Claw our way up their system
Repeating simple phrases, someone holy insisted, I want the markings made on my skin to mean something to me again

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az istenek évszázadok óta békében élnek egymással. Nem volt ez mindig így, mielőtt 1220-ban az Istenek Tanácsa létrejött volna, a görög istenek gyakran piszkálták, csatáztak a skandináv istenekkel, az egyiptomiak próbáltak ebből kimaradni, ám Széth úgy gondolta, hogy remek alkalom átvenni a hatalmat, az összes isten felett. Ebben volt társa is, a csalás istene Loki, valamint Árész, mert az utóbbi kedvelte a vérengzést, az pedig hatalmas pusztítással járt volna, ha a három hatalom egymásnak feszül. Ám az egyiptomi isten türelmetlensége miatt hamarabb mért csapást a tanácskozókra, mint az eltervezett időpont. El is bukott a kísérlete, hogy megöli a Tanács fejeit. Persze, a cinkostársait is bemártotta, Árész büntetése hasonló lett, mint Prométheuszé, csak a háborúmániást a világ leghidegebb pontjához láncolták, Héphaisztosz nagyon élvezte a dolgot. Széthet megfosztották a hatalmától, csupán a halhatatlansága maradt meg, egészen addig, amíg be nem bizonyítja, hogy méltó a visszakapására. A triumvirátusból a legjobban Loki járt, vele nem tettek semmit, egyszerűen nem tudták rábizonyítani, hogy valóban benne lett volna a keze az összeesküvésben. Persze, ez nem azt jelenti, hogy megúszta, lehetséges, a két másik isten bosszút forral ellene. Szerencsére a főistenek megegyeztek abban, hogy hol telepednek le. Szétosztották maguk között a világot, sőt az Alvilágban is sikerült megegyezésre jutni. Azóta a béke tartós, vannak rebellisek, akik próbálják a szárnyukat bontogatni, rendszerint le is törik nekik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég

Jasmine Ingram

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Hétf. Nov. 20 2017, 19:22

Hétf. Nov. 20 2017, 19:16

Hétf. Nov. 20 2017, 18:39

Vas. Nov. 19 2017, 20:42

Vas. Nov. 19 2017, 14:52

Szomb. Nov. 18 2017, 20:36

Csüt. Nov. 16 2017, 15:37

Szer. Nov. 15 2017, 23:53

Szer. Nov. 15 2017, 20:31


Share | 
 

 Ms. Volkova & Mr. Volkov

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Építész - maffiózó
⌲ Hozzászólások :
10
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.

TémanyitásTárgy: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Szomb. Márc. 04 2017, 20:21

Sweetie

Nincs azzal gond, ha Erisz törvényt szeg, mármint ezzel a gondolatommal pont sárba tiprom anyám eszméit, de nem érdekel. Mondjuk egy szava se lehet, ledoktoráltam jogból, úgyhogy valamennyire azért tisztelem őt. Bár a rendőrségi eset után nem fogok egy ideig beszélgetni vele, unalmas, felesleges csacsogása van arról, hogy Erisz megmérgezte az elmém, és a többi. Egyszer csak felfogja, hogy az egyetlen nő, aki iránt valaha is szerelmet éreztem, az a káosz koronázatlan királynője. Mondjuk épeszű ember nem biztos, hogy pont a viszály istennőjét választaná magának, mint élete párja, ám félisten vagyok, szóval lehet ez a probléma.
- Hé Erisz tudod mit szereztem be neked? – kérdezem kíváncsi vigyorral. A szerkezet, ahogy ő hívja eddig csak nálam volt megtalálható, délelőtt beszereztem neki is egyet. Meg amúgy is többet töltök itt, mint a saját lakásomban, ha meg nem vele vagyok akkor dolgozom.
- Úgyis észreveszed, de kaptál egy „szerkezetet” kicsit bővítsük a listád, mert nemcsak laptop meg telefon létezik. – mintha nem tudná, tény és való, hogy nekem sokkal könnyebb már tervezni, hála a modern programoknak, évtizedekkel ezelőtt még csak papírra vetettem az ötleteimet, ma már a 3D-s technika is sokat segít nekem.
- Jut eszembe, ha megint érted kell mennem, tényleg ott hagylak pár napig a sitten, a móka kedvéért. Meg azért, mert legközelebb rád húzzák a vizes lepedőt. Nem mintha sokat tehetnének ellened. – pillantok rá jelentőségteljesen. Ez már nem az a világ ahol kedvére szórakozhat, a húszas évesben persze remek volt látni, ahogy viszályt szított, és szembe ment az elvárásokkal, amit egy akkor élő hölgytől elvártak. Szerintem akkor habarodtam bele a legjobban, de ezt még ő sem tudja, maradjanak azért nekem is titkaim.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ I b u r n cities to the g r o u n d
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 14.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Szomb. Márc. 04 2017, 20:39


Noah & Snezana



Caught within your stare, within your touch, such a subtle sting.



Lusta macska módjára nyújtózkodom, szinte belekapaszkodva az ablaküvegen megtört napsugarakba. E szép reggelt első körben a koponyámba hasító, éles fájdalom rontja el, aztán a kedves partnerem. Egészen pontosan az ő hiánya. Laposakat pillogok, és Noah markáns arca helyett a fekete ágyneműhalmot kémlelem, az apró gyűrődéseket, ráncokat és árnyékokat. Nagyot szusszanva halkan nyögök, arcomat a párnába fúrva, a vodka jellegzetes illatát magamba szippantva.
Megpróbálom felidézni magamban a tegnap este-, és éjszaka eseményeit: újabb órák a Moszkvában. Valódi – véres! - gyémántokkal kirakott, fehérarany és ezüst ékszerek. Zöld hasúak vaskos kötegei. Kattanó kakas. Pörgő tár jellegzetes hangja. Az éjszaka csendjébe hasító, üres lövés. Vérfagyasztó ordítás. A saját, bestiális nevetésem hangjai. És még egy lövés. Újabb kiáltás. És csak nevetek, és nevetek, és nevetek. Szétloccsanó agyvelő, és a téglafalra-, a mellkasomra, az arcomra fröccsenő vér. Vodka és whiskey. A dáma a pókerasztalnál.
Aztán autóba ültem. És innentől kezdve úgy mosódnak össze az emlékfoszlányok, mint New York utcáinak elsuhanó látképe. Összecsavarodnak az épületek a fényekkel, és a járókelőkkel, és más autókkal. Ezüstösen villanó flaska. Felcsavart hangerő. You don’t own me. Don't try to change me in any way. You don't own me. Don't tie me down 'cause I'd never stay.
Hideg rácsokra fonódó ujjak, kérlelhetetlenül nekik simuló, vonagló test, kacéran villanó mosolyok, és hívogató pillantások.
És csak nevetek, és nevetek, és nevetek.
Noah ingjét kanyarítom hátamra, és pár gombot begombolok a férfi felsőjén, úgy hagyom el a hálószobámat, ami már egy ideje inkább a miénk, semmint az enyém. Megszokhatatlan, megmagyarázhatatlan, ugyanakkor megváltozhatatlan és megmásíthatatlan az, amit Noah iránt érzek. És ez rendkívül megijeszt, ugyanakkor halálos nyugalommal süppedek bele ebbe az ambivalens, definiálhatatlan érzésbe.
- Egy kamionnyi robbanószert? – kérdezem, kidörzsölve az álmot a szememből. Nem, mintha szükségem lenne robbanószerre ahhoz, hogy baszott nagy galibát okozzak, mert nincs. Tudok én magamtól is botrányt generálni, ugyebár. És, már miért ne tennék ilyesmit? Don’t fuckin’ kiddin me! Ez az életem, a mozgatórugóm, mióta csak anyám megalkotott, mióta élek, lélegzek, és dobog a szívem. De olykor valósággal jó érzéssel tölt el humán, halandó módszerekkel játszadozni; csak a hecc kedvéért.
Kezem megáll a frissen kitöltött kávé kevergetése közben, amit valószínűleg Noah készített nem régen, mert még kellemesen meleg a feketeleves.
- Oh – fújom ki a levegőt. Magamnak is nehezen vallom be, hogy ez talán egy egészen icipicivel még jobb is, mint a robbanószer – már csak azért is, mert arra tényleg nem volna szükségem, haha!
Két bögre kávéval megyek oda Noah-hoz, és odaadva neki az egyiket, az arcára nyomok egy puha csókot. – Tudom, hogy nem csak a laptop és a telefon létezik – dorombolom. – És, mivel játszunk? – örökbefogadott árvagyerek szemekkel nézek a férfire, majd a saját kávémba kortyolok.
- Kimondtad a legnagyobb igazságot, édesem – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet, sötét vigyorra rántva ajkaimat. Nemigen tehetnek ellenem semmit sem. Különben is, fel akartam hívni Igort, de még időnek előtte befutottál. Netalán az anyád hívott téged? – metszőn nézek a férfire, de nem azért, mert rá vagyok dühös, hanem azért, mert ki nem állhatom a szentfazék anyját, Athénét. – Bekattant, mióta lelépett az Olümposzról – közlöm a nyilvánvalót.


Words: 501 ▲ Music: Deep ▲ Note: Losing track and losing time, and I forget to breath. ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Építész - maffiózó
⌲ Hozzászólások :
10
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Kedd Ápr. 04 2017, 21:40

Sweetie

Valami oknál fogva úgy tudok mellőle kimászni, hogy nem ébred fel, pedig ez a feladat nem egyszerű. Talán most azért sikerült, mert nem feküdt rám teljesen, csak félig, esetleg kicsit elfáradt. De már a feltételezésem is sértő, Erisz sosem fárad el, csak pihenteti a szemeit. Még jó hogy nem hangosan jegyzem meg ezeket, mert biztos kapnék egy vázát az arcomba, jobb esetben. Rosszabb esetben tűzgömböt vágna hozzám, ahhoz mondjuk nagyon fel kell bosszantanom. Nem is sokszor sikerül, engem meg még nehezebb felbosszantani.
Felvonom a szemöldököm, amikor a macska felugrik a pultra, annyira utálom ezt a dögöt, hogy azt szavakba nem tudom önteni. Főleg azután kezdtem ellenszenvet táplálni iránta, miután lehányta az egyik igen fontos tervrajzomat, amin három hétig dolgoztam egyfolytában. Annyi szerencséje volt a bolhazsáknak, hogy kétszer készítettem el. A pulton se kéne fetrengenie, a kutya legalább hallgat rám, viszont ez a dög pont annyira öntörvényű, mint  a gazdája, akit érdekes módon szeretek. Pont ezért készítek kávét is. Reggelizni nem szokott, ahogy én sem, nagyon ritka az, ha ezt a tevékenységet folytatjuk.
- Nincs arra szükséged, egy szavadba kerül mondjuk, és kaphatsz azt is. – mosolyodom el halványan, magamban konstatálom, hogy jól áll rajta az ingem. Bár rajta minden, szóval nem is csodálkozom a dolgon. Elveszem tőle a bögrét, és a csókot is viszonzom. Már-már idilli lenne ez a pillanat, ha nem lennénk néha olyanok, mint Bonnie és Clyde rosszabb változata.
- Nos, kezdetnek játszhatunk az Assassin Creed-del, azt élvezni fogod. Utána meg, amihez kedved van. Szabadságot vettem ki mára, csodálatos dolog, ha saját magad főnöke vagy. – magamba döntöm a kávém, sosem tudtam lassan inni, meg egyébként is nem használ semmit, megszokásból iszom. Erisz arckifejezése már megérte az egész szerkezet megvételét, ilyenkor olyan, mint egy unikornis, aki túl sokat szívott abból a bizonyos csillámporból, s éppen elszállni készül. Habár a pegazus képes szálldosni, de mindegy is jelent pillanatban.
- Nem szokásom hantázni, az igazságot még mindig jobban kedvelem. – vonom meg a vállamat egy sóhajjal. Ha hazudnom is kell, inkább csűröm kicsit az igazságot, a füllentéssel nincs nagy gondom. – Nem az anyám volt, őt is megleptem, mint téged. Elfelejtettem mondani, hogy van pár ember, aki egy kis juttatásért cserébe nekem adja át először az információt. Ahogy bevittek téged rögtön kaptam a telefonhívást is. – válaszolok a kérdésére, a tekintetétől meg nem fogok megijedni, tudom, hogy az anyám miatt ilyen. Pedig hányszor kértem arra, hogy hagyja békén a baglyost. – Ezt tudom, mégis felnevelt nagyjából, nekem nem volt szerencsém se az anyámmal, se az apámmal, akit amúgy nem is ismerek, szóval leszállnál anyámról? Inkább nyírjunk ki néhány tagot virtuálisan.- rajtam a sor, hogy kiskutya szemekkel pislogjak rá. Anyuka piszkálása nekem se tesz jót, hiába nem vagyunk egymás kedvencei, akkor is az anyám marad, örökre.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ I b u r n cities to the g r o u n d
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 14.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Szomb. Ápr. 15 2017, 21:23


Noah & Snezana



Caught within your stare, within your touch, such a subtle sting.



Nem sokáig töprengek az éjszaka eseményein. Ami történt, megtörtént. Nem, mintha bármit is bánnék. Különben meg... ezúttal nem tettem semmi igazán gyalázatosat. Megöltem egy embert. Megloptam párakat a pókerasztalnál. Aztán autóba ültem, felcsavartam a hangerőt, és felvertem New York utcáit. Hah! Nagy kaland... éppen csak szórakoztam egy egészen aprócskát. Természetesen a jard még nem tudja, hogy az az ember meghalt, de nem is fogják megtudni – Igor gondoskodott erről. Rólam meg a kedves Noah gondoskodott – mindenféle értelemben véve.
Könnyeden emelkedem fel az ágyról, és hanyag eleganciával kanyarítom vállaimra a férfi ingjét, hogy megkeressem az amúgy nem túl tágas téglalakásomban. Nem egy előkelő, impozáns hely, azt meg kell hagyni. Ezerszer járt már itt a családom, és ezerszer sem tetszett nekik a legénylakásom leánylakásom.
Én meg megszoktam már. Egyszerű és letisztult. Fehér falak. Fekete bútorok; fa, fém, bőr, és egyéb matériák. Határozott élek és sarkak. Néhány személyes apróság: egy aranyalma – eredeti, hamisítatlan, nagyon antik -, közös fotók – egy az anyámmal, egy az apámmal, egy Lüsszával, egy Noahval -, apró, de nagyon-nagyon értékes holmik, szerte a világból – indiai Káli szobor, azték obszidián tükröcske, egykori, nagynak hitt királyok és királynők ékszerei, az egyiptomi ékszeres dobozokban. Egy tévé, egy mosógép, egy mosogatógép, egy hűtő, egy sütő (utóbbit még soha nem használtam, shame on me). Egy mosdó, benne, többek között, egy hatalmas káddal – korábban nem is értettem, hogy egészen pontosan miért ragaszkodom hozzá, mivel általában csak egy gyors, frissítő zuhanyra van időm és ingerenciám, de mióta valakivel megosztom az életteremet, értelmet nyert a kád ittléte és szerepe is.
Semmi giccs. Más talán ingerszegény környezetnek minősítené. Szinte úgy néz ki, mint egy film noir korszakból származó filmkocka életre kelt, felnagyított mása.
És, ami a legmeglepőbb – még számomra is! – az az, hogy immár jó pár esztendeje megosztom ezt a lakást egy férfivel. És már inkább nevezem miénknek, semmint az enyémnek, habár tudom, hogy Noahnak is van lakása, ami valószínűleg sokkal nagyobb, sokkal tágasabb, sokkal szebb, sokkal egyedibb, mint ez a sakktábla, lévén a férfi építész.
A helyiségbe lépve a pulthoz megyek és kávét töltök, futólag simítom az oroszkék macska gömbölyű fejét, majd csatlakozom Noah-hoz.
- Tudom – ismerem el, és bólintok mellé -, de azért mókás az embereket a saját terepükön, a saját fegyvereikkel és eszközeikkel terrorizálni – hanyagul vonom meg a vállamat.
- Assassin’s Creed? – kérdezek vissza, érdeklődéstől csillogó szemekkel. – Hát, utána akár el is mehetnénk valahova. New York a lábaink előtt hever – pedig a téglalakásom csupán a hetedikre van pozícionálva, de nem is így értettem. Átvitten értettem, de egészen konkrétan. A város az enyém, a tiéd, a miénk. Istenek és félistenek vagyunk, for fuck’s sake.
- Tudom, Lubov, tudom... ami a szíveden, az a szádon – ismerem, mint a rossz pénzt. – Ahw, nagyszerű! – kortyolok bele a kávémba, és élvezem az erős, keserű fekete zamatát. – Imádom a téglákat. Olyan megnyugtató, hogy a korrupció mindenhova beeszi magát, mint egy féreg, még egy olyan helyre is, ahol a nagyságos asszony a főmufti – határtalan öröm, és boldogság csordul túl ónix fekete lelkemben. Szinte... haha! Már-már megdobogtatja a kőszívemet a tény. – A telefonálónak üdvözletemet küldöm, ha beszélsz vele, és csókoltatom – mármint, csak így, szóban. Amúgy nem valószínű, hogy hozzáérnék, ne adja ég, hálálkodnék egy nyomorult kis porszemnek. Ez is nagy szó tőlem – és éppen ez a lényege: csupán szó, se több, se kevesebb.
- Le, persze, bocs... – mindketten tudjuk, hogy ez csak átmeneti állapot. Hamarosan-, ha nem ma, akkor majd holnap, vagy a jövő héten, vagy később, újra kezdem majd Athéné szapulását. És ez így van rendjén, és így van jól. – Virtuálisan? Miért ölnék embereket virtuálisan, ha amúgy is megtehetem, akár most? – csak egy kósza gondolat, és HUSS! Egy emberrel kevesebb. Hopsz.


Words: 597 ▲ Music: Deep ▲ Note: Losing track and losing time, and I forget to breath. ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Építész - maffiózó
⌲ Hozzászólások :
10
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Hétf. Júl. 03 2017, 00:21

Sweetie

Nem tudom mással elképzelni az életem, csak vele. Hiába nem számít jó istennőnek, engem nem érdekel, csak az, hogy velem legyen, mert szeretem. Ha ennyi év után se ejtett át a palánkon, akkor miért most tenné? Nem úgy néz ki, mint aki megunt volna engem. Ha pedig egyszer így lesz egy hang nélkül állok tovább. Aztán hallgathatom jó anyámat, mert ő megmondta, hogy ez a perszóna csak kihasznál engem, és az én érdekemben szónokolt annyit. De pontosan tudja az anyám, makacs vagyok, pont annyira, mint ő. Tehát a beszélgetéseink többsége is felesleges. Meg egyébként is, ha pofára kell esnem, azt megcsinálom egyedül, nem kell senki segítsége. A félisten is a saját hibájából tanul.
- Ha van valami haszna, amúgy meg nem élvezem terrorizálni az embereket. Tudom, tudom, nem vagyok az a mókás alkat. – szusszanok egyet, hiába vagyok vele, nem vagyok képes letagadni, hogy Athéné fia vagyok.
- Tetszeni fog, sunyulhatsz, ölhetsz, és még kihívás is van benne. Pont neked való. – és legalább lekötöm pár óráig. – Drágám, csak a te lábad előtt hever ez a város. Én csak jól nézek ki melletted. De találd ki hova menjünk, és mit csináljunk, nekem teljesen mindegy. – jegyzem meg cápa vigyorral. Ő az, aki irányít, én pedig mellette állok, mint a legerősebb bástyája, ezért vagyunk legyőzhetetlen duó.
- Ami miatt mostanában gyakran néznek rám ferde szemmel. Nem tehetek róla, hogy nem bírják az igazságot. – ingatom meg a fejemet rosszallóan, még mindig azon a véleményen vagyok, hogy inkább az igazság fájjon, mint egy kegyes hazugság, és utána derüljön ki mi is van valójában.
- A korrupció világát éljük, kedvesem. Még szép, hogy mindenhol ott van. Habár új téglát kell majd keresnem, valószínű ezt meg fogja találni az anyám, és sittre vágja. Akkor viszont morcos leszek, a mostani nagyon jó. Fájna lecserélni. – pontosan tudom, hogy most nagyon örül, mert az anyámat megint valami kellemetlenség érte. Mindig ezt csinálja. – Jó majd küldök neki egy kicsivel több jattot a szolgálatai miatt. A csókodat csak nekem tartogasd. – még szóban is. Lehetséges, hogy féltékeny vagyok, kicsit.
- Köszönöm. – nyomok csókot az arcára hálám jeléül, még akkor is, ha egy kis ideig tart nála ez az egész. Ahhoz már jól ismerem, ma még előjön majd az anyám.
- Tudom, megtehetnéd, viszont majd este ölsz, most marad a virtuális. A női assassin tetszeni fog neked. Na gyere. – pislogok rá kérlelően, nem akarom sokáig lekötni, csupán egy kis időre. Nekem szükségem van ilyen időre is, amikor csak úgy vagyunk, és nem csinálunk semmi különöset.

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ I b u r n cities to the g r o u n d
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 14.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Vas. Aug. 27 2017, 16:41


Noah & Snezana



Caught within your stare, within your touch, such a subtle sting.



Sokáig nem akartam elismerni, vagy bevallani magamnak, hogy igenis, Noah az a férfi, aki mellett minden nap ébredni akarok, és, akivel le akarom élni az életemet. Egyébiránt ez nem volt mindig így. Korábban csak egy mutatós, szép játékszerként tekintettem rá, egy használati tárgyra, amit előveszek, ha szükségem van rá, aztán elteszem-, vagy rosszabbik-, kegyetlenebbik esetben, eldobom, ha már nincs szükségem rá. Sokakra így tekintek, szóval biztosan nem sértődne meg, ha ezt az orrára kötném. De, of course, nem fogom. Mert mostanra mindez lényegtelenné vált, mert mostanra minden más, minden megváltozott, és már nem tudom elképzelni nélküle az életemet. Fáj belegondolni, hogy párezer év múlva – ha nem egy szörnyűséges, tragikus baleset folyamán még korábban – meg fog halni. Mert ő csak félisten. És, sajnos, nem tudom csak úgy, a semmiből, hipp-hopp istenné tenni őt. Pedig kedvem lenne hozzá, hogy a miénk legyen az örökkévalóság.
Gyűlölöm a gondolatát annak, hogy szépen, lassan, egyik napról, a másikra, el fog tűnni mellőlem, meg fog szűnni létezni, egyszerűen meg fog halni. És nem marad utána semmi, csak az emlékek, meg az a keserédes zamat a számban, a kőszívemben, és a kopár, szurokfekete lelkemben.
- Nem, egy cseppet sem – ingatom meg a fejemet, komor arcot mímelve, aztán elmosolyodok, és csókot lehelek a borostás képére. – De így szeretlek téged, Noahés, kérlek, kérlek, kérlek, ne változz meg soha, maradj az én jobbik énem, az ember, aki egy egészen aprócskát jobbá tesz engem, aki minden hibám, gonoszságom, kegyetlenségem és kiszámíthatatlanságom ellenére szeret! – gondolom, bár ezt nem mondom ki. Pedig ki kellene. Többször kellene azt is hangoztatnom, hogy szeretem, még akkor is, ha szerintem ez az érzés nem mérhető szavakban; csak és kizárólag tettekben, gesztusokban nyilvánul meg teljes valójában.
És különben is. Amennyire erőssé tesz engem a férfi, éppúgy a gyengeségem is ő, és a közös gyermekünk, a lányunk egyaránt. Nem mondhatom el mindenféle jött-ment, szar, szemét, szar alaknak, hogy mennyire oda, meg vissza vagyok Noahért, hovatovább, hogy ő életem szerelme. Nem. Sokan kihasználnák ezt, és élnének a lehetőségekkel, hogy ezzel szorongassanak meg.
Márpedig Noahért és Maddie-ért tűzbe mennék, gyilkolnék, meghalnék értük, bármilyen jellegű-, végtelenségig elhúzódó kínt elviselnék, ha ők élhetnének.
- Legyen. Megbízok benned, meg az ízlésedben, meg az Eris-ismeretedben, amit, olybá tűnik, tökélyre fejlesztettél, Lubov – dorombolom, aztán rá nézek, és a vonásait kémlelem. – Nem – ingatom meg a fejemet. – Nem csak arról van szó, hogy jól nézel ki mellettem. Hát, nem érted? – a kérdés költői, bár, úgy tűnik, nem egyértelmű, hogy én többé már nem azt a szép tárgyat látom benne, mint egykoron, hanem sokkal-sokkal többet. – Még nem tudom. Tombolni akarok – felelem hanyag eleganciával megrándítva vállamat. Nem, mintha nem tomboltam volna eleget az elmúlt éjszaka során.
- Ne törődj velük – legyintek, szabad kezemmel, magam előtt nézve egy pontot, a dohányzóasztal üveglapján. Felteszem a lábaimat a fekete, fa részére, úgy dőlök hátra ültemben. – Ne törődj senkivel se, Noah – ehhez már csak valami olyan klisét kellett volna hozzáfűznöm, hogy ’légy önmagad’, de nem teszem. – A hazug isteneket sem szeretik – folytatom inkább így. – Soha, senkinek sem leszel elég jó, és senkinél sem kell jobbnak, vagy rosszabbnak lenned. Legyél jobb annál, aki tegnap voltál. Vagy gonoszabb – kacsintok rá, ragadozómosolyra feszült ajkakkal.
- Szerencsétlen asszony... – forgatom a szemeimet, tettetve a sajnálkozást. – Megérdemli – vonom fel egyik szép ívű szemöldökömet. – Mármint, a téglád a jattot. Természetesen – szívesen szívnám még Athéné vérét, akár itt és most, de az orra alá is dörgölném a figyelmetlenségét, de Noah megkért valamire, én pedig... kussolok.
Ahogy arcomra csókot nyom, úgy fordulok utána, és lopok ajkairól egy igazit.
- A tiéd mind – és, hogy most a csókokról beszélünk, a testemről, minden egyes porcikámról, a kőszívemről, az ónix füstbe csavarodott lelkemről, a véremről, vagy úgy nagyjából-egészéből, az egész lényemről és jelenségemről, az nyilvánvaló. Az összes, imént felsoroltról, egyszerre.
- Na, jó, mutasd! – nézek a szerkezetre, aztán a képernyőre, aztán Noah-ra. – Mit tud ez a női assassin, amit én nem?


Words: 636 ▲ Music: Deep ▲ Note: Losing track and losing time, and I forget to breath. ♥
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Építész - maffiózó
⌲ Hozzászólások :
10
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Mar. 03.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Hétf. Szept. 04 2017, 23:50

Sweetie

Nincs azzal baj, hogy magába a viszály istennőjébe szerettem bele. Miért lenne? Hisz vannak nálunk furább párok is, jó lehet, nem vagyunk szokványosok, de kit érdekel? Amúgy is unalmas a szokványos. Egy időben persze meg akartam felelni az anyámnak, főleg, amikor fiatalabb voltam, most pedig közelebb vagyok a négyszázhoz, mint a negyvenhez. Akkor még a világ, és az emberek mentalitása is más volt. Biztos voltam benne, hogy olyan nő mellett kötök ki, aki családcentrikus, hasonló az érdeklődi köre mint az enyém. Azt hiszem a szentimentális tulajdonságom a mai napig megmaradt, noha Erisz nem az a nő, akit lenyűgöz egy-egy épület szépsége, nagysága. Hisz csak a lakására kell nézni, egyszerű, letisztult, mondhatnám, hogy pont, mint ő. De életem szerelme minden csak nem egyszerű eset. Egy örökkévalóság lenne megfejteni, ám annyi időm nincs. Sokáig leszek vele, ez biztos, viszont egyszer nem kelek fel többet, sőt lehet látni fogja a haláltusámat. S bár tudom, hogy erős nő, mégsem szeretném, hogy szenvedni lásson. Nem szeretném, hogy a szenvedő Noah-ra emlékezzen, aki netalántán remegő kézzel fogja meg a poharat az utolsó napjain, vagy kitudja mi lesz velem, nem vagy se jós, se orákulum. Utóbbihoz azt hiszem nőnek kell lenni, az meg nem vagyok.
- Humorérzéket nem sokat örököltem egyik felmenőmtől se. – mosolyodom el halványan, ahogy az arcomra csókol. – Én is szeretlek téged, hozzá kell tennem azért, a kedvedért se változnék meg. – persze nem azt mondom, hogy nem változtam kicsit, mert azt be kell vallanom, hogy miatta lépek ki néha a csigaházamból, introvertáltként igenis nagy lépés az ilyet meglépni, néha az is előfordul, hogy azonnal cselekszem, míg máskor meggondolom, és több tervet is készítek, mielőtt bármit is csinálnék. Tudom, egyes istennők pont az ellenkezőjét gondolja annak, amit valójában tett velem Erisz, szentül hiszem, szükségem van arra, hogy noszogasson kicsit, más irányt is mutasson, és vegyem le a szemellenzőmet.
- Ha lehetne le is doktorálnék az Eris-ismeretekből, és mindenki orra alá dörgölném, hogy én ismerlek a legjobban.
- A kérdés költői volt, na válaszoljam meg, igaz? – ha ilyen okoskatörp vagy, akkor bizony a költői kérdéseket is megválaszolod reflexből. – Hisz mindig tombolsz, drágám. – engedek meg magamnak egy apró, halk kuncogást.
- Veled azért szeretnék törődni, ha nincs ellenedre. – pislogok rá nagy szemekkel. – Pedig, ha jól tudom van egy pár hazug isten. – vonom meg a vállamat. – Ez csak neked megy, én nem tudok gonosz lenni, próbáltam, viszont százszor jobban teljesítesz. Nyomodba se érek gonoszság terén, csak egy jámbor építész vagyok, aki néha besegít neked, hála annak, hogy okos vagyok. – jelenik meg halovány vigyor az arcomon, nem, nem vagyok egoista, csupán tisztában vagyok a képességeimmel. Az pedig tudtommal nem bűn.
Csupán sóhajtok egyet, se az anyám, se Erisz nem fogja egymást békén hagyni, pedig egyik legtitkosabb vágyam, hogy legalább elviseljék egymást, és ne keljen mindkettőjüket hallgatni, nem igazán szeretem,ha egymást szapulják főleg előttem, mert az nem igazán érdekel, ha esetleg véletlenül összefutnak, s ott hordják el egymást. – Örülök, hogy így gondolod, amint tudomásom lesz róla, hogy minden rendben van vele, kapja is a jattot. Ha pedig börtönbe kerül, akkor kihozom, ennyit megérdemel. Egyébként sem tarthatják bent, a korrupciót is be kell bizonyítani, csak úgy nem tarthatják bent. -
Belemosolygok a csókjába, hányszor eljátszotta ezt velem, de mindig sikerül meglepnie vele. Ennyi év után is.
- Én is a tiéd vagyok. – kapom el a kezét, hogy csókot hintsek rá.
- Türelem, assassint terem. – pillantok rá egy félmosollyal. – Ez a nő akár te is lehetnél egyébként. Ravasz, megfontolt, és csak akkor öl, ha biztosra megy. Noha nálad előfordul, hogy a móka kedvéért teszed ezt. Ami viszont fontos, hogy hamar a kezedre fog állni a szerkezet is, és a játék is. Aztán majd keresünk mást is, még a végén rákapsz. – közben türelmesen magyarázom el, mit merre hogyan, még akkor is, ha a játék is segít neki.
- Mondjuk az én kedvencem a toronyról való leugrás. Hajrá, menni fog. -

©
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
▲ I b u r n cities to the g r o u n d
⌲ Hozzászólások :
27
⌲ Tartózkodási hely :
▲ New York
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 14.

TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   Vas. Nov. 05 2017, 16:40




Nem akarom-, és soha nem is akartam megváltoztatni Noaht. Elvégre, én, sok évvel ezelőtt beleszerettem ebbe a férfibe, itt, mellettem. Soha nem parancsoltam neki. Soha nem mondtam, hogy tegyen meg valamit, amit nem akar. Soha nem kényszerítettem feltétlen engedelmességre. Soha nem kényszerítettem térdre. Bevallom férfiasan nőiesen, hogy volt olyan momentum a kapcsolatunkban, még annakidején, a kezdetek kezdetén, amikor kihasználtam, amikor negédes, mérgező szavakkal suttogtam a fülébe, és olyan dolgokra sarkalltam, amik neki nem feltétlenül tettek jót, de nekem... oh, nekem nagyon is! Mert, ugyebár, a legfontosabb én vagyok. Az én boldogságom, az én örömöm, az én elégedettségem.
Azt persze soha nem gondoltam volna, hogy mikor anno elváltak útjaink, majd még egyszer, újra találkozni fogunk hosszú, átkozott életem során – és mégis így történt. És minden megváltozott. Az egész világom a feje tetejére állt és fenekestül felfordult. És én úgy öleltem magamhoz, úgy dédelgettem ezt a katartikus változást, mintha legféltettebb kincsem volna. Az is volt, az is lett, az is – Noah az.
Persze, tudom én jól, hogy nem szabad beleélnem magamat ebbe az egészbe, mert, bár Noah félisten, nem halhatatlan. Előbb, vagy utóbb meg fog halni. Meg különben is törékenyebb, mint az istenek. Meg, hát, nyilván, én is meghalhatok. Bármikor. Nem kell hozzá más, csak egy nagyon dühös isteni entitás. És abból bőven akad az iparban, már csak azért is, mert nem keveseknek tettem keresztbe, nem kevesekkel basztam ki, nem kevesektől vettem el valami igazán fontosat – anyákat, apákat, testvéreket, férjeket, feleségeket, gyermekeket. Így tehát természetes, hogy féltem a szeretett férfit. Félek, hogy fegyverként akarja majd felhasználni valaki ellenem. És, bizony, az elmúlt ezredekben nagyon, nagyon sok, megszámlálhatatlan ellenséget sikerült szereznem, hála vehemens habitusomnak, kegyetlen szívtelenségemnek és gyilkos ösztöneimnek.
- Feltűnt – mosolygok a csókba, aztán hirtelen elkomorul kissé az arcom. – Nem szeretném, hogy megváltozz – vonom össze szemöldökömet, a jég kék íriszeibe vájva bronz pillantásomat. Megingatom a fejemet. – Vagy úgy érzed, hogy ezt akarom? Vagy, hogy meg akarlak változtatni téged, Noah – kérdezem nyílt őszinteséggel, és hangom némi élt hordoz magában.
- A probléma ezzel az volna – nevetek halkan és röviden -, hogy senki sem ismer engem. És, ha te ledoktorálnál belőlem, akkor egy csomó mindent meg kellene osztanod a vizsgabizottsággal. Szörnyű dolgokat találnának a szívemben, a lelkemet, és érthetetlen, kaotikus gondolatokat a fejemben – olyanokat, amiket, bár talán Noah ismer, nem tudja, hogy ezek egészen pontosan mit is jelentenek, honnan eredeztethetők, és, hogy hová vezethetnek. Sőt, ha őszinte akarok lenni, akkor én sem tudom mindig, hogy a gondolataimból formált tettek hová vezetnek, milyen messzire sodornak engem a fénytől, ami tisztára moshatna, ha engedném, ha hagynám.
- Csak tessék – intek kezemmel, hogy, ha és amennyiben szeretne – márpedig Noah imád válaszolni a feltett kérdésekre, legyen az bármilyen jellegű -, feleljen. – Néha alszok is – hanyag eleganciával rándítom meg a vállamat.
- Miért? – újabb, megválaszolásra szánt kérdés. Még olyan frappáns hatásszünetet is tartok, ami miatt a közén beálló kérdés megfeszüljön, és nehézkes legyen. – Miért akarsz törődni velem? Most mondtad – nem kellene emlékeztetnem, de megteszem: - Te nem vagy gonosz, én viszont, nos... az vagyok – nem fogom meghazudtolni magamat, soha nem tettem. És ő is ismer. Egyáltalán miért is akarnék neki hazudni ebben? Nonszensz volna, mindenféle értelemben véve. – Az anyád akarata ellen cselekszel, minden egyes múló nappal és éjszakával, amit velem töltesz – bár, nem mondom, hogy nem esik jól szurokfekete szívemnek, hogy engem választott a saját húsa, a saját vére, a saját anyja helyett, aki életet adott neki, ettől még eléggé érthetetlen volt mindig is. Számtalan álmatlan éjszakát okozott. A kapcsolatunk elején, amikor másodszor sodort össze minket a Sors szele, megfordult a fejemben, hogy csupán az anyja parancsát teljesíti, aki az apjáét. Hogy csak azért van velem, mert ezt mondták neki, mert információkra van szükségük. Aztán arra is gondoltam, hogy az is meglehet, hogy tulajdonképpen saját maga miatt van velem – azért, hogy a saját hátszeleként használjon fel engem, hogy az én hátamon másszon fel egy képzeletbeli piedesztálra.
Ez már a múlté. Szégyellem is magamat az efféle gondolatok miatt, de ez nem jelenti azt, hogy elfelejtettem őket. Oh, nem... az ilyesféle gyomokat nem lehet csak úgy kitépni egy lélekből, és kényünk-kedvünk szerint elégetni, hogy ne maradjon belőle egyéb, csak hamu és füst.
- Jól van – bólintok, félszeg mosolyra rándítva ajkaimat, még mielőtt megcsókolnám. Aztán az ajkamba harapok és keserédesen elmosolyodok. Szerethetsz egy szörnyeteget, Noah, és az viszontszerethet téged, de ez még nem fogja megváltoztatni a természetét – ezt akarom mondani, de a szavak megakadnak valahol félúton a sötéten dobbanó acélszívem, és a szám között.
Arcát simítom csupán, és rákacsintok.
Aztán átveszem a szerkezetet, és figyelek Noah szavaira, valamint a képernyőre függesztem pillantásomat, és követem az utasításokat – ritka pillanatok egyike.
- Áh, értem – mert eddig nem igazán volt világos, hogy miért kell felmászni erre a toronyra, de most, hogy a város térképének egy részletét felfedte a kis akció, már minden világos.
Aztán leugrok a karakterrel.
És a csodálatos grafika láttán jóleső borzongás fut végig a testemen.
- Ez egy egészen jó játék – pillantok szemem sarkából Noahra, míg Evie még mindig a szénakazalban sunnyog bujkál. – Ezt figyeld, Lubov – és ezzel egyidejűleg kiugrok a kazalból, hogy a területet őrző, ellenséges keresztesek mészárlásába kezdjek. – Nem semmi ez a nő – dorombolom, miközben egyszerre két őrt is nyakon szúrok vele.


Deep ▲ 852
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Sponsored content




TémanyitásTárgy: Re: Ms. Volkova & Mr. Volkov   

Vissza az elejére Go down
 
Ms. Volkova & Mr. Volkov
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: New York :: Lakások-
Ugrás: