War, war never changes
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 5 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 3 vendég :: 1 Bot

Brian Ingram, Desirée Ingram

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 01:52

Yesterday at 22:32

Yesterday at 20:18

Yesterday at 11:30

Yesterday at 00:23

Yesterday at 00:09

Szomb. Jan. 19 2019, 19:51

Szomb. Jan. 19 2019, 17:29


Share | 
 

 Jace Whittaker

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Billionaire Investor
⌲ Hozzászólások :
23
⌲ Tartózkodási hely :
James Bradshaw State Jail
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 30.

TémanyitásTárgy: Jace Whittaker   Szomb. Dec. 01 2018, 11:56

Zeus
Aphrodite had the beauty; Zeus had the thunderbolts. Everyone loved Aphrodite, but everyone listened to Zeus.
Az ég és a villámok ura
Ősi
Görög isten
Stephen Amell
Nem tudom, házas?
Hetero
Canon
Azt mondják, az örökéltű istenek nem változnak évezredeik, évmillióik során. Okkal tehető hát fel a kérdés, hogy mégis miféle játékot játszik Zeusz, az istenek ura. Hová rejtette az egykor mindent túlfénylő hatalomvágyát? A féktelen mennydörgést és villámokat. Másrészt viszont, már az Olümposzon sem arról volt híres, hogy törődne a tettei következményeivel, vagy azok hatásával más istenekre. Mindig ő volt az istenek legkiszámíthatatlanabbika. Impulzív volt, mégis gondtalan. Kegyetlen és könyörületes. Talán most sincs ez másként, időre van szüksége csupán. Na de mennyire?

useri információk
Ugyan kinek kellene bemutatnom az istenek atyját? Zeusz nevét, a történetével együtt a mai napig ismerik. Noha bevallom, az a része kissé szúrja a szemem, hogy joghurtokat reklámoznak velem. A régi idők filozófusai úgy tartották, hogy a világon senki nem szabad igazán, csak a főisten maga. Hogy ez manapság mennyire fedi a valóságot?

Zeusz csináld ezt. Zeusz csináld azt.

Kötelességek és elvárások hada vesz körbe, kezdve a Tanácsban betöltött szerepemmel. Én voltam az első, aki lehuppant arra a bizonyos trónra, nem mondom. De valahol út közben belefáradtam. Azt hiszem, megkezdtem már egy ideje ezt a leépülést, néhány hete viszont végképp elegem lett. Hérából, az aranytrónból, mindenből, ami vele jár. Úgy döntöttem, egy kellemes, hosszas pihenésre van szükségem. Szanatórium helyett börtönbe vonultam hát. Igen, börtönt mondtam, egy névtelen intézmény valahol az Államokban, nem ibizai pihenés gyönyörű nőkkel körülvéve. Mondhatnám, hogy ez nem a mindenki által ismert Zeuszra vall, de ugyan. Mindig kissé kiszámíthatatlan voltam, szövevényes gondolataimat pedig kevés alkalommal osztottam meg bárkivel is.

A rabruhában töltött heteimet könnyelműen töltöttem. Beleállva bármibe, ami szembe jött, erőfölényem olykor kihasználva, ám legtöbbször elengedve. Ezért volt hát, hogy öltözékem alatt szúrt sebbel, férfias vonásaimon kapcsokkal ültem le az üvegfal elé, melynek túloldalán drága nővérem emelte fel a telefont. Most is a tőle megszokott, fekete szaténkesztyűt viselte. Hisz, hogy ért volna hozzá az általa mocskosnak vélt telefonkagylóhoz. Tulajdonképpen azt is csodáltam, hogy felkeresett. Ő meg valószínűleg azt, hogy szóba álltam vele.

- A rosszakaróid pletykálnak, Zeusz. Bármilyen játékot is űzöl, ideje lenne befejezned és főistenként viselkedned.
- Rosszakaróim, édesem? Miért érzem úgy a tónusod alapján, hogy osztod a véleményüket? - Felszakadt ajkam húzó, szelíd mosollyal tekintettem hitvesemre. Mindig az a fajta kifejezés volt ez, mely ártalmatlannak tűnhet, mégis veszélyesebbnek hat a kezeim közül lesújtó villámok fenyegetésénél is.
- Viharfelhők gyülekeznek. És ezek nem a te magasztos viharfelhőid. - Szavaim egyszerűen leperegtek róla, úgy folytatta. A látszat ellenére azonban én is tisztában voltam vele, hogy készen kell állnunk, mindannyiónknak. Ó, ha lett volna róla fogalmam, hogy mire… ha lett volna.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ FLOTUS ∿
⌲ Hozzászólások :
247
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Washington D.C. ∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

TémanyitásTárgy: Re: Jace Whittaker   Vas. Dec. 02 2018, 19:07

elfogadva
welcome to our family

Kedves Zeusz!
Örülök, hogy végre itt vagy, nem gondoltam volna, hogy valaki elviszi a vén villámdobálót. Very Happy

Megmutatod végre, hogy igenis jogod van a főisteni címre, vagy szükséged van egy kis noszogatásra?
Most az egyszer gondold át mit szeretnél.


Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Jace Whittaker
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: Istenek :: görög istenek-
Ugrás: