War, war never changes
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 2 regisztrált, 0 rejtett és 6 vendég :: 1 Bot

Brian Ingram, Desirée Ingram

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:32

Yesterday at 20:18

Yesterday at 11:30

Yesterday at 00:23

Yesterday at 00:09

Szomb. Jan. 19 2019, 19:51

Szomb. Jan. 19 2019, 17:29

Szomb. Jan. 19 2019, 13:38


Share | 
 

 C & D - Hello again

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: C & D - Hello again   Vas. Dec. 16 2018, 20:17


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Nehéz volt magam mögött hagyni ezt a helyet, nehéz volt, sokkal nehezebb, mint amilyennek lennie kellett volna. Nekünk nem volt megengedett a kötődés és a komoly érzések táplálása, mi sem lehetne jobb példa, mint apámék ügyessége. Mindenki kapott hét éves korában egy kisállatot, az volt a feladat, hogy neveljük, de ne engedjük meg, hogy megszeressen minket... Egy állat csak szereti azt, aki gondoskodik róla és felnevelei, na mindegy... Én az első pár napban nem is akartam semmit sem kezdeni vele, de végül megenyhültem és játszottam a kiskutyával, túlságosan szelíd volt és kedves. Rá egy hónapra apám azt kérte, hogy törjem el a nyakát. Teljesen normális ezt kérni egy hét éves kislánytól, nem? Hát NEM. Nem volt más választásom, nem akartam, hogy megitn megverjen, meg kellett tennem. Életünket nehéz döntéseink sora határozza meg és egy élet kiontása mindig ott lebeg mögöttünk, mintha lelküket hozzánk láncolnák és... terhük néha túlságosan is nagy, sokkal nagyobb, mint kéne. Mindegy, csücsőrítek, felkenem a rúzst és befejezem a sminkemet. Ma oda kel mennem...
Éppen a táskámba pakolok papírokat és a kis sminktáskám, mikor telefonom üznetjelző hangja megrémiszt és elejtem a táskám, miközben abból minden kipottyant. Remek. Csodás kezdet. Sóhajtok, leguggolok és gyorsan mindent beledobok, majd megnézem az SmS-t. "Mikor jön Dr. Ackerman?" Már most idegesít, remélem kiderül róla, hogy természetfeletti lény és megölhetem a picsába... Végül a telefont és beledobom a táskámba és elindulok kifelé, fogok egy rohadt taxit és elindulok arra a lepukkant szar helyre. Persze megértem, hogy a legjobbat akarják, de azért milyen hely ez már? Omlanak a falak, penészes az egész épület és higéniátlan... Talán az lenne a legjobb, ha az egészet bezáratnám. Nehéz sóhaj szakad fel belőlem, amikor megérkezünk. Akkor hajrá. Fizetek a taxisnak és kiszállok, majd megindulok az épületbe. Hát hajrá.
- Jó reggelt Dr. Ackerman. - Az az idegesítő pöcs már rohan is felém ezer wattos mosollyal és kezembe nyom egy nagy dossziét. Nyújtom a kezemet, de végül az utolsó pillanatban nem fogom meg, így a földre hullik és vele együtt a papírok is szanaszét repülnek. - Jajj, ne haragudj! Véletlen volt, nagyon ügyetlen vagyok ma... - sóhajtok egyet, majd próbálok úgy lépkedni, hogy ne a papírokra lépjek és elindulok a ideiglenes irodámba. Nincs sok kedvem a mai naphoz és mivel nem hozta ide az eddigi betegetk listáját és kezelési eljárásukat... vagyis hozta csak megszívattam vele.
Szerencsére minden szoba előtt elvan helyezve egy másik, így elindulok az első szobába, az ajtóból felkapom a doksit és belépek. Rá se nézek még a betegre. - Jó reggelt. Dr. Ackerman vagyok. - mondom kedves hangon, majd rápillantok a férfira és... a dokumentum csak kihullik a kezemből. Lepillantok a lapra, a beteg neve Cedric Scorpe...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Kedd Dec. 18 2018, 20:28


Diana & Cedric

Mikor kinyitom a szemeim egy nyomasztó éjjel után - vagy nappal után, már a fene se tudja -, mindig azt várom, hogy eltűnnek a fehér falak, s a helyüket felváltják az én kis birodalmam gerendái. A képzeletem már előidézi azt a különleges levendula illatot, mellyel próbálom elnyomni a pincében levő testekből és testrészekből feltörő szagokat, amiket valójában sosem lehet eltüntetni, mégis mikor kipattannak szemeim, csak egy nagy sóhajjal nyugtázom, hogy a fehérség még mindig körbevesz, s a képzelt levendula illatot felváltja az áporodott, dohos kórházakat idéző szag. Hogy miért vagyok ezen a rohadt nyomortanyán? Több hete ezen rágódok. Mindig csak arról biztosítanak, hogy nyugodjak meg, itt vagyok a legjobb helyen. Miért? Mit tettem? Hogy kerültem ide? Üres kérdések, válaszok nélkül. Az utolsó emlékképem az, ahogy az apró szemcsés fehér port felszívom, elterülök az ágyamon, s hagyom, hogy hasson a cucc. Igen erős drog volt, amit bejuttattam a szervezetembe, így azután, hogy elkezdtek hullámozni a falak, semmire sem emlékszek. Tény, hogy nem voltam mostanság a toppon, s éreztem, hogy a sok munka teljesen kikészít. Akadtak képzelgéseim, s néha teljesen kikapcsolt az agyam, nem véletlenül kezdtem egyre többször drogozni. Talán valami olyasmit tettem, ami miatt rám hívták ezeket a tapló fehér ruhásokat? Senki nem mond semmit, a kurva életbe!
Azt be kell látnom, hogy egészen eddig azt hittem, hogy a saját kis hullaházamon kívül nincs nyomasztóbb hely. Hát, tévedtem. A teljesen fehér szoba még hagyján, de az udvar is sötét és komor, no meg a többi ember, betegek és ápolók egyaránt olyanok, mintha egy borús horror filmből léptek volna ki. Reméltem, hogy ezt mind képzelgem, s a drog hatása, de ahogy teltek a hetek, rá kellett jönnöm, hogy nem, ez a kőkemény valóság: bedugtak egy kibaszott elmegyógyintézetbe, ahonnan megszökni sem tudok. Ha nem veszem be a gyógyszert, akkor belém kényszerítik igen csak kegyetlen - és fájdalmas - módszerekkel. Ám ezektől a bogyóktól teljesen legyengülök. A gondolataim tompulnak, s annyi erő van bennem, mint egy macskában. Néha olyan nyomottak a reggeleim, hogy alig bírok megmozdulni... Élet az ilyen? Aligha.
Tegnap közölték, hogy a mai napon fog érkezni a pszichiáterem. Ami azért is vicces, mert eddig nem látott orvos... Azért ez kissé fura, nem igaz? Próbálok nem agyalni ilyen szarságokon, s próbálom elfogadni, hogy talán tényleg oka volt ennek az egésznek. Ám ezek silány próbálkozások, hiszen ilyen nem létezik. Nem létezhet olyan, hogy valakit csak úgy bedugnak egy kurva diliházba... Reményekkel telve várom hát a nőt, vagy férfit, fogalmam sincs, ezt sem közölték. Semmit sem közöltek. Azonban hátha ő többet tud - rólam.
A reggeli tablettákon túl vagyok, s jelenleg úgy érzem, mintha napok óta nem aludtam volna. Erőtlenül fekszek az ágyon, s mikor nyílik az ajtó, akkor sem igazán reagálok az első pillanatokban. Viszont a hangja olyan erővel mar belém, hogy muszáj felemelnem a fejem. Ám az azonnal visszahull a párnára. Nem, nem, nem! Ez nem lehet! Ő nem lehet itt! Biztos, hogy csak képzelem őt is, mint ezt az egész kibaszott helyet, és valahol ott fetrengek egy koszos árokban. Megpróbálkozok hát újra felnézni, de Ő még mindig ott áll. Innentől kezdve nem tudom levenni róla a szemeim, végig csak őt bámulom, miközben nagy nehezen feltápászkodok. Akadozva lépkedek felé, a levegő pedig remegve szökik ki ajkaim közül. Elé érve szinte egész testemben remegni kezdek, s ha nem húzódik el, úgy megragadom mindkét vállát, s közelebb húzom magamhoz.
- Te... Nem lehetsz itt... - az arcom sápadt, s még a szorításomon is érződik - hacsak nem húzódott el -, hogy mennyire erőtlen.

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szer. Dec. 19 2018, 20:47


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Engem gyűlöl az élet és tényleg annyira rühell, hogy mindig megszívat valamivel, amivel nem kéne. Először volt a kisállatos dolog, majd jött az ikernővérem és most pedig Cedric... Egyszerűen nem is tudom, hogy hogyan kéne reagálnom, egész életemet úgy kellett leélnem, hogy nem érezhettem semmit, nem kötődhettem senkihez. Majd elszöktem, próbáltam megszabadulni a nevemtől és a múltamtól, de... azért a rövid boldogságért túl nagy árat kellett fizetnem. Az ember nem tud egészen addig értékelni valamit, míg meg nem tapasztalja és el nem veszíti. Igazából tudnom kellett volna, hogy mi történt vele, utána kellett volna nézetnem, de nem tettem meg. Úgy voltam vele, hogy nincs jogom felkavarni az életét, de hát valamit biztosan elbaszott, mert ide nem kerülnek csak úgy be az emberek... Főleg nem erre a lepukkant helyre, ahol mindenkiről elég hamar lemondtak.
Meglep, hogy ennyi erőt össze tud vakarni a gyógyszerek után. Lenyűgöző, hogy ha az embernek van elég akaratereje, akkor mire nem képes. De nem akarom ezt a nagy egymásra találást, nem akarom, hogy hozzám érjen, nem akarom, hogy megöleljen és ha kell, akkor megtudom magam védeni. Egész életemben azt tanultam, hogy hogyan legyek erős, hogy miként tudok megszabadulni az elnyomás karmaiból. Tudom, hogy az apám tervez valamit, hogy nem véletlen szokott hetekre lelépni. Kifogom végezni, ha elárul, akkor ki kell végeznem, hiszen családunk nem tolerál semmilyen összeesküvést a családfő ellen.
Csak sarokba kell szorítanom, meg kell találnom a megfelelő bizonyítékot, hogy lelökhessem a szakadékba. De nem fog sokat zuhanni, nem fog sokat, mert a verem alján pengék lesznek, pengék melyek több ezer darabra fogják szabdalni őt. Szerencsére az utolsó pillanatban sikerül kitérnem Cedric ölelési kísérlete elől. - Nem tudom, hogy miről vagy kiről beszél, betudhatjuk a gyógyszerek mellékhatásának. Enyhe hallucinogén hatásuk van. - mindössze egyetlen pillanatra volt szükségem, hogy rendezzem a vonásaimat és összeszedjem magam. Semleges arcot vágok, igazából... Próbálok semmit sem érezni és most egyelőre ez lesz a legjobb.
Igazából a papírjai nincsenek rendesen kitöltve, nincs leírva, hogy miért hozták ide, csak az adatai és a bekerülésének dátuma van kitöltve. - Mr. Scorpe, biztosan tudja, hogy miért hozták be, kérem mesélje el nekem is. - persze időközben felvettem a papírjait, onnan tudom, hogy mennyire hiányos minden. Magam sem értem, hogy miért került ide be, hogy miért került ere a helyre, hiszen nem volt rossz ember. Sok időt eltöltöttünk, sokat beszélgettünk, de... ez a MÚLT. Most pedig a JELENBEN vagyunk.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szomb. Dec. 22 2018, 19:53


Diana & Cedric

Nehezen szedem össze a gondolataim, s ugyan próbálom előidézni Teresa arcát, de sajnos azt kell tapasztalnom, hogy azok a különleges vonások egyre inkább a homályba borultak. Nem volt róla még egy apró képem sem otthon, sem a telefonomban, sem a laptopomon. S miután eltűnt, onnantól csak az emlékeimbe kapaszkodhattam. Azokba a nyomasztó és fájó emlékekbe. Több éve már annak, hogy nyomtalanul eltűnt. Sokáig kerestem őt reménytelenül, s talán a mai napig még él bennem egy remény sugár, mely ahogy belép a hölgyemény, hirtelen felerősödik. Mikor pedig elhajol az ölelésem elől, azonnal szertefoszlik, s borús kétségeket hagy maga után.
- Teresa, hát nem ismersz meg? Én vagyok az... Cedric! - próbálok még nyúlni arca felé, ám a kezem fél úton megáll, a vonásaim eltorzulnak egy pillanatra, s kiábrándultan, erőtlenül fürkészem őt. Próbálok emlékezni a bájos vonásaira, az édes nevetésére, a lágy s dallamos hangjára, de a gyógyszerek minden szépet és jót eltompítanak. Homályos a múlt az elmémben, a jövő pedig túlságosan is sötét.
- Hallucinogén hatás? Mégis mi a francról beszélsz?! - förmedek rá váratlanul, de azonnal megbánom, s lemondóan legyintve visszasétálok az ágyamhoz, majd leülök, s az arcom a tenyerembe temetem.
- Még ha te is vagy Teresa... Ha nem ismersz meg, akkor már úgyis mindegy az egész. - talán igaza van. A drogok hatása alatt már nem egyszer képzelegtem róla, és nagyon sokszor oly' valóságos volt, hogy még az illatát is éreztem, beleborzongtam az érintésébe, s esküdni mertem volna rá, hogy Ő ül ott mellettem a kanapén. Aztán egyszer csak vége lett minden csodának, visszatértem a valóságba, aminek viszont ő már nem volt a része. Talán most is ez történik, s tényleg egy idegen nő lépett a szobámba.
- Fogalmam sincs, miért vagyok itt. Egyik pillanatban még a lakásomon voltam, a másikban pedig már itt ébredtem. Senki nem mond semmit. Nem tudom, hogy miért vagyok itt, mi ez a hely, nem engednek telefonálni sem... - egy nyomasztó sóhaj veszik el kezeim ölelésében, s bámulok magam elé értetlenül. Teresa... Egyre csak ez a név ismétlődik a fejemben, mégsem tudok belekapaszkodni. Ha képzelem is ezt az egészet, miért pont őt? Miért nem tudom egyszerűen csak elásni magamban?
- Most nincs kedvem beszélgetni. Fáradt vagyok. Menj el. - közlöm ridegen, miközben rá sem tekintek, sőt, hátrafekszek az ágyon, s csak a plafont kezdem figyelni mereven. Nem akarom látni az arcát, inkább csak tűnjön el innen és ne gyötörjön tovább. Elég bajom van így is, hogy ennyire lekorlátoznak itt, s a napom nagy részét kénytelen vagyok a csendben, a négy fal közt tölteni távol mindentől. Nem kell még az is, hogy az elmém ócska játékokat űzzön velem...

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szomb. Dec. 22 2018, 20:30


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Bántott, hogy ilyen állapotban kellett őt látnom, hogy nekem kellett az orvosának lennem. A legbántóbb az egészben az a papírjainak borzalmas nagy hiányossága volt. Egyszerűen még csak az ok sincs leírva, hogy miért kell a pszichiátrián tartani. A gyógyszerei és a kezelése is indokolatlan, hiszen ha még egy épkézláb korkép sincs feltüntetve, akkor egész pontosan miért is kezelik? Emellett még az előző orvosának a neve sincs feltüntetve sehol sem, de... valakinek alá kellett írnia a papírokat, majd az irodámban utána nézek vagy esetleg inkább nála kérdezzek rá? Gondolkozz már...
A hangja... évek óta vágytam arra, hogy újra hallhassam a hangját, de egyszerűen nem merem elmondani neki, hogy én vagyok az. Nem tudom, hogy milyen hatással lenne rá és nem is merem megkockáztatni ezt a sokkot, míg rendesen sem ki nem derítettem, hogy mi van vele. Hiányzott, pokolian hiányzott és minden egyes porcikám arra vágyott, hogy érezhesse az érintését, közelségét és az illatát. Ellent mondtam a vágyaimnak, talán túlságosan is sikeres volt apám tanítása... De hozzá azért kötődöm. - Diana Ackerman vagyok, az ön orvosa. - ilyennek kellett lennem vele, nem lehettem másmilyen. Tudom, hogy nem helyes, tisztában vagyok vele, hogy azért... nem bolond és gyógyszer ide vagy oda... nem felejtett el. Nem felejtett el.
- Mr. Scorpe ön jelenleg egy pszichiátrián van és gyógyszeres kezelés alatt áll. - közlöm vele nyugodt hangon, olyan nyugodt hangon, hogy még én magam is kezdek megnyugodni. Persze semmi sem látszik rajtam, megtanultam arcommal, hangommal és a testemmel játszani. Eltudok szinte bárkivel, szinte bármit hitetni. Csak ahogy látom vele kissé nehezebb lesz, sokkal nehezebb, mivel ő nem bárki...
Kissé fáj hallani a lemondást a hangjában, fáj azt hallani, hogy tudja vagy legalábbis érzi, hogy hülyének próbálom nézni, de nem tehetek mást, jelen helyzetben ez a legokosabb megoldás. Inkább elengedem a fülem mellett a hallottakat. Figyelmesen hallgatom, amikor beszél és próbálom összerakni a dolgokat, de... ez csak egyre csak furcsább, semmi oka nem lenne hazudni. Ezek szerint tényleg nincs tisztában azzal, hogy miért nincs itt. Nincs semmilyen jele annak, hogy hazudna, nem szegezi sehova sem a tekintetét, nem beszél furcsán, egyenletes a légzése és ahogyan látom még a pulzusa is rendben van, bár azért ez ránézésre nehéz lenne megállapítani.
- Sajnos ez nem kedv kérdése. - halk léptekkel haladok felé és mikor az ágyától egyetlen lépésre vagyok, csak akkor állok meg. Egyenesen a szemeibe nézek. Nem kéne neki ilyeneket mondanom, nem kéne ezeket elmondanom. - Szerintem ön nem tartozik ide, ha velem jön az irodába, akkor ezt alá is tudnánk támasztani. - felé nyújtom a kezemet. Ezt még megfogom bánni, nagyon is megfogom bánni. - Lenne szíves? - pillantok rá és egy halvány mosolyt is megengedek.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szomb. Dec. 22 2018, 22:03


Diana & Cedric

Diana Ackerman. Pontosan annyira ismerős ez a név, mint amennyire a többi ápolóé idebent: semennyire. Mégis hol borulhatott fel minden? Hol léphettem tévútra? Egészen addig, míg Ő el nem tűnt, minden tökéletes volt. Az a fura összhang kettőnk közt egyre mélyült s egyre jobban virágzott. Órákat tudtam volna íriszei világának fürkészésével tölteni... Aztán megszűnt minden. Ő elment, én pedig száműztem magam a komor kis hullaházam mélyére.
- Hölgyem, ezt már annyiszor hallottam. Csak az okokat nem. Miért kell gyógyszer? Miért hoztak be? Ki hozott be? Magának nem lenne illendő ezt tudnia, Miss Ackerman? - váltok át váratlanul magázásra, s hűvösebb hangnemre. Igyekszek elnyomni a Teresáról szóló képzelgéseim, s próbálom azt hinni, hogy azért látom őt, mert a róla szőtt emlékek megnyugtatnak. Mi más hozhatna megnyugvást ebben a helyzetben, ha nem az ő gondolata? Még ha tudom, hogy az éremnek két oldala van, s jobban gyötör, mint azt elsőre hittem...
- Márpedig akkor sem fogok beszélni. - ráncolom össze a szemöldököm dacosan, ám mikor meghallom a hölgyemény halk lépteit, a tekintetem egyből ráfüggesztem, s mereven bámulok szemeibe. Még mindig az Ő arcát látom. Vagy mégsem? Annyira kusza minden, már nem tudom eldönteni, mi a valóság, s mi az, ami csak a tudatom édes kivetülése.
- Ennyire hülyének néz, hogy csak úgy kicsalogathat innen pár szép szóval? Hát még mit nem! - a tekintetem kissé haragos lesz, ám mikor nyújtja felém a kezét, a vonásaim enyhülni látszanak. Az ágyon is felülök, s kérdőn pillantok felé. Lassan nézek végig a kezén, hogy aztán újra a szemein állapodjak meg. Ha nem tudnám biztosan, hogy telegyógyszereztek, akkor még az illatát is érezném...
- Rendben. Legyen. - sóhajtom felé, majd lassan nyújtom a kezem én is. Egészen addig, míg ujjait nem érintem, nem teszek hirtelen mozdulatot. Ám mikor megérzem bőrének melegét, újra bedühödök, s hirtelen megpróbálok ráfogni a csuklójára. Ha sikerül, és nem rántja el a kezét azonnal, akkor egy jól irányzott mozdulattal magamhoz húzom az ágyra, s olyan közel hajolok hozzá, amennyire csak tudok.
- Most mondd, hogy nem ismersz! Bele a szemeimbe! Vagy vágj belém tűt, csavard ki a kezem, nem érdekel! Most már úgysem számít semmi, itt fogok megrohadni... - mondom lihegve az indulatoktól. S tényleg nem számít már semmi. Mit tehetnek, jobban kiütnek? Még jobban bezárnak? Tegyék csak! Tegyék... Tüntessék az emlékeimet róla, örökre...

POTUS
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szomb. Dec. 22 2018, 23:42


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Ő és ez a sok remek kérdés, amit fel tud tenni, egyszerűen az agyamra menne, mindössze egyetlen egy jól irányzott ütéssel össze tudnám törni a légcsövét és elhallgattatni. Természetesen nem fogom megölni, nem adott rá okot és miért is ölném meg az egyetlen férfit, aki érzéseket tud bennem kelteni. - Mr. Scorpe ön is tudja, hogy ez az első napom. Magam sem tudhatok mindent. - nagyon szakmai lehetek, ha ezt hallották volna, akkor biztosan kicsapnának. De nem tudok hogyan felelni a kérdéseire, még magam sem tudom, hogy mit keres itt. Azonban ha elmondom neki, hogy nincs is ok és még csak korkép sem, ami miatt indokolt lenne a gyógyszeres kezelés, fegyvert kapna. Bár senki sem hinne egy "bolond" embernek. Senki.
- Jelen pillanatban is szavak hagyják el a száját, ez a kommunikáció jele, beszélésnek hívják. - mindössze tudatom vele, hogy pont az ellenkezőjét csinálja annak, amit mond. Emlékszem, emlékszem hogy mikor megettem a csokidarabos fagyiját, akkor ugyanezt mondta nekem, én pedig azt feleltem neki, amit most is. De remélem, hogy nem fog ilyenekre emlékezni, meg hát... miért is emlékezne? Figyelem, ahogyan engem figyel és legszívesebben csak beleülnék az ölébe, füléhez hajolnék és elmondanám, hogy igen... én vagyok Teresa, de nem... ameddig nem tudok semmit, addig nem tehetem meg.
- Ha csinálni szerettem volna önnel valamit, akkor hozom a két szép szál legényt, akik érvényesítették volna magán az én akaratomat. - mondom neki egyenesen, miért is hazudnék? Ha olyat akarnék vele csináltatni, akkor hoztam volna a két majmot, akik lefogták volna vagy... igazából bármit megtettek volna, amit kértem volna. Nem is lényeges, most sokkal fontosabb ez az egész. Én bíztam benne, hittem benne, hogy nem fog semmi butaságot csinálni, erre tessék, nem figyelek és megragadja a csukómat, majd a következő pillanatban már mellette is fekszem. Kezem automatikusan indul el a combomra helyezett vadásztőrért, de... nem használom inkább.
- Hát nem mondanám, hogy nem ismerem magát, hiszen olvastam az aktáját. Tudom, hogy mikor és hol született, szóval már nem idegen számomra. - és ezzel nem is hazudok. Valahogyan rá kéne vennem, hogy jöjjön velem, de nem igazán látok rá vágyat, sem hajlamot, mintha... mintha nem tudna azon túl lépni, hogy engem lát. Persze megértem, hogy sokk és egyéb, de akkor is. Legalább megpróbálhatná elhitetni magával, hogy tényleg csak a gyógyszer mellékhatásai miatt hisz engem a régi ismerősének Teresanak. - Kérem inkább folytassuk a beszédet az irodámban és ha gondolja mesélhet nekem Teresaról. - mosolygok rá kedvesen. KÉRLEK CEDRIC. Kérlek gyere velem, hadd derüljön ki, hogy csak tévesen vagy itt... Amint kiderül ígérem megcsókollak, nem eresztelek, csak gyere velem!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Vas. Dec. 23 2018, 17:40

Diana && Cedric
A hölgyemény szavaira csak forgatni kezdem a szemeim. Nekem ez az egész túlságosan szakmai, túlságosan érzéketlen, túlságosan tárgyilagos. Csak annyit vagyok képes felfogni, hogy behoztak, s szint alatt tartanak, hogy ne legyen elég erőm kitörni innen, ahogy arra sem, hogy átgondoljam ezt az egészet. Hiszen mikor próbálok elmém mélyebb bugyraiban kutatni, hamar megérzem a fáradtságot, s azt, hogy minél mélyebbre ások, annál jobban eltompulok. Igen, ez a gyógyszerek hatása. Ez az a bizonyos gyógyszeres kezelés. Lehet, hogy nem egyszer szippantottam fel bizonyos szereket, vagy lőttem be épp a karomon át, de sosem voltam tőlük agresszív. Inkább elvoltam a saját kis világomban, s meglovagoltam a képzeletem határait - vagy legalábbis, erre emlékszek. Akkor is kusza ez az egész ahhoz képest, hogy ennek elvileg egy hivatalos eljárásnak kellene lennie. A sok bogyó miatt igen nehéz előrébb jutnom, s ebben bizony ez a nő sem segít, aki egyre jobban úgy tűnik, hogy tényleg nem Teresa. Az egyik mondatánál érzek csupán magamban valami különöset, még tekintetem is kérdőn villan fel, de a gondolataim előtt mintha egy gát csücsülne, amin nem tudnak áthatolni.
- Már volt szerencsém ahhoz a két baromhoz, köszönöm szépen. Mint két idomított pincsi kutya, csak nagyobb kiadásban... - legyintek ismét lemondóan. Párszor tényleg megrángattak már, amikor szökni próbáltam. Ez persze annyiban merült csak ki, hogy megnéztem, hogy nyitva van-e a kijárati ajtó... Aztán hopp, egy tű már landolt is a nyakamban. Ennyiért. Mert lenyomtam a kilincset. Akik pedig az asztalon ugrálnak ordibálva, azokon csak egy jót röhögnek. Hányok a közös helyiségektől, s ezektől a kötelező közösségi óráktól. Nem akarok azok közt a bolondok között lenni egy percre sem, akkor inkább rohadjak meg ebben a gusztustalan, fehér lyukban.
- Nem fél a két "testőr" nélkül? Bármikor megtámadhatnám, sőt, meg is ölhetném... Ha akarnám. - nem mintha túl sok erőm lenne, de azért sosem lehet tudni. Néhány hirtelen cselekedetre képes vagyok összekaparni egy kis erőt, de az nem tart sokáig. Mint most is, mikor sikerül magamhoz húznom. Sokáig nem szorítom a csuklóját, hiszen a szavai ugyanolyan hidegen csengnek fel, mint ezelőtt. Némán figyelem a vonásait, s próbálom felfogni, amit mond. Meg sem rezdül, a szeme sem rebben, sőt, olyan nyugodt, mint egy zöldellő, virágos rét, amibe senki és semmi nem rondíthat bele. Kezem végül erőtlenül siklik le róla, s egy lemondó hümmögéssel feltápászkodok az ágyról.
- Igaza van. Maga nem lehet Teresa. Ő nem viselkedne így velem azok után, hogy szó nélkül eltűnt, ha meg igen, akkor az a sok együtt töltött nap mind-mind időpocsékolás volt. - kiábrándult sóhajom halkan pattan vissza a falakról, mikor megállok az ajtó mellett. Hülye voltam... Hogy is hihettem egy percre is akár, hogy Ő itt lehet?
- Nincs mit mesélnem róla. Ő a múlt. S jobb, ha ott is marad. - közlöm hidegen, készen arra, hogy végre meginduljunk, túlessünk az egészen, s visszajöhessek a szobámba.
"Egyetlen érintés felér tízezer szóval." |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Hétf. Dec. 24 2018, 00:13


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Figyelmesen hallgatom végig, hogy miket mond nekem, de akaratlanul is eszembe jut érintése, ajkának íze... Utálom, hogy a fejemben lévő hatalmas katyvasz mindent elront. Nem kéne hatással lennie rám, egyáltalán nem is kéne vele foglalkoznom, inkább csak hagynom kéne a dolgot, de nem megy. Nem akarom itt hagyni őt, elakarok neki mondani mindent, de nem jött még el az ideje. - Lássuk be, hogy egy ilyen helyen két "pincsi" jelenléte nem indokolatlan vagy máshogy gondolja? - egy kérdéssel felelek. El tudom hinni, hogy az a két ember mennyi embert menthetett meg. Biztos vagyok benne, hogy nem kedvesek, hogy nem kérnek semmit sem, mindössze erővel elintézik a dolgokat és ha valakinek ez nem tetszik, hát... igen.
Kérdésére először csak kuncogok halkan, remélem hogy nem veszi sértésnek. Gyors vagyok, fürge és ha kell kegyetlen, sőt. Egyetlen villámgyors mozdulattal megragadom a torkát, nem szorítom erősen, de biztosan tartom azt, miközben ujjamat a gégéjére helyezem. Önmagában elég válasznak kéne lennie a cselekedetemnek, de ridegen pillantok a szemeibe. - Nincs szükségem különösebb védelemre, nem kell félnem. - ennyit mondok csak neki, miközben elengedem a torkát és mosolygok rá. Sosem szorultam mások védelmére, sosem bújtam meg mások mögött, Diana Ackerman nem ilyen ember és nem is lesz soha. Legalább tizenkét módszerrel tudnám jelenleg megölni, vagyis... tizenhárom, de az nem feltétlenül szép módszer... De mi vadászok erre születtünk, arra hogy gyilkoljunk és kiirtsuk a természetfeletti lényeket.
Nem tetszik, hogy csak így rángat engem, egyáltalán nem tetszik, de hát nem tudok mást tenni, mint elviselni és tűrni. Szerencsére nem tesz semmi olyat, ami veszélyes lenne és örülök, hogy nem is tesz, mindig is ilyen volt. Hiányzott, nagyon is hiányzott és minél többet gondolok a hiányára, annál jobban fáj... Bárcsak máshogy alakultak volna a dolgok. Aztán érzem, hogy elengedi a kezemet és figyelem őt, ahogyan feláll, ahogyan erőtlenül elindul az ajtó felé. Bólintok arra, hogy nem akar rólam mesélni és a szavai... Inkább próbálom figyelmen kívül hagyni, de sokkal nehezebb, mint hittem volna. Felállok az ágyról, megigazítom a ruhám és a hajamat. - Ahogyan gondolja. Kérem legyen csendes a folyóson és ne terelje magára a figyelmet. - mindössze ennyit mondok neki, mikor elindulok az irodám felé remélve, hogy követni fog engem. Nem fogok semmit sem mondani, egész séta alatt csendben vagyok hacsak nem szólal meg ő maga.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Hétf. Dec. 24 2018, 21:08

Diana && Cedric
- Akkor mi értelme van annyira leszedálni engem, hogy még mozogni is alig bírok? Ez az egész kezelés... Mégis ki van a papíron? Ki írta fel ezeket a gyógyszereket? - biccentek ingerülten a halmaz felé, nem mintha sokat jelentene egy újabb ismeretlen név. Itt valami kegyetlenül el lett cseszve. Vagy épp a másik véglet... Mi szerint megőrültem, s kiesnek bizonyos dolgok, amikor nem vagyok önmagam. Ez is átfutott már a fejemen, ó de még hányszor! Lehet, hogy tényleg agyamra ment már az a sok halott, ami megfordult a kezem alatt. A családom figyelmeztetett az utóbbi időben, hogy ennek nem lesz jó vége. Már haza is alig mentem, sőt, egyre ritkábban mozdultam ki. Az utóbbi hónapokat csak a hullák tették ki, s a velük összefonódott magány.
Annyira meglepnek a nyakamra fonódott ujjai, hogy hirtelen még a levegő is a tüdőmbe ragad. Hidegen pillantok vissza, az arcomon a mosolynak még kis szikrája sem látszik. Ugyanakkor nem teszek semmit, sőt, kicsit még bele is mozdulok a szorításba.
- Nem is tudtam, hogy ilyesmit is tanítanak az orvosin... - szólalok fel sejtelmesen. Úgy tűnik, hogy ezen a helyen tényleg mindenki rettentően furcsa. Mintha egy elbaszott filmbe csöppentem volna, ami soha nem fog véget érni. Akadozva haladok hát az ajtó felé még mindig a hölgyemény érintésének - vagy inkább szorításának - a hatása alatt.
- Ugyan, kérem, akkor is engem figyel mindenki, amikor csak fekszek órák óta. Mintha egy rohadt kirakati bábu lennék. - közlöm gúnyosan, majd kilépek utána a folyosóra, és csendben követni kezdem őt. Mielőtt azonban elérnénk az irodáját, közelebb lépek hozzá hátulról, s halkan a fülébe súgok, ha nem húzódik el.
- Furcsa, hogy egy ilyen hölgyet küldtek egy ilyen lepukkant, isten háta mögötti helyre. Legalább annyira illik a többi orvos és ápoló közé, mint én a betegek közé. - a bejárat előtt megállok, s karba tett kezekkel, kételkedve pillantok az ajtó felé. Nem tetszik nekem ez az egész, még mindig. Hiába próbálok arra koncentrálni, hogy ez a nő egy teljesen idegen orvos a számomra, akkor is csak Teresa körvonalazódik bennem minden pillanatban. Pedig a józan eszem tényleg azt mondogatja, hogy Ő nem lehet itt. Ő valahol máshol él már boldog életet, talán már családja van, gyerekei... Én pedig itt ülök ebben a diliházban, s már rég nem gondol rám. Vajon emlékezhet még az arcomra? Vagy semmit sem jelentett neki az együtt töltött idő? Néha bűntudatom van, hogy nem léptem tovább... Hogy nem láncoltam magamhoz örökre. Hiszen ha megtettem volna, most is együtt lennénk...
- A piercingjeimet visszaszerezhetné, ha már itt tartunk. Nincs kedvem még egyszer átszurkálni a bőröm, és nélkülük elég szarul érzem magam. - részemről bemehetünk az irodába, s tudom, hogy a követelésnek tűnő kérésem valószínűleg süket fülekre talál. Bolondnak vagyok elkönyvelve, azoknak meg az ilyen ékszerek luxusnak számítanak. Sajnos... Pedig aztán Teresának sem volt ellenvetése... S már megint csak Ő jár a fejemben. Ez a Dr. Ackerman rettentően felkavarta a gondolataim. Lehet csak azért, mert hasonít rá, s ez felhozta bennem az emlékeket?
"Egyetlen érintés felér tízezer szóval." |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Kedd Dec. 25 2018, 12:00


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Kérdésére mindössze csak egyetlen sóhaj hagyja el az ajkaimat és nem is tudom, hogy mit válaszoljak neki. Tudom, hogy nem fogja megérteni vagy csak éppen nem akarja, de hát én nem tudom és nem is tudhatom, hogy mit keres itt és miért ez a kezelés van neki felírva. Nem én vettem fel, nem én írtam róla szakvéleményt, sőt. Nem én állítottam be a gyógyszereit, de egyáltalán nem stimmel semmi sem vele kapcsolatban, hiszen... Teljesen üresek a papírjai, bár nem vagyok bolond, tudom hogy pénzzel minden elintézhető a mai világban. De kinek lehetett az útjában? - Mr. Scorpe, nem én vettem fel önt ide. A legelső orvosa tud a válaszaira kérdést adni. - bár az én kérdéseim is hasonlóak. Egyáltalán nem értem ezt az egészet, csak én nem mutathatom ki.
Leolvasható az arcáról a meglepettség, persze nem sokan hiszik, hogy egy olyan nő, mint én képes ilyenre. Próbáltak már megtámadni és megerőszakolni az utcán... nem lett éppen szép vége. Erre lettem nevelve, hogy gyilkoljak és öljek, hogy túléljek és összezúzzak mindenkit, aki ellenem próbál tenni. - Nem éppen ott tanultam. - jegyzem meg röviden neki, majd hát végül elengedem a torkát, nem célom, hogy megfojtsam, mindössze bebizonyítottam, hogy nem vagyok védtelen és nem is leszek az sosem... Nekem nincs szükségem a férfiak védelmére, nincs szükségem, hogy megbújjak egy fasz mögött, mert vagyok magamtól is elég erős. És az is fogok maradni örökre.
- A betegek testi épsége a mi munkánk jövője. - ennyit felelek arra, hogy bámulják őt. Én is szívesen bámulnám órákon át, ahogyan régen is tettem, hiszen lássuk be, mégis csak egy szép példány. De persze, hogy frusztráló lehet, hogy mindig figyelik, hogy mit csinál, de egy pszichiátrián sosem lehet tudni, hogy mire készül az ember, jobb óvatosnak lenni. A közelségére azonban testem reagál és vágyik arra, hogy átöleljen... Ahogyan a fülembe súg... libabőrös lettem. Még mindig hatással van rám.
- Miért az alatt, hogy "egy ilyen hölgy"? - kérdezem tőle, miközben rá pillantok, bár valóban van valami abban, amit mond... Mindenki olyan fura itt és távolságtartó, bár magam sem vagyok a barátkozás híve. Már csak az a kérdés, hogy mikor ér ide az... Mindegy, inkább elindulok az irodába, miközben hallom, hogy a piercingjeit akarja. Elindulok a székbe és leülök, miközben kezemmel jelzem, hogy foglaljon az asztallal szemközti fotelek egyikén. Az a kis idegesítő csávó már ki is készítette az aktákat. Már éppen szóra nyitnám a számat, amikor a folyosóról hangot hallok. - Ki engedte meg annak a kis kurvának, hogy helyettem kezelje őt? - szabályosan kiabál és a hang olyan ismerős... Végül kitárul az ajtó én pedig felállok az íróasztal mögött, majd ujjaimmal támaszkodom rá.
- Ön meg kicsoda? - teszi fel a kérdést, erei kidülledtek a nyakán, biztosan nagyon feszült lehet. - Ezt a hangnemet nem engedném meg magammal egy másik kollégámmal szemben. A kérdés az, hogy maga kicsoda, mert kétlem hogy egy ilyen ember... - mérem végig lenézően tetőtől-talpig. - mint ön diplomával rendelkezne. - fejezem be. A férfin látszik, hogy meghökken és nem várta volna ezt. Gondolom már minden női kollégája becsicskult neki és minden óhaját lesi, de azt lesheti, hogy én is ilyen legyek... Hirtelen pillantok Cedricre és jelzem neki, hogy maradjon csendben. Melleim alatt keresztezem a karjaimat és elindulok feléjük. - Ideje távozni, éppen dolgozom. - kicsit sem kedvesen lököm ki őket az irodámból, majd fordulok ismét Cedric felé.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szer. Dec. 26 2018, 22:25

Diana && Cedric
- A legelső orvosom két percet se látott, és ez idő alatt sem hozzám szólt, hanem két ápolóval beszélt, hiszen én ki voltam ütve, és szinte mozogni sem tudtam. Biztos sokat le tudott szűrni abból, hogy csak feküdtem az ágyon, mint egy lelőtt állat. Vagy errefelé már csak így mennek a dolgok? - költői kérdés, nem is várok rá választ. Sok furcsa dolog feltűnt már, például az, hogy sokszor indokolatlanul tesznek mozgásképtelenné. Mikor már épp visszanyerném az erőm, akkor belém vágnak egy tűt, vagy beadnak nekem egy olyan gyógyszert, amitől megint a padlón leszek. Az is átfutott már az agyamon, hogy talán ez az egész valamiféle kísérlet, én pedig pont rosszkor voltam rossz helyen.
- Az irodájában telefonálhatnék? Mert a többi még ezt sem engedte. És vannak jogaim... - de ezt tudnia kéne mindenkinek, hiszen hivatalos eljárásnak kellene lennie ennek az egésznek, ám mindenhol sántít a történet, ahol csak tud.
- Nem hiszem, hogy egy vadállatnak tűnök, aki ön- és közveszélyes lenne. De ha annak tartanak, megpróbálom bóknak venni. - vigyorodom el gúnyosan.
A hirtelen szorítása tényleg nagyon meglep, kétlem, hogy ezt egy átlagos orvos megengedhetné magának. Ugyanakkor tény, hogy hasznos az efféle tudás, főleg nőknek. Sosem lehet tudni, ki lapul a következő sarkon... Ám ez jelen helyzetben mégis teljesen lényegtelen. Nem érzem, hogy képes lennék sok hirtelen és összetett mozdulatra. Ha kitisztulna a szervezetemből ez a sok szar, akkor talán. Talán drasztikusabb módszerekhez is folyamodnék, ám egyelőre úgy érzem, hogy minden meggondolatlan cselekedettel csak a saját síromat ásnám.
- Ki küldte ide magát? Mondtak egyáltalán rólam bármit is? - a kérdések pedig ezzel abba is maradnak, ahogy megindulok a hölgyemény után a folyosón. Ezek a rideg és komor falak kétlem, hogy elősegítenék a betegek gyógyulását. Inkább olyan ez a hely, mint egy hatalmas, tetemekből álló gödör, mely egyre jobban rohad.
- Majd ha kettesben leszünk, jobban kifejtem... - válaszolom halkan, s ezután lépek az irodába Dr. Ackerman után. Helyet foglalok az egyik fotelban, s egy halk sóhajjal süppedek el benne. Még ez a kis séta is teljesen lefárasztott. Szánalmasnak érzem magam a gyógyszerektől, s kurvára idegesítő, hogy ennyire gyenge vagyok. Szívesen bevernék pár arcot, az biztos. Különös a hang gazdájáét, aki úgy rikoltozik egy folyosón, hogy még a betegeket is felülmúlja a stílusával.
- Ez volt az a fasz! - szólalok fel, mielőtt még belépne a férfi. Lehet, hogy kába voltam kissé az első találkozásunkkor, de a hangját jól hallottam. Akkor is pontosan ilyen alpárian beszélt az egyik ápolóval. Nem is tudom, mit gondoltam erről a hölgyeményről, valahol azt hittem, hogy meghunyászkodva fogja tűrni az ócsárlást, de nem így történik. Kénytelen vagyok elvigyorodni a szavaira, de a mosolyom különösen akkor lesz széles, amikor meghökkent pofával pislognak felé. Mikor elhalad mellettem a doktornő, én kinézek a fotel mögül, majd felemelem a bal kezem, s bemutatok annak a faszkalapnak, miközben jól érthetően azt tátogom, hogy "Baszd meg!" Régen is szokásom volt mutogatni, ha valami nem tetszett, ezt a jó szokásom pedig a mai napig nem tudtam elhagyni.
- Ez meg mégis mi volt? Eljöttem az irodájába, most pedig beszéljen, mert kezdem unni ezt a baszakodást... - felkelek a fotelből miután bezárul az ajtó, s közelebb lépek hozzá. Az elismerő pillantásaim szigorúbbá változnak, ahogy végigtekintek rajta. Mégis egyszerűen... Teresát látom. Az Ő vonásait, az Ő szigorú és parancsoló tekintetét... Kiráz tőle a hideg, s az egész megjelenése hatalmasat facsar a lelkemen. Talán jobb lenne, ha tényleg az a bunkó kezelne... Őt legalább tiszta szívemből képes vagyok gyűlölni. De ezt a nőt... Őt nem tudom...
"Egyetlen érintés felér tízezer szóval." |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szer. Dec. 26 2018, 23:01


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Nem tudok neki mit felelni a kérdésre, így inkább úgy teszek, mintha csak költőiek lennének. Ezen a helyen semmi sem normális, se a kezelések, se pedig az itt szereplő emberek... Még csak az átkozott dokumentum sincs rendesen kitöltve és az akták... el tudom képzelni, hogy mennyire szakszerűen vannak kitöltve. Úgy tűnik ez a hely inkább egy eltusoló intézmény, mint egy pszichiátria. Valakinek, akinek sok pénze van és nagy befolyása eltüntet embereket, de vajon kiket és miért? És Cedric akkor miért van itt..? Senkinek sem árthatott nagyon, legalábbis nem tűnt olyan embernek amikor még közünk volt egymáshoz.
Kérdésére komolyan a szemébe pillantok. - A rendőrséget értelmetlen dolog lenne hívni, emellett se önnek, se nekem nincsen megfelelő bizonyíték arra, hogy ittléte indokolatlan. - mondom neki komolyan. Egyszerűen ő túl normális és még megvannak a racionális és értelmes gondolatai. Érzi, hogy nem idevaló, nem törődött bele, hogy elzárták, inkább csak nem tudott mit tenni azoktól a gyógyszerektől. Talán az irodába lesz valami, majd talán rábukkanok valamire az aktájában, de gondolom az is olyan semmitmondó, mint az ajtójára helyezett "ismertető". Még csak rendes korkép sincs hozzá, nem is kezelik semmivel, csak gyógyszerezik. Kinek lehet útjában? Kinek tehetett keresztbe? - De megengedem.
Csak megvonom a vállamat arra, amit mond. Igazából simán elkezdenék vele flörtölni, vagyis... olyasmi jutott eszembe, hogy "Valahol azért lehetnél vadállat..." de persze... na mindegy. - Figyeljen... - sóhajtok egyet, majd mélyen a szemeibe nézek. - Szerintem nem idevaló és segíteni szeretnék önnek, de csak akkor megy, ha hagyja és ad nekem időt. - mondom neki egy kemény és parancsoló tekintettel, mely ellenvetést nem tűr. Nem tudok neki segíteni, ha nem hagyja és minden meggondolatlan cselekedettel csak ront a helyzetén, amin nem igazán kéne. Most sincs valami rózsás állapotban, ha gondolnak egyet, akkor magasabb dózist adnak neki. Egy biztos, innentől kezdve senkiben nem bízhatók meg, aki itt dolgozik, nem mintha annyira megbíznék bárkiben is.
- Az hivatal küldött és nem igazán, nem olvastam az aktáját, de nem hiszem, hogy azzal valamivel is okosabbak lennénk. - mondom neki őszintén és a következő megszólalására csak felvonom a szemöldökömet. Aztán pedig megforgatom a szemeimet és inkább csak "jaja, persze-persze" arcomat veszem elő... Mennyit használtam az egyetemi évek alatt...
A hirtelen jött és elég kellemetlen szituáció után egyre csak mérgesebb vagyok. Nem tudom, hogy ki volt ez a férfi, de ahogyan Cedric nyilatkozott elég fontos szerepet játszott az idekerülésében. Ideje lesz elővenni a diótörő magassarkút, elég férfit tapostam meg azon a ponton... Ahol mintha egy zár lenne, olyan könnyedén dalolnak utána.
Egyáltalán nem a legjobb pillanatban és a legjobb stílusban talált hozzám szólni, megint csak megragadtam volna a torkát. - Egyáltalán nincs olyan helyzetben, hogy válaszokat követeljen, szóval fogja be a pofáját és üljön vissza a kibaszott fotelbe, mielőtt én helyezem önt oda! - feszülten és mérgesen csattanok fel, szememből pedig láthatja, hogy halálosan komolyan gondolom. Képes lennék a falhoz vágni majdnem úgy, mint egy tollpihét, főleg amilyen állapotban van... De kontrollálnom kell a dühömet, legalábbis meg kell próbálnom. Visszaülök a székembe és gondolkodni kezdek. Ismerős volt ez a férfi, nagyon is... De egyszerűen nem tudom felidézni, hogy honnan. - Egy hívást engedélyezek. - mutatok a telefonra és addig is nyugodtan tudom folytatni a telefonálást.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szomb. Dec. 29 2018, 19:19

Diana && Cedric
Mióta ezen az átkozott helyen rohadok, többször beúsztak a gondolataimba anyám intő szavai. Nem pont ezt a hivatást szánták nekem, hiszen azt akarták, hogy én legyek a bűnszervezet új orvosa. Ehelyett szervkereskedő lettem, s a kuncsaftjaim sem éppen élőek. Anyám már figyelmeztetett az elején, hogy vigyázzak, mert a halottak egy idő után be fognak férkőzni az elmémbe, ahol megvetik a lábukat, s onnantól nem lehet őket kiirtani onnan. Eleinte mindig csak mosolyogtam a szavain. Aztán az évek múlásával, ahogy egyre inkább bezárkóztam a holtestekkel a pincébe, kezdtem megérteni. Ezért nyúltam egyre többet a drogokhoz, hogy kiűzzem a halottakat a fejemből. Hogy eltüntessem azt a nyomasztó hangulatot, amit magukkal hoztak. S hogy eltüntessem a beteg képzelgéseimet, melyek egyre többször kerítettek a hatalmukba... Csodálkozok hát, hogy itt kötöttem ki?
- Nem lenne elég, ha csak kisétálnánk innen? Együtt...? - pillantok a kemény és szúrós szemeibe kérlelően. Nehéz egy kívülállónak megértenie ezt az egészet, így kár is bizonygatnom. Az viszont tényleg az utóbbi hetek egyetlen jó pontja, hogy ez a hölgyemény talán hisz nekem. Ő talán nem akar átverni, s talán ki tudna innen juttatni...
A hirtelen hangulatváltozása a doktor távozása után nagyon meglep. Ez a felettébb heves természet rettentően ismerős lesz, de hamar elhessegetem a gondolataim, hiszen megint csak nem értek vele egyet. Sosem voltam olyan, aki befogja a pofáját, ezért persze régebben is párszor már megütöttem a bokám.
- Nem vagyok olyan helyzetben, hogy válaszokat követeljek? Tényleg?! Talán nincs jogom tudni, hogy miért tartanak itt indokolatlanul?! - felelek haragosan és értetlenül, de még nem indulok meg a fotel felé. Rohadtul meglep a hangneme, s tényleg egyre inkább hiszem azt, hogy nem csak én, de ő sem épp ide való.
- Ha ennyivel ki lehet hozni a sodrából, minek szegődött pszichiáternek? Ezzel a hangnemmel engem nem fog utasítgatni. - jegyzem meg hidegen, majd kiábrándultan megrázom a fejem, s a témát lezártnak tekintem. Minden egyre kuszább, s kezdem azt érezni, hogy még abban a fehér szobában is jobb volt, mint itt. Csak az tartja bennem az életet, hogy ez a hely, ez a nő talán a szabadulásom kulcsa.
A telefonhoz érve nagy sóhaj szökik ki ajkaimon, azonban mikor felkapom a készüléket, s pötyögném be a számot, az ujjaim nem mozdulnak. Lehunyom egy pillanatra a szemeim, s megpróbálom lenyugtatni a gondolataim. Veszek egy nagy levegőt, kifújom, aztán újra próbálkozok. Semmi...
- A rohadt életbe! - lecsapom le a telefont dühösen, majd visszahullok a fotelbe. Fejem a támlájának döntöm, s újra lehunyom a szemeim.
- Egy kurva telefonszám sem jut az eszembe. Egy se... - közlöm erőtlenül. Pedig többet tartottam a fejemben, de a gyógyszerek annyira eltompítottak, hogy jelenleg egyet sem tudok előhalászni magamból.
- Miért kellett idejönnöm az irodába? - kérdem végül mélyről jövő sóhajjal, majd kinyitom a kéklő tekintetem, s a hölgyeményre függesztem ábrándosan.
"Egyetlen érintés felér tízezer szóval." |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Hétf. Dec. 31 2018, 14:28


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Kérdése aranyos, annyira aranyos, hogy megforgatom a szemeimet. Remélem, hogy egyetlen pillanatra sem hiszi, hogy ez majd arra fog engem sarkallni, hogy megszöktessem őt innen... Nem tehetem meg, hiszen mégis csak egy orvos vagyok, aki ha megszöktetné a betegét elvesztené az állását egy életre... Ez nem egy amolyan Harley Quinn és Joker kapcsolat. - Inkább úgy teszek, mintha ezt a kérdést meg sem hallottam volna. - közlöm vele, miközben haladunk tovább az irodámba, ahova szerencsére megérkezünk lassan, de az a férfi... Olyan ismerős volt és mégsem tudom megmondani, hogy ki volt és ez a legidegesítőbb, arról meg már ne is beszéljünk, hogy milyen stílusban beszélt velem...
- Egy szóval sem mondtam, hogy ok nélkül tartanék itt... Én nem találom idevalónak, de ez nem jelenti azt, hogy esetleg az aktájában nincs semmi indok. - felelem neki egy szigorú pillantással és próbálok megnyugodni. Nem értem, hogy hirtelen miért kellett neki ennyire nagyszájúnak lennie, de soha többet nem mondok előtte semmi ilyet. Talán túlságosan is felvágták a nyelvét, elbízta magát.
Sikerül még jobban kihozni a sodromból és most nem vagyok éppen a leghiggadtabb pillanatomban Nem hiszem el, hogy nem tudja befogni a száját. - Egyelőre az orvosával beszél, ha akarom, akkor ok nélkül felírok akkora dózist, hogy még a nyált se tudja letörölni a szájáról reggelente. - tisztában vagyok vele, hogy ez nem fog neki tetszeni és azzal is, hogy meghatni sem fogja. Túl konok és makacs, egyáltalán nem is érdekli szerintem az, amit mondok neki. De talán itt lenne az ideje megértetni vele, hogy nem a haverja vagyok jelen pillanatban, hanem az orvosa. - Még mindig az intézmény egyik betege, ne értse félre a szándékomat, nem kifejezetten maga miatt csinálom. Ha valaki esetleg ok nélkül van itt, akkor nincs értelme tovább bent tartani. DE erre még derült fény. - remélem megérti azt, amit mondani akarok neki. Meg hát hálás is lehet, hogy megengedem neki, hogy telefonáljon. Látom, hogy egyetlen egy telefonszám sem jut eszébe, de az aktájában ott van az anyja elérhetősége, szépen előtúrom, felírom a számot egy cetlire és elé tolom.
- Ha nem tetszik itt, akkor visszamehet a szobájába díszkísérettel... - jegyzem meg, miközben sikerül annyira lenyugodnom, hogy újra azon a kedves hangon szólhassak, ahogyan megjátszottam eddig is minden beteggel. Még egy mosolyt is megengedek. - Itt az édesanyja telefonszáma. A helyében sietnék. - nézek a cetlire, miközben hátradőlök és elkezdem olvasni azt az igen sovány cetlit. Robert Hanks... Ismerős ez a név és ha a megérzésem nem csal, akkor az előző férfi volt Robert Hanks. De az aktában nincs semmi, csak a kezelés lett felírva mindenféle kórkép nélkül, ami azt jelenti, hogy semmi sem jogosítja fel őket, hogy itt tartsák. Nem lehetek meggondolatlan, ennek utána kell járnom és neki sem szólhatok, mert butaságot csinálna. Meg kell kerülnöm ezt a férfit, valahogyan ki kell derítenem az igazat. Persze közben figyelek Cedricre is.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Pént. Jan. 04 2019, 16:48

Diana && Cedric
- És ha maga ténylegesen úgy gondolja, hogy semmi okom itt lenni, akkor mit tehet? Elég lesz csak az ön szava ahhoz, hogy kijussak innen? - kérdem kételkedve. Muszáj belekapaszkodnom minden reménysugárba, hiszen ez a nő tényleg talán a kijutásom kulcsát jelentheti. Hiszen ha azt hittem egy pillanatra is, hogy ő Teresa, az csak jelenthet valamit, nem? Az emlékeim azért küzdenek, hogy életben tartsanak, így megpróbálják előkaparni a szép emlékeimet, amiből bizony nincs sok. S a legtöbbje ahhoz a bolond leányzóhoz fűződik.
- Magát egyáltalán miért küldték pont ide? Helyettesíteni? - teszem fel az újabb kérdést, ha már annyira azt akarta, hogy jöjjek az irodájába. Nem fogok csendben ücsörögni, muszáj mindent meg tudnom, amit csak lehet, viszont nem tudom, ez mennyire fog sikerülni. Ez a nő egyre ridegebbnek tűnik, s a szavai sem épp melegítik azt a bizonyos reménysugarat.
- Írjon fel "büntetésből" azt, amit csak akar. Hozzá vagyok már szokva. - pillantok felé lemondóan. Azt pedig valahogy sejtettem, hogy nem miattam csinálja. Csak egy átlagos beteg vagyok - aki nem is beteg -, miért gondolnám egy pillanatra is, hogy miattam teszi? Hiszen elvileg nem ismerjük egymást. S egyre jobban erősíti meg bennem a tényt, hogy ő tényleg nem lehet Teresa. Ő nem viselkedne velem így ennyi idő után. Ha pedig igen, és ennyire nem számított neki semmit az együtt töltött idő, hogy nem akar megismerni, akkor pedig tényleg teljesen mindegy már az egész.
- Hiszen maga akarta annyira, hogy idejöjjek, most miért akarna visszaküldeni? - értetlenül tekintek felé, de elveszem a cetlit egy halk "köszönöm" elmormolásával. Azonnal tárcsázom anyámat, akinek egyből elmondok mindent sietősen. Ő pedig biztosít a vonal túlsó feléről, hogy riasztja a bandát azonnal, és szétverik az egész kibaszott helyet. Nem csak a saját családomnak vagyok fontos, hiszen az egész bűnszervezetnek sokszor én takarítom el a mocskát, s a szervkereskedelemben is hatalmas pénzek forognak. Anyám csak megejt pár telefont, s két óra múlva egy egész csapat lesz itt fegyverekkel, hogy engem kivigyenek. Én mégis időt kérek... Egy ilyen felhajtás tudom, hogy nem tenne jót senkinek. Így kérek egy hetet. Ha addig ez a nő nem tud innen kivinni, akkor pontosan egy hét múlva itt lesz a család a kapuk előtt. Erről persze én magam konkrétan hangosan nem beszélek, csupán félszavakat mondok. Végül nagy sóhajjal rakom le a telefont.
- Egy hét múlva kijutok innen. Vagy a maga segítségével, vagy anélkül. - közlöm hidegen, ám most már sokkal határozottabban. Egyelőre azonban még nem állok fel, hogy azzal a díszkísérettel visszamenjek a szobámba.
- Sikerült valamit kiderítenie? Ki volt ez a férfi? - pillantok a papírok felé.
"Egyetlen érintés felér tízezer szóval." |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Szomb. Jan. 05 2019, 00:16


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Persze kezd kicsit az agyamra menni és idegesít, hogy ennyire kis ostoba, de... olyan sokat jelentett nekem és jól esik, hogy beszélhetek vele. Talán nem tudja, hogy ki vagyok, talán nem mondtam el neki, hogy ki vagyok, de egyszer megbocsát majd, lehet hogy nem... Én akkor sem fogom elfelejteni őt, ahogyan eddig sem tudtam. - Már ne haragudjon Mr. Scorpe, de nem tartozok beszámolóval önnek. - röviden annyi, hogy semmi köze hozzá, hogy hogyan oldom meg. Egyelőre semmi bizonyíték és alátámasztás nincs, hogy őt itt tartsuk, de mégsem engedhetem el. Emellett most jelenleg túl sok mindenen jár az eszem és örülök, hogy nem fájdul meg, kezd nekem egy kicsit sok lenni ez az egész... Miért kellett nekünk itt találkoznunk? Bár jó őt látni, jobb mint hittem.
Miért is engem küldtek? Nekik is bűzlött már az egész és nem is értették, hogy mi zajlik itt. Minden egyes perccel csak egyre erősebb bennem az az érzés, hogy itt valami nincs rendjén és tudom, érzem, hogy nincs is. - Örülnie kéne, hogy engem küldtek, más már rég leszarta volna a dolgot. - na nem mintha hálálkodást várnék el tőle, hiszen mindegyik betegemért megtenném és ahogy ezt az ügyet nézem, úgy másokért is meg kell majd tennem. Ez egy kibaszott süllyesztett, csak azt nem értem, hogy ő miért lett ide bedobva. Kifogom deríteni, ebben jó vagyok.
Szavain elmosolyodom és a szemeibe pillantok. - Sosem hatott meg mások mártírkodása, az egyetemi évek alatt sem hatott meg. - mondom neki egy vállrándítás közepette, bár lehet, hogy ezt nem kellett volna, de mindegy is csak nem fog neki feltűnni, meg hát... Eltudja képzelni, hogy ilyen fagyos "ribanc" voltam az egyetemi éveim alatt... Hiszen miért ne mondhatnám és ő miért ne hihetné ezt?
Kérdésére inkább nem is akarok válaszolni, mert lehet hogy jobban megbántanám, mint szeretném. Inkább csak figyelem a papírokat és figyelem őt is néha, látom, ahogyan azért valami olyan hírt hall, aminek örül és ismerem őt, tudom, hogy ismerem őt. Aztán mikor meghallom, hogy mit mond egész biztos leszek benne, hogy nyeregben van, talán elrontottam... nem kellett volna megengedni neki a telefonálást. - Hát legyen így, hiszen ön pont olyan helyzetben van, hogy ilyeneket mondjon. - rideg mosoly jelenik meg az arcomon, ezt szerettem benne... Nem volt egy farkatlan kisgyerek, egyenlő fél volt és talán a maga bosszantó módján valahol is dögös, majd egy magabiztos mosolyra váltok és pillantok a papírokra.
- Cedric... - talán az lenne a legjobb, ha kicsit összezavarnám őt, talán kicsit mutatnom kéne abból a nőből, akit egyszer elveszített. Reménykedem benne, hogy ez majd összezavarja és meginog a magabiztossága. Ezt az egyetlen egy szót úgy ejtettem ki, ahogyan régebben is tette. Önmagam leszek, egyetlen szó erejéig. - Ha ön mesél nekem Teresaról, én mesélek önnek, hogy mit derítettem ki. - elmosolyodom és várom a kiakadását, kirohanását vagy a meggondolatlan cselekedetét.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Szervkereskedő
⌲ Hozzászólások :
33
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2017. Oct. 23.
⌲ Kor :
27

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Vas. Jan. 06 2019, 19:23

Diana && Cedric
- Hölgyem, én nem szeretek előre örülni, jobb szeretek kellemesen csalódni. Amíg nem jutok ki innen, addig igazából minden csak üres szó. De azért értékelem, hogy maga legalább próbálkozik. - sóhajtom halkan, még ha a stílusa eléggé rideg és fagyos is. Be kell látnom, hogy tényleg hagyhatta volna a francba az egészet, és végezhette volna csupán a munkáját. Ám most az iménti férfi szavaiból ítélve, Dr. Ackerman jelenléte is felkavarta az állóvizet.
- Miért nem mesél nekem az egyetemi éveiről? - biccentem oldalra a fejem egy halovány, kissé kekeckedő mosollyal. Érdekes egy hölgyemény, már most több információt osztott meg magáról, mint kellett volna. Az a másik ostoba orvos még a nevét sem volt hajlandó elárulni, nem hogy mást. Tény, hogy így könnyebben célt érhet a doktornő, ha nem csak egyoldalú a beszélgetés, különösen hogy nekem nincs szükségem arra, hogy pszichiáterrel beszélgessek. Az utóbbi hetekben ugyan megfordult a fejemben, hogy mi van, ha ez az egész a valóság, és nekem tényleg itt a helyem? Most azonban ez a rideg nőszemély lassan rádöbbent, hogy nem, nekem kurvára semmi keresnivalóm sincs itt.
- Tudja mit? Felejtsük is el azt a telefonbeszélgetést. Egy hét múlva meglátjuk, hogy alakulnak a dolgok. - zárom le egy vállrándítással az iménti perceket. Úgy tényleg nagyon nehéz dolgom volt, hogy folyamatosan gyógyszer hatása alatt voltam, hiszen nem csak erőm nem lett volna megszökni, de még egy alapos tervet sem tudtam volna alkotni.
- Mondja csak, maga beleszólhat a gyógyszer adagomba? - csillannak fel a szemeim, mikor tekintetem az asztalon heverő papírokra téved. Sok reményt nem fűzök hozzá, de ha ennyiben is tudna segíteni, az már nagy előrelépést jelentene.
- Dr. Ackerman... - súgom a levegőbe halkan, felvéve egy sejtelmes mosolyt. Érezhetően magabiztosabb vagyok, hogy látom a kiutat. Bár minden sokkal izgalmasabb lenne, ha ez a hölgyike segítene nekem kijutni ebből a szargödörből.
- Hát legyen. - bólintok. Végül is, miért ne?
- Túl sok mindent nem tudok róla mesélni. Teresa egy lány volt az egyetemről, akivel nagyon jóban voltam. Ő más volt, mint a többi, idegesítő ribanc... Az időt azonban nem tudtuk kihasználni, hiszen eltűnt, nyomtalanul. Kerestem a lakásán, a rendőrségen, ráállítottam több embert, de semmit sem talált senki. Egyszerűen csak eltűnt. S ha valaki nem akarja, hogy megtalálják, akkor nem is fogják. Azóta eltelt több év, én pedig felhagytam a keresésével. Valahol legbelül még mindig reménykedek, hátha egyszer mégis felbukkan, de erre nem sok esélyt látok. Ennyi. Ez volt a romantikus története Teresának. - tárom szét a kezeim lemondóan. A szavaim őszinték voltak, de semmi megtörtséget nem láthat most rajtam. Elfogadtam, hogy ennyi volt. Még ha ez több évbe is került...
- Most ön jön. - biccentek a papírok felé még mindig azzal a különös mosollyal.
"Egyetlen érintés felér tízezer szóval." |
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

⌲ Foglalkozás :
Psychiatrist
⌲ Hozzászólások :
13
⌲ Tartózkodási hely :
Los Angeles
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 14.
⌲ Kor :
25

TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   Hétf. Jan. 07 2019, 09:53


Béna, de lesz jobb szottyongat
Ide jön a zene
to Mr. Scorpe
Hát a helyében én sem szeretnék előre örülni, mert ha tényleg megfelelően van kitöltve az aktája, akkor bajok lesznek. Talán meggondolatlanság volt előre felvezetni, hogy nem idevaló. De beszélgettem vele, ismerem is valamennyire őt, hogy tudjam nincs itt semmi keresnivalója. Sosem volt egy olyan ember, akit valaha is be kellett volna zárni egy pszichiátriára, főleg nem ekkora gyógyszeres kezeléssel. Hamar meglehet kerülni az itt lévő orvosokat, igazából csak be kell mennem majd a hivatalba az aktával és kérvényeznem kell Mr. Scorpe kiengedését.
- Egy évet leszámítva az egész unalmas volt, könnyen elvégeztem. - nem szeretnék sokat mesélni, mindössze ennyit mondok neki. Természetesen az az egyetlen egy év volt szép és jó, melyben őt ismertem meg, aminek ő részese volt. Bár nem töltöttük együtt azt az egy évet, mégis egy évre kitartott az, amit tőle kaptam, vagy... talán egészen mostanáig. Kár, hogy apám mindent elrontott, sajnálom, hogy nem tudtam maradni, de ha nem jövök el, akkor ő már halott lenne. És... És... nekem kellett a család vezetőjévé válnom. Fel kell hívnom Jonathant.
Gyanús és egyre csak gyanúsabb nekem a viselkedése a telefonálás után, mintha valami olyat adtam volna meg neki, amit nem kellett volna. Talán majd magam is beszélek az édesanyjával... De persze csak bólintok egyet a szavaira, hogy meglátjuk mi lesz egy hét múlva. Egyetlen kérdésre pillantok csak rá és nézek a szemeibe, mikor a gyógyszerekről kérdez engem. - Igen, beleszólhatok, de... Meggondolatlanság lenne részemről, ha lecsökkenteném, hiszen meggondolatlan és fafejű. - nem kell észlénynek lenni hozzá, sőt. Orvosnak sem kell lenni, hogy ezt az ember megmondja, elég csak rá pillantani. Igen, persze, hogy általános klisé az egész, hogy ha valakinek tetoválása van, akkor az rossz fiú... de csak rá kell nézni, még a szemei sem állnak jól. És egészen addig elgondolkodva ülök, míg el nem kezd rólam és rólunk mesélni...
Nehéz, sokkal nehezebb megállni, hogy ne mondjam el, hogy én vagyok... Én annyiszor visszaakartam jönni, annyiszor hallani szerettem volna a hangját és megölelni őt. De nem tehettem meg, mert ha megteszem, akkor ő már halott lenne... - Sose ítéljen előre, lehet hogy eddig nem tudott visszatérni önhöz, de nem tudhatja, hogy mit hoz a jövő. - mondom mindezt neki egy bátorító mosollyal az ajkaimon. Hiányoztál és nem felejtettelek el... soha nem is foglak.
Hát kénytelen leszek beszélni a szinte teljesen üres aktáról. - Egyre inkább érzem, hogy nyert ügyünk van Mr. Scorpe. - mondok ennyit sejtelmesen egy ravasz mosollyal az ajkaimon, miközben kipillantok az ablakomon. Szépen felkapom majd az aktáját és bevonulok a hivatalba, majd kérvényezni fogom az elengedését és felülvizsgálatot indítok a nagyszerű orvos ellen, aki indokolatlanul korlátozta egy másik ember szabadságjogait. - De most jobb lenne, ha visszatérne a szobájába, hogy folytatni tudjam a munkámat. - mondom neki, miközben reménykedem, hogy nem kezd heves ellenkezésbe.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
Ajánlott tartalom




TémanyitásTárgy: Re: C & D - Hello again   

Vissza az elejére Go down
 
C & D - Hello again
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Amerika :: Los Angeles :: Külvárosok :: Glendale-
Ugrás: