War, war never changes
Between the waves of the raging sea, echoes of warcries and battle hymns, we march once again into the fray

HomeHome  CalendarCalendar  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Régestelen rég történt ez, három isten úgy döntött leigáznak mindenkit, mi több egymást is. De erre még nem került sor. Odin fiatal volt, és becsvágyó, Zeusz éppen akkor nyerte meg a Titánok Harcát, duzzadt benne a harci szellem, s volt Ré. A kakukktojás. Ő nem akart háborút, viszont az övéit előtérbe helyezve, és hogy ne essen bajuk belement a triumvirátusba. Leigáztak minden más isteneket, akik ellenszegültek kegyetlenül kivégezték, vagy a Tartarosz mélyére száműzték őket, aminek a vezetője nem igazán örül, viszont nem tudott ellenük tenni semmit. Beletörődött a sorsába, végzi a dolgát a mai napig. Így maradtak fent a görögök, a skandinávok, és az egyiptomiak, vértengert hagyva maguk után. Illetve a skandináv isteneknek megvolt a saját bajuk a Ragnarök, ami szintén sok halállal zárult, utána pedig feltámadtak, s folytatták dolgaikat. Ezáltal óvatosabbak lettek, nem keresték a bajt. Egészen mostanáig. Kivételes bajkeverők mindenhol akadnak. 2018-ban járunk, Japán egyik kietlen szigetén, három alak ácsorog a sötétben, az esőben, ami őket nem éri. Újabb triumvirátus született, ám nem a békéért, harcolni akarnak, lelökni a trónról az eddigi főisteneket, pusztulást, káoszt akarnak látni. Amiben a közelgő veszély szintén az ő oldalukat erősíti, Jörmungandr az óriáskígyó felébredt hosszú álmából, testvére Fenrir pedig fel akarja falni a Napot…
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 2 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 2 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:32

Yesterday at 20:18

Yesterday at 11:30

Yesterday at 00:23

Yesterday at 00:09

Szomb. Jan. 19 2019, 19:51

Szomb. Jan. 19 2019, 17:29

Szomb. Jan. 19 2019, 13:38


Share | 
 

 Hedda Hagen - Huginn

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet

⌲ Foglalkozás :
↬psychiatric patient↫
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
↬the asylum↫
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 19.

TémanyitásTárgy: Hedda Hagen - Huginn   Szer. Dec. 19 2018, 16:10

hedda hagen
idézet a karakteredről
Hedda
korod
legendás lény(vaettir)
Claire Holt
családi állapotod
aszexuális
saját
A vaettirek norvég őrzőszellemek. Három csoportjuk van; a tengerszellemek, a földszellemek, és a házszellemek. Én és a fivérem Muginn, az utóbbiba tartozunk. Állatalakjaink a holló, és a legfőbbnek, a Mindenek Atyjának házszellemei voltunk. Mi vittük a híreket a hatalmas Odinnak, s vigyáztunk gyermekeire. Be tudunk olvadni bármibe, ami a mi célcsoportunkhoz tartozik, és emberi alakunkban is képesek vagyunk járni-kelni.  

useri információk
- Nagyon-nagyon régen születtem. Abban az időben, amikor még a vikingek uralták a világot. Abban az időben, amikor a nagy Ragnar hódító hadjárataira indult a messzi Angliába. Akkor születtünk mi, egy fényelf és egy halandó szerelméből, Odin pedig maga mellé vett engem, és a fivéremet, Muginnt. Így lettünk mi házának és családjának őrzői. Híreket vittünk a nagy Odinnak, és ő is küldött velünk üzeneteket. - Hedda szeme szinte elhomályosul, ködfátyol üli meg, ahogy visszaemlékszik régi életére. A vele szemben ülő pszichiáter asszony, orrára csúsztatott szemüveggel figyeli, és hallgatja a történetet. Ölében pihen a notesza, amire már sok kulcsszó rákerült.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
 
Hedda Hagen - Huginn
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: félkész lapok-
Ugrás: