Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Neda Bousaid, Woody Nash

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 01:18

Yesterday at 22:23

Yesterday at 22:05

Yesterday at 20:54

Yesterday at 20:28

Yesterday at 17:47

Yesterday at 15:28

Yesterday at 13:20


Share | 
 

 Zeus - Ares; böri time

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Billionaire Investor
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
James Bradshaw State Jail
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 30.

TémanyitásTárgy: Zeus - Ares; böri time   Vas. Dec. 02 2018, 21:15

Nagyjából úgy nézhetek ki a széken terpeszkedve, mint kiskakas a szemétdombján. Hagyjuk azt az elcsépelt feltevést, hogy a jelen körülményeim nem Zeuszhoz méltóak. De még csak nem is a multimilliárdos befektetőhöz. Nem nézek ki különbül, mint a többi söpredék, aki ide be van zárva. És olybá tűnik a meggyötört, ám több, mint elégedett kifejezésem elnézve, hogy még élvezem is. A papa elment nyaralni.
Viszont ezt a néhány hetet egyelőre elégnek érzem, tekintve, hogy egyre nehezebben tartom a halandó szerepét. Eleinte élveztem, a sebeim sem hagytam gyógyulni. A mocskos, ellenlábasokkal telt börtönlét. Tettem érte, hogy rühelljenek, nem volt nehéz, csak magamat kellett adnom jellemileg. De egyre nehezebb nem eltörölni az egész létesítményt a föld színéről és elégetni mindenkit, aki itt van. Így most már mennék. Kisétálhatnék én, de adjuk meg a módját.
Kedves (-nek nem nevezhető) fiamat, Árészt szólítottam. Felteszem ő is hallott róla, hogy milyen helyen múlatom az időt. Ha más nem, a szóbeszédekből. Csak a jó édes anyja volt nálam, más nem fogadtam. Félmosollyal emelem meg fejem, mikor nyílik az ajtó és kíséret nélkül megérkezik, Ő. Nem szólok, nem emelem fülemhez a kagylót. Az sem okoz kommunikációs hátrányt, hogy üvegfal húzódik közöttünk. Érezheti, ahogy önelégülten üdvözlöm. Ha megemeli a telefonkagylót, én is csak akkor veszem fel.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Commandant of the Marine Corps
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. Aug. 08.

TémanyitásTárgy: Re: Zeus - Ares; böri time   Vas. Dec. 02 2018, 21:44

Amúgy nagyon ritkán látom anyámat, ami egyébként nagyon jó dolog, főleg mert mindig felhozza, hogy ugyanolyan csapodár vagyok, mint az apám. Na, de kérem valakire ütnöm kellett nem? És inkább Zeuszra, mint Hérára. Most sem azért keresett meg, hogy mi újság velem, hogy érzem magam, mi van velem és Nikével. Nem ám, hanem azért, mert apuka úgy döntött bevonul a börtönbe. Ennyire unatkozni, komolyan, ment volna inkább háborúba. Hiányzik már egy kis vérontás, most, hogy ilyen magasrangra emelt az elnök nem mehetek csak úgy puffogtatni.
Így inkább telefonáltam a börtönbe, hogy érkezem és kérném Jace Whittakert, mert nagyon fontos beszélni valóm van vele. Főleg mert, ha sejtésem nem csal, lassan eléri a tűréshatárát, és a porig rombolt börtön annyira nem vicces, mármint nekem az lenne, más isteneknek annyira nem.
Halk szusszanással lépek be a beszélgetőterembe, mára csak egy egyszerű öltönyt vettem fel a katonai szerelést a fogason hagytam, tudják ki vagyok.
Lehuppanok a székre egy vigyorral, aztán felemelem a kagylót, adjuk meg a látszatot, hogy igen, mi két kis csipszar halandó vagyunk.
- Szépen ragyog nap..oh, várj, te úgysem látod. Szeretnéd látni? Nem unod még a börtönkosztot úgy hallottam egész vacak. -
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Billionaire Investor
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
James Bradshaw State Jail
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Zeus - Ares; böri time   Vas. Dec. 02 2018, 22:48

Árész úgy vonul be ide, mint az atyaúristen. Ja, elnézést. Az én vagyok. De hát mit mondjak, az a kifejezés az arcán az apját tükrözi. Nem is várok szeretett fiamtól kevesebbet, elvégre nem holmi halandó asszonytól származó félisten, az ő anyja az istenek királynője. Ezt nem sokan mondhatják el magukról. Az már más téma, hogy mennyire jönnek ki manapság. Héra nem könnyű eset, én már csak tudom. Ó, de még mennyire. Hisz attól függetlenül, hogy egyelőre nem adok neki hangot, az ő „szabadidős ténykedései” is szerepet játszanak abban, hogy ideje mennem.
Hiába nincs a fülemnél a kagyló, mikor fiam beszélni kezd, tökéletesen értem, hogy mit mond. És hogy hogyan mondja. Elnevetem magam és tenyérbe mászó kifejezéssel csak ez után fogom meg én is a fekete telefont és emelem arcomhoz.
- Igazán sajnálom, hogy így kell látnod apádat. - Bűnbánóan jönnek a szavak, hasonló komolytalansággal, ahogy ő címezte nekem az övéit. Mintha csak arra céloznék, hogy szegény gyermeknek apa nélkül kell felnőnie, egy bűnbeesett, az adófizetőkön élősködő árnyékában. Nem hall minket senki, de más számára természetesen nem lenne semmi értelme annak, amit mondok. Ő érti, tudom. Az, hogy veszi-e a poént, már más dolog.
- Olyan rég volt már Texasban egy igazán jó vihar. Arra gondoltam, hogy rászabadítok egy Európa nagyságú hurrikánt. A villámaim majd megteszik a magukét a börtön falaival, de… - Vállat vonok, s ez után már sokkal inkább az apai ide figyelj, megmondom mi lesz tekintetem veszem elő. - Sajnos túl sok értelme nem lenne, úgyhogy ideje bebizonyítani az ártatlanságomat. - Ezt is előkészítettem, ne aggódj.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Zeus - Ares; böri time   

Vissza az elejére Go down
 
Zeus - Ares; böri time
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Amerika más részei-
Ugrás: