We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

HomeHome  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (44 fő) Pént. Márc. 03 2017, 20:52-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Yesterday at 22:56

Yesterday at 00:02

Vendég
Csüt. Márc. 26 2020, 09:33

Vendég
Kedd Márc. 24 2020, 21:28

Kedd Márc. 24 2020, 18:16

Vas. Márc. 22 2020, 19:08

Szomb. Márc. 21 2020, 20:39

Pént. Márc. 20 2020, 20:10

Kedd Márc. 10 2020, 15:02


 Témák  Hozzászólások  Szerző  Megtekintés  Legutolsó üzenet 
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty
Kiemelt:

Keresésminta

 
0Vendég406
Keresett karakterek LQLCr1Ion Kedd Jún. 19 2018, 18:42
Jasmine Ingram Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty
goddess of lightning
 
0Zhen Nai42
Keresett karakterek 31LWhon Csüt. Jan. 30 2020, 18:30
Zhen Nai Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty 0Anna Espenschied93
Keresett karakterek Coco_r19on Csüt. Nov. 07 2019, 00:28
Anna Espenschied Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty
PB: Casey Deidrick
 
0Annabelle V. Andrews153
Keresett karakterek 24l68maon Hétf. Jún. 03 2019, 19:19
Annabelle V. Andrews Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty
Hémera
 
0Sofia C. Chamberlain155
Keresett karakterek 23lcqd5on Pént. Május 24 2019, 23:56
Sofia C. Chamberlain Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty 0Vendég178
Keresett karakterek K61uiy10on Pént. Márc. 01 2019, 22:08
Vendég Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty 0Sofia C. Chamberlain194
Keresett karakterek 23lcqd5on Szer. Feb. 20 2019, 21:07
Sofia C. Chamberlain Legutóbbi hozzászólások
Nincsenek új hozzászólásokKeresett karakterek Empty
Artemisz
 
0Louis Blaze349
Keresett karakterek Tumblr_p5g8m4MRNm1u0dpvao9_250on Csüt. Okt. 04 2018, 13:55
Louis Blaze Legutóbbi hozzászólások
 Vissza az elejére 
Jelenlévő fórumozók: Nincs
Moderátorok:Nincs
Permissions in this forum:Nem készíthetsz új témákat ebben a fórumban.
Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
-
Ugrás:  
Új hozzászólások Új hozzászólások
Új hozzászólások [ Népszerű ] Új hozzászólások [ Népszerű ]
Új hozzászólások [ Lezárt ] Új hozzászólások [ Lezárt ]
Nincsenek új hozzászólások Nincsenek új hozzászólások
Nincsenek új hozzászólások [ Népszerű ] Nincsenek új hozzászólások [ Népszerű ]
Nincsenek új hozzászólások [ Lezárt ] Nincsenek új hozzászólások [ Lezárt ]
Közlemény Közlemény
Global announcement Global announcement
Kiemelt Kiemelt