We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Holly Elwood

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Holly Elwood
Holly Elwood

nimfa

⌲ Foglalkozás :
White House Chief of Staff
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D. C.
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 25.

Holly Elwood Empty
TémanyitásTárgy: Holly Elwood   Holly Elwood EmptyVas. Aug. 25 2019, 19:16

Holly Éloise Elwood
A remény virág, amely csak akkor bújik elő és növekszik, ha öntözik.
Holls, Antheia
korod
nimfa
Italia Ricci
kapcsolatban
heteroszexuális
canon/keresett
Elwood, virágok nimfája, és ex- Aphrodité kísérő.

useri információk
- Anya? – pillantok értetlen tekintettel rá, meg se szólal, érzem a szomorúságát, aztán megérzem apám háborgását is. A többi itt lévő testvérem is értetlenül néz egymásra, meg rám.
- Soha..senki..nem mondhatja ki annak az árulónak a nevét! – mennydörgi a szatírok királya.
- Kicsoda? Aegidion? – teszi fel a kérdést az egyik öcsém, mire válaszul repül pár métert. Nos..tényleg megtette, itt hagyott minket. Mit tudnak az egyiptomiak, amit mi nem? Vagy mi van ott..ami itt nincs?
- Azt hiszem mindannyian felfogtuk a történtek súlyát. – biccentek a szüleim felé, s ott hagyom őket, dolgom van Aphrodité mellett.

- Mind a ketten meg fogjátok keserülni! A Sztüxre esküszöm! – ordítja magából kikelve a szerelem istennője. Mi pedig faképnél hagyjuk Philotésszel.
- A Sztüxre..remek, nos..talán van pár évünk nyugton. – jegyzi meg a másik istennő mire felvont szemöldökkel nézek rá.
- Ja, persze, úgy ismered? –
- Nem, de talán elfelejti, noha a nagyanyámra esküdött. – de nem mondjuk ki, annak az esélye, hogy megússzuk ezt gyakorlatilag egyenlő a nullával. Viszont még nekünk is elég lehet abból, amit ő művel. Elnézést, hogy van eszünk, igaz, elég későn kezdtük el használni.

A patak partján ülök, engem nem érdekel a trójai háború, pedig kéne, viszont nem vagyok isten, és ez az ő játszóterük. A tőröm után kapok, amikor megérzem a szőke istennő jelenlétét. Ilyen hamar megtalálta a módját, hogy kiszúrjon velem?
- Ó, ugyan..Te is tudod, hogy nem fogsz bántani. – dob a lábam elé egy vörös lótuszt. – Remélem tetszik, az alvilágba kellett mennem érte, Perszephoné nem fog ugyan örülni neki, hogy kölcsönvettem a kis virágát, de hát úgyis tartozik nekem egy kis szívességgel. Mi van, ha azt mondom, hogy ahhoz a virághoz van kötve az életed? Lassan..nagyon lassan fog elhervadni, pont akkor, amikor végre beismernéd magadnak, hogy az orrod előtt van az igaz szerelmed..Jól vigyázz rá, könnyen gyullad. Még valami, ha esetleg valakinek megemlítenéd..nem fogja elhinni. – kacagva teleportál el, én pedig a virág mellé ülök lassan. Mocskos ribanc.

Apámat keresem, anyám szerint megint a szokásos helyén találom meg. A hősök csarnokában, tulajdonképpen csak ő nevezi így. Mi meg nem firtatjuk, több halandót, félistent képzett ki, az istenek kérésére vagy parancsára, vagy éppen a saját maga szórakozására. Ha ő nincs akkor elzüllöttekké váltak volna, apa viszont adott nekik még egy esélyt. Óvatosan érintem meg a vállát, hogy rám figyeljen.
- Apa..kérlek, ha bárki is a kezemet szeretné ne add az áldásod. Ne kérdezz, csak ígérd meg, hogy megteszed. -
- Esküdjek meg a Sztüxre? – paskolja meg a kezem, ami még a vállán pihen.
- Nem. Bízom benned. -

Futok ahogy a lábam bírja, az utolsó hárpiát még éppen időben fogom le a növénylánccal, ha az isten szívét nem pusztítja el akkor még van számára remény. Nem érdekel, hogy a ruhám a térdén elszakad, s csupa sáros lesz. Philotész vérben fürdő testére pillantok, brutálisan ki akarták végezni..ez lenne hát Aphrodité bosszúja? Amiért úgy döntöttünk nem játszunk tovább senkivel se?
- Mind eltakarodtok innen, vagy esküszöm, hogy egyenként szedem le a tollaitokat! Aztán a hátatokba állítom a csonkjaitokat. – sziszegem a madarak felé. Se Kér, se Thanatosz sőt még Morosz sincs a környéken. – Még nincs véged Philly..még nincs.. kérlek bírd ki egy kicsit. – szorítom meg az egyre hidegebb kezét, és üvöltök ahogy a torkomból kifér, a szüleinek. Jönniük kell..tudom..addig a hárpiákat se engedem el. Ó, nem..még egy nimfa is lehet bosszúszomjas.

Senki nem tudja miért hurcolom magam költözködéskor az üvegburában található virágot. Ismerős, mi? Súgtam egyet Disney-nek, megvette az ötletet, csupán más köntöst adott neki, kicsit feldobta a dolgokat, viszont a Szörnyeteg elnyerte Belle kezét. Én nem fogom, egyszerűen nem engedhetem meg magamnak ezt a luxust, hogy szerelmes legyek. Akkor sem, ha tudom egyszer be fog következni. De apa megígérte, azóta is tartja magát hozzá. Azzal viszont nem számítottam, hogy mindig a közelemben lesz egy Árészfi..miért? Néha annyi esze van a szatírkirálynak, mint amennyi látszik, tudom, hogy ő kérte meg rá, hogy figyeljen rám.
Kopogást hallok, intek, jöjjön be, bárki is az, de nem bárki az, hanem Shane.
- Inkább válogatnék ki lencsét a hamu közül, mint Hamupipőke. Ki gondolta volna, hogy egy barátságos hadgyakorlat vérfürdőbe torkollik..Menjünk.. – jót tesz nekem a kert, ő is tudja..
Sóhajtok egyet a kávéra nézve, ma még nem is ittam, belekortyolok majd tekintetem Mr. Tökéletes Frizurára emelem.
- Megjegyezted mit szoktam rendelni? -
- Csak és kizárólag te rendelhetsz ilyet. Mehetünk?- ebbe a mosolyba fogok egyszer belehalni, megérné mondjuk. Halván mosolyt erőltetek az arcomra, aztán kilépünk a kertbe. Nem hinné el, ha elmondanám neki az igazat..Az a mocskos perszóna..még Árész se hitte el, pedig pofára ejtette az a ribanc. Egyedül talán Héphaisztosz..talán..rá sosem volt olyan hatással, mint Árészra.

Nyugodtan ücsörgök a kanapén, Shane a konyhában, mert ma ő főz. De ebből rendelés lesz. A csengetést hallva kisétálok az ajtóhoz.
- Te meghaltál! - kiáltok fel meglepetten.
- Ja, tudok róla. Gondoltam megnézlek titeket, mielőtt megyek a két kisebbhez. -
- Gyere beljebb.. Shane, tedd le azt a kést! - nyúlok felé, hogy adja át. - Layton és Martin úgyis hisztisebb lesz, jobb, ha mész. - intek Árésznak, noha az előbb invitáltam be.
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Holly Elwood Empty
TémanyitásTárgy: Re: Holly Elwood   Holly Elwood EmptyVas. Aug. 25 2019, 19:49

elfogadva
welcome to our family
Mindig is hálás leszek amiért te vagy a kabinetfőnököm. Még akkor is ha a Fehér Házi kertet használod fegyvernek vagy épp alig lehet Shane-ről levakarni. De lassan szentül hiszem, hogy az Elwoodok genetikailag tökéletesek. Foglalj. <3
Vissza az elejére Go down
 
Holly Elwood
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: nimfák-
Ugrás: