We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Istenek Tanácsa

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Jasmine Ingram
Jasmine Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
∿ First Lady ∿
⌲ Hozzászólások :
335
⌲ Tartózkodási hely :
∿ Nem tudom∿
⌲ Csatlakoztam :
2017. Feb. 13.

Istenek Tanácsa Empty
TémanyitásTárgy: Istenek Tanácsa   Istenek Tanácsa EmptyKedd Márc. 07 2017, 18:21

Istenek Tanácsa
A Tanács 1220-ban alapult meg, tagjaik állandóak lévén, hogy halhatatlanok. Minden mitológiából három istent választottak ki a feladatra, ami olykor hálás, ám néha a hátuk közepére se kívánják a dolgokat.

Egyiptomi istenek; Básztet - Maat - Thot
Görög istenek; Nüx- Kratosz - Zeusz
Skandináv istenek; Glenr - Odin - Sól

Valamint a három alvilági isten is szövetséget alkot; Anubisz - Hel - Hádész
Kik a sorsodról dönthetnek
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Istenek Tanácsa Empty
TémanyitásTárgy: Re: Istenek Tanácsa   Istenek Tanácsa EmptyHétf. Jún. 18 2018, 16:51

Feladataik
A Tanács egy nagyon hosszú és nagyon véres háború után ült asztalhoz, hogy immáron megerősödve és a világ legerősebbjeiként. Bizonyos főistenek, célozva itt Rére, nem akart részt venni ebben, megelégelve a vérontást, így lányát és annak férjét, Maatot és Thotot ültette Básztet mellé Egyiptom asztalához. A görögöknél természetesen Zeusz huppant le a székére először, de tudván, hogy Nüx és Kratosz nélkül nem győzhetett volna, hívta őket is. A skandinávokat képviseli Odin, valamint a két napistenségük Glenr és Sól.
A Tanács feladata, hogy megelőzzenek olyan világégéseket, amelyek nem a halandók által történnének. Szemmel tartják a világban elveszetten bolyongó isteneket, de elsősorban a félvéreket manapság. Olyanokat, akiket a nem emberi szülőjük hátrahagyott és iránymutatás nélkül maradtak. Ők tartják fent azokat a határokat, amiket meghúztak maguknak, hogy megelőzzék a belharcokat: az erőlimitálást és a teleportálás korlátozását azoknak, akik nem oda valóak, valamint az ő gyermekeiket. A kivételeket is számon tartják.

Ami a legfontosabb, hogy bármilyen olyan isteni vitás ügy, amiben a felek nem tudnak megegyezni és nagyobb istenségek sem tudnak rendet tenni vagy olyan esetekben, amelyekben életek vannak veszélyben és két figyelmeztetés nem elég, az ügy eléjük kerül és a kilenc tagú testület együtt vitatja meg a kérdést és tesz pontot az ügy végére. Legrosszabb esetben a szankciókat is ők szabják ki.
valamint dönteni is fognak
Vissza az elejére Go down
Homérosz
Homérosz

kalandmester

⌲ Foglalkozás :
Telling tales of you all
⌲ Hozzászólások :
40
⌲ Tartózkodási hely :
Between the pages
⌲ Csatlakoztam :
2017. Jun. 16.

Istenek Tanácsa Empty
TémanyitásTárgy: Re: Istenek Tanácsa   Istenek Tanácsa EmptySzer. Nov. 20 2019, 20:41




Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. Árész mielőtt lelépett volna közölte, hogy legidősebb félisten fia Asius lesz az örököse, így belőle is isten vált, ahogy másik két fivéréből is. Layton és Martin átvették Phobosz, Deimosz helyét. Mivel Erebosz meghalt, s utolsó kívánsága szerint a lánya Verina lett a sötétség istennője, akit még megvisel az erőváltozás. De új orvosistent is kineveztek, aki megkapta Aszklépiosz botját, az orvosistenek egyöntetűen szavaztak arról, hogy a fiatal tehetséges Farid Amirkhanov vegye át a helyét. A titánok is visszakapták az erejüket.
Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük, Anubiszt elismerték az Alvilág teljhatalmú urának, így az ő feladatát Amenophis vette át, akit isteni szintre emeltek fel. Széth újból leláncolásra került, a helyét lánya Menhit vette át. Maat visszavonult, előtte természetesen bemutatta a lányát, mint a helyettesét, Sitra immáron rangos istennő.
Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek, aminek Thor egyáltalán nem örült, sőt mi több meg is fenyegette testvérét, hogy át fogja venni a helyét. A Farkas és a Világkígyó egyetlenegy istennek mutattak tiszteletet, Tartarosznak, aki viszonozta ezt.
A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig?
Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.

zene ♕ megjegyzés ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Istenek Tanácsa Empty
TémanyitásTárgy: Re: Istenek Tanácsa   Istenek Tanácsa Empty

Vissza az elejére Go down
 
Istenek Tanácsa
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Kezdetek :: Alapok-
Ugrás: