We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 4 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 4 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Chryse

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Crystal Elwood
Crystal Elwood

nimfa

⌲ Foglalkozás :
Ápolási igazgató, főnővér
⌲ Hozzászólások :
1
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 07.

Chryse Empty
TémanyitásTárgy: Chryse   Chryse EmptyCsüt. Nov. 07 2019, 22:17

Crystal Oriole Elwood
I'M GOING TO STRANGLE YOU WITH A LEAF OR SOMETHING
Chryse, anyu
nem ma kezdtem a pályafutásom
nimfa
suzanne berhow-hanson
házas
heteroszexuális
canon
Ókeanosz és Thétüsz lánya, a nimfák királynője. Philoktétész felesége. A pozíciójukból adódóan nincs kötve a képessége, mindig alkalmazkodik a környezetéhez. Szuperanyu.
a small medium at large
Lassan fordulok, az ujjaimmal indákat fonva a levegőbe védőhálónak, miközben a tengerből vízfalat emelek fel. Hallom magam mögött a sebesült szatír hangját elakadni, de én csak lassan lépek előre, hogy a közeledő hajót, ami valószínűleg Őt üldözi, hullámsírba temessem, de előtte egy ujjlendítéssel zavarom rá az indahálót, hogy szinte látom Gaiat is meghajolni. Felsóhajtok, ahogy megnyugszom. Nem vagyok egy idegbeteg fajta, de az én szigetem körül packázni nem jó ötlet. Szerintem még a szüleim is büszkék lennének rám. Közepesen vagyok vérengző fajta csak. A sebesülthöz futok, aki tányér szemekkel bámul rám. Szatír... nimfa... elcsépelt vicc. Megnézem a sebét szó nélkül. Apollón, öregem néha mekkora egy fasz vagy.
- Chryse vagyok. Ezt egyedül nem fogom tudni helyrehozni. - aztán felfelé pillantok. - MAKHAÓN! Azonnal vonszold ide a valagad, mert szétrúgom.
Vannak azok a nimfák, akikkel istenek sem mernek packázni, tehát, hali.
- Philoktétész. - mutatkozik be a senyvedő szatír, akinek a szájára teszem az ujjam és most nem érdekel, hogy ha megharagszik ő rám, a pöcke az pont meg nem, de ezt a sebet ki kell pucolni.

Antheia térdre rogy, ahogy az ikertestvérét száműzi az apjuk a köreinkből. Nem haragszom Aegidionra, mert valahol értem és érzem, hogy miért teszi azt amit. A föld gyermeke ő is, túlságosan is apja fia lett, ellenben a lányfele... El kell mennie, hogy ő belőle is kiképző legyen, mint az apjából. Miután elcsörtet a férjem, utána térdelek a még sokkos Antheia mellé.
- Célja van és dolga Egyiptomban. Egy nap visszatér hozzánk, de az nagyon sokára lesz. Addig pedig az adjon erőt, hogy ő is erős, kincsem. - csókot nyomok a zokogó fejére. Lehet este a férjem ki fog kapni, amiért egy tuskó tulok néha, de érzem Morosz jelenlétét vibrálni a közelben, úgyhogy nem fogok akkora patáliát csapni. Egészen pontosan azt is tudom, hogy Philoktétész a húgomból próbál titkokat kiszedni Aegidionról, de pont Daeiránál kopogtat rossz ajtón, mert még családban is maradt, hogy az unokaöccséhez ment hozzá.

- Hogy a picsába lehetséges ez amúgy?
- kalimpál Zee a hatalmas karjaival, amire próbálom lecsitítani.
- Zebedee Elwood, nagyapádra mondom, orvosdoktorid van, több is, mit kell elmagyaráznom neked a szaporodásról? Henning és Farid is az unokaöcséid, mondjuk. Henning apjában Héphaisztosz és Themisz vére van, de nem túl erősen. Az anyja meg a húgod lánya, aki negyedrészt démon. Rakd össze a matekot. Titánvér, két ágról, a mi vérünk egy ágról, plusz Árész és van egy olyan apró gyanúm, hogy nem holmi halandó nőcske vére. Az ott hagy minket, hogy a fiú egy isten, ha nem több egy kicsit gyakorlatilag. Neked nem a műtéti programra kéne egyébként előkészülni? - billentem a térdemmel valagon a fiam, aki szemforgatva megy főműtősi dolgára.

- Szóval, apa fingott. - micsoda öröm erre hazaérni, áldja meg minden a bőségesen ezer feletti ivadékaimat. De Elijah a munkája itt van, noha már Washingtonban él.
- Ez... nem újdonság. - vonom össze a szemöldököm. Valami fura van a fiamban, de messziről, mint valami pingelést érzem meg, hogy Yuna rettenetesen pánikol.
- Paranormális szatírságok... - ezek szerint a fiamnak is jutott még erő jól van. Arrébb tolom, hogy a férjemhez rohanjak, akit szabályosan ver a víz. Harcos család vagyunk. Ha a kezüket nyújtják felénk, biztosan menni fogunk.
Vissza az elejére Go down
James Knight
James Knight

titán

⌲ Foglalkozás :
Royal Navy Admiral
⌲ Hozzászólások :
8
⌲ Tartózkodási hely :
London
⌲ Csatlakoztam :
2019. Oct. 22.

Chryse Empty
TémanyitásTárgy: Re: Chryse   Chryse EmptySzomb. Jan. 18 2020, 22:07

elfogadva
welcome to our family
Olyan érzés végignézni, hogy a lányod randira megy egy fiúval, mintha egy több millió dollár értékű Stradivarius hegedűt adnál egy gorilla kezébe.

Jim Bishop

Kedves Chryse!
Édes lányom mit is mondhatnék neked. Először, és ez a legfontosabb: nagyon szeretlek. És büszke vagyok rád, ahogy édesanyád is. Mondjuk arra nem számítottam, mikor férjhez mentél, hogy egy sereg unokám lesz, de hát őket is mind imádom. Az, hogy ki az apjuk, az már ellenben nem annyira meglepő. A szatírok a ti végzeteitek, akkor is ha ezt se ti, de én nem vagyunk hajlandóak elfogadni.
Nem szép dolog ezt mondani egy apának, de te vagy az egyik a rengeteg lányom közül, akit imádok, mondhatni az egyik kedvencem. Minden lépésedet igyekszem figyelni, de nem tudnál olyat tenni, amivel ne okoznál nekem túláradó örömet és büszkedéged. Már akkor tudtam, hogy nagy dolgokra vagy hivatott, mikor édesanyád még csak várandós volt veled.
Befejezem az áradozást kicsim, mert sosem érek a végére. Ne felets foglalózni, aztán néha látogasd meg bokros teendőid között az öregedet! Nagyon örülünk, hogy ide értél.
Vissza az elejére Go down
 
Chryse
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: nimfák-
Ugrás: