Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Berserk Halldor, Neda Bousaid

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 01:18

Yesterday at 22:23

Yesterday at 22:05

Yesterday at 20:54

Yesterday at 20:28

Yesterday at 17:47

Yesterday at 15:28

Yesterday at 13:20


Share | 
 

 Horned God; Kylan Kincade

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
✹ mérnök
⌲ Hozzászólások :
4
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 28.

TémanyitásTárgy: Horned God; Kylan Kincade   Szer. Nov. 28 2018, 22:13

Kylan Kincade
You must lead with your head not with your heart
Kylan, Cernunnos
Kortalan
Isten
Travis Fucking Flimmel
Maradjunk annál, hogy bonyolult.
hetero
keresett
A természet, a termékenység, az élet, az erdő, az állatok, a növények, a nyár és a Nap istene. Egyes hagyományokban a halál és a haldoklás isteneként is tekintenek rá, hogy a holtak lelkeit Ő vigasztalja a túlvilágon éneklésével. Hasonlatos Panhoz, erdő védelmezője, vadászat mestere, ő az, ki felváltja a telet.  
Általában szarvas agancsokkal vagy szarvas alakban ábrázolják(társaságában sokszor látható kos, bika, foltos kígyó, féreg, szarvas, valószínűleg ők más, független kisistenek, nem állatok), emberként pedig szakállal és pettyes hajkoronával, így tűnik fel legtöbbször a kelta mondakörben.  
Agancs ábrázolás miatt gyakran tartották a keresztények ördögnek, az ördög megtestesítőjének, mivel a 19. században elterjedt a sátán agancsokkal való ábrázolása.
Manapság sok pogány hagyomány tiszteli Cernunnos-t, mint az Isten aspektusát, a férfias energia, a termékenység és a hatalom megtestesülését.  

useri információk
Múlt, múlt, múlt? Azt hiszem, az én múltam több ezer könyvet telítene meg, ha végig akarnám mondani valaha is, és bocsánat, nem volt olyan időszakom, hogy pelusban rohangáltam, megrágtam mindent, esetleg hasonló. Létezem. Voltam, vagyok és leszek. Ennyi.
- Újabb meleg rekord dőlt meg... - dünnyögte a TV, én pedig csak szórakozottan hallgattam egy kapcsolási rajz fölött, míg régen a tél volt pokoli, lassan a nyár vette át ezt a feladatot és nem azért, mert megtörtem volna Morringan erejét. Sőt, semmi ilyesmi nem történt, csatározásunk hosszúra nyúlt, hogy enyhítsem, de a végkifejlet más lett. Egyensúly alakult ki, 6-6 hónap, ő a tél, én a nyár. Napot adtam az embereknek, hogy tudjanak gazdálkodni, állatokat nevelni, annyi élelmet összegyűjteni, hogy 6 hónapig kibírják. Ha nem lenne a nap, nem lenne élet, a sötétség mindent elnyelne. Ellenpólus voltam és vagyok, az Élet. Mégis valahogy a tiszteletem, a hozzám intézett áldozatok lassan kevesebbek lettek, elmaradtak. A világ gyökerestül kifordult önmagából. Amondó vagyok, kell a változás - tudom, ahogy hónapról hónapra történik - ahogy rügyesednek a növények, nyílnak a virágok, szél és a rovarok elintézik a beporzást, míg végül termény lesz. Folyamatos változás, mégis a halandók elfelejtették isteneiket, elfelejtették, hogy kik adnak nekik erőt, életet, életre való lehetőséget - maguk akarnak saját isteneik lenni. Sajnálattal jelentem, ez nem így működik. Bármelyik pillanatban dönthetnék, hogy nincs többé nap, Morrigan sötétsége zúduljon rátok, még a görögök sem állíthatnának meg. Apropó, görögök... Annyian vannak, mint a hangyák, nyüzsögnek, bitorolnak a világ minden táján, egyezményeket és szövetségeket csikarnak ki saját kényük szerint más istenekkel, miközben képtelenek saját maguk tiszteletét kivívni a halandók között.
- Hmm - raktam arrébb a tervrajzot. Mi lenne ha elmenne a Fehér Házban az áram? A kicsinyesség és gyerekesség Loki és hasonló csúszómászó istenek reszortja, meg is hagyom nekik. Valami másra várok türelemmel.
Károgás zavar meg, a nyitott ablakban egy ébenfekete holló ácsorog, sötét tekintete csillogva néz körül, majd tekintete rám villan. Szám sarka feljebb csúszik. Elváltak útjaink jó pár évvel, Ő mégis megtalálta a módját, hogy üzenetet küldjön.
Odasétálok a madárhoz, nyújtom a kezem, és ő barátságosan tipeg tenyerembe. Ujjaim végig futnak merev szárnyán atyáskodóan. - Megtaláltál - búgom mélyen, mire feltekint újra rám.
Karcos a hangja, emberi fülnek csak károgás, én mégis minden egyes szót értek. De csak egy marad meg igazán: Nuada.
Sok száz éve már, hogy eltűnt, Morrigan botor módon hagyta egyedül és vitték el. Kereshettem égen-földön, mégsem találtam meg. Él és virul, sőt mi több!
- Kylan! - csendül fel egy női hang a folyosón, de hátra sem néztem.
- Add át gazdádnak, hogy jövök! - simítottam végig az okos madár hátán, majd az ablakhoz vittem, és a következő szélfújással már el is szállt. Lassan kezdett beköszönteni a nyár. Valóban érkeztem.
- Térj vissza a ligetbe, Sercya - fordultam a tündér felé. Kedves egy jószág volt, de nem több, ki megsérült és akkor vettem gondjaim alá. - Hadd ne mondjam még egyszer. És Nuada megkerült - tűrtem ki az arcából egy tincset, azzal ott is hagytam, pont mint a kapcsolási rajzot, pont mint a zajos TV-t, ami csak ontotta magából a felmelegedés általi problémákat.

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

skandináv istenség

⌲ Hozzászólások :
20
⌲ Csatlakoztam :
2018. Apr. 05.

TémanyitásTárgy: Re: Horned God; Kylan Kincade   Kedd Dec. 11 2018, 15:57

Kód:
elfogadva
welcome to our family
Kedves Cernunnos!
Abban, hogy Loki egy csúszómászó, bőven egyet értünk Very Happy. Sajnálatos, hogy a világ így elfelejtett titeket, pedig ti aztán igazán együtt lélegeztetek a híveitekkel. Mégis, örömmel olvasom, hogy legalább a rég elveszettnek hitt gyermeketek elő került, és épségben van. Talán a modern világ engedni fogja, hogy egy család legyetek. Foglalj arcot ennek a jóképű úrnak, és irány a játéktér, a te Jégkirálynőd már nagyon vár.  
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Horned God; Kylan Kincade
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: kelta istenek-
Ugrás: