We went all out to win
Sing your life’s anthem as if it’s in full bloom, polish up every single diamond and hold it in your heart

KezdőlapKezdőlap  Legutóbbi képekLegutóbbi képek  KeresésKeresés  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  
welcome
we are ancients' haven

Az Istenek Tanács nem olyan régen ült össze, hogy végre megvitassák a Káosz utáni zűrzavart, illetve fényt derítsenek néhány dologra, amit nem tudtak, vagy csak kevesen. Ilyen volt Zeusz halála is, amint megtudták ki is tette néhányan ott hagyták az ülést, mint Hádész, Poszeidón, akik szerint nem Kratoszt illette ez a dicsőség, ahogy az sem tetszett sokaknak, hogy Héra is meghalt Nüx keze által. A titánok is visszakapták az erejüket. Az egyiptomiak sem tétlenkedtek, a főistenüket Rét kivégezték, nem halt meg, sokkal rosszabb érte őt, démonná vált. Nekik is muszáj volt átrendeződniük, ezért lett Ízisz és Ozirisz a főistenük. Fenrir és Jörmungandr becsörtetett a Tanács helyszínére ledobták Frigga és Odin testét, ami maradt belőle, a helyszínen tartózkodó istenek megrökönyödtek, de a skandinávok már fel voltak készülve erre hiszen a Nornáktól megkapták a jóslatot több száz évvel ezelőtt. Baldurt nevezték ki a főistenüknek. A kisebb panteonoknak sikerült területeket kicsikarniuk, Awilix és Kukulkan megkapta Mexikót, helyet kaptak a Tanácsban, ahogy a többi főisten is, így a kelták is lecsillapodtak, valamint az indiaiak is csendben maradtak, ki tudja meddig? Egy biztos, az emberek és istenek a békeidőket élvezik.
log in
welcome back darling

Felhasználónév:
Jelszó:
Automatikus bejelentkezés: 
:: Elfelejtettem a jelszavam!
multikapu
Lépj át egy más énedhez!

Név:

Jelszó:



chatbox
at last... drama!

they're here
they are our babies

Jelenleg 12 felhasználó van itt :: 0 regisztrált, 0 rejtett és 12 vendég :: 1 Bot

Nincs

A legtöbb felhasználó (56 fő) Szer. Ápr. 17 2024, 22:59-kor volt itt.
last posts
did you get one?

Mannis Drake
Pént. Júl. 03 2020, 20:20

Eun Ae Seo
Vas. Jún. 28 2020, 21:31

Ran Bousaid
Vas. Jún. 28 2020, 20:58

Jin Ae Yeon
Vas. Jún. 28 2020, 20:47

Kenji Hanazono
Hétf. Jún. 22 2020, 18:55

Jasmine Ingram
Vas. Jún. 21 2020, 17:00

Sun Jung Lee
Kedd Jún. 16 2020, 23:15

Arthur Strong
Kedd Jún. 16 2020, 21:38

Annalee McLoughlin
Pént. Jún. 12 2020, 16:59


Megosztás
 

 Time to hunt

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
Kyle Sasaki
Kyle Sasaki

japán istenség

⌲ Foglalkozás :
Tetoválóművész
⌲ Hozzászólások :
11
⌲ Tartózkodási hely :
Tokyo
⌲ Csatlakoztam :
2019. Jul. 26.

Time to hunt Empty
TémanyitásTárgy: Time to hunt   Time to hunt EmptyKedd Dec. 10 2019, 21:20


Valamelyik nap jutott eszembe, hogy megint ki kéne ruccannom, de nem egyedül. Hívhattam volna apámat is, hogy menjünk öljünk már egy-két arab sejtet, ami nagyon rossz a világra nézve, de jobb ötletem támadt, és Yu Jint riasztottam, biztos szakít rám időt. Lám csodát, szakított is, különben nem állnánk talpig felszerelésben egy eldugott faluban, amit egyébként még az amerikaiak se tudnak, hogy létezik. Akkor nem partizhatnánk itt, mondjuk a Pentagon egyik csillaga megoldotta volna, szerintem a másik is. De Árésszal nem lógtam annyit, sőt régebben nem bírtam elviselni sem, most már lehet képes lennék fél óráig is.
- Nem is mesélted milyen istenként? Ne aggódj még mindig érzem, hogy nem vagy normális ezen a szintlépésed nem változtatott semmit. – érdeklődöm kíváncsian, még nem indultunk bele a sűrűjébe, azt se tudják, hogy itt vagyunk, pedig elvileg a legmodernebb dolgokkal rendelkeznek, én még úgy döntöttem az Inari által kovácsolt katanával végzek velük. Sokkal jobb. Le is lőhetném őket, de abban nincs semmi kihívás.
- Ja, meg ha végeztünk akkor menjünk hozzám, kaptok egy kokeshi babát. Dustinnak már mindegy lenne, azt kicsit elkéstem. – röhögök fel, én azért örülök, hogy egyszem lányomat annak idején sikerült felnevelni rendesen.
- A következő hétvégétekre meg csatlakozunk szerintem mi is, nagyon unatkozom mostanság. -

POTUS
Vissza az elejére Go down
 
Time to hunt
Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal
 Similar topics
-
» Long time no see
» It's time to reunite
» Ex machine - time is money

Engedélyek ebben a fórumban:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Ancients' Haven :: Afrika :: Afrika más részei-
Ugrás: