyítani akartam. Hogy kinek, arról fogalmam sem volt, talán a régi isteneknek, talán az újnak, talán magamnak. Most éppen náci egyenruhában feszítettem, de már rég lemaradtam az osztagomtól. Arra készültem, hogy másnap fel keresem a közelben állomásozó jenkiket, és be állok közéjük, némi információért cserébe. Vesztésre álltak, el kellett nekik a segítség. Még úgy is, hogy a szemem csukva volt, ilyen és ehhez hasonló gondolatok cikáztak a fejemben. Ezért volt ez inkább csak szendergés, minden zajra ki pattantak a szemeim. Éppen ezért volt szerencsém meghallani, ahogy nyikordul az ajtó. Valaki be jött rejtekhelyemre, nehéz léptek csapták meg a fülemet. Tehát katona. Fel kaptam a fegyveremet és körbe néztem. Agyam lázasan kutatott valami után, ami mögé elbújhatok, nem voltam felkészülve a közelharcra. Félisten vagyok, de akkor voltam életemben a legfáradtabb. A lelkek, akiket segítségül szoktam hívni nem akartak válaszolni, mintha nem is léteznének. Ők is lefáradtak a folyamatos harcokban, de valami azt súgta, hogy nem fogom tudni kikerülni a fószert. Be vetődtem az egyetlen tárgy mögé, ami a közelemben volt, bár eléggé össze kellett húznom magam, hogy a rozoga hordó eltakarjon. Le hunytam a szemem, és minden erőmmel az elhunyt katonák szellemére koncentráljak. Morogva igyekeztem legalább néhányat elő csalogatni, végül is kettő kelletlenül válaszolt a hívásomra. Nem megyek sokra ezzel, de több mint a semmi. Ki lestem a hordó mögül, és meg láttam a félkarú katonát, egy pillanata pedig össze akadt a tekintetünk. Egy gyors "a picsába!" elmorgása után vissza kaptam a fejem a hordó mögé, és két kézzel megragadtam a puskámat. Vettem két mély levegőt, és vártam, hogy mi következik. A katona körül valami furcsát érzékeltem, mintha nem is ember lenne. Le hunytam a szemem, nyugtáztam magamban, hogy be nézett a ló az ablakon, és vártam.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 17.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Vas. Dec. 02 2018, 23:47

- Nem kell fosni. – szólaltam meg, ahogy beljebb engedtem magam a viskóba. Talpam alatt hangosan recsegett a parketta. Vártam pár pillanatot. Talán nem is egy nyelvet beszélünk.- Ugye érted amit mondok? Eléggé megkopott a németem, többet ártanék vele. – csóváltam meg a fejem. Szinte biztos voltam benne. Félisten.
Nem túlzottan lep meg. Sokakat előcsalogat a vér, és a halál zaja. Istenek, démonok, félvérek. Rengeteggel találkoztam, és öltem meg a hónapok alatt. Őszintén sajnálom a történteket. Nem áll szándékomban a társaim gyerekeiket lemészárolni. De ez egy háború. Néha csak kikapcsol az ember, és az ösztöneire bízza magát. Az én ösztönöm pedig egyenesen a harc, a háború, hiába vagyok pacifista, nem tudom levedleni teljesen a természetemet. Mélyen belül zubog bennem a vágyódás a diadal iránt. Azokra a diadalokra gondolok, ahol volt értelme az áldozatnak. De talán ez is csak nézőpont kérdése, és a valóságban semmi nem ér annyit, hogy emberek, vagy akármi mások életét adjuk érte.
- Nem kell megijedni. Amint látod nem jelentek komoly veszélyt. Gondolom te is fáradt vagy. Felesleges fegyverrel hadonászni. – beszéltem tovább, és remélem, hogy addigra már sikerül előcsalogatni a kölyköt. Ledobtam a táskám a földre, én pedig levágtam magam rozoga tákolmányra, ami talán szék lehetett egykor. A kutya halkan morogva mellém sündörgött. Tekintetét mereven szegezte egy pontra. Oda, ahol megláttam a fiút. Gőzöm sincs kinek a kölyke lehet. Csak remélni tudom, hogy nem ismerősé.
-Meglep, hogy a németek már gyerekeket is kiküldenek a frontra. Ennyire szarban vagytok? – kérdeztem kinyújtóztatva a tagjaimat. Jobb ha nem árulok el magamról semmit. Talán nem tűnik fel neki, hogy isten vagyok. Talán a pokol közepén egy kicsit elszórakozhatok vele.
- Elhagyott az osztagod? Vagy…dezertálsz? Ne aggódj. Nincs abban semmi. Nálad nagyobbak is döntöttek már úgy, hogy nem kell nekik a háborúból. –hecceltem kicsit. Vagy ki tudja. Nem csak az emberek lehetnek gyávák. Tulajdonképpen ez nem is gyávaság. Nem csodálkozom, ha valaki itt akarja hagyni ezt az egészet. Én is megtenném. Talán csak irigykedek azokra, akik megteszik.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Hétf. Dec. 03 2018, 12:06

Nem kell fosni...ja persze, mondta ezt az, aki egyértelmű fölényben volt. Ezzel a két gyenge, és fáradt lélekkel az oldalamon semmire sem mentem volna ellene, még akkor sem, ha minden dühömet és vérszomjamat bele adom. Fél kézzel lenyomott volna, és akkor annyi a nagy tervemnek. Kicsit mocorogtam, kezdett idegesíteni, hogy egyfolytában pofázik. Szusszanva félre tettem a puskát, de úgy, hogy szükség esetén ne legyen túl messze. Nem bíztam senkiben, néha még magamban sem, abban a véráztatta átkozott helyzetben. Hallottam, hogy le ült, és egy kutya halk csaholását is hallottam mellőle. Így aztán könnyű volt elhinni, hogy nem kell tőle félni, ki tudja milyen vérszomjas döggel jött be. Hulla fáradt és elkeseredett voltam, valószínűleg egy pincsi is szét tudta volna tépni a torkomat, és még hagytam is volna neki. Azt hiszem, nem a háborúba fáradtam bele, hanem az életbe. Abba, hogy 700 éve rovom ezt a sárgolyót úgy, hogy nem tudom, ki vagyok, és honnan származom. Egyedül a képességem van velem, és egy halvány megérzés.
A férfi meg csak mondta a magáét, bennem pedig ment fel a pumpa. Gyerekek...nos igen, minden oldalon harcolnak jóval 20 alatt lévő fiatal fiúk, de hát ebben a húsdarálóban mindenkire szükség van, aki csak mozdítható. Mielőtt ki tört a háború, Németországban éltem, de nem akartam náci lenni. Az ösztöneim vezettek a csatatérre, a vágy, hogy bizonyítsak. Hogy kinek, azt ugyan nem tudtam, és még vagy 60 évet kellett várnom, hogy végre megtudjam. De az, ahogy váratlan vendégem csak hajtotta a magáét, kezdett egyre jobban felidegesíteni. Azt hiszem a düh vett rá, hogy végül felegyenesedjek, nem bírom, hogy ha gyereknek neveznek. Igen, 19 évesnek tűnök, de már épp elég háborút láttam, hogy ne legyek zöldfülű. Felegyenesedve ki kászálódtam a hordó mögül, meg kerültem, és le ültem a tetejére. Nagyot reccsent a súlyom alatt, én pedig végre jól megnézetem magamnak, az ismeretlent. Fél karja volt, a kutya pedig hűségesen csaholt a lábánál.
- Tudok angolul! –bocsátottam előre kicsit morogva, merően a szemébe nézve, hogy mutassam, nem félek tőle. – Nem vagyok gyerek! És nem vagyok náci sem! – morogtam, és hogy ezt érzékeltessem, le téptem a vörös horogkeresztes szalagot a zubbonyom ujjáról. Undorodtam az egész ideológiától, de már nem tudtam kislisszolni Berlinből, mikor toborozni kezdtek.
- Én hagytam ott az osztagomat. A hegygerinc mögött van egy amerikai tábor, reggel le akartam menni hozzájuk. Ha lecsuknak, akkor lecsuknak, ha nem akkor mázlim van. Na és te? –sandítottam rá, az agyam fele még mindig a két lélekre koncentrált, hogy magam mellett tartsam őket. – Mi szél fújt ide, a semmi közepére, mert nem hallom az osztagodat.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 17.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Hétf. Dec. 03 2018, 17:25

Gondolom nem tud angolul, vagy szavaim nem hatották meg túlzottan, mert továbbra is a hordó mögött kuksol. Hát legyen. Én nem sürgetek semmit. Amúgy sem pajtáskodni vagyunk itt, viszont nem bánnám egy másik hasonszőrű társaságát. Ezekben az időkben nem élvezem a halandók mellett eltöltött időt, pedig én is a háborújukat vívom.
Szórakozottan megcirógattam a lábamnál morgó kutya fejét. Az érintésre összerezzent, és mozdulatlanná dermedt. De legalább az acsarkodás abbamaradt. Persze, ez nem bátorít fel. A kelleténél óvatosabb vagyok az ebekkel, de szerintem ezt megérted te is. Pár percig megállom, és csöndben simogatom a csontsovány állatot. Mikor épp szóra nyitnám a számat, végre előbújik.- Nem kell félned tőle. Nem harap. Legalábbis…idáig nem harapott meg. – böktem fejemmel a kutya felé.
Gyerek arca van, a tekintete viharos és fáradt. Valóban nem kölyök már, de még elég fiatal. Mozdulatán meglepődtem, de végül elmosolyodtam. – Hát akkor mi vagy? A véletlenek szerencsétlen áldozata? – egy átlagos háborúban nincs jó, vagy rossz oldal. Mindkét fél vesztes a maga módján, de a veszteséget mindenki máshogy értékeli.
- Nem lehetsz több húsznál. Még kölyök vagy. Majd ha vége a háborúnak megváltozik ez is. – vagy hamarabb. Inkább hamarabb. Nem tudom, mennyi idős valójában. Talán idősebb, talán fiatalabb. Remélem az előbbi. Ha nagyon ügyesen csinálom, talán rá sem jön, hogy csak szórakozom vele, és heccelem. Egyenlőre viszont élvezem a hierarchikus, nagyképű jenki szerepét.
- Miért tennél ilyet? – ráncoltam a homlokomat. Az ideológia? Vagy csak unja a szerepét? Esetleg látja, hogy mi megy a frontvonal mögött, és úgy gondolja a németek ellátása, hadereje ezer sebből vérzik? Nem tudhatom. – Nem lesz egyszerű dolgod, még akkor sem, ha önként elmondasz mindent, amit tudsz. Valószínűleg kémként kezelnek majd. De. Inkább az amerikaiak kezeljenek kémként, mint a németek. Vagy az oroszok. – az amerikaiak lényegében idealista bolondok. Persze nem mind. De hisznek a szabadságban, a jogokban.
- Elszakadtam tőlük. Észak felé tartok, aztán hátha útközben belebotlok egy másik osztagba.- vontam vállat. Ha szerencsém van, halottnak nyilvánítanak. Túl régóta gyűröm ezt a karaktert.
Zubbonyom belsőzsebébe kotortam, és előhúztam egy kényelmes méretű laposüveget. Régi, és viharvert, az elejére pedig kerek betűkkel vésték fel: „Woody-nak”. Egy másik katona bízta rám, közvetlenül azelőtt, hogy délre irányították őket. Nem is a flaska a lényeg, hanem a tartalma. Ír whisky. Ő sem tudja ki lehet az a Woody, egy-egy kimenő alatt gyakran cserélnek gazdát a cigarettatárcák, bibliák, laposüvegek. Belekortyoltam, és a srác felé kínáltam. – Kérsz? Nincs megmérgezve. Whisky. Ittál már alkoholt? – piszkáltam meg egy picit, aztán elvigyorodtam. – Csak viccelek. Nem rossz, a langyos lóhúgyot képzelem ilyennek. De jobb mint a semmi. –Ha elfogadja, odadobom neki, ha nem, akkor vállat vonva elteszem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Csüt. Dec. 06 2018, 00:43

Szórakozik velem, egyértelműen, és ez frusztrál. Nem vagyok kölyök, bár ő ezt nem tudhatja. Akkor sem, ha érzi, sejti mi vagyok, nem érezheti, hogy hány száz év, és hány háború áll mögöttem. Egy bizalmatlan pillantást vetek a csont sovány kutya felé. Egyértelmű, hogy nem harci kutya, az amcsik nem nagyon használnak állatokat. Egy éhes kutya pedig bármire képes, egy fél karú férfi nem nagyon tudja meggátolni, ha támadni akar. Soha életemben egy háborúnak sem indultam még úgy neki, mint ennek. Mindig tudtam, hogy a végén is élni fogok, de itt fel voltam készülve a halálra. De azért mégsem egy veszett kutya agyarai által képzeltem el ezt.
-  Ha éppen tudni akarod, 24 éves vagyok. -szóltam karcos hangon. Persze, plusz, mínusz az a pár száz év, de ez most mellékes.  -  Nem egy nagy élettapasztalat, de nem vagyok már gyerek. Sok mindent láttam már. 
Dühít, hogy kölyöknek néz, bár ez nem újdonság. Fiatal a testem, bele kéne már törődnöm végre, ahelyett, hogy mindig fel kapom a vizet rajta.
-  Nem vagyok német, de Berlinben éltem. Nem tudtam ki kerülni a sorozást, és undorodom az egész ideológiától. Inkább dugjanak hadifogságba, mint hogy még egy napot harcoljak ezért a beteg elképzelésért.
Nem akartam több szót erre vesztegetni, de ahogy el néztem ő sem. Le szakadt az osztagától, inkább csak neki is elege lett, mint nekem. Nem meglepő, sok a kóborló katona, senkinek sem tűnne fel, így ezt a kijelentést csak egy bólintással nyugtázom. Gyanakodva figyelem, ahogy kotorászni kezd a kabátjában, majd nyugodtan szusszanok, mikor elő veszi a flaskát. Újabb poénjára el húzom a számat.
-  Hehe, de vicces vagy! -vigyorgok, és el veszem a felém nyújtott flaskát. -  Ittam már, persze hogy ittam. De a langyos lóhúgy újdonság.
Nagyot húztam a flaska tartalmából, és megborzongtam. Éreztem, ahogy a két lélek le válik rólam, az alkohol hatására. Remek, védtelenül maradtam. De hát, ha valamit akart volna, már nem élnek valószínűleg.
-  Azt javaslom, hogy ezt a lőrét ne nagyon kínálgasd majd!-nyújtom vissza egy széles vigyorog kíséretében az üveget.  -Úgy egyébként köszönöm, erre már szükségem volt.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 17.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Pént. Dec. 07 2018, 15:57

Elismerően füttyentettem.- 24? Nahát, mennyit számít az a pár év. Mennyivel bölcsebb az ember. – csóváltam a fejem, szám széle megremegett az elfojtott nevetéstől. Próbáltam lenyelni a kérdést, ami mégis kikívánkozott belőlem.- És valójában? – szememben ravasz fény villant, majd mintha mi sem történt volna folytattam. – Megszámolni sem tudom, hány kölyköt kellett kipenderítenem a sorozásokkor, mert idősebbnek hazudta magát. – nagyon sok tejfölösszájú próbálkozott be, de végül az aggódó anyák, természetesen megakadályozták, hogy egy szem kamasz gyermeküket elvigyék. Volt egyszer egy leányzó is, aki férfinak akarta kiadni magát. Sikeresen meg is kente az orvost, de nyilván hamar kiderült a turpisság. Komolyan…ennyit vesződni.
-Hát hová valósi vagy? – kérdeztem kíváncsian. – Ritkán soroznak be más országból valókat a német seregbe. Vagy úgy gondolják, hogy hűséges vagy…- ami ezek szerint nem így van.- …vagy valamit nagyon tudhatsz. – de mit? Máshogy nem juthatott volna ki az országból, és lefizetett egy-két fejest? Vagy hazudik, és német kém volna? Vagy amerikai kém? Vagy…oh Odinra, én komolyan nem vagyok jó ezekben a játékokban. Ki- kinek a kije. Sokkal egyszerűbb lenne, ha mindenki annyit mutatna magából amennyi. Se többet, se kevesebbet. Persze, ilyet istenként nem is kívánhatok.
-Hát az ember ilyen időkben nem válogathat. – vontam vállat. - Szívesen. Mindent a fiatalságért.- kortyoltam bele ismét az „italba”. Amúgy nem olyan vészes. Ittam rosszabbat is.
- És mi vitt téged Berlinbe? Munka? Család? Vakáció? – az utóbbit nehezen tudom elképzelni. Még a háború előtti években sem, pláne nem mostanában nem egy csalogató úti cél a kikapcsolódni vágyóknak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   Szomb. Dec. 08 2018, 00:03

Sóhajtva nyugtáztam magamban, hogy fel sültem. Valószínűleg egy istennel van dolgom, ha ilyen gyorsan ki szúrta álcám mögött a valódi énemet, de nem lehetek benne teljesen biztos. Talán csak az érzékeim játszanak velem, vagy rosszul értem, amit mond. Lehet, hogy sokkal fiatalabbnak néz, mint amennyinek ki adom magam. Inkább úgy döntöttem, hogy szépen megvárom, míg abba maradnak a rám záporozó kérdések, és majd utána megválaszolom mindet egyszerre. Ám a félkarú katona kíváncsi természetnek bizonyult, mert csak kérdezgetett tovább, származásról, és tudásról. Na igen, ez egy fogas kérdés, ebben az időben még én sem voltam egészen biztos benne. Azt tudtam, hogy egy kis északi barbár törzs nevelt, és hogy már nagyon idős voltam ahhoz képest, mint amire először számítottam, hogy meg fogom élni. Tudtam, hogy képes vagyok halott katonák szellemét megidézni, és az ő lelküket a sajátomban olvasztva még veszélyesebb és vérszomjasabb leszek, mint amilyen valójában vagyok.
- Szerintem igyál még egy kortyot! -tanácsoltam mosolyogva, mert sejtettem, hogy attól, ami most következik padlót fog fogni. Figyeltem, ahogy újabb korty szaladt le a torkán a rémes lőréből, majd vettem egy nagy levegőt. Végeztem egy gyors fejszámolást, majd bele kezdtem hosszú mesém lerövidítésébe.
- El mondom neked, hogy mi a helyzet velem, szíved joga, hogy hülyének nézel-e. Valójában 750 éves vagyok...az apám valami istenféle volt, így én félisten vagyok...azt hiszem így mondják. Amiért be soroztak a seregbe...az a képességem. Képes vagyok halott katonák szellemét megidézni, és az ő erejüket használva növelni a sajátomat. Ha elég lelket gyűjtök be, olyan vagyok, mint egy egyszemélyes hadsereg.
Figyeltem az arcát, amiről nem tudtam leolvasni semmit. Nem tudtam eldönteni, hogy bolondnak nézett-e, vagy tényleg elhiszi ezt a sok sületlennek tűnő ostobaságot, amit össze hordok.
- Ja igen...Berlinbe azért mentem, mert az apámat kerestem...de sajnos pont elkerültem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Martin & Woody   

Vissza az elejére Go down
 
Martin & Woody
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Alternatív terek :: Múlt-
Ugrás: