Reunification Day

Vérben és könnyekben szenvedtük át az elmúlt évtizedeket, egészen addig ameddig Jin Sun, Eun Ae és Henning fel nem lőtték a megadási jelzőt. Nincs többé Észak-Korea. Csak Korea létezik, ahogy én emlékszem rá. Az elszakítatlan félsziget. Végtelen háborúban álltunk, amibe folyamatosan belerondítottak a határvillongások, az atomerő fitogtatások. Az utóbbi három-négy évben Kína feladta a deportációt, mert tudta, hogy mi vár a menekülni akarókra. Én az életem legnagyobb részét délen éltem le a nejemmel, Phenjanban nem is jártunk, nem is akartunk oda menni. De Yu Jin fia és a neje Eun Ae lánya ott született, ahonnan Drezdába menekítették a csecsemőt leányt, akit a saját fia előtt végeztek ki. Ott lett vérbosszú a családunknak az újraegyesítés. Mert Henning a saját erejével és tudásával lett az NSA civil feje, de a jó ég tudja hányszor merült le Északra, mert a saját eredendő akcentusa Északi. Fáj, mert a saját családomról van szó, fáj, mert a hírszerzésünk jó. Fáj, mert a jó ég tudja hány százezren haltak éhen vagy munkatáborokban meg, a saját népünkből. Mert a mieink. Egy hülye aknamező nem állítja meg az embereket, sem befagyott folyók. Az Amnok és a Tumen folyók ott vannak, ahogy én emlékszem rájuk. Amíg Henningel nem találkoztam nem is éreztem a súlyát, csak Jin Sunon és Yunán keresztül, akik a nagyszülei. A koreai tudása kőkemény északi, hiába német az apja. Innentől vér kérdése az egész, jött egy isten, aki anyai ágon félvér és Elwood, apai ágon pedig messzi Héphaisztosz és Themisz vér. Többet volt északon mint a család többi része, szándékosan kínzásnak vetette alá magát, még halandóként, mert fájt az édesanyja halála, amit végignézett. Egy gyermekben pedig az súlyos károkat okoz. Ismerem magam, én belehalnék ha Nikét elveszíteném, mert nem ő szült, de ő az anyám és mindig is rajongani fogok érte és a nyakába ugrani ha találkozunk. Nekem nem a vérkötelék a fontos, hanem az érzelmi.
Így ülök le Nu Wa elé, mert most ők a semleges mediátorok Svájc mellett. Ki vannak kapcsolva a kamerák. Henning, Drífa és Anna is itt vannak.
- Asszonyom. - hajolok meg a legmélyebben Nu Wa előtt, megérdemli. - Sajnálom, hogy velem kell beérnie, az elnökünk bizonytalan az egyesítést végezve. De szeretnénk megtenni. Úgy tudom, hogy Kratosszal szövetséget kötött. Mi pedig szeretnénk egy ország lenni. Nem számít, hogy a japánokat, amerikaikat és Felségééket könyörögjük körbe. Nem akarom, hogy bárkinek is eszébe jusson a Tumen folyón átkelni. Egy nemzetként akarunk élni. Békében, bölcsességben és bőségben. Tudom, hogy nehéz lesz, de mi készen állunk. - a tartásom egyenes, büszke, magamban hordozom minden generáció fájdalmat. Ideje szabadnak és egynek lenni.

Lassan, de biztosan minden és mindenki a helyére kerül, ezért sem dőlhettem hátra a kényelmes elnöki székemben. Nemcsak Kínát kell helyre rázni egyébként, hanem egész Ázsiát, ha már tényleg eljött az Arany Évezredek, akkor legyen jó minden. Bár nekem még mindig könnyebb dolgom van, mint mondjuk a koreaiaknak, akiknek örömmel segítek. Pár évvel ezelőtt én ültettem bogarat is a megfelelő emberek fülébe, hogy nincs szükség a deportálásra, itt új életet kezdhetnek az északról szököttek. Most, hogy nincs többé Észak Korea azt is meg fogjuk oldani, hogy újra a családjukkal lehessenek, ha esetleg még élnek a hozzátartozók. Nem is igazán fogtam fel a dolog súlyát, amíg nem végeztem ki a volt kínai kormánytagokat, illetve nem találkoztam a koreai panteon új tagjaival.De utána már én is képes voltam tisztábban látni a dolgokat. Nem is szeretnék többet olyan bulinak nem nevezhető dologban részt venni, nem vagyok képes több olyan kaliberű fájdalmat érezni.
Kicsit azért forgattam a szemem Svájc miatt, nekik aztán ehhez tényleg semmi közük, de legyenek itt, mert mindig ők a semleges fél. Viszonzom a meghajlást, mondjuk nem hiszem, hogy pont ilyen mélyet megérdemlek, szerintem ő többet tett mostanság, mint én.
- Engedjük el a formalitást. – jelenik meg az arcomon egy mosoly. – Mert az elnök a fél tőle, amit egyrészt meg tudok érteni, másrészt nem, mert nem vagyok halandó. Igen, rögtön azután, hogy átvettem az ország vezetését. Akkor nincs más hátra, mint előre, nekem az a dolgom, hogy segítsek amivel csak tudok, pénz sem számít, az elmaradott részeket fel kell hozni arra a szintre, ami délen van. Nem lesz könnyű ez igaz, de nem egy ország áll Korea mögé. Kína és Tajvan is, és szerintem Amerika is. Japán is biztos hajlana rá, hogy végre újra béke legyen az országok között, most, hogy végre normális lett ott is a főisten. Viszont, ha az itteni elnök nem hajlandó akkor másnak kell a helyébe ülnie, és azt nem tanácsolom, amit én tettem végbe. Amit tudok javasolni az egy rendkívüli váltás, mert az elnök úr képtelen ellátni a további feladatát. Addig meg, ha jól tudom az alelnök lehet a kinevezett elnök, utána meg egy normális választáson kell indulni, és megnyerni, ami nagyon egyszerűen hangzik, de nem az, viszont nincs kétségem afelől se, hogy nem választanának meg téged. Ilyen csapattal a háta mögött még egy hajléktalant is megválasztanának, és jelen pillanatban nem is tudok jobb jelöltet. - a szobában lévő többi tag is bólint a szavaimra, még mindig jó a szemem, és az érzékem az ilyenre.