Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 3 felhasználó van itt :: 1 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Neda Bousaid

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. 3 Márc. - 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 1:18

Yesterday at 22:23

Yesterday at 22:05

Yesterday at 20:54

Yesterday at 20:28

Yesterday at 17:47

Yesterday at 15:28

Yesterday at 13:20


Share | 
 

 Hi, Im your grandson

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Hi, Im your grandson   Hétf. 3 Dec. - 13:06


Amikor meg tudtam, hogy van egy apám, annyira megörültem a hírnek, hogy bele se gondoltam, hogy egy család több embert takar. Bár túl sokat még nem tudtam beszélni az öregemmel, annyit tudtam, hogy ő Árész, a háború görög istene. Így elég sok minden világos a múltammal kapcsolatban. Pont emiatt kezdtem kutató munkába, és nem kellett sok hozzá, hogy rá jöjjek, hogy a nagyapám Zeusz, a görögök főistene. Na, ettől hízott egy picit az egóm az tény, és meg akartam ismerni a nagyapámat. Persze nem úgy terveztem mindezt kivitelezni, hogy oda állítok, hogy csá, Martin vagyok, az unokád. Elő ástam egy néhány régi igazolványt és papírt, fel vettem egy régebbi szerepet.
Ahogy ott állok, a nagy épület előtt azt ismételgetem magamban, hogy én most egy magán katonai osztag vezetője vagyok, és befektetőt keresek, bár tudom, hogy nem ebben utazik. Épp ezért, a támogatásért cserébe, és ingyen biztosítok neki 3 testőrt, a legjobbak közül. Veszek egy mély levegőt, remélem nem lesz zabos rám, amiért félre vezetem, de nem akarom letámadni, az nem az én műfajom. Be lépek az irodaházba, és el indulok az irodája felé. Nem a kedvenc figurám az öltönyös műmájer, én katona vagyok, de a cél érdekében megteszek mindent, ami szükséges. Villantok egy lehengerlő mosolyt a titkárnőre, azért meg vannak az eszközeim arra, hogy elbűvöljek mindenkit. A szívem izgatottan kalapál, nagyon kíváncsi vagyok rá, hogy valójában milyen. Nem olvastam róla túl szépeket, és ahogy apámat hallgattam, eléggé a bögyében van mindenkinek, de ellenem nem tett semmit, épp ezért nem látom akadályát annak, hogy jóban legyek vele. Még egyszer megigazítom vér vörös nyakkendőmet, és be lépek az irodába. Mikor meglátom az az első gondolatom, hogy hasonlít apámra. A második az, hogy igazán jól áll neki ez a gazdag üzletember figura. Hirtelen úgy érzem magam, mint egy kisfiú, aki hosszú idő után újra látja szeretett nagyapját. Meg köszörülöm a torkomat, és oda lépek hozzá, felé nyújtom a kezem.
- Jó napot Mr. Whittaker! Martin Storm, örülök, hogy megismerhetem!

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Billionaire Investor
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
James Bradshaw State Jail
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Hi, Im your grandson   Hétf. 3 Dec. - 18:58


El sem mondhatom, milyen pihentetően hatottak a börtönben töltött hetek. Arcom immár kisimult, nyoma sincs rajta a rács mögött szerzett sérüléseknek. Elengedtem őket, hagytam beforrni, elég volt a színjátékból. Illetve, elégnek nem volt elég, de sajnos nem lehetett tovább kivitelezni a tél elejére kitűzött nyaralásomat. Ha más nem, hát Héra adott rá okot, hogy újra előbújjak és főisteni kötelességeimmel foglalatoskodjak. Na meg a civil kötelességekkel is. Kötelességek mindenhol, éljen.
Nem meglepő módon, minden firkász a multimilliárdos befektető meghurcolására kíváncsi. És nagyon szerettek volna mind személyesen a közelembe jutni. Mennyi karriert fellendítene egy ilyen exkluzív sztori megkaparintása. Mint tudjuk, ez nem kivitelezhető. De nagylelkű istenként odavetettem nekik egy sajtótájékoztatót. Érjék be.
És lám, pihenni sem igen van időm. Tulajdonképpen nem bánom, szeretem, amikor tőkéért jönnek hozzám, igyekeznek lehengerelni a az ajánlataikkal, meggyőzni, hogy milyen jó lesz nekem csendestársként, vagy részvényesként. Nos, előbbi nem érdekel, utóbbi nyilván igen. Emlékeztet a régi időkre, amikor még istenként fohászkodtak hozzám.
Tudod mit? A fiatalokat egészen kedvelem. Mindenük megvan, tettre készség, a láng, megfelelő pitch-ek, na meg az elengedhetetlen ambíció és mersz, hogy engem keressenek a kisebb halak helyett, akiket talán még el is érhetnének. Egyedül a pénz nincs meg nekik. Azon könnyen lehet segíteni. Ha valami, hát a pénz végtelen a világban.
Ez a kevés ok egyike, hogy fogadom a késődélutáni időpontra bejelentkezett csókát. Fiatalnak tűnik. Attól függetlenül, hogy az ajánlata nem épp az én számízének szól, meg fogom hallgatni. A titkárnőm bekíséri őt, én pedig egy rövid üdvözlöm közben kezet fogok vele és folytatom is.
- Persze, hogy örül. – Mondanám, hogy réges rég elhagytam azt a feleletet, hogy részemről a szerencse, vagy hogy úgyszint’ örülök, meg az egyéb formalitások. De nem volt mit elhagyni, mert sosem beszéltem így. Hogy is fogalmazott a Forbes néhány hónapja? Kétségkívül a történelem egyik legsikeresebb üzletembere, akinek a gyémántjain lehet csiszolni, a stílusán azonban lehetetlen. Feltételezem, megérti. Képzelheti, hányan keresik a kegyeimet üzletemberként.
- Akkor nézzen így rám, ha autogrammért jött, Mr. Storm. – Figyelmeztetem a magam könnyed módján. Érzem a belőle áradó dominanciát, ami persze eltörpül az enyém mellett. Így van ez, ha az ember Zeusszal tartózkodik egy légtérben. Előzékenyen intek a férfinak, hogy foglaljon helyet, majd én magam is így teszek, kényelmesen hátra dőlve a székemben.
- Térjünk a tárgyra. Személyesen olvastam az emailjét. De tudja, egy valamit nem értek. Miért gondolja, hogy érdekelhet az ajánlata? És nem, ne mondja nekem, hogy a legjobbjait biztosítja számomra. – Az érdekel, hogy valójában miért van itt. Nem most jöttem le a falvédőről, ez utóbbi gondolatom pedig egyértelműen tükröződik mennykék szemeimről.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Re: Hi, Im your grandson   Szer. 5 Dec. - 23:58



Nem mondom, hogy nem vagyok ideges. A torkomban kalapál a szívem, és ebben a hülye öltönyben úgy érzem magam, mint egy pingvin. Egy pingvin, aki túl magasra célzott, és rohadt nagy luftot rúgott. Idióta vagyok, ilyen átlátszó kamuval ide jönni. Nem véletlenül szalad a torkomban a szívem, ennél már csak az volt cikibb, mikor a második világháborúban össze akadtam Tyrrel. Mikor tanulom már meg végre, hogy az istenekhez nem lehet csak úgy beszambázni, mindenféle kamu indokkal. Hát, most már ez van, itt vagyok, ki kell vágnom valahogy. De hogy? Na ez az, semmi jobb ötletem nincs, az agyam a harcra és az azzal kapcsolatos ügyekre van rá állva.
Félszegen ülök le, a gyomrom görcsbe rándul. Soha életemben nem volt még ilyen velem, de olyan felsőbbrendűség sugárzik belőle, hogy az szinte elviselhetetlen. Pondrónak érzem magam, főleg úgy, hogy bele készülök hazudni az arcába. Hogy nem egyenesen a szemébe mondom, hogy igen, Árész eltitkolt fia vagyok, az unokád. Furcsán is hangzik, hiszen az én elképzelésem szerint a nagyapák tisztességben megőszült urak, akik pipáznak és a régi szép időkről mesélnek. Ő távolról sem olyan, sőt. Majdhogynem velem egykorúnak tűnik, bár én valahol 25 táján megálltam az öregedésben, de ő se tűnik sokkal idősebbnek. Én pedig neveltetésemből adódóan képtelen vagyok hazudni neki. A nevelő apám azt tanította, hogy az idősebbeket tisztelni kell, és bármennyire is töröm az agyam, egyszerűen semmi nem jut eszembe, amivel helyettesíthetném az eredeti tervemet. Koppanás.
Veszek egy mély levegőt, és picit össze rendezem a gondolataimat. Nem akarok újabbat kamuzni, de az igazat sem akarom még megmondani.
-Nos, uram, az a helyzet, hogy nincs jobb ajánlatom. Nem értek máshoz, egész életemben katona voltam, és ez egy elég hosszú idő, ha hiszi, ha nem.
Jó, ez kezdésnek megfelelő. És már megint bámulom, amiért az előbb már rám szólt, de nem tehetek róla. Olyan hihetetlen, hogy itt van előttem, hús-vér valójában, és én tényleg tőle származom. Több mint 500 éven át nem volt családom, és most hirtelen van...és nem kicsi.
-El hiszem, hogy önnek ez az ajánlat nem túl kecsegtető, de sajnos csak ezzel tudok szolgálni. Nem akarok itt handa bandázni, az nem az én műfajom. Ha egészen őszinte akarok lenni önnel, az ok, ami miatt felkerestem egészen más természetű, de azzal már a titkárnőjéről le pattantam. Viszont, fontos lenne.
POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Billionaire Investor
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
James Bradshaw State Jail
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Hi, Im your grandson   Csüt. 6 Dec. - 13:38


Egy részem remélte, hogy kemény tárgyalásban lesz részem és Mr. Storm megküzd majd a pénzemért. De a srác az első kis bukkanónál megtört. Tökös, hogy idejött, de tárgyalni nem tud. És akkor finoman fogalmaztam. Szelíd mosollyal hallgatom végig a monológját, nem szakítom félbe. Ám miután befejezte, előre dőlök az eddig székben elfekvő pozíciómból.
- Fiam. Van fogalma róla, mennyi bevételt termelnek a befektetéseim óránként? – Úgy fiamozom le, mintha hetven pluszos lennék, holott látszólag legfeljebb tíz-tizenkét év köztünk a korkülönbség. Ez a valóságban nyilván nagyobb. Elegánsan kezembe veszem a tollam, melybe egy H betű van belegravírozva. H, mint Héra. A Mr. Storm által küldött email itt van előttem kinyomtatva. A lap tetejére leírok egy egyest, majd szépen lassan, ráérősen nullákat kezdek el utána írni. A sokadik után elmosolyodok és felnézek rá. Nem mondom ki az összeget, de ha követte a tollam mozdulatait, sejtheti, hogy milyen nagyságrendekről van szó. – Ez az óradíjam, ha csak rabolni akarja az időmet. – Természetesen nem akarom vele kifizettetni, de ennek a lehetősége szemléltetésnek ideális. Jó, ha tudja, hogy kinek az idejével szórakozik. Látszik, ha valaki igazán kényelmesen érzi magát egy drága öltönyben. Rólam ez sugárzik. De tudod az is látható, amikor valaki feszeng. Miért van olyan érzésem, hogy a tárgyalópartnerem szeretne túlesni valamin?
És van itt még egy apróság.
Főisten vagyok, mi az átlagnál könnyebben kiszúrjuk, hogy halandóval van-e dolgunk, avagy sem. Épp így van ez fordított esetben is, mi tudjuk a leginkább elrejteni mások elől isteni jelenlétünk. Ez most részemről nem így van. Hagyom, hogy isteni valóm átjárja a terebélyes irodát. A halandók számára ez egyébként sem érzékelhető, csakhogy már akkor feltűnt, hogy nem halandóval van dolgom, amikor belépett az ajtón. Nem vagyok paranoiás, nem szokásom azt gondolni, hogy mindenki, aki nem egyszerű ember ártó szándékkal közelít felém. Nem tulajdonítok neki nagy jelentőséget. Azt azonban már erősen sejthetővé tette ez a bizonyos Mr. Storm, hogy nem egészen azért van itt, amit az emailben leírt. Ki tudja, ha finanszíroznám csak egy jó bónusz lenne a projektjéhez, lehet valóságtartalma, ezt nem kétlem, de úgy sejtem több van a háttérben, mint mondja. Nincs ebben semmiféle varázslat, nem vagyok gondolatolvasó. De hosszú életem során sokat láttam már. A megnyilvánulásaival olyan, mintha a bölcsességem próbálná sértegetni. Ennek ellenére, nem hánytorgatom fel a dolgot.
- Gondolom feltűnt, hogy most velem ül egy asztalnál és nem a titkárnőmmel. Folytassa. – Biccentek üzletiesen. Finoman terelgetem, de hagyom, hogy ő irányítsa a beszélgetést.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Navy Seal Commander
⌲ Hozzászólások :
17
⌲ Tartózkodási hely :
Norfolk
⌲ Csatlakoztam :
2018. Oct. 28.

TémanyitásTárgy: Re: Hi, Im your grandson   Szomb. 8 Dec. - 1:13



Csúfosan felsültem, ez nem is vitás. Fél perc alatt a földbe döngölt, minden egómmal együtt. Megszólalni sem tudok, csak bambán figyelem, ahogy el kezdi a számokat fel irkálni a papír szélére. Közben az agyamban fel villan a piros jelző lámpa, nekem nincs ennyi pénzem. Ha őszinte akarok lenni, szinte semennyi sincs. A fejemben villogó lámpa alatt pedig ott sivít egy kisfiú. A kis, 5 éves Martin, aki csak azt kéri, hogy a nagyapja szeresse, és elismerje unokájának. Nagyon nehéz elcsitítani, de végül is sikerül. Most ennek még nincs itt az ideje. Mikor a nullák végére ér, nyelek egy nagyot, igyekszem megmakacsolni a hangomat.
- Természetesen nem az idejét akarom rabolni. –mondom, szerencsére nem elfúló hangon. – Különben sincs ennyi pénzem.
Nincs ennyi pénzem? Leírva sem láttam még ezt az összeget soha, nem hogy a kezemben fogtam volna. De persze nem ez az elsődleges problémám.
Mikor rám néz, érzem, ahogy minden álcám le olvad. Be lát az emberi arc mögé, tudja, hogy nem az vagyok, akinek ki adom magam. Csak remélni merem, hogy nem gondolja azt, hogy meg akarom ölni, hiszen még csak ehhez hasonló szándékom sem volt. A szeretet hiánya vezérelt ide, 826 évnyi magány, és a vágy, hogy végre tartozzak valahová. Árész fiától ezek a gondolatok nyálasnak tűnhetnek, de végül is én félig halandó vagyok, így ugyan olyan gyarló és esendő, mint ők. Az istenekhez soha nem fogok fel érni, nem vagyok én Heracles. Nem is akarok az lenni, de ezek a szentimentális érzelmek az emberi felem miatt rohannak rám néha.
Biccent, hogy folytassam. De mégis hogyan? Hogy mondjam el, azt hogy a fiának volt egy afférja, de a nő, akivel volt, eltitkolta, hogy gyermeket vár. Hogy egy másik nép, egy teljesen más vallásban nevelt fel, és mindeddig azt hittem róluk, hogy csupán mesék, míg azt, hogy Odin, Thor és a többiek léteznek, azt készséggel elhittem. Nem venné ki túl jól magát.
- Nos…ezt elég nehéz megfogalmazni, de tudom ki magam –mondom, miközben ki fújom az eddig mélyen bent tartott levegőt. Elég volt a kertelésből, a mellé beszélésből. Nincs ártó szándékom, sőt, akkor meg minek hazudozzak.
- Tudom ki magam…és tudom, hogy van egy fia, akinek Árész a neve. Nos…én az ő fia vagyok. –nyögöm ki nagy nehezen a súlyos igazságot, ami meg áll közöttünk a levegőben. Nem tudom, hogyan fog erre reagálni, de jobbnak láttam ki mondani végre, mint tovább folytatni a hazudozást.
POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
Billionaire Investor
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
James Bradshaw State Jail
⌲ Csatlakoztam :
2018. Nov. 30.

TémanyitásTárgy: Re: Hi, Im your grandson   Szomb. 8 Dec. - 11:49


Kétlem, hogy a kölyöknek túl sok dolga lett volna főistenekkel a - ki tudja mennyire hosszú, vagy rövid - élete során. Hisz akkor nem illetődne meg ennyire, amikor tudatosul benne, hogy tisztában vagyok a nem épp halandói jelenlétével. De hagyom a maguk medrében sodródni az eseményeket, had folytassa.
Egy elégedett - a velem egyenrangúak számára inkább tenyérbemászó - mosollyal hümmögök, a megállapítására, miszerint rendkívül nehéz megfogalmazni azt, hogy ki vagyok én. Ezzel nyilvánvalóan nem értek egyet. Azt sem értem, minek akar ekkora feneket keríteni és mire akar kilyukadni. Utána, ha beszél, ha nem, nem is rá figyelek. A számat húzva szántom fel tekintetemmel a kinyomtatott emailjét, amit az óránkénti jövedelmemmel már összefirkáltam. Hosszútávon egészen láttam benne fantáziát. Bár teljesen érdektelennek tűnök, nem így van. Hallgatok, figyelek, miközben azt próbálja sorolni, hogy ki is ő valójában. De még mindig nem nézek rá. A fiú kijelentésével kezembe veszem a papírlapot, összegyűröm és övéibe mélyesztem a tekintetem. Látom, a nagyanyja szemeit örökölte. A papírlappal nem annak a szemléltetése volt a célom, hogy milyen hangyányi hozzám képest és hogy eltiporhatnám - még ha a mozdulat így is tűnt. Igaz, bosszant kissé az üzlet hiánya. De annyi baj legyen. Ujjbegyeimből szikrák szaladnak ki, lángra lobbantva a galacsint, melyet felé hajítok.
- Kapd el. - Sziszegem hozzá. Had lássam, hogy nem halandóból faragták. Mert hogy annak szétégetné a kezeit az égő papír, amin nem mellesleg apró kisülések futnak át, melyeket ujjaimból engedtem ki, melyek a tüzet okozták. - Ajánlom, gyorsan oltsd el, mert ha megszólal a tűzriasztó, vége a megbeszélésnek. - Mosolygom elégedetten, felsőbbrendűen. Hisz ilyenek a nagyapák, felsőbbrendűek. Nem az a célom, hogy kipenderítsem, de nem pazarolom az időmet bárkire. Egy kis tüzet nem nehéz kioltani, ennél egyszerűbb feladatot nem is kaphatott volna. Szóval várok, másodpercei vannak.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: Hi, Im your grandson   

Vissza az elejére Go down
 
Hi, Im your grandson
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Amerika más részei-
Ugrás: