Ride, die, sacrifice!
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Berserk Halldor, Neda Bousaid

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Today at 01:18

Yesterday at 22:23

Yesterday at 22:05

Yesterday at 20:54

Yesterday at 20:28

Yesterday at 17:47

Yesterday at 15:28

Yesterday at 13:20


Share | 
 

 Clarissa Bates

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
my what? ••
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 05.

TémanyitásTárgy: Clarissa Bates   Szer. Dec. 05 2018, 21:18

clarissa bates
oh well... karma is a bitch
szahmet
nem tartom számon
egyiptomi istennő
camila mendes
független nő
pánszexuális
canon
Talán a legegyszerűbb képességem az, hogy alakváltásra képes vagyok, nem egy nagy kunszt, de nagy állat lesz belőlem, mégpedig egy oroszlán. A mai világban nem sok hasznát veszem, hiszen gondoljunk csak bele, hogy reagálnak az emberek mondjuk New York utcáin egy hatalmas oroszlánra. Nem a legjobb álca ez biztos, de egykoron igenis hasznos volt.
A mai napig elég sok hasznos képességgel rendelkezem, nem mondom, hogy használom is őket, mert feleslegesnek vélem, de azt aláírom, hogy a zombi járványos filmek sem egy okos ember agyából pattantak ki. Nagy területet nem tudok megfertőzni, de gondoljunk bele abba, hogyha egy várost képes vagyok megfertőzni, akkor az az egy csodás város szépen továbbadja. A démonok magamhoz hívása is egy elég kellemes dolog, ha nem akarom magam végezni a piszkos munkát, de, mint a gyűlölet és halál úrnője, nem mondanám, hogy az nehezemre esne. Éppen úgy nem esik nehezemre, ahogy a tűz uralása sem, de ez is egy olyan képességem, amit csak muszáj helyzetekben szeretek használni.
Hogy ne csak negatív dolgokat mondjak, gyógyításra is képes vagyok, igen a saját járványaimat is semmissé tudom tenni, de abban nincs móka. Inkább besegítek az orvosoknak a fülükbe suttogok, hogy ők maguk megoldhassák, de én személy szerint nem avatkozom bele.

vénasszony vagyok már ehhez
Lenyugodtam.
Azt hiszem ez történt, egy időre megvoltam minden baj nélkül, csendesen éltem az életemet a halandók közt, mintha én is az lennék. Bevallom, még én magam is elgondolkoztam azon, hogy milyen más lenne most az életem, ha tényleg ember lennék. Vajon mivel foglalkoznék? Jelenleg úgy érzem, hogy orvos lehetnék, valaki, aki olykor hasznos dolgokat tesz, életeket ment, és ez örömmel tölti el. De aztán végiggondolom az életem, hogy hányszor tettem egyetlen egy jó dolgot, és hányszor nem... Biztosan nem lehetnék orvos, nem voltam sosem jó ember, vagyis inkább istennő, és ezen az a tény sem változtat, hogy olykor segítettem, miután túl nagy galibát okoztam. Ettől nem lennék jó orvos, nem tudnám azt szem előtt tartani, hogy a beteg élete mindennél fontosabb.
Lehet ügyvéd lennék, vagy rendőr... Magam sem tudom, de valamiért jól esik ezen elgondolkozni, hogy mi is lenne ha... Mi lett volna velem a gimnáziumban, vagy az egyetemen, mennyi tivornyán vehettem volna részt. Szép emlékek lennének, nem olyanok, mint amilyeneket ma őrzök. Félreértés ne essék, nem bántam meg egy tettemet sem, egy csatát sem amiben részt vettem, semmit sem.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Clarissa Bates
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: félkész lapok-
Ugrás: