We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 8 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 8 vendég

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Leyla Amirkhanov

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Leyla Amirkhanov
Leyla Amirkhanov

félvér

⌲ Foglalkozás :
Titkosszolgálat
⌲ Hozzászólások :
3
⌲ Tartózkodási hely :
New York
⌲ Csatlakoztam :
2019. Dec. 01.
⌲ Kor :
63

Leyla Amirkhanov Empty
TémanyitásTárgy: Leyla Amirkhanov   Leyla Amirkhanov EmptyVas. Dec. 01 2019, 17:11

Leyla Ebony Amirkhanov
idézet a karakteredről
Leyla, Hörcsi, Eun Chae
59
Félvér
Olivia 'FckinPsylocke' Munn
Murados
hetero
saját
Philotész és Layton lánya. Nem elég, hogy rendelkezik az átlag félvér képességekkel, mentális síkon is erős, illetve  ami fegyvert el tud képzelni az elméjével az meg is jelenik neki.  
useri információk
Óvoda

Megszeppenve szállok ki az autóból, új hely, mert aput máshova helyezték át, azt mondta ez sokkal jobb lesz majd itt nekünk, és nekem is. De ott kellett hagynom a legjobb barátnőmet, Azura ott maradt. Ez így nem ér. A zenedobozkámat továbbra is szorongatom, akkor sem engedem el, amikor az óvónéni megkér rá, szükségem van rá, és hallgatni szeretném. Leülök a padra, el akarok menni innen. Kinyitom a dobozt, anyáék szerint ez egy szomorú dal, engem viszont megnyugtat, most is azért hallgatom, mert éppen sírok. Nem értik meg a felnőttek, hogy milyen az, ha nincs kivel játszanod.
- Mindenki ezt mondja, szerintem meg szép ez a dal. – jelentem ki, amikor az ismeretlen fiúra pillantok. Boldogan ölelem magamhoz a plüssmackót, el is felejtem miért sírtam korábban. Azt mondjuk nem értem miért pislogott nagy szemekkel az óvónéni, és ingatta meg nevetve a fejét apa, anya meg legyintett, hogy butaság csak gyerekek.

Középiskola

Hiába költöztettek fel egy emelettel feljebb, és hiába lett hatalmas rózsabokor az ablakom alatt. Ha Murad be akar jönni, akkor meg is teszi. Én meg csak figyelem, csendesen egy hang nélkül. Habár szólhattam volna neki, hogy csak anya van itthon, de ő is altatót vett be, simán bejöhetett volna az ajtón. Mégis inkább végig nézem a szenvedését, halkan röhögök, ahogy matracot csinál a rózsákból.
- Tudom, tudom, itt foglak várni, ne aggódj. – vigyorgok szélesen. Csak legyek nagykorú, akkor már nem kell Rapunzelest játszanunk. Már az oviban eldöntöttem, hogy az enyém lesz, nem másé, pont azért húztam meg Helena haját is.

Egyetem

Moszkvát választottam, szeretem a szüleimet, de már amúgy is elengedtek, természetesen tartottak attól, hogy fiatalon férjhez mentem, alig estünk ki a gimnázium padjából, amikor már az esküvőt tartottuk.  De nem akartam várni, a feleségeként akartam idejönni.
- Te melyik részlegre jelentkeztél? – kérdezem kíváncsian, azt még nem kötötte az orromra, bár fogalmam sincs, hogy fogja bírni a két egyetemet.
- A karmesterire. – vigyorog rám – Legalább dirigálhatok ott.
- Nem sokára milliárdos leszel, cégvezető, kell neked még ez is?- nevetek fel, mindent akar, de legalább van, kell ennél több?
- Persze... Nem sokkal menőbb, hogy a "férjem amúgy karmester is"? – inkább nem válaszolok csak nevetve megyek vele előadásra, tényleg sokkal menőbb, ha azt is tudom mondani, hogy nemcsak cégvezető, és milliárdos, hanem hébe-hóba karmester is.

New York

Elköltöztünk Bakuból, örökre nem élhettünk ott, egyszer meg majd visszamehetünk, de túlságosan is fiatalnak tűnünk. Én még megmagyaráztam azzal, hogy ázsiai vagyok, Murad viszont nem igazán tudta. Így legalább közelebb vagyunk az unokáinkhoz, főleg a legkisebbhez, Allura biztosra veszem, hogy istennő, ahogy a fiam se normális félvér. Ez azért kicsit aggasztó, semmit nem tudok a családomról, csupán annyit, hogy ki az anyám, nem haragszom rá, amiért inkább nevelőszülőknek adott, mivel remekül felneveltek, és minden kis stiklimet elnézték, vagy éppen eltusolták, ha szükség volt rá.
Pakolászok, dúdolgatok, nem is igazán figyelek a csengetésre, amúgy is a pizzákat várjuk, a költözködés fárasztó, és éhes lesz benne az ember, mi meg nagyon sokat tudunk enni. Pont ezért terveztünk kajatúrát is.
- Megyek máris. – teszem fel a függönyt a hálóban, aztán kitrappolok a nappaliba. – Tudod, hogy kitől jött? Nem rendeltem semmit, lehet valamelyik gyerek küldte. – nézem meg a feladót. – Még a nevem is elírták..- hümmögök kicsit. – Baromi nehéz a vezetékneved, ez azért van. Nem láttad ki hozta? Kinyissam egyáltalán? -

Szúrós szemekkel nézek a bátyámra a következő pillanatban meg már kirúgom az ablakon, de volt annyi esze, hogy elkapja a lábam, úgyhogy együtt zúgunk ki az udvarra.
- Esküszöm megöllek, ha még egyszer baszogatsz a nevemmel! - végre megkaptam a koreai nevemet, mire ez az őrült csesztetni kezdett vele, nem ez az első alkalom. Csak most lett elegem belőle, és igen csak azon vagyok, hogy letöröljem a vigyort a képéről. De fájdalmasan nyüszögök vele együtt, anyánk megunta a mostani cicaharcot, úgyhogy belénk lőtt.
- Még mielőtt megszólalnátok, hogy nem én kezdtem, nem érdekel, rendbe szeditek magatokat, és utána leültök, mint a civilizált emberek! - azért még sípcsonton rúgom Jin Sunt mielőtt a fürdőbe mennék.
Vissza az elejére Go down
Brian Ingram
Brian Ingram

görög istenség

⌲ Foglalkozás :
POTUS
⌲ Hozzászólások :
122
⌲ Tartózkodási hely :
Washington D.C.
⌲ Csatlakoztam :
2018. May. 17.

Leyla Amirkhanov Empty
TémanyitásTárgy: Re: Leyla Amirkhanov   Leyla Amirkhanov EmptyVas. Dec. 01 2019, 17:20

elfogadva
welcome to our family
Még egy unoka a sorban, aki legalább olyan érdekes lett mint az apjuk.
Sok sikert a tesó ellen!
Vissza az elejére Go down
 
Leyla Amirkhanov
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Ginnifer Amirkhanov
» Dr. Farid Amirkhanov
» Dr. Murad Elnur Amirkhanov

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Karakter részleg :: Tagjaink :: félvérek-
Ugrás: