We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 7 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 7 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (48 fő) Pént. Feb. 02 2024, 13:47-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Ré bukása

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Amon Bousaid
Amon Bousaid

démon

⌲ Foglalkozás :
Újságíró
⌲ Hozzászólások :
23
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jan. 28.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Ré bukása   Ré bukása EmptyPént. Nov. 08 2019, 00:20

Csendben dobozolom be Kusanagi dolgait, teljesen egyedül vagyok, még a macska sincs itthon, aki egyébként alig teszi ki a lábát a villából. De érzi, ahogy én is, lassan közeleg a vég, azt mondjuk nem tudom megmondani ki fogja az utolsó csapást bevinni. Nem mintha érdekelne, az inkább, hogy végre vége az egésznek, még én is elfáradhatok, vagyis már megtettem. Viszont elég ideig hazudtam a volt nejemnek, fogadás miatt került hozzám, az már másik dolog, hogy tényleg szerettem. A csengetésre kapom fel a fejemet, és megyek az ajtóhoz. Meglepetten nézek az unokáimra.
- Fáradjatok beljebb. – engedem be őket, nem vártam őket, manapság senki sem látogat meg, nem mintha nagyon sajnálnám a dolgot.
Vissza az elejére Go down
Neda Faraon
Neda Faraon

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
☥ Medjay - haditudósító ☥
⌲ Hozzászólások :
46
⌲ Tartózkodási hely :
☥ Alexandria ☥
⌲ Csatlakoztam :
2018. Apr. 03.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyPént. Nov. 08 2019, 00:41



D-Day

Élesen húzom be a levegőt, ahogy a hátamra csatolom Kusanagit kard formájában. Nem volt különösebben fájdalmas a tudat, hogy a kumulációja azoknak amik nyomasztottak, abban kell, hogy kiteljesedjenek, hogy Ré a fejét a veszi. Általam, mint aki be kell, hogy vigye a csapást és a volt neje, Kusanagi által, aki bölcsen annyit mondott Rére: fasztestű atka. Kiadta parancsba Rannak, hogy őrizze Tokiót a távollétében, ha a nagyapja keresi, akkor dolga van. Nem ez lesz az első alkalom, hogy Kusanagit kardként használom. Természetesen Menhitet is hívtam a buliba, ő meg annyira Elwood, hogy az fáj. Mindent eldobott és jött. Így állunk hárman az ajtóban. Próbálok nem ököllel csengetni, de nehéz. Annyi minden miatt kell meglakolnia.
Csak udvariasan biccentek a szavaira és belépünk, Menhit rögtön meg is támaszkodik a nappali sarkában. Ó, hogy tudja a mozihelyet választani.
- Nem Kanon-senpai dolgaiért jöttünk, mielőtt megkérded. - majd leoldom a hátamról, most látszik, hogy világít valósággal.
- Meg akarsz halni és nem azért fogsz meghalni. Hanem mert ártottál nekünk. Nekem azzal, hogy kitörölted az emlékeim a férjemről, amivel majdnem tönkre is tettél. Kusanagi elől pedig titkolóztál.
- Én meg jöttem vérfürdőt nézni. - tárja szét a kuzin a karjait mögöttem.
- Utolsó szó jogán? Nem mintha számítana bármit is. - szabályosan csikorgom.

your choice ♕ you are boned ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Amon Bousaid
Amon Bousaid

démon

⌲ Foglalkozás :
Újságíró
⌲ Hozzászólások :
23
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jan. 28.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyPént. Nov. 08 2019, 01:04

Ahogy beérünk a nappaliba minden a helyére kerül, bár erre azért nem számítottam, tényleg Széthre gondoltam, hogy majd ő fog kivégezni, előbb persze megkínoz, mert megérdemlem.
- Nem az a lényeg, hogy mi miatt halok meg, hanem a végeredmény, így is úgy is az lesz, amit én akarok. Ezek szerint megtaláltad a férjed, gratulálok. Tényleg, csak vérfürdőt akarsz nézni? – vonom fel a szemöldököm egy pillanatra.
- Nem, de ahhoz nincs közöd, nem te vagy a célpontom, viszont ha már meghalsz néhány cuccomat visszaveszem, engedelmeddel, mint az anyámtól kapott tőröket, érzem a jelenlétüket. Ki szeretnék zsigerelni egy istent. -
- Essünk túl rajta, nem fogok bocsánatért könyörögni, az Alvilágban már így is tömörülnek, miattam, ne várakoztassuk meg őket. - mosolyodom el egy kicsikét.
Vissza az elejére Go down
Neda Faraon
Neda Faraon

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
☥ Medjay - haditudósító ☥
⌲ Hozzászólások :
46
⌲ Tartózkodási hely :
☥ Alexandria ☥
⌲ Csatlakoztam :
2018. Apr. 03.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyPént. Nov. 08 2019, 01:21



D-Day

Azt hiszi, hogy ennek a harcnak ő van győztes végén. Persze, bennem meg nem oldotta fel a sötétséget az Alvilágban töltött idő. Nem is sejti, hogy milyen mozgalom van az ő halála miatt, amit ő észre sem vesz, mert Kanon-senpai cuccaival elfoglalva. De persze Kano-chan-senpainak nem kell tudnia a következő dolgokról, mert kiugrik a kezemből.
- És te komolyan el is hiszed, hogy olyan könnyen és lazán meg is úszod? Megtaláltam! Ahogy nem találtam a helyem a világban, úgy megtaláltam. Miattad! - nem kiabálok, de az aurám felveszi azt amit a sötét kiáltásnál használok, szabályosan szivárog belőlem a mély, fekete sötétség.
- Akkor én fogok mozizni. - mosolygok kicsit a megjegyzésére a kuzinnak, hogy istent akar zsigerelni. Gyakorlatilag öngyilkossági paktumunk van, ha úgy nézzük.
- Sajnálom, Kanon-senpai. De ez történt veled az első világháborúban is. - mormogom a kardnak. Ki fogja ütni egy kicsit az ha az én erőm megy végig át rajta és már félisten sem vagyok. De előtte hagyom, hogy ő vezesse a kezemt és felveszem a Seigan no Kamae pozíciót, hogy onnan lendíthessem őt tovább minden erőm és haragom belevíve a mozdulatba. Ami lecsapja Ré fejét. A szoba pedig közel kataklizmaszerűen remeg meg végét jelezve az uralmának. Eltűnik rólam egy percre a szimbóluma, majd átalakul. Elengedem Kanont, aki a még kardként a levegőben teleportál.
Tessék. Én elvégeztem az én dolgom. Anubiszé a labda.

your choice ♕ you are boned ♕ POTUS
Vissza az elejére Go down
Malik Bashir
Malik Bashir

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
Preparátor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 16.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyPént. Nov. 08 2019, 02:25

Most még apám is lemászott az Alvilágba, a bíráskodást is abbahagyta egy ideje azt is én csinálom helyette. De nem akárkit öltek ma meg, a hatalmas Rének vége, ekkora eseménynél azért illik mindenkinek összecsődülnie. Intek Ammutnak, hogy ez nem az övé lesz, bármennyire is szeretné a szívet, én meg nagyon szívesen odaadnám neki, viszont nem hagyjuk az öreget annyiban, hogy szépen csendben meghaljon, aztán majd valamikor újjászületik, na meg a fenéket. Amíg itt vagyok addig biztos nem, Anput kifejezetten élvezi ezt a balzsamozást.
- Lehet kasztrálni kellett volna, mármint démonként szaporodjon? – teszi fel a kérdést az apám, mire vállat vonok, én elvégeztem a munkám, a többit oldják meg.
- Mintha hatalmas probléma lenne belőle, meg egyébként az újszülött félvért meg lehet ölni, Ammut biztosan nem fog nemet mondani egy kis friss húsra. Ja a kasztrálás amúgy is görög trend, ne másoljuk már őket. – tárom szét kicsikét a karomat. Elég lazán kezelem a dolgot, minek idegeskedjek árt a szépségnek, így is elég ráncot összeszedtem.
- Azt viszont el kell ismerni Neda remek munkát végzett, tiszta vágás, egyetlen csapás. -
Vissza az elejére Go down
Thema Bashir
Thema Bashir

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
Patológus
⌲ Hozzászólások :
2
⌲ Csatlakoztam :
2019. Aug. 10.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyPént. Nov. 08 2019, 02:55

Ez A Balzsamozás. Önkéntelenül is készültem erre évezredek óta, még azelőtt, hogy megszületett volna Ré gyilkosa. Ez a panteónunk egyik legnagyobb eseménye. Átugrottuk a szokványos rendet is ezért, ami eddig soha nem történt meg. Nem került a mérlegre toll. Már eldöntött volt, hogy démonná lesz. Sitra szerint sem lett volna elég kegyes hagyni csak úgy meghalni. Nem születhet újjá, mert akkor visszakapjuk a nyakunkba. A kérdésre Ozirisz felé fordulok. Aztán a férjemhez.
- Ha egy félvér gyermek meg akar születni, akkor nem hagyhatjuk veszni hagyni. Főleg ha a megfelelő körülmények között fogantatik. - legyintek egyet, majd Ammutra nézek szúrósan, mert csorog a nyála. Odalépek én is, hogy szemügyre vegyem a vágást.
- Vízmértéket lehet hozzá állítani. Roppant stabil munka egy isteni fegyverrel és ő balanszírozó istennő. - hümmögök kicsit, majd meglátom Kusanagit a lépcső tetején ülni. Inkább nem is szólok hozzá.
- Az én részemről kész a porhüvely.
Vissza az elejére Go down
Malik Bashir
Malik Bashir

egyiptomi istenség

⌲ Foglalkozás :
Preparátor
⌲ Hozzászólások :
9
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2018. Dec. 16.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyKedd Nov. 19 2019, 18:42

Néha azért tökre más a véleményünk a feleségemmel, ami nem baj, sőt, szeretek vele vitatkozni, de most pont nem megfelelő az időpont erre. Szusszanok kicsikét, mert nem akarok félvért, főleg nem Rétől, nem elég porontya van már így is? Bocs, anyu és apu.
- Dehogynem, és meg is fogjuk tenni. Ismerünk Árész, Yama félvéreket, ők sem kispályások ,mit gondolsz belőle mi lenne? - bökök a múmiává avanzsált nagyfaterra. Közben megsimogatom Ammut fejét, ne aggódjon bőven kárpótolom majd.
- Hát akkor eljött az én időm. Édes drága egyetlen itt lévő japán istennőnk, azt elkérhetném? - mutatok a karkötőjére, majd mivel meg is kapom hanyag mozdulattal pöckölöm Ré testére. - Kíváncsi vagyok milyen állat alakja lesz..talán egy madár.. -
Vissza az elejére Go down
Kanon Taira
Kanon Taira

japán istenség

⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 23.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptySzomb. Nov. 23 2019, 16:39

Még a válóper sem ért véget, mikor igent mondtam arra, hogy megöljük Rét. Nem méltóztatok belefolyni a kis szócsatájukba, szültem egyszer Rének, akkor nyalt vissza a kis átka amit Sitrára rakott. Csendben összekuporodom a lépcső tetején, érzem, hogy Japánban Ran is ugyanezt teszi. Piszkálom az ankhot a láncán, ami a lányunké és most karkötőként hordok. De megszólít Anubisz, amire az elfojtott sírástól kissé püffedt fejem felemelem, még nagyon kótyagosan. Sitra ereje ment végig rajtam, úgy érzem magam, mint akit elgázolt egy úthenger. Lecsatolom Ran láncát és átadom neki, majdnem el is esve közben.
- Sólyom lesz... - dünnyögöm, majd leülök az első alkalmas helyre. Technikailag még a felesége vagyok Rének, ismerem. Az hogy ez most jó dolog vagy nem, azt nem tudom.
Vissza az elejére Go down
Amon Bousaid
Amon Bousaid

démon

⌲ Foglalkozás :
Újságíró
⌲ Hozzászólások :
23
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jan. 28.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptySzomb. Nov. 23 2019, 17:20

Tulajdonképpen nem vártam semmit, elszámítottam magam, már régestelen rég eldöntötték mi lesz velem, ha esetleg megölnek. Se bírálat, semmi, démon leszek, kész. Eltűnik rólam a balzsamozáshoz használt dolgok, és sólyom képében pislogok az egybegyűltekre. Nagyon vicces, meghagyta a fősakál a lelkemet, egy lélekkel teli démon, nincs is jobb büntetés. Arra sem számítottam, hogy Kanon itt lesz, minek maradt itt? Éppen váltunk, válunk? Végülis élek, ha úgy vesszük, úgyhogy még jogilag is tart a válás. Megcsap a felismerés szele is, van egy lányunk, akire mostanáig nem emlékeztem, pedig biztosra veszem vártam, hogy a karomban tartsam, a többi gyereket felnőttként teremtettem, nincs is anyjuk.
Pár másodperccel később a papíron még nejem elé térdelek, Neda használta, biztos megint megviselte.
- Mit keresel itt Kanon? -
Vissza az elejére Go down
Kanon Taira
Kanon Taira

japán istenség

⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 23.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptySzomb. Nov. 23 2019, 17:39

Előlem is titkolták az információt, de most már értem miért. Mert nem tettem volna meg. Nem váltam volna karddá, hogy a fegyver legyek ami végez vele. Nem volt bíró, mert ők tudták mit csinálnak. Alig tudok odanézni, ahogy lekerülnek róla a dolgok. Érzem, hogy a lelkét meghagyták. A Ha démon, de a Ka is jelen van változatlanul. Túl sok időt töltöttem itt, hogy értem a koncepciójukat ezekről. De amivel erőt vettem magamon, hogy elteleportálok, beeshettem volna Ranhoz is, nem kellett volna idejönnöm. De az ankh amit előkészített Rannak, abban vannak az emlékek elzárva tőle, sőt néhány nagyon fontos pillanata is ott van a lányunknak. Az első napja az iskolában, az első fellépése... De szerintem kell pár perc mire átfut az agyán az emléksor is. Mint egy bekapcsoló számítógép.
Csak csendesen szusszanok, ahogy elém térdel, látszik rajtam, hogy nagyon viseltes vagyok.
- Ki tudja, lehet még szeretlek, lehet hiányoztál, lehet az orrod alá akartam dörgölni a tetteid eredményének sikereit vagy nincs most erőm tovább teleportálni. Miért hazudtál?
Vissza az elejére Go down
Amon Bousaid
Amon Bousaid

démon

⌲ Foglalkozás :
Újságíró
⌲ Hozzászólások :
23
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jan. 28.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyVas. Dec. 08 2019, 23:15

Fel kell fognom, amit az ankh miatt kapok, és rendesen sokkol is. Miért kellett nekem ebből kimaradnom? Tudom, mert megátkoztam Sitrát, és Ran születése után ütött vissza, nem figyeltem arra, hogy ára van mindennek. Aztán arra sem, hogy elveszíthetem azt a nőt, aki mindennél fontosabb nekem. Hiába tartozik más panteonhoz, de hazudtam neki, sőt hazudott neki Amaterasu is, viszont azt majd lejátssza vele.
- Akkor legye az összes, amit felsoroltál, és abban benne van az igazság. Annyiszor dörgölöd az orrom alá amennyiszer akarod, megérdemlem. Miben? Ne válaszolj, mindenben, tudom. Nem tudom, így akartalak megvédeni a fájdalmas igazságtól, hogy a főistennőtök leadott téged. Kíváncsi voltam igaz-e, amit állít, és most jön az a rész, hogy klisés sólyom leszek, de szeretlek Kanon. Üres nélküled minden. – nézek rá szinte könyörögve, a kis csapatnak meg már hűlt helye, végül is megtették, amit akartak.
- Menjünk haza, aztán,ha összeszedted magad elmehetsz, ha akarsz. -
Vissza az elejére Go down
Kanon Taira
Kanon Taira

japán istenség

⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 23.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptyHétf. Dec. 09 2019, 00:00

A csapást az ankh által sokkal jobban megérdemli, mint a hőn áhított halálát, talán ha szembesül ezzel, akkor rendesen hal meg, nem ilyen módon. Cserben hagyta az egyik unokáját, aki felesküdött rá, hogy a nevében védi Egyiptomot, amikor még nem is tudta, hogy kije neki és megbűnhődött azzal, hogy az egyetlen természetesen született lányát elveszítette. Velem együtt. Az a 18 év amit a lányom nélkül töltöttem, az volt az én átkom is, hiába kaptam üzeneteket tőle és írhattam neki, akkor sem lehettem mellette. Most sem, amikor érzem, hogy fontos dolgok történnek az életében.
- Ha lenne rá erőm, most átkozódnék, de ahhoz meg túl japán vagyok. Még szép, hogy megérdemled, megtartotta a neved, úgy hogy sosem ismerted őt és sosem töröltette ki a neved a japán anyakönyvéről, noha most már világhírű zenész! - patakzanak a könnyek az arcomon, mert Ran tőlünk sokkal jobbat és többet érdemelt volna, de az apja egy címeres paraszt. Egy fasztestű atka. - Leadott... Kipróbálta Sitrán, hogy működhetek-e veled, hogy aztán leadjon engem és megszüljem a Viharos Orchidea Bisentōját. Mégis mit mondott rólam? Mindig egy klisés sólyom vagy, Ré. Én is téged és ezért is utállak egyszerre, mert szenvedek nélküled. - még mindig sírok, de nagyon nehezen tudok ránézni is.
- Nem megyek sehova mellőled, nincs olyan szerencséd. Nem mehetek vissza kamiként, a lányunknak küldetése lesz az életében, ilyen fiatalon. De találkoznod kell vele.
Vissza az elejére Go down
Amon Bousaid
Amon Bousaid

démon

⌲ Foglalkozás :
Újságíró
⌲ Hozzászólások :
23
⌲ Tartózkodási hely :
Kairó
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jan. 28.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptySzomb. Dec. 14 2019, 15:57

Próbálok nem mosolyogni, de igen, még mindig túl japán, hiába élt velünk húsz évig, nem mindent vett át, ebből az olykor hangos családból, nem is bánom.
- Nem fog olyan sokáig tartani, hogy túl japán legyél, úgyis törik még a fejem a mellett váza. Roselia? Arra jár mindig Hathor, de legalább most már a család többi tagja is megismerheti őt. Pedig lehet egyszerűbben boldogult volna, ha nem az én nevem viseli. – nyúlok az arcához, hogy letöröljem a könnyeit, most tudom miért sír, viszont voltak idők, amikor nem, mert nem emlékeztem a lányunkra. – Le. Egyszer csak azzal hívott magához, hogy odaad téged nekem, mert nem hittem el, hogy mi vagy, mármint tudod, ilyen gyönyörű nő. Nem hiszem, hogy azt számításba vette, hogy megszülöd Rant, ha mégis azt meg lemeccseled vele. Nem vitatkozom, klisékben élek. Felőlem, az is egy érzés, de legalább szeretsz is. – szusszanok kicsikét.
- Ez azt jelenti maradsz a feleségem is, vagy elválunk, és különszobában alszol? Nem mehetsz vissza,szóval Sitra tud egyedül forgatni téged, én nem hiszem, hogy már tudlak. Mégis milyen küldetése lesz? Kanon már megint rébuszokban mesélsz. – állok fel, és nyújtom felé a kezem, hogy felsegítsem, aztán, ha ez megtörténik az otthonunkba teleportálok. Még mindig a miénk, miatta nevezhetem otthonnak.
Vissza az elejére Go down
Kanon Taira
Kanon Taira

japán istenség

⌲ Hozzászólások :
5
⌲ Csatlakoztam :
2019. Nov. 23.

Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása EmptySzomb. Dec. 14 2019, 20:24

Letörölném a képéről azt az idióta mosolyt, hiába imádom amikor mosolyog, most forr a vérem tőle, de nagyon erőtlen vagyok. Meg nagyon japán.
- Már csak azért sem vázákkal fogok dobálózni, mert azt mondtad, amikor vázákat dobáltam, akkor nagyon rossz helyen voltam idegileg. Igen. Nagy rajongója Rannak, de fogalma sincs róla, hogy a húga. Végre megismerheti az egyiptomi családját is. Nem, mert akkor meggyanúsították volna, hogy házasságon kívül született gyermek, ami elég nagy stigma. - lehunyom a szemeimet, de hagyom, hogy megérintsen és letörölje könnyeimet. Most már érti, hogy miért sírtam 19 évig. - Pedig tettem semmi rosszat, elvégeztem mindent amit kért... védtem a császárokat. Egy tsurugi vagyok, sosem gondoltam az emberi alakomra kiemelkedőként, nem is vehettem fel, csak odafent. Lehet, hogy nem, de akkor is a legszebb időszak volt az életemben amikor őt vártuk és végre a karjaimban foghattam. Legalább valami, amiben egyetértünk. - csak sóhajtok az utolsó mondatára. Igen, szeretem, ez a legnagyobb bűneim egyike.
- Maradok a feleséged, mert nélkülem láthatjuk milyen hülyeségekre vagy képes, de találkoznod kell most már Rannal. Igen, de most, hogy átvette az anyja helyét, így nem aggódom. Mit gondolsz? Nem leszek többé a birodalmi regália része, ő lesz az. Meg ki tudja még mire viheti. - elfogadom a segítségét és kissé esetlenül kelek fel, hogy hazamenjünk. Mert mellette van nekem az otthon.
Vissza az elejére Go down
Ajánlott tartalom




Ré bukása Empty
TémanyitásTárgy: Re: Ré bukása   Ré bukása Empty

Vissza az elejére Go down
 
Ré bukása
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Afrika :: Egyiptom :: Kairó-
Ugrás: